KULT
A Rovatból

Tinikora óta kényszerbeteg, kinevették, mivel „sápadt volt és csúnya”, és sajnálja, hogy ennyit meztelenkedett – Amanda Seyfried 40 éves

A színésznő, aki egy buta szőke szerepével tűnt fel, majd ABBA-dalok éneklésével tört a csúcsra, megmutatta a világnak, hogy sokkal több egy csini pofinál.


Amanda Michelle Seyfried 1985. december 3-án született a pennsylvaniai Allentownban. Édesanyja, Ann Sander foglalkoztatási terapeuta volt, édesapja, Jack Seyfried pedig gyógyszerész, így Amandáról nem mondhatni, hogy egyenesen a showbiznisz világába csöppent volna. Egyébként német származású az apja révén, és van egy idősebb nővére, Jennifer, aki rockzenészként lett ismert.

Amanda útja a világhírnév felé nyolcéves korában indult, ekkor kezdett el ugyanis modellkedni, szerződést kötött az Image International ügynökséggel Allentownban, majd később a Pro Model ügynökséggel Bethlehemben. A William Allen High School nevű állami iskolába járt a szülővárosában, ahol már elkezdett erősen kacsingatni a művészetek felé.

Például zongorázni tanult, és belekóstolt a színészkedésbe is, mivel részt vett a középiskolai színházi produkciókban. Sőt, az éneklés is kifejezetten érdekelte.

Állítása szerint nem is emlékszik pontosan, hogy mióta szeretett volna színész lenni, nagyjából, amióta az eszét tudja. Gyerekkorában otthon egyéni előadásokat tartott a családjának. Díszleteket készített, illetve fotózásokat tartott a macskáival, a barátaival vagy egyedül. 10 éves korában ment el először meghallgatásra az Annie című Broadway-musicalbe. „Körülbelül akkoriban kezdtem el komolyan gondolkodni a színészi pályán. Abban az időben még nagyon introvertált voltam, de mindig is vonzódtam a színpadhoz” – mesélte egy interjúban.

Egyébként nem sokon múlt, hogy nem végezte el a középiskolát, mivel olyan sok időt töltött a szerepekre való felkészüléssel és a meghallgatásokkal (70 napot hiányzott az iskolából), illetve egy a Broadway-tanárral is rengeteget dolgozott azon, hogy fejlessze az énektudását. Amanda elismerte, hogy fiatalabb korában egy „sötét” időszakon ment keresztül. „Modellkedtem, mert csillogó dolog volt, és mert az emberek hagyták. Az iskolában viszont kinevettek, mert sápadt voltam és csúnya” – emlékezett vissza Seyfried 2018-ban.

Állítása szerint tinédzserként intenzív pánikrohamokkal és megmagyarázhatatlan OCD-rohamokkal (kényszerbetegség) küzdött. 19 évesen aztán hivatalosan is diagnosztizálták nála a rendellenességet, és gyógyszert kezdett szedni rá. „Soha nem fogom abbahagyni. 19 éves korom óta szedem.

A legalacsonyabb adagot kapom. Nem látom értelmét, hogy abbahagyjam” – magyarázta. „Akár placebo, akár nem, nem akarok kockáztatni. A mentális betegséget az emberek más kategóriába sorolják, mint a többi nyavalyát, de szerintem nem így van. Ugyanolyan komolyan kell venni, mint bármi mást.”

Végül 2003-ban sikerült leérettségiznie, s ugyanekkor iratkozott be a New York-i Fordham Egyetemre, de végül úgy döntött, nem végzi el az iskolát, miután felajánlották neki az egyik fontos szerepet a Bajos csajok című 2004-es vígjátékban.

Nem egy buta szőke

De ne szaladjunk ennyire előre! A William Allen gimiben töltött évei alatt már komolyabban modellkedett Allentownban, például számos ruházati cég nyomtatott hirdetésében őt lehetett látni, többek között a Limited Too-ban a később szintén híres színésznővé avanzsáló Leighton Meester (Gossip Girl – A pletykafészek) mellett, illetve három borítón is megjelent a Sweet Valley High című regénysorozatban. 17 évesen aztán abbahagyta a modellkedést, és pincérnőként kezdett el dolgozni egy helyi nyugdíjas közösségben.

A színészi karrierjét statisztaként kezdte a The Guiding Light című, régóta futó tévésorozatban. 2000 és 2001 között a CBS szappanoperájában, az As the World Turnsben egy visszatérő karaktert, Lucy Montgomeryt játszotta 16 epizódban (végül kirúgták a produkcióból magyarázat nélkül), 2002 és 2003 között pedig az ABC telenovellájában, az All My Childrenben Joni Staffordot 5 rész erejéig.

2003-ban aztán jelentkezett Regina George szerepére a Bajos csajok című filmben, de azt végül Rachel McAdams kapta meg.

S bár eredetileg az alkotók úgy gondolták, Amanda Cady Heron főszerepére lenne megfelelő, végül az akkor már híres Lindsay Lohan mellett döntöttek. Seyfriedet azonban nem akarták kihagyni a filmből, így ráosztották Karen Smith, Regina buta szőke barátnője karakterét. A Bajos csajok lett hát az első filmje, ami végül kasszasiker lett, több mint 130 millió dolláros bevételt hozott a mozikban. Seyfried az alakításáért Lindsay Lohan, Lacey Chabert és Rachel McAdams mellett a Legjobb filmes csapat díját kapta meg a 2005-ös MTV Movie Awards-gálán.

A színészi példaképeinek egyébként Goldie Hawnt és Kate Winsletet tartja, illetve imádja Claire Danest is. „A Rómeó + Júliát újra és újra megnéztem. A tükör előtt úgy tettem, mintha Claire Danes lennék. De olyan sok csodálatos nő merült el vagy tűnt el teljesen ezekben a szerepekben, és én is szerettem volna megtudni, hogy ez milyen érzés.”

Éneklés és erotika

A Bajos csajok után nem jött azonnal a világhírnév, bár nem is tűnt el a süllyesztőben, mivel olyan filmekben és sorozatokban kapott szerepet, mint az Alpha Dog (2005), a Dr. House (2005) vagy a Veronica Mars 11 epizódja. A 2008-as év aztán mindent megváltoztatott. Ekkor mutatták be ugyanis az első főszerepét jelentő Mamma Mia!-t, ami óriási siker lett, több mint 600 millió dollárt kaszált, s ezzel az év ötödik legsikeresebb filmje lett A sötét lovag, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága, a Kung Fu Panda és a Hancock után. Sőt, azóta a Mamma Mia! már a 700 millión is túl van, mivel épp idén, a premierje után 17 évvel újra bemutatták a mozikban, és még ennyi idő után is képes volt 95 millió dollárral növelni az összbevételét.

A Mamma Mia! tehát világszerte ismertté tette őt, és rendesen megemelte az ázsióját és a pozícióját Hollywoodban, közvetlenül utána azonban mégsem ezen a vonalon maradt. 2009-ben elvállalta az Ördög bújt beléd című horrorvígjáték és a Chloe – A kísértés iskolája című erotikus thriller neki felajánlott szerepeit.

Elmondása szerint pedig a Mamma Mia! mellett a Chloe is megváltoztatta az életét, mivel kockázatot vállalt egy sötét témájú filmmel, és elkezdett hinni magában, hogy többre is képes, ez pedig megváltoztatta a saját magáról alkotott képet. „Megmutatta, hogy sokkal több tehetségem és lehetőségem van különböző embereket ábrázolni, és szerintem ez nagyon sokat segített abban, hogy ne csak romantikus filmekhez kössenek, különösen a Mamma Mia! után.” Utólag azért saját elmondása szerint sajnálja, hogy a karrierje során ennyit meztelenkedett (például a Chloeben is) a vásznon.

Műfajzsonglőr

Azért romantikus műfajt sem hanyagolta a későbbi karrierje során, 2010-ben például kapásból két szerelmes filmben is játszott, a Kedves Johnban (egyébként ez az egyik kedvence a sajátjai közül) és a Levelek Júliánakban. Mindenesetre végignézve a filmográfiáját, valóban tisztán látható, hogy mindvégig próbált lavírozni a zsánerek között, és nem hagyta, hogy bármilyen szerepkörbe beskatulyázzák. Voltak vígjátékai (A nagy nap, Hogyan rohanj a veszTEDbe, A 40 az új 20, Ted 2, Káosz karácsonyra, Ebgondolat, Az utolsó szó, Gringo), musicaljei (A nyomorultak, Mamma Mia! Sose hagyjuk abba), thrillerjei (Elveszett, You Should Have Left, Kísértő múlt), sci-fijei (Lopott idő, Anon), fantasyjei (A lány és a farkas, Pán) és drámái (Lovelace, Apák és lányaik, A hitehagyott, Mank, Egy falatnyi levegő) egyaránt.

Sőt, a tévésorozatokat sem hanyagolta el, folyton visszatért ehhez a formátumhoz is, ráadásul nem is kis sikerrel. Öt éven át része volt a Hármastársaknak (2006-2011), illetve benne volt az újkori Twin Peaksben (2017), A kibukottban (2022), A zsúfolt szobában (2023) és idén a Hosszú, fényes folyóban is.

Eddigi legkitüntetettebb alakítását egyértelműen David Fincher Mankjében játszotta, ehhez a szerepéhez köthető eddigi egyetlen Oscar-jelölése is (a legjobb női mellékszereplő kategóriában), de még számos egyéb díjat és nominációt bezsebelt érte. Illetve Emmyje és Golden Globe-ja is van már, azokat A kibukott főszerepéért kapta főszereplőként, 2022-ben.

A farm, ahol él

Seyfried ismert szerelmei között számos hírességet meg lehet említeni. 2005-ben például Emile Hirsch-sel járt egy rövid ideig, 2005-től 2007-ig az énekes-dalszerző Jesse Marchanttal, 2007 és 2010 között a színész Dominic Cooperrel (közben szakítottak egy évre, majd újra összejöttek), 2010 és 2011 között Ryan Phillippe-vel, 2012 és 2013 között Desmond Harringtonnal, 2013 és 2015 között pedig Justin Longgal.

A nagy szerelem azonban 2016 elején köszöntött be az életébe, amikor Az utolsó szó című film forgatásán egymásba szeretettek színész partnerével, Thomas Sadoskival (Vadon, John Wick 1-2, Híradósok). Nem is vártak sokat az eljegyezéssel, amit már 2016. szeptember 12-én megerősítettek, 2017 márciusában pedig az esküvőre is sor került. Azóta két gyermekük született: Nina nevű lányuk 2017-ben, 2020-ban pedig a fiuk, akinek a nevét nem fedték fel azóta sem.

A nyilvánosság kizárását és a család magánéletének megvédését egyébként Amanda fontosnak tartja, épp ezért költöztek el Los Angelesből egy vidéki farmra.

„Ott nincsenek kamerák. Még most is, amikor visszamegyek Los Angelesbe, nem tudom megszokni a kamerákat. Nem fair, ahogy az emberek bánnak veled, de nem választhatod ki, hogy a hírnév mely részeit akarod megtartani, és melyeket akarod eldobni. Én úgy döntöttem, hogy egy farmon élek, mert ott érzem magam a legbékésebbnek” – mondta erről.

S hogy mit hoz a jövő Seyfriednek? Remélhetőleg a jelenlegi magánéleti boldogság stagnálását, és sikert hozó szerepeket. Erre pedig van is esélye, mivel legutóbbi filmjéért, a The Testament of Ann Lee-ért rengeteg elismertést kapott (egy szektavezért alakít benne), legközelebb pedig (január 8-tól) a The Housemaid – A téboly otthona című thrillerben láthatjuk a mozikban Sydney Sweeney és Brandon Sklenar partnereként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lehet, hogy egy vagyon hever a polcodon: 16 millió forintot is fizetnek egyetlen Dűne-könyvért
A popkulturális könyvsorozatok másodlagos piaca felrobbant, a gyűjtők Frank Herbert és Isaac Asimov első kiadásaira vadásznak. A filmes adaptációk miatt a kereslet az egekbe szökött.


Valami egészen fura történik a magyar könyvpiac egy szűk, de annál szenvedélyesebb szegletében: a sci-fi és fantasy rajongók mostanra már nemcsak rajonganak, hanem licitálnak is – méghozzá nem ritkán félmilliós összegekkel. A másodlagos piacon ugyanis elszabadultak az árak, különösen a kultikus státuszba emelkedett sorozatok esetében. Dűne, Alapítvány, Gyűrűk Ura, Witcher, Neil Gaiman

ha bármelyikből megvan egy első kiadás, netán sorozatban, magyarul, jó állapotban, akkor egy kisebb vagyonon ülsz.

És ha netán nemcsak ülsz rajta, hanem el is adod, akkor szinte biztosan többet keresel vele, mint az eredeti szöveg fordítója vagy szerkesztője valaha kapott érte.

Világszinten sem más a helyzet, az elmúlt hónapok aukciós eredményei sorra döntik a sci-fi és fantasy könyvek árrekordjait, miközben a díszkiadások a másodlagos piacon többszázezres, sőt millió forintos összegekért cserélnek gazdát.

A ritkakönyv-piac szerint a zsáner végleg kitört a perifériáról és elfoglalta a gyűjtői világ közepét.

A piac átrendeződését a legnevesebb aukciósházak is megerősítik. „Az aukció eredményei egy jelentőségteljes elmozdulást tükröznek… A science fiction és a fantasy már nem mellékes kategóriák. A ritka könyvekről szóló párbeszéd középpontjában állnak” – nyilatkozta Francis Wahlgren, a Heritage Auctions ritkakönyv-részlegének igazgatója a ház decemberi árverése után.

Frank Herbert 1965-ös Dűnéjének első kiadása, eredeti, 5,95 dolláros árat feltüntető borítóval december közepén 13 125 dollárért, azaz körülbelül 4,3 millió forintért kelt el.

Egy másik, kiemelkedő állapotú példányért novemberben már 24 000 dollárt (közel 8 millió forintot) fizettek,

egy szerző által dedikált kötet pedig novemberben 48 000 dolláros, vagyis nagyjából 15,9 millió forintos leütést ért el.

Isaac Asimov legendás Alapítvány-trilógiájának első, a Gnome Press által kiadott három kötetéért novemberben 14 400 dollárt (4,7 millió forintot) adtak, míg

az Én, a Robot egy 1950-es, dedikált első kiadása 20 000 dollárért (6,6 millió forintért) talált új gazdára.

„Nagyszerű napunk volt tegnap; óriási eredményeket értünk el a modern irodalom, az amerikanisztika és az eredeti műalkotások terén. Izgatottan várjuk, mit hoz a jövő!” – mondta Chad Reingold, a Potter & Potter aukciósház ritkakönyv-igazgatója az Antiques & Auction News-nak.

De más a helyzet a magyar könyvpiacon sem. A gyűjtői láz persze nem új jelenség, de az elmúlt 2-3 évben a trend egészen vad szinteket ért el. Míg korábban egy-egy ritkább könyvért 8-10 ezer forintot is szívesen kifizettek a fanatikusok, mostanra ez az összeg a tízszeresére nőtt – sőt, bizonyos esetekben ennek a sokszorosára.

A Dűne eredeti, 1993-as, Szukits-féle kiadásáért simán elkérnek 150-200 ezer forintot, ha pedig az egész hatkötetes sorozat egyben van, szépen megőrizve, akkor 500 ezer forint fölé is mehet az ár.

Nem vicc: ugyanennyiért már el lehet hozni egy karbantartott, használt Suzuki Swiftet is.

Az Asimov-féle Alapítvány sorozat sem marad el sokkal. A régi Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadások – különösen azok, amelyeknek borítója mára afféle retró dizájnikonná vált – szintén aranyáron kelnek el.

És nem csak az állapot vagy a ritkaság számít: van, aki pusztán azért hajlandó többet fizetni, mert az adott példányban „nem törött meg a gerinc”.

A modern, limitált példányszámú díszkiadások másodlagos piaca önálló ökoszisztémává nőtt. A brit Folio Society 500 sorszámozott példányban kiadott, eredetileg 495 fontba kerülő Dűne-kötete ma a gyűjtői piactereken jellemzően 1400–1900 dollár (460–630 ezer forint) közötti áron cserél gazdát, de az Alapítvány-trilógia hasonlóan igényes kiadásaiért is rendszeresen elkérnek 200-300 dollárt. A keresletet a gyűjtői közösségekben tapintható „kimaradástól való félelem” (FOMO) is fűti. „A FOMO manapság az egekben van” – írta egy gyűjtő egy online fórumban, miután a Dűne-sorozat egyik újabb, dedikált díszkiadása perceken belül elfogyott.

A legfontosabb hajtóerő a folyamatos popkulturális láthatóság. A Dűne: Második rész tavaly tavaszi, elsöprő mozisikere – amely Észak-Amerikában 81,5 millió dolláros hétvégével nyitott – új rajongók tömegeit vezette el a könyvekhez, ezzel párhuzamosan pedig a gyűjtői étvágyat is feltüzelte.

Asimov esetében is ez a helyzet: az Apple TV+ Alapítvány-sorozatának tavaly szeptemberben berendelt negyedik évada garantálja, hogy a márka a következő években is a köztudatban marad, ami stabilan magasan tartja a könyvritkaságok iránti érdeklődést.

Egy Dűne első kiadás értékét az dönti el, hogy a Chilton kiadó 1965-ös nyomata-e, a borítón John Schoenherr eredeti grafikája látható-e, és a hátsó fülön a négy soros kiadói impresszum szerepel-e. A dedikáció, különösen, ha személyes üzenetet is tartalmaz, akár meg is duplázhatja egy kötet árát, ahogy azt a 48 000 dolláros példa is mutatja. Sorozatoknál, mint az Alapítvány-trilógia, a komplett, egységes állapotú, eredeti borítókkal rendelkező szett képviseli a csúcsot. A gyűjtők számára a hitelesített aukciósházak és a lezárt eladásokat listázó online piacterek jelentik a legbiztosabb támpontot, ahol a kínálati árak helyett a tényleges tranzakciók mutatják a piac valós mozgását.

A jelenség első ránézésre abszurd. Ezek nem középkori kódexek, hanem tömegtermékek voltak.

Csakhogy közben eltelt harminc–negyven év, a példányok elkoptak, eltűntek, költözések során kidobódtak, padlásokon rágta meg őket az egér. Az újranyomások pedig vagy elmaradtak, vagy teljesen más formában történtek meg: új fordítás, új borító, új tördelés, ami a gyűjtők szemében nem ugyanaz.

Számos klasszikus sorozatból sosem jelent meg teljes, egységes, új kiadás magyarul. A Dűnéből például van filmes borítós verzió, van díszkiadás, de egy rajongónak egyik sem pótolja az eredetit. Az Asimov-életmű is kaotikusan újrahasznosított:

egyszer az Európa, másszor a Delta Vision próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Így aztán marad az antikvárium, a Vatera, a Marketplace.

A streaming szolgáltatók egymás után hozzák le a nagy nevű adaptációkat. A Dűne második filmje, a Vaják Netflix-sorozat, a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi – ezek mind új generációkat húztak be a zsánerbe. Az újoncok meg persze szeretnék „papíron is birtokolni” a világot, amit a képernyőn megkedveltek. És ha már birtokolni, akkor lehetőleg azt, amit a hardcore fanok is elismernek.

A könyv ma már státuszszimbólum
 is. A gyűjtői példány mostanra nemcsak érzelmi, hanem presztízsértéket is képvisel.

Vannak, akik vitrinben tartják, mások posztolnak vele. Az algoritmusnak pedig mindegy, hogy cipő vagy könyv – ha sokat szerepel a feedben, nő az ára.

Ez a könyvpiac legkevésbé szabályozott szegmense. Antikváriumok, privát eladók, Facebook-csoportok, online aukciós oldalak – teljes ökoszisztéma épült ki, afféle digitális börze, ahol a megbízhatóságot és az értéket nem ISBN szám, hanem közösségi reputáció dönti el.

A kereslet ráadásul egyre csak nő. Egyes eladók már befektetési célból vásárolnak fel ritkább köteteket, hogy aztán pár hónap múlva tízszeres áron visszadobják a piacra. Az sem ritka, hogy valaki „komplett Dűne-gyűjteményért” keres eladó lakást vagy épp iPhone-t.

És hogy mit csinálnak mindeközben a magyar könyvkiadók? Leginkább azt, amit az elmúlt 20 évben: széttárt karokkal figyelik, ahogy a másodlagos piac nyer.

Ahelyett, hogy újranyomnák azokat a könyveket, amelyekre kézzel fogható, fizetőképes kereslet van, inkább frissítik a borítót, vagy újrafordíttatják, sokszor teljesen szükségtelenül.

Pedig egy jó minőségű, egységes sorozatkiadás – normális tipográfiával, újratördelt szöveggel, igényes borítóval – nemcsak a gyűjtőket csalogatná vissza, de új olvasókat is be tudna vonzani. Ehelyett marad a posztmodern valóság: Dűne 1993-ból, 250 ezerért, vagy semmi.

Aki mostanában vág bele a sci-fi/fantasy gyűjtésbe, az vagy nagyon gazdag, vagy nagyon elszánt. De egy dolog biztos: egy használt könyv már rég nemcsak olvasásra való tárgy. Ez itt már nem könyvpiac. Ez relikviavadászat. És a relikviák ára – nos, az épp úgy emelkedik, mint a lakások ára. Csak gyorsabban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Váratlan fordulat: több tag is kilép a Neotonból
A rajongók még a Finálé-koncert hatása alatt voltak, amikor Lukács Andrea bejelentése hideg zuhanyként érte őket. A zenekar fiatalításra hivatkozik, de ennél többet nem árultak el.


Alig két héttel az MVM Dome-ban tartott, hatalmas sikerű Finálé elnevezésű koncert után váratlan bejelentés rázta meg a Neoton Família Sztárjai rajongótáborát. A zenekar egyik tagja, Lukács Andrea a Facebookon közölte, hogy ő és Lukács László nem folytatják a közös munkát a formációval – írta a Borsonline. A bejelentés szerint a zenekar a jövőben fiatalításra és kreatív megújulásra törekszik, amelyben ők már nem vesznek részt.

„Ezzel a Neoton korszakot részünkről lezártnak tekintjük”

– fogalmazott Andrea a közösségi oldalán.

A hír azért is érte sokként a közönséget, mert a január 10-i, MVM Dome-beli eseményt a szervezők és a zenekar is az eddigi legnagyobb Neoton-produkciónak harangozták be. A közel háromórás, karrierösszegző koncerten az összes nagy sláger elhangzott, a látványos fény- és hangtechnika, valamint az estére készített videók pedig lenyűgözték a közönséget. Az este különlegessége volt, hogy a koncert mellé egy pop-up tárlat is társult, ahol a rajongók eredeti dalszövegeket és hangszereket láthattak, Pásztor László pedig húsz év után ismét színpadra lépett a csapattal.

A Neoton Família Sztárjai a Finálé-koncerten Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János ‘Öcsi’, Lukács Andrea, Lukács László és Heatlie Dávid felállásában lépett színpadra. A döntés hátteréről és a zenekar további terveiről egyelőre nem árultak el részleteket, így az is nyitott kérdés, hogy a jövőben kikkel egészül ki a formáció, és a „fiatalítás” pontosan mit jelent a gyakorlatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A költő, aki meghódította Hollywoodot: Röhrig Géza a Saul fia után Timothée Chalamet oldalán játszik az Oscar-esélyes filmben
Josh Safdie Marty Supreme című sportdrámájában a magyar színész Kletzki Bélát, egy fiktív bajnokot játszik. Alakításának kulcsjelenete egy valós holokauszttörténeten alapul, amely a film morális súlypontját adja.


Tíz évvel azután, hogy egy addig szinte ismeretlen magyar költő beleégett a világ mozinézőinek emlékezetébe, Röhrig Géza ismét egy Oscar-esélyes produkcióban tér vissza, ezúttal Hollywood legfelsőbb ligájában.

A csütörtökön bejelentett Oscar-jelölésekkel immár hivatalos: Josh Safdie Marty Supreme című filmje, amelyben Röhrig is kulcsszerepet játszik, kilenc kategóriában versenyez a díjért, a főszereplő Timothée Chalamet pedig a friss Golden Globe-győzelme után a legjobb férfi főszereplőnek járó szoborra is esélyes.

A film alig két hét múlva, február 5-én a magyar mozikba is megérkezik.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by A24 (@a24)

Az 1950-es évek Amerikájában játszódó, az asztalitenisz versenyszerű és alvilági bugyraiba kalauzoló sportdráma Josh Safdie első önálló rendezése, miután a Csiszolatlan gyémántot még testvérével, Bennyvel közösen jegyezte.

A produkció mögött az a független filmes műhely, az A24 áll,

amely az elmúlt években a legizgalmasabb és leginkább díjazott filmeket szállította Hollywoodnak. A film világpremierjét tavaly októberben, a New York-i Filmfesztiválon tartották egy meglepetésszerű, titkos vetítés keretében, az amerikai mozikba pedig a díjszezonra időzítve, karácsonykor került.

Röhrig Géza a filmben Kletzki Bélát, egy fiktív, holokauszttúlélő magyar pingpong bajnokot alakít, akinek karakterét a valós lengyel klasszis, Alojzy Ehrlich élettörténetének egy-egy epizódja ihlette.

Bár a film fókusza Chalamet feltörekvő, mániákus karakterén van, Kletzki figurája adja a történet morális és történelmi mélységét.

Az egyik jelenetben Kletzki egy auschwitzi emlékét idézi fel, amely valós eseményen alapul. „Többet tanultam a holokausztról abból a kis történetből, mint néhány olyan filmből, ami csak a holokausztról szól” – nyilatkozta a filmről Josh Safdie a The Guardiannek.

A Saul fiával világhírűvé vált Röhrig Géza ezzel ismét egy olyan szerepben tűnik fel, amely a 20. századi történelem legmélyebb traumáival szembesíti a nézőt.

A film sztárparádéja lenyűgöző: Chalamet mellett feltűnik Gwyneth Paltrow, Odessa A’zion és Fran Drescher is.

A főszereplő elkötelezettségét mutatja, hogy már 2018 óta, évekig titokban készült a szerepre,

forgatási helyszínein – Londonban, Budapesten és Jordániában is – folyamatosan pingpongasztal állt a rendelkezésére.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by A24 (@a24)

„Lélekben ez az a szerep, amihez a legközelebb állok. Ez voltam, mielőtt karrierem lett volna” – mondta Chalamet a People magazinnak. A produkció 60-70 millió dolláros (kb. 19,8-23,1 milliárd forintos) költségvetésből készült, és eddig közel 100 millió dolláros (kb. 32,9 milliárd forintos) globális bevételt termelt.

A magyar nézők február 5-től láthatják az alkotást, de a Mazsihisz szervezésében már január 29-én tartanak egy premier előtti vetítést a budapesti Westendben. Röhrig Géza a film decemberi, New York-i díszbemutatóján is feltűnt a vörös szőnyegen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Az első pillanatban egymásba szerettünk” – Nagy-Kálózy Eszter 60 évesen árulta el, hogyan kezdődött minden Rudolf Péterrel
A színészházaspár 1990 óta alkot egy párt, kapcsolatuk a szakmai életükre is nagy hatással van. Közös előadásuk, az *És Rómeó és Júlia* több mint két évtizede van műsoron országszerte.


Január 25-én, vasárnap a magyar színház- és filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja, Nagy-Kálózy Eszter betöltötte a 60. életévét. Az évforduló nem a nosztalgiáról szól: a színművész egy friss, tavaly decemberi premierrel, a Vígszínház Házi Színpadán futó Könnyűvel indul című darabbal ünnepli a jelent.

A Gyöngyösön született művész útja a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1988-tól a szakma legfontosabb műhelyein keresztül vezetett. A Madách Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház után Budapest meghatározó társulataiban – a Radnóti, a Művész, majd a Thália Színházban és az Új Színházban – formálta a drámairodalom nagy női szerepeit. Később a Nemzeti Színház, majd a Centrál Színház tagja volt, 2021 óta pedig a Vígszínház társulatát erősíti. Szakmai elismerései között szerepel a Jászai Mari-díj (1992), a Kiváló művész cím (2014) és a Kossuth-díj (2017).

„Abból a színházból, amelyik nem előrefelé megy, nem keres új utakat, múzeum lesz”

– fogalmazta meg a Mandinernek adott interjúban. Ez a hitvallás vezeti, amikor fiatal alkotókkal dolgozik vagy formabontó előadásokban vállal szerepet.

A 2001-es Hamvadó cigarettavég című film főszerepe után Karády Katalin alakja és dalai végigkísérték a pályáját, amely 2024 januárjában egy önálló estben, a Ne kérdezd, ki voltam? című produkcióban csúcsosodott ki. „Bár Karády lemezei évtizedekig nem jelenhettek meg, a nevét, ahogyan a dalait is, vitték tovább a következő nemzedékek. Amikor a hetvenes években újra kiadták a lemezeket, az apukám, aki nagyon szerette őt, az egyiket megkapta karácsonyra.

Együtt hallgattuk, és a mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor, hiába voltam tízéves kamasz, engem is elbűvölt; a hangja, a kék szeme, a szépsége, a nőiessége. Dúdolgattam a dalait, a tükörben nézegettem magam, hátha hasonlítok hozzá.”

– emlékezett vissza.

A tavaly decemberben bemutatott Könnyűvel indul című darabban egy nagymamát alakít, aki unokáját hordja ki a lánya helyett. Pass Andrea darabja a születés és az anyaság kérdéseit feszegeti, az RTL Fókusz című műsorában pedig a színésznő elárulta, a téma személyesen is érinti, mert annak idején neki is „nehezen jött a baba”.

Férjével és alkotótársával, Rudolf Péterrel 1990 óta alkotnak egy párt.

„Nem munka közben találkoztunk - egy közös ismerősünk mutatott be bennünket egymásnak. Az első pillanatban egymásba szerettünk. Én biztosan”

– mondta megismerkedésükről. A közös munkáról pedig így vallott: „…engem inspirál a Péterrel való munka.” Kétszemélyes előadásuk, az És Rómeó és Júlia több mint két évtizede van műsoron.

Filmes munkái között szerepel az Eszter hagyatéka, a nemzetközi sikert aratott 1945 és a Vándorszínészek. A színpadon túli világban is szerepet vállal, a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány jószolgálati nagykövete. A kis betegekről így fogalmaz: „Gyönyörű, megható és magától értetődő, hogy onnantól fogva minden miattuk és értük történik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk