„Ugyanolyan félnótás hippi vagyok, mint húszéves koromban” – 75 éves Török Ádám, a fuvola Kereszteslovagja

Mindig nagy öröm egy régi baráttal találkozni, különösen akkor, ha egy súlyos betegség után látjuk felépülni. Sokan aggódtunk Török Ádámért másfél évvel ezelőtt, de ez az örökifjú muzsikus nemcsak talpra állt, hanem talán élete egyik legszebb lemezét készítette el.

Nehéz elhinni, hogy Ádi 75 éves, és már a mi közös történetünk is három és fél évtizedes: 1988-ban az óbudai Zichy-kastélyban készítettem vele az első interjút, és negyedszázada alkottuk meg közösen az első róla szóló könyvet. Akkor rendszeresen a Horgásztanya vendéglő kerthelyiségében beszélgettünk hatalmas rántott borjúláb-falatozások közepette. Most, korunkhoz illő némi visszafogottsággal a Pata Negrában spenótos tapas mellett idéztük fel a régi szép időket, amelyek a jelenben is folytatódnak. Alig néhány hete jelent meg ugyanis a Mini Akusztik Trió Nyitott kapu Bartók költői világára című albuma. Ezek után e szavakkal felel köszöntésemre: „Ugyanolyan félnótás hippi vagyok, mint húszéves koromban.”

– Születésnapodon számunkra a legnagyobb ajándék, hogy ismét köztünk vagy, ismét a régi lelkesedéssel zenélsz. Én biztos vagyok abban, hogy a családod gondoskodása, szeretete mellett a Zene is sokat jelentett gyógyulásodban.

– Ez nagy valószínűséggel így volt. És az is, hogy úgy éreztem: van még néhány hang a zsákomban – ennek egyik eredménye az új Bartók lemez – és szerettem volna még tovább zenélni, és úgy tűnik, ha vannak is még kisebb-nagyobb gondok, sikerül.

– Egészen különleges Bartók zenéjének ez a megközelítése, egy zongora-fuvola-hegedű trióval.

– 2016. január 1-én jártak le a Bartók-örökösök jogai, innentől kezdve lehet ezeket a feldolgozásokat engedély nélkül kiadni. Papp Gyuszival éppen 50 éve kezdtünk el Bartókot játszani, és az új lehetőséggel élve valami újat szerettünk volna csinálni és kitaláltuk a vonósnégyest.

A 2016-os paksi Gasztroblues fesztiválon Varga János bandájában hallottam egy nagyon szép lányt, aki úgy hegedült, hogy majd elájultam. Ő volt Kézdy Luca, akit egy kiállításmegnyitón újra hallottam, akkor mondtam el neki a tervünket, és kértem, hogy „szerezzen még három ilyen csinos lányt.” Néhány nap múlva felhívott, hogy megvan a vonósnégyes! A korábbi formáció után most trióban játsszunk. Lucában egy igazi „fehér gyöngyszemre” találtam, a napokban választották meg ismét az év jazz-hegedűsének. Zseni a kislány, és szeret velünk játszani, nagy öröm, hogy látott bennünk fantáziát. Gyuszkó pedig talán minden idők legjobb magyar rock-zenésze és vagyok én, csodásan gurul az egész, szinte végig improvizálunk az eredeti Bartók-témákra.

– Már 1972-ben készültek rádiófelvételek, amelyek azonban sajnos elvesztek.

– 1971 telén jutottunk be először a rádióba a Minivel, a Délelőtt című dalunkat vettük fel. Az ebben lévő swing-részt a basszusgitáros Nagy Pista és a dobos Nemecsek (Németh Tamás) remekül elkapta, és erre jött Gyula óriási Hammond-szólója. Utána behívott minket Kiss Imre, a jazz-műsorok főnöke, zenénket „jazz-beatnek” nevezte és további zenéket kért tőlünk. Amikor Bartókot említettük, elkerekedett a szeme és néhány napon belül szerzett nekünk stúdióidőt, ami akkor nagyon nagy szó volt. A felvételünket Kiss Imre bevitte Bágya Andráshoz, a könnyűzenei osztály vezetőjéhez, aki Bartók-tanítvány volt és elájult tőle. Erdős Péterék is hallották és rögtön ki akarták adni lemezen. Ifjabb Bartók Béla azonban azonnal letiltatta és letöröltette az egészet. Nagy Pistának megvolt egy ideig magnószalagon, amit aztán elloptak tőle… A tervet azonban soha nem adtam fel. Amikor 2011-ben jött a Mini „aranycsapatának” 40. évfordulója, Gyuszi visszajött és visszahozta Bartókot is…

– Nyitott kapu… Bartókkal közös nevezőtök a végtelen zenei nyitottság. Éppen ezért éreztem mindig, hogy az örökösök ellenállása ellentétes Bartók szellemével.

– A legnagyobb magyar géniusznak és rendkívül modern embernek tartom Bartókot. És nem utolsósorban bátor volt, hiszen a fasizmus ellen is fellépett a legkeményebb Horthy-korszakban. Kezdte a közép-európai népzenék gyűjtését Kodállyal, de az Allegro Barbarótól már elkezdődtek az elvontabb művei, hihetetlen hangokat talált meg. A mai jazznek és rock-nak is nagyon sokat adott hangszereléseivel, ritmikai megoldásaival. Engem a dallamvilága ragadott meg, talán saját közép-európaiságom miatt. Emlékszem, anyám gyakran hallgatta főzés közben a rádiót, ezek voltak az első élményeim. De nagyon szerettem Kodályt, különösen a Háry Jánost. Aztán 1971-ben, amikor Gyuszi bekerült a Minibe, már a harmadik héten hozta a Bartók-témákat. Akkor alig egy éve fuvoláztam, nem volt könnyű ezeket megtanulni, de örülök, hogy azóta is csinálom.

– Amikor Te elkezdtél fuvolázni, a rock-zenében viszonylag ritka volt ez a hangszer. Merész, de végülis remek választás volt részedről.

– Most, az internet korában kezdek rájönni arra, hogy azokban az években nemcsak az angolszász világban, hanem egész Európában volt egy erős progresszív vonulat, nagyszerű zenekarok voltak Németországban, Hollandiában, Olaszországban és fuvola szinte mindenütt volt. De akkor ezeket nem ismertem. Sosem felejtem el: 1968. július 7-én lépett fel a Traffic a Kisstadionban. Akkoriban már ordibáltam rock-bandákkal, és valami hangszert kerestem magamnak. A szaxofonos Chris Wood egyszer csak elővett egy addig általam sosem látott hangszert, máig a fülemben vannak azok a csodálatos hangok. Először azonban blockflőtével próbálkoztam, miután láttam egy képet Ian Andersonról, aki ezen játszott. Csak utána hallottam a Jethro Tullt egy haveromtól. Végül 1970-ben vett nekem anyukám egy fuvolát és teljesen autodidakta módon tanultam meg. Mégis sikerült bekerülnöm az amerikai fuvolisták szövetségének listáján a világ legjobb rock-fuvolásai közé.

– A 70-es évek elején a magyar progresszív rock világszínvonalú volt, mégis az akkori nagy bandákkal, a Syriusszal, a Taurusszal, a V73-mal mostohán bántak a lemezgyárban. A Mini is csak 1978-ban jutott először nagylemezhez.

– Amikor 1973-ban Papp Gyuszit elcsábították a Skorpióba, még nemigen értettem a zenekarvezetéshez. Jobban érdekelt a csajozás, miközben rengeteget koncerteztünk, volt évente 150 bulink is. Az ORI-ban valahogy szerettek bennünket. Ugyanakkor utáltam bejárni Erdőshöz, aki egyszer azt mondta nekem, hogy én olyan szép ember vagyok és jól mutatok a kalapommal – akkoriban kalapban játszottam – és ha beveszek a zenekarba három szép lányt, világsztárt csinál belőlünk. Ez még a Neoton Familia előtti időkben történt. 1973 elején pedig kitalálta, hogy Gyulával írjunk musicalt a Koldus és királyfiból. Azt sem tudtam, mi az a musical… Gyula végül elkezdett írni néhány dalt, de aztán elment és többé szó sem esett a darabról. Végül 1976-ra jutottunk el oda, hogy az új formációval – Németh Lojzi, Németh Karcsi, Szivacs (Balogh Jenő) – elfogadták az anyagunkat, de a Vissza a városba LP további másfél évet csúszott. De az is nagyon jó banda volt, ha az első jelentette a Mini „aranykorszakát”, akkor ez volt az „ezüstkorszak”. Ez a négyes lesz az egyik főszereplő a májusi 75/55 koncerten az Erkel Színházban…

– Minden nehézség ellenére szép diszkográfiát mondhatsz Magadénak…

– Több mint 50 CD-m és DVD-m ,LP ém jelent meg, és most a Moiras Recordsnál Kovács Laci ki akarja adni dupla LP-n az 1993-as paksi koncertünk CD-jének anyagát, amelyet a magyar rock-zene egyik mérföldkövének tekint. Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy valóban nagyszerű lemez. Azon szerepelt először „álnéven” a Bartók-átirat – Éjféli találkozás Béla bácsival a csíki havasokban – olyan legenda lett, hogy egyszer egy lemezbörzén 15 ezer forintot adtak egy dedikált példányért.

– Legtöbbünkben mégis elsősorban koncertzenészként élsz… Számodra a színpad, az élő fellépés maga az élet.

– Mindig nagyon szerettem a kisebb, intimebb helyeket, a klubokat, de tudtam játszani nagyobb tereken is a Tabántól kezdve a Sportcsarnokig. Ma is imádom az élő bulikat, ahol sokat lehet improvizálni, nemcsak a zenében, sokszor hirtelen átírtam magamban a szövegeket is.

– A több mint 9000 koncertből álló „élő” életművednek a Bem-rockpart, a Tabán, Paks csupán „pillérei” voltak évtizedeken át…

– Az I. kerületben három helyen is házigazda lehettem. A Bem-rockpart 1969-ben kezdődött, majd 1970-ben indult a legendás tabáni koncertek sora Margó néni (Kuhajda Istvánné, az I. kerületi művelődési ház vezetője) segítségével, és utána jött a Budai Ifjúsági Park. 1974-től keddenként voltak a Mini-P.Mobil-Tűzkerék koncertek. A legnagyobb bulit itt 1979. szeptember 2-án tartottuk a Mini 10 éves születésnapján – csak értünk 7000-en jöttek el. De emlékezetes maradt az 1978-ban a Szolidaritási Rockfesztivál a BNV-n a P-Mobillal és a Piramissal. A tabáni ingyenes koncerteken az LGT-vel, a Syriusszal 50 ezren is hallgattak bennünket. És annak idején Kaktusz, aki a paksi atommérnökökkel járt Finnországban, és ott látta a rock és a gasztronómia találkozását, engem keresett meg, hogy csináljunk valamit hasonlót itthon.

– Ahogy hallgatlak, egymás után jutnak eszembe ezek a felejthetetlen bulik. Paksról még arra is emlékszem, hogy volt kispályás foci, és én is beszálltam egy közös zenész-újságíró csapatba.

– Nekem a foci örök szerelem marad. Miután abbahagytam a nagypályát a Vasasban, a 70-es, 80-as években állandóan rúgtuk a labdát kispályán. A legnagyobbakkal játszottunk, még Törőcsikkel is, a Palatinus strandon, a Tabánban, Óbudán. Egy időben én voltam a rock-válogatott kapitánya. A 80-as évek elején telt ház előtt játszottunk a Sportcsarnokban az újságírók válogatottja ellen.

– Nevezhetnénk Téged akár a „magyar John Mayallnak” is, annyi mindenkivel játszottál és sok fiatal zenészt Te indítottál el a pályán.

– Nem is tudnám felsorolni hányan voltak Németh Lojzitól Ferenczi Gyuriig, szegény Kerékgyártó Fülestől, akinek mostanában hallgatom újra a zseniális felvételeit, Fehér Ádámig, aki 10 éves volt, amikor felfedeztem. Úgy látszik, jó szemem van és szinte mindig az ösztönös megérzéseimre hallgattam. Gyakran cserélődtek körülöttem a zenészek, mert ebben a műfajban kevés pénz van, de emiatt soha nem haragudtam.

– A május 8-i Erkel Színházi koncert több lesz, mint egy egyszerű születésnapi buli.

– A két éve működő mai Minivel kezdünk, Németh Karcsival és a Las Vegasból hazatért Szivaccsal, Az első rész második felében bemutatjuk a trióval Az ÚJ Bartók CD-t, utána megvalósítom régi tervemet: 50 éve volt az első Syrius-Mini jam-session, most újra játsszunk az egykori Syrius-tagokkal, Pataki Lacival, Tátrai Tibusszal, valamint Turai Tomival és Rudán Joe-val, Orszáczky Jackie emlékére, aki nagy mentorom és barátom volt. Sosem felejtem el a Syrius-hajót, ugyanazt a három számot játsszuk el, amit 1972-ben.

– A Facebook-on létezik egy „Kossuth-díjat Török Ádámnak” nevű csoport...

– Kanadai magyar zenészek találták ki, akikkel Vancouverben játszottam és nagy Mini-rajongók. Én is szeretném, nem magam miatt, hanem hogy hagyjak valamit a családomra.

– A jó ételeknek mindig is nagy barátja voltál. És szeretsz tenni-venni a konyhában is.

– Leginkább a töltött káposztát szeretem  és lecsót tudok csinálni, ez utóbbit mindenféle variációban. De szeretem a különböző krémeket, a padlizsánt, az avokádót is.

– Mit kívánsz magadnak a születésnapodra és az újévre?

– Mindenekelőtt azt, hogy épüljek fel teljesen, jöjjön rendbe a hangom, ez nagyon fontos lenne nekem…

– Látom, a csuklódon egy életfa van.

– Kaptam valakitől. Virágozzon még egy ideig...