Újra kitörhet a vulkán, amely már elpusztított egy ősi japán kultúrát
A holocén korszak legnagyobb ismert kitörésének helyszíne alatt ismét friss magma gyülekezik.
A kutatók hajókról, légágyúkkal keltett szeizmikus jelek és több tucat óceánfenéki érzékelő segítségével térképezték fel a tengerfenék alatti rétegeket.
A mérések egy 2,5 és 6 kilométer közötti mélységben húzódó, nagy kiterjedésű magmatározót mutattak ki, amelynek szélessége legalább akkora, mint a belső kalderáé. A kőzetek olvadéktartalma itt 3 és 6 százalék közötti, de helyenként elérheti a 10 százalékot is.
A benne lévő magma azonban nem a régi maradéka. Kémiai elemzések alapján az összetétele eltér a korábbi kitörés anyagától, ami arra utal, hogy friss utánpótlás érkezik a mélyből.
„Ez azt jelenti, hogy a lávadóm alatti magmatározóban jelenleg lévő magma nagy valószínűséggel frissen beáramlott magma” – erősítette meg Seama.
A felfedezés nem egy közelgő katasztrófa közvetlen előjele, hanem a vulkánok hosszú távú életciklusának egy fontos állomása. A kutatók célja éppen ezeknek a folyamatoknak a jobb megértése.
A Kikai-kaldera víz alatti elhelyezkedése egyedülálló lehetőséget biztosít a vizsgálatokra, mert a mélyben megőrződtek a múltbeli kitörések nyomai. A kutatók szerint a végső cél az, hogy a most bevált módszereket tovább finomítva jobban tudják azonosítani azokat a kulcsfontosságú jeleket, amelyek egy jövőbeli óriási kitörésre utalhatnak.
A Kikai-kaldera vulkán a japán Kjúsú szigete mellett található.
A kitörés során mintegy 160 köbkilométernyi kőzetanyag robbant a felszínre, ami több mint tízszerese az 1912-es Novarupta és több mint harmincszorosa az 1991-es Pinatubo kitörésének. A forró piroklasztárak akár 150 kilométeres távolságra is eljutottak, a vulkáni hamu pedig beborította Japán és a Koreai-félsziget nagy területeit.
A katasztrófa a feltételezések szerint elpusztította a térségben élő ősi Dzsómon-kultúrát. A vulkán ma is aktív, az elmúlt évtizedekben több kisebb kitörése is volt, és a kaldera közepén egy új lávadóm növekszik.