KULT
A Rovatból

Újsághirdetéssel került a Take Thatbe, majdnem ő lett James Bond, és a felesége miatt szokott le a drogokról – Robbie Williams 50 éves

A Take That az egyik legelső és legsikeresebb fiúbanda volt, Robbie Williams azonban nem sokat tett hozzá a csapatszellemhez: ő egyedül akart sikeres lenni. Ez össze is jött, bár nagy árat kellett fizetnie érte. A szerelem azonban megváltoztatta, 50 évesen pedig lehet, újra a csúcsra kerül.


Robert Peter Williams 1974. február 13-án született az angliai Staffordshire-ben. Mozgalmas gyermekkora volt, ami jelentős szerepet játszott személyiségének és későbbi zenei sikereinek kialakulásában. A kis Robbie munkáscsaládban nőtt fel, a zene pedig már fiatalkorától kezdve óriási hatással volt rá. Édesanyja, Janet helyi színházi produkciókban vett részt, édesapja, Peter pedig úgynevezett kocsmai mulattató volt. Ők bátorították Robbie korai érdeklődését az előadóművészet iránt, és abszolút támogatták a törekvéseit.

Robbie a St. Margaret Ward Katolikus Iskolába járt, ahol az éneklés és az előadás iránti szenvedélyét ki tudta élni. A tanárai szerint tehetséges volt, és már fiatalon is karizmatikus személyiségéről volt ismert. Gyakran vett részt iskolai színdarabokban és zenei előadásokon.

Tinédzserként különböző tehetségkutatókra és versenyekre nevezett be, többek között a népszerű brit televíziós műsorba, a New Facesbe.

Gyermekkorában Williamsre olyan swingzenészek voltak nagy hatással, mint Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. Állítása szerint édesanyja lemezeit hallgatta először, többek között Nat King Cole-t, Sarah Vaughant, Ella Fitzgeraldot és Cole Portert. 10 éves korában a hiphop iránt érdeklődött, a ’90-es években pedig már olyan brit popegyüttesek voltak rá nagy hatással, mint az Oasis, a Blur és a Pulp. Énekesként többek között Tom Jones, Freddie Mercury, Elvis Presley és Bono voltak a példaképei, az egyik legfőbb ikonjával, Tom Jonesszal pedig többször is volt alkalma együtt dolgozni a karrierje során.

1990-ben aztán megváltozott a világ. Robbie ugyanis 16 évesen talált egy újsághirdetést, amelyben fiatal férfi énekeseket kerestek egy új fiúbandába, a Take Thatbe. Ő is jelentkezett, és ezzel megpecsételte a sorsát, ugyanis őt választották az egyik tagnak, a Take That pedig a brit zenetörténet egyik legsikeresebb formációjává vált.

Ezt kapd ki!

Gary Barlow, Mark Owen, Jason Orange és Howard Donald mellett Robbie is szerves részévé vált a Take Thatnek, és soha nem látott népszerűségre tettek szert. Debütáló albumuk, a Take That & Party (1992) megismertette őket a széles közönséggel, a későbbi albumok pedig, mint az Everything Changes (1993) és a Nobody Else (1995) megszilárdították státuszukat listavezető szupersztárokként.

Robbie személyisége pedig rögvest teret kapott a bandán belül is, mivel ő egy lázadóbb habitust hozott a Take That imázsába, ezzel a csapat kiemelkedő tagja lett, akiről talán a legtöbbet cikkeztek az újságok, magazinok.

Lehet, épp emiatt idővel feszültségek és kreatív nézeteltérések alakultak ki a csapaton belül. Robbie úgy érezte, hogy a többiek korlátozzák őt, illetve maga a csapatlét is, ő viszont nagyobb kreatív szabadságra vágyott. Ezek a konfliktusok pedig nem csitultak, olyannyira nem, hogy 1995-ben Robbie úgy döntött, otthagyja a Take Thatet.

Egyedül sikeresebb

Robbie távozása fordulópontot jelentett a karrierjében, mivel elindult a szólóúton, és bár sokan azt jósolták, a Take That nélkül nem lesz emlékezetes pályája, végül az egyik legsikeresebb brit előadó lett világszerte. 1996-ban adta ki debütáló szólóalbumát, a Life Thru a Lenst, amelyről több dal is sláger lett, köztük az Angels és a Let Me Entertain You.

Második albuma, az I've Been Expecting You (1998) tovább erősítette sikerét. Ez tartalmazta a Millennium című slágerlistavezető kislemezt, amelyről sokan azt gondolták, nem lehet túlszárnyalni. Tévedtek. Robbie karrierje ugyanis új csúcsokat ért el a Sing When You're Winning (2000) című albuma megjelenésével, amely olyan slágereket hozott, mint a Rock DJ és a Kids, Kylie Minogue közreműködésével. Az Escapology (2002) és az Intensive Care (2005) című albumai pedig már egy érettebb hangzást mutattak be, és továbbra is uralták a slágerlistákat olyan slágerekkel, mint a Feel (amelyről Robbie maga nyilatkozta egyszer, hogy ennél jobb dala biztosan nem lesz, ez a csúcs), a Come Undone és a Tripping.

A szólókarrierjét természetesen számos elismerés tarkította, többek között többszörös Brit Awards- és MTV Europe Music Awards-nyertes, illetve rekordszámú brit listavezető kislemezt jelentetett meg.

Be nem teljesült filmes vágyak

A Millennium című dalának zenei alapját a Csak kétszer élsz című 1967-es Sean Connery-féle James Bond-film John Barry által komponált zenéje adta, és erre a videóklippel is ráerősítettek, amelyben Robbie egy Bond-szerű karaktert formált meg. Az alakítása pedig annyira meggyőző volt (vagy a szmoking annyira jól állt neki), hogy komoly esélyesnek számított a 007-es titkos ügynök eljátszására, miután Pierce Brosnan 2002-ben letette a lantot a Halj meg máskor! után. Bizony, Robbie-t komolyan fontolgatták az alkotók Bond szerepére olyan színészek mellett, mint Dougray Scott, Clive Owen, Henry Cavill, Sam Worthington, Rupert Friend vagy éppen Roger Moore fia, Geoffrey Moore. Végül a semmiből tűnt fel Daniel Craig, és csaklizta el mindenki elől a Casino Royale (2006) főszerepét, valamint utána négy további filmet (2008: A Quantum csendje, 2012: Skyfall, 2015: Spectre: A Fantom visszatér, 2021: Nincs idő meghalni).

Williams így továbbra is csak a zenés videóiban tudta kiélni színészi ambícióit, de neki ez elég is volt. Illetve itt-ott bevállalt egy-egy szinkronszerepet (például a 2006-os A bűvös körhinta című brit animációs filmben). Igazából épp most készül Robbie élete nagy mozgóképes dobására, ugyanis egész estés mozifilm készül az életéről Better Man címmel, amelyben önmagát alakítja majd. A mű végigveszi a pályáját a Take Thatben, illetve kitér majd magánéleti ügyeire is. A rendező a Hugh Jackman-féle A legnagyobb showmanből kasszasikert faragó Michael Gracey lesz. A Better Man már le is forgott, jelenleg az utómunkálatok zajlanak, a premierdátuma azonban e sorok írásakor még nem ismert.

Nők, nők, nők

Robbie Williams természetesen mindig is a nők bálványa volt, mielőtt rátalált volna a nagy Ő-re Ayda Field személyében. A házassága előtt inkább a nagy feltűnést keltő kapcsolatairól volt híres. Az egyik legismertebb barátnője a Spice Girls tagja, Geri Halliwell volt, akivel az ezredforduló idején rövid, de nagy nyilvánosságot kapott románcot folytatott. Ráadásul, ha minden igaz, nem is ő volt az első „Spice-trófeája”, hiszen állítólag 1997-ben Melanie C-vel is találkozgatott. Az első ismertebb szerelme az All Saints nevű lánycsapat Nicole Appletonja volt, akivel 1997 és 1999 közöt jártak.

Mivel mindketten a karrierjük csúcsán voltak akkoriban, a zenei világ egyik legtöbbet emlegetett sztárpárjaként cikkeztek róluk, és talán ez okozta a szakításukat is: az ismertségük és a média állandó nyomása megviselte a kapcsolatukat, így végül a különválás mellett döntöttek.

Később, a Geri Halliwell-lel töltött időszakot követően Robbie-nak egy sor kapcsolata volt különböző ismert nőkkel: voltak köztük színésznők (Cameron Diaz, Valerie Cruz, Lindsay Lohan), modellek (Rachel Hunter, Kylie Bax, Lisa D’Amato) és énekesnők is (Appleton és Halliwell mellett pl. Samantha Mumba).

A mentőangyal

Robbie 2006-ban találkozott először egy partin a török-amerikai származású színésznővel, Ayda Fielddel (aki Ayda Sabahat Evecan néven született 1979-ben, és olyan sorozatokban tűnt fel, mint az Ármány és szenvedély, a Will és Grace, A színfalak mögött, Az élet csajos oldala vagy a Gazdagok és szépek), miután együtt dolgoztak egy ufós dokumentumfilmben, amit Robbie a Radio 4 számára készített. Az énekes a Robbie Reveal című memoárjában beszélt az első randevújukról, amikor is sikerült felültetnie Aydát. „Rákerestem a neten, nyilvánvalóan nagyon vonzó volt. De egy csomó tablettát is szedtem, amitől antiszociális lettem. Szóval voltak terveink, de én leléptem. Napokkal, hetekkel később hagytam neki egy üzenetet, amin nevetett. Megbeszéltük, hogy találkozunk. De nem mentem el otthonról, így nálam kellett találkoznunk, ami egy kicsit kiborította. Nem voltam jó passzban, épp akkor búcsúztam el a díleremtől, akivel akkoriban szexeltem is” – emlékezett vissza az énekes.

Majd mégis összejöttek, ám 2007-ben Robbie erősen küzdött a drogfüggőségével, amely miatt elvonóra kellett mennie, ám mielőtt bevonult, úgy döntött, hogy szakít Aydával. „Azt mondtam neki: nem lehetek kapcsolatban, meg kell gyógyulnom, így nem lehetek veled. Szakítanunk kell" – mondta. Azonban nem tudtak sokáig meglenni egymás nélkül, így újra megpróbálták együtt, 2009 karácsonyán pedig Robbie megkérte Ayda kezét. „Valahányszor Aydára gondoltam, és húztam egy kártyát a pakliból, mindig egy királynő volt az, ezért elvittem őt oda, ahol először megpillantottam, és négy királynőt adtam neki. Mindegyik kártyán egy-egy szó volt: Will... You…Marry…Me? (Hozzámjössz feleségül?)” – mesélte el a romantikus lánykérést Williams.

2010-ben kötötték össze az életüket Los Angelesben, majd a következő 10 évben négy gyermekük született, két lány és két fiú: 2012-ben Theodora „Teddy” Rose, 2014-ben Charlton „Charlie” Valentine, 2018-ban Colette „Coco” Josephine, 2020-ban pedig Beau Benedict Enthoven (Coco és Beau béranya segítségével jöttek a világra).

Ayda és Williams pedig ma is együtt vannak, és boldogok, idén ünneplik majd a 14. házassági évfordulójukat, és jelenleg mindketten nagyon izgatottak Robbie első nagy filmje, a Better Man miatt, amely minden bizonnyal bemutatja majd az énekes küzdelmeit saját démonaival, függőségével és lelki problémáival is. Valamint azt az utat, amelyen nagy küzdelmek árán végihaladva sikeresen maga mögött tudta hagyni mindezt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nudista nyári táborokban töltötte a gyerekkorát, nácinak vallotta magát, és Björk szexuális zaklatással vádolta – 30 érdekesség a 70 éves Lars von Trierről
A zseniális rendező élete régóta hemzseg a botrányoktól, miközben halálosan fél a repüléstől, és gyakran depresszióban szenved, 2022 óta pedig Parkinson-kórban is.


1. Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.

2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.

3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.

4. Von Trier édesanyja, Inger 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be az akkor már 39 éves fiának, hogy az igazi apja nem Ulf Trier volt, akit addig annak hitt, hanem egykori munkaadója, Fritz Michael Hartmann. Inger ugyanis egy „művészi génekkel” rendelkező férfit akart a gyermeke apjának, és Hartmann, aki egy jeles dán zeneszerzőcsalád tagja volt, úgy tűnt, megfelel a követelményeknek. Lars akkor úgy döntött, meg akarja ismerni az igazi apját, és fel is kereste őt, de csalódás lett a vége, nem jöttek ki jól egymással. Hartmann végül azt mondta neki: ha van még mondanivalója, azt az ügyvédjén keresztül teheti meg.

5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).

6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).

7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.

8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.

9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.

10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”

11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.

12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).

13. Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.

14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.

15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.

16. A 2011-es cannes-i filmfesztiválon „persona non gratának” nyilvánították a Melankólia  sajtótájékoztatóján elhangzott vitatott megjegyzései miatt (többek között azt monta, hogy ő náci, és megérti Hitlert…), amelyek szerinte ironikusak voltak, és önéletrajzi poénoknak szánta őket, de a sajtó és a közönség nagy része félreértette. 2011 októberében, öt hónappal a fesztivál után kijelentette, hogy a vita következtében a jövőben tartózkodik minden nyilvános nyilatkozattól és interjútól.

17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.

18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.

19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.

20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.

21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.

22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.

23. A tervek szerint ő rendezte volna Wagner Ring-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.

24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.

25. A Dogville: A menedék című filmjét tartja a legjobbjának, mert „annyira átkozottul jól meg van írva”. Ezzel szemben a folytatását, a Manderlayt (2005) tartja a legrosszabbnak a sajátjai közül.

26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.

27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.

28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.

29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.

30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Új misztikus sorozat indult az AppleTV+-on, de valami nagyon nem stimmel Widow’s Bay kisvárosában!
Minden adott egy klasszikus Stephen King-féle misztikus történethez, mégis sikerül valami újat alkotni. A hangulat folyamatosan változik, és sosem tudhatod, mire számíts. Pont ettől válik igazán izgalmassá a Widow’s Bay!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 01.



Matthew Rhys az utóbbi években csendben, de magabiztosan újra a reflektorfénybe lépett, és úgy tűnik, mostanra megtalálta azt a közeget, ahol igazán jól érzi magát. A streaming-sorozatokban. A Widow’s Bay című új széria pontosan ilyen terep: egy baljós hangulatú, kisvárosi misztikus történet, amely egyszerre próbál ijesztő, elgondolkodtató és meglepően humoros lenni.

Az első epizódok alapján pedig az a helyzet, hogy ez a furcsa elegy jobban működik, mint elsőre gondolnánk.

A történet egy New England partjainál fekvő apró szigeten játszódik, amely első pillantásra tipikus, kissé elfeledett kisváros benyomását kelti. A helyi polgármester, Tom (Rhys) ambiciózus tervekkel próbálja felrázni a közösséget és fellendíteni a turizmust. Ennek érdekében egy riportert is a szigetre hív, hogy pozitív képet fessen a helyről. A gond csak az, hogy Widow’s Bay múltja korántsem makulátlan és úgy tűnik, a jelen sem lesz az.

Már a nyitójelenet világossá teszi, hogy itt nem pusztán egy karakterdráma bontakozik majd ki. Egy sűrű, baljós köd ereszkedik a szigetre, és benne nyomtalanul eltűnik egy helyi halász. Ez a klasszikus horroralaphelyzet könnyen átcsúszhatna klisékbe, de a sorozat meglepően visszafogottan kezeli a természetfelettit. Nem tolja azonnal az arcunkba a válaszokat, inkább apró jelekkel, fokozatosan építi fel a feszültséget.

Tom karaktere ebben kulcsszerepet játszik. Ő az a vezető, aki mindenáron racionalizálni próbálja az eseményeket, még akkor is, amikor a helyiek egyre inkább a babonák és régi hiedelmek felé fordulnak.

A sziget múltja ugyanis tele van sötét történetekkel: sorozatgyilkosok, kannibál szekták és különféle megmagyarázhatatlan események hagytak nyomot a közösségen. Ez a háttér folyamatosan ott lebeg a jelen történései felett, és egyre nehezebbé teszi Tom számára, hogy fenntartsa a józan ész látszatát.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem választja szét élesen a realizmust és a misztikumot. Ehelyett a kettőt finoman egymásba csúsztatja, így a néző folyamatos bizonytalanságban marad: vajon tényleg történik valami természetfeletti, vagy csak az emberek félelmei torzítják a valóságot? Ez a megközelítés sokkal hatásosabb, mint a direkt ijesztgetés, és erősen emlékeztet a Midnight Mass nyomasztó, vallási és közösségi témákat boncolgató hangulatára.

A rendezés szintén sokat hozzátesz ehhez az atmoszférához. Az első két epizódot Hiro Murai jegyzi, akit olyan sorozatokból ismerhetünk, mint az Atlanta vagy The Bear.

Murai érzékenyen bánik a tempóval: hagyja lélegezni a jeleneteket, miközben folyamatosan adagolja a feszültséget. A ködbe burkolózó vidék, a csendes utcák és a zene együttese egy olyan félelmet keltő, mégis magával ragadó világot teremt, amely könnyen beszippantja a nézőt.

A zene külön említést érdemel. Nem tolakodó, mégis végig jelen van, és finoman erősíti a jelenetek hangulatát. Hol nyugtalanító, hol melankolikus, de mindig pontosan tudja, mikor kell megszólalnia. Ez az aprólékos hangulatépítés az, ami igazán kiemeli a sorozatot a hasonló produkciók közül.

Ami viszont igazán meglepő, az a humor jelenléte. Bár a történet alapvetően sötét és fenyegető, a sorozat nem fél időnként önironikus vagy kifejezetten vicces lenni.

Ebben nagy szerepe van az alkotónak, Katie Dippold, akinek korábbi munkái meglehetősen vegyes képet mutatnak. A The Heat vagy a Parks and Recreation bizonyítják, hogy kiváló érzéke van a ritmusos, karakterközpontú humorhoz, még ha más projektjei nem is mindig sikerültek jól. Itt azonban úgy tűnik, sikerült megtalálnia az egyensúlyt: a humor nem rombolja a feszültséget, inkább emberközelibbé teszi a karaktereket. Rhys pedig nagyon ügyes időzítéssel igazi vígjátékszínészi vénáját és bemutatja.

A mellékszereplők szintén hozzájárulnak ehhez az élményhez. Bár még csak az évad elején járunk, már most több érdekes történetszál bontakozik ki, amelyek később komoly szerepet kaphatnak. A kérdés csak az, hogy a sorozat képes lesz-e ezeket megfelelően kibontani, vagy elveszik a saját rejtélyeiben. Könyörgöm ne legyen ez is egy újabb Lost, vagy Kiút! Az első epizód hangulata erősen idézi a Sthephen King-féle A köd világát, míg a második rész már inkább az 1408-as szoba klausztrofób, pszichológiai horrorát hozza. Ez a váltakozó tónus izgalmas, de egyben kockázatos is: hosszú távon csak akkor működik, ha a sorozat képes egységes irányba terelni majd a történetet.

A Widow’s Bay első két része igazán ígéretes kezdés. Hangulatos, jól játszik a néző elvárásaival, és képes egyedi ízt adni egy ismerős műfajnak.

A legnagyobb kérdés az, hogy ez a gondosan felépített feszültség és rejtély vajon hova fut ki. Ha sikerül megtartani az egyensúlyt a humor, a dráma és a horror között, akkor könnyen az év egyik meglepetéssorozata lehet. Ha nem, akkor csak egy újabb érdekes, de végül kifulladó próbálkozás marad a sok közül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.


Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.

1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.

Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.

A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.

Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.

A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.

Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.

Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.

A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és

azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.

Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.

1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.

A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.

„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”

A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.

A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.

„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”

A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.

A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.

„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”

A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.

„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”

– nyilatkozta a BEST magazinnak.

De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.

Boldog születésnapot, Szilágyi János!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából
Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé Josh Gad és az Oscar-jelölt Ruth Negga is csatlakozott.


Hollywoodi sztárokkal, angol nyelven készül film Örkény István klasszikusából, a Tótékból. A második világháborús fekete komédiát Peter Fellows írja és rendezi, akinek a nevéhez olyan sorozatok kötődnek, mint az HBO-s Alelnök (Veep) vagy A Sztálin halála című film, amelynek társ-forgatókönyvírója volt.

A Bad Major lesz az első nagyjátékfilmes rendezése. A főszereplő az őrnagyot alakító Jason Isaacs, akit a Harry Potter-filmekből és A Fehér Lótusz című sorozatból ismerhet a közönség. Mellette feltűnik a Jégvarázs Olafjának eredeti hangját adó Josh Gad, valamint az Oscar-jelölt Ruth Negga is. A stáblistát olyan nevek erősítik még, mint Derek Jacobi és Rosie Jones.

„Rendkívül izgatott vagyok, hogy ezt a filmet elkészíthetem ezzel a fantasztikus, zseniálisan vicces és erőteljes színészekből álló csapattal”

– nyilatkozta Peter Fellows a projektről. Az író-rendező hozzátette:

„Örkény István pszichológiai hadviselésről, családi dinamikáról és kulturális kondicionálásról szóló mesterműve alapján az adaptációm ezeket a témákat egy igazán szórakoztató, ugyanakkor szívszorító filmben jeleníti meg, amely a kétségbeesésről, a veszteségről és arról az abszurd mértékről szól, ameddig az emberek képesek elmenni szeretteik védelmében.”

A Tóték a magyar irodalom egyik alapműve, amelyből Fábri Zoltán 1969-ben már készített egy ikonikus filmet Isten hozta, őrnagy úr! címmel, Latinovits Zoltán felejthetetlen alakításával. Az új, nemzetközi produkciónak magyar vonatkozása is van: a producerek között szerepel Kemény Ildikó neve.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk