KULT
A Rovatból

Végre egy reality, ami nem arról szól, hogy minden gazdag egy gyökér – ettől függetlenül a Házasság első látásra elég unalmas

A TV2 társkereső műsora hiába dobálózik olyan szavakkal, mint "kísérlet" és "tudomány", attól még csak egy sima társkereső műsor marad.


Tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, és a hazai tévé csatornák már meg sem próbálják cáfolni ezt a tételt. A kereskedelmi csatornák sorra mutatnak be olyan külföldi liscenszműsorokat, amelyeket valamely konkurens egyszer már feldolgozott. Így került a Viasatot megjárt Real Housewives a TV2-re, a TV2 Voice-ja az RTL-re, a TV2 pedig most épp a dán Gift ved første blik (pontos kiejtés a szerkesztőségben) formátummal tesz egy próbát, amely Married at First Sight néven hódította meg aztán az angolszász világot, és 2017-ben az RTL klub képernyőjén már láthattuk.

Ne áltassuk magunkat: a Házasság első látásra ugyanolyan társkereső realityműsor, mint a többi, csak picit eltartott ujjal. Végy 12 szinglit, csinálj belőlük párokat. Adj hozzá három pszichológust, és hívd az egészet „kísérletnek”.

Ami jól hangzik, de ettől a műsor nem válik lényegesen színvonalasabbá, legfeljebb „krípibbé”, ahogy gyermekem mondaná.

Az elv a következő: a jelentkezők közül Gaál Viktor pszichológus – szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, őt már az RTL-en is láthattuk –, Tóth Melinda pszichológus – kötődés, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelése – valamint Sarkadi Bálint klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, szexuális tanácsadó tudományos módszerekkel kiválasztott 6 férfit és 6 nőt, akiket aztán összepárosítottak aszerint, hogy szerintük kik lehetnének boldogok együtt.

Ez a rész amúgy tök olyan, mint az X-Faktorban, amikor a mentorok azt próbálják kitalálni, ki jusson be az élőadásba. Végeredményben a házassághoz is kell egyfajta tehetség.

A jelentkezők azt vállalták, hogy a leendő párjukat az oltár előtt pillantják meg először. Amennyiben ott igent mondanak, akkor törvényes házastársakká lesznek. Van lagzi, nászéjszaka és nászút, onnan visszatérve pedig együtt élnek házastársként, majd hat (az amcsiknál 8) hét után dönteniük kell, hogy elválnak vagy sem.

Hogy mennyi az esélye egy ilyen frigynek? Ha hihetünk a Wikipediának, az amerikai változat 16 évadában szereplő 64 párból 37 maradt együtt a „döntés napja” után, de azóta ennek a kétharmada is elvált vagy válófélben van. Így tehát 17% körül mozog a sikerességi ráta.

Még mindig jobb, mint a Nagy ő-ben.

Az első részben két párost követhettünk végig. A szereplőkben közös, hogy mind csalódtak már a szerelemben, ez a műsor egy kétségbeesett próbálkozás számukra megtalálni az igazit.

Az első hölgy Góbi Hilda, aki a nevének hála ideális alany volt a műsor előzetes megsajtóztatására, tekintve, hogy neve kísértetiesen hasonlít a 20. század másodikfelének egyik legjobb magyar színművészére. Gondolom már mindenki találkozott a sztorival, miszerint egyszer a rendőrök bevitték a hölgyet, mert nem volt nála igazolvány, és nem hitték el neki, hogy tényleg így hívják.

A szakértői team a 47 éves küzdősport oktatót, Lacit szemelte ki Hilda leendő férjének, aki a pszichológusnak a személyes interjú során bizonygatta, hogy neki a belső értékek fontosabbak. Ennek ellenére később többször is kifejezi reményét, hogy a leendő ara szép lesz.

A másik páros hölgytagja Gyöngyi, aki „szempilla stylist” (nem röhög), túl van egy rossz házasságon, és nyíltan vállalja, hogy feküdt már kés alá. Ezzel kapcsolatban pedig elhangzik egy kereskedelmi csatornáktól – és pláne realityt showműsoroktól – szokatlanul jó és fontos gondolat:

szerinte a plasztikázással nincs baj, csak az a fontos, hogy az ember saját maga miatt csinálja, ne mások kedvéért.

Gyöngyit máris kedvelem. Az ő jövendőbelije Csabi, aki az USA-ban nőtt fel, és saját elmondása szerint egy meglehetősen durva kapcsolat van mögötte, ahol a hölgy valósággal bezárva tartotta.

Alapjában véve ellenzek mindenféle olyan törekvést, ami a legfontosabb emberi érzésekből és kapcsolatokból csinál árucikket, pláne „kísérletet”. Ne feledjük, itt – jobb esetben – nem színészek játszanak egy betűről betűre megírt történetet, hanem hús-vér emberek viszik vásárra a bőrüket.

De ha ezen túllépek, és elfogadom, hogy felnőtt embereket látok, akik hoztak egy döntést az életükkel kapcsolatban, be kell vallanom, érdekel, hogy mi sül ki ebből.

Ezzel együtt a műsor kétharmada számomra tömény unalom volt. Először is megnézhettük, ahogy a hölgyek-urak bevallották családtagjaiknak, barátaiknak, mire vállalkoztak. Akik tőlük telhetően eljátszották, hogy akkor hallanak először a dologról, de ha így van, engem érdekelt volna, mit mondott például Gyöngyi a három barátnőjének, miért érkezett tévéstábbal a csajos pletyidélutánra.

Láthatjuk a ruhapróbákat, esélylatolgatásokat, lesz-e például csók az oltárnál – amire Gyöngyi keresetlen őszinteséggel közölte, hogy ha jó a pasi, ő lesmárolja (és tényleg). Olyan igazán izgalmas részletek viszont nem kerülnek szóba, hogy például mi lesz a vagyoni helyzet ebben a vakházasságban. Ha valakit megismersz, megszeretsz, és kellő együtt töltött idő után házasságot kötsz vele, valamivel könnyebben vállalsz vagyonközöséget vele – de még így is érhetnek kellemetlen meglepetések. Nem véletlenül egyre népszerűbb nálunk is a házassági szerződés.

Morális szempontból érdekes kérdés a nászéjszaka is. Mert ugye a társadalom nagy részében a mai napig van egy markáns vélemény azokról az emberekről, akik rögtön ágyba bújnak valakivel, akivel aznap találkoztak, főleg ha az érintett személy nő.

Na de mi van, ha a partner a törvényes házastársad?

Persze, hogy ténylegesen mi fog történni a nászéjszakán, az az első részből nem derül ki, mert hát kell valami, amiért másnap is leül a tévé elé a nép. Bőven lehet, hogy nem történik semmi.

Az indító epizód leginkább pozitív pillanata számomra Gyöngyi és Csaba esküvője volt. Részben azért, mert a szentendrei Skanzenben került rá sor – ahol nem is olyan rég, még Klem Viktor kergette a kísérteteket –, de főleg, mert tényleg két aranyos fiatalt láttam, akik nagyon szerethetőek együtt.

Igen, lebuktam, így az 50-hez közeledve kezdek szentimentális lenni, de tényleg jó volt látni az izgalmukat, aztán az örömüket, amikor elsőre megpillantva egymást nyilvánvaló volt, hogy elégedettek a szakemberek választásával, és azonnal elindult valami köztük. Amiből persze még bőven lehet később válás, de hát ez még a világ legromantikusabban kezdődő, égben köttetett kapcsolataira is igaz.

Az adás jó érzékkel ott ér véget, amikor Hildának is ki kéne mondania a tévénézőt boldogító igent, de hosszasan hezitál. Többek között azért, mert rájött, hogy Laci kecskeméti – irgalom atyja, ne hagyj el! –, Hildát pedig idegesíti a vidéki élet (amivel meg is sértette a potenciális nézők 90%-át.)

Aztán a végefőcím alatt futó előzetesben láthatjuk, amint Hilda bevallja, hogy nem tetszik neki, amit lát, ami azt sugallja, hogy nemet mond (de épp ebből sejthetjük, hogy azért csak kipréseli az igent, különben az egészben nem lenne semmi érdekes).

Nos hát, vonjunk mérleget. Az kijelenthető, hogy ennek a műsornak nem én vagyok a célközönsége, mert nem hoznak lázba az esküvői készülődés számomra uncsi részleteit (hacsak nem Jennifer Anniston vagy Courtney Cox készülődik). Persze nem kizárt, hogy a folytatás érdekesebb lesz, amikor azt követjük majd nyomon, hogy boldogulnak egymással a hétköznapokban az ifjú párok.

Pozitívum, hogy végre nem egy gazdag bunkókat felvonultató trash realityt látunk, nem az a fő üzenete, hogy minden milliomos köcsög, hanem normális, kulturált embereket, akiknek a drámája amúgy nagyon is valódi.

Én szerencsés vagyok, soha életemben nem voltam magányos, elég hamar megtaláltam az igazit, de el tudom képzelni milyen lélekőrlő lehet, ha valaki folyamatosan csalódik. Minden kritika ellenére azt őszintén remélem, hogy lesz legalább egy-két pár, akinek szerencséje lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.


Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.

1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.

Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.

A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.

Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.

A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.

Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.

Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.

A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és

azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.

Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.

1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.

A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.

„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”

A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.

A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.

„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”

A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.

A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.

„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”

A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.

„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”

– nyilatkozta a BEST magazinnak.

De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.

Boldog születésnapot, Szilágyi János!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meryl Streep 5 év szünet után tér vissza 20 évvel ezelőtti szerepébe, és még mindig rajongva utálhatjuk Az ördög Pradát visel 2-ben
Lady Gagával és a divatvilág krémjével erősít Andy, Miranda, Nigel és Emily sztorija, amely már inkább a hatalmi csatározásokról szól, de még mindig nagyon vicces.


20 év nagy idő. A filmkészítésben és a divatban is. 20 év alatt rengeteg változás mehet végbe a világban, a trendekben éppúgy, mint a társadalmi felfogásban. Mégis 20 év után döntöttek úgy a 2006-os Az ördög Pradát visel alkotói, hogy ideje megismételni az egykori sikert. David Frankel rendező (Miami rapszódia, Marley meg én, Vad évad, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, A heng ereje, Váratlan szépség) filmje anno hatalmas sikernek bizonyult: a mindössze 35 millió dolláros gyártási kötségeire világszinten 326,5 milliót keresett csak a mozikból, emellett hozott egy Oscar-jelölést Meryl Streepnek a női főszereplők közt (az eddigi huszonegyből a tizennegyediket), és egy Patricia Field jelmeztervezőnek is. Nem mellesleg pedig kultfilm lett belőle, a divatról szóló filmek között legalábbis mindenképp, nagyon rá tudott csatlakozni ugyanis az akkori közhangulatra.

Anne Hathawayből is sztárt csinált, a Neveletlen hercegnő (2001) után ez volt a második nagy dobása főszereplőként, illetve megismertette a világgal Emily Bluntot, akinek ez volt a második mozifilmje a brit Szerelmem nyara (2004) után. Streep pedig egy tőle akkor még viszonylag szokatlan szerepkörben tündökölhetett, nem sokszor játszott ugyanis korábban negatív karaktereket (Nőstényördög, A mandzsúriai jelölt).

Az utóbbi hét évben ráadásul semmilyen mozis tartalomban nem szerepelt; az utolsó egész estés filmje a 2021-es Ne nézz fel! volt, de az meg a Netflixen debütált, ahogy a 2020-as The Prom – A végzős bál is, a szintén 2020-as Szabad szavak pedig az HBO Maxon, így a legutóbbi szélesvásznú premierje a 2019-es Kisasszonyok volt.

Ezt az 5 (vagy 7) éves hiátust szakította most meg azért, hogy ismét belebújjon egyik legismertebb és legnépszerűbb karaktere, Miranda Priestly bőrbébe

Az ördög Pradát visel 2-ben persze nemcsak ő és Anne Hathaway térnek vissza, hanem Emily Blunt, valamint az első rész titkos sztárja és talán legszimpatikusabb karaktere, Nigel is Stanley Tucci alakításában, ahogyan Tracie Thoms is Lilyként vagy a szlovák születésű Tibor Feldman Irv Ravitzként. Ugyanakkor, akik Adrien Grenier (Nate), Simon Baker (Christian) vagy Rich Sommer (Doug) újbóli felbukkanására számítottak, csalódni fognak, nem teljes hát a reunion.

A sztori szerint egyébként a filmbeli világban is eltelt kb. 20 év. Miranda továbbra is a Runway főszerkesztője, Nigel pedig továbbra is a jobbkeze. Andy (Hathaway) azóta neves újságíró, és komoly, a társadalmat érintő cikkek szerzője lett a Vanguard magazinnál, amely épp a történet elején, egy újságírós díjátadó kellős közepén értesíti a dolgozóit arról, hogy nincs többé munkájuk. A Runway is válságban van, mivel kapcsolatba hozzák a lapot egy komoly botránnyal, így a tulajdonos Irv visszahívja a frissen munkanélküli Andyt rovatvezetőnek, hogy rakja rendbe a magazin renoméját. Miranda persze nem örül, hogy felsőbb utasításra odatették mellé Andyt (akire nem is emlékszik), de kénytelen együtt dolgozni vele, a lánynak pedig úgy tűnik, kiváló ötletei vannak. Felbukkan persze Emily is (Blunt), aki időközben a Runway legnagyobb hirdetője, a Dior vezető pozíciójában dolgozik, sőt, összejött egy milliárdossal (Justin Theroux), így Miranda és Andy rendesen ki vannak neki szolgáltatva.

Az ördög Pradát visel 2 a 2020-as évek szellemében sokkal inkább szól a hatalmi harcokról, mint a divatról. Oligarchák, luxuscikkek, urizálás, cégeladások, csődök, felvásárlások, úgy tűnik, ebbe az irányba tolódott el mostanra a hangsúly, ezzel pedig a forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna is tisztában volt.

Az első rész egyébként még Lauren Weisberger regénye alapján készült (szintén McKenna adaptálta), a folytatás azonban már eredeti szkripttel rendelkezik. Ennek tükrében Andyből a negyvenes éveire is gyermektelen, egyedülálló nőt csinált, aki még nem találta meg a nagy őt, és minden erejével a munkájára koncentrál, de azért a biztonság kedvéért lefagyasztatta a petesejtjeit. Emilyből elvált nő lett két gyerekkel, Mirandának új férje, van, a hegedűművész Stuart (Kenneth Branagh), Nigel pedig maradt Nigel. S amikor ez a kvartett újra összeáll, ismét megindulnak a fúrások, ármánykodások vagy akár a békülések, összefogások is.

A második rész nagy erénye, hogy sikeresen megidézi a 20 évvel ezelőtti kezdetek hangulatát, és a karaktereit is épp annyi változtatással küldi a vásznakra, amennyi még belefér.

Miranda például a korral valamennyit lágyult, és bár nem hazudtolja meg önmagát, a 2020-as évek társadalmi érzékenységére ő is kénytelen reagálni. Például nem hajíthatja a kabátját az asszisztense arcába, azt neki kell felekasztania a fogasra, illetve a jelenlegi első asszisztense, Amari (A Bridgeton családból ismert Simone Ashley) munkakörébe az is beletartozik, hogy ha Miranda valami sértőt, nem „píszít” készül mondani, csinálni, figyelmeztesse őt, hogy talán nem kéne.

A film fókuszának elcsúszása (a divatvilág persze most is számottevő jelenetben kap helyet, de a sztori alakulása egyre inkább a partvonalra küldi ezt a tematikát) bizonyára megosztó lesz, az első rész rajongói közül sokan kifogásolják majd, mégis meglepően jól működik még mindig ez a formula. Frankel és McKenna képesek annyi humorral, szarkazmussal, mondanivalóval, jól működő karakterdinamikákkal és szórakoztató cameókkal (Lady Gaga az első helyen, Donatella Versace a másodikon) megpakolni a filmet, hogy az esetlenségek és csetlések-botlások is könnyen megbocsáthatók legyenek. Meryl Streep pedig rég volt ilyen jó. Legalább öt éve…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk