KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: Nemazalány a leggyengébb láncszem, mégsem ő esett ki

Azok kerültek veszélybe, akiket a zsűri a legjobbra értékelt, Valkusz Milán viszont hódított Zsédaként.


Mindig érdekes megfigyelni, mennyire más tud lenni az – elvileg – szakértőkből álló zsűri és a közönség értékítélete. Gyakran előfordul, hogy valakit a zsűri egekig magasztal, jó pontokat ad neki, a végén mégis kiesik.

Ennél persze csak egy bosszantóbb van, amikor az én személyes kedvenceimet ejtik ki, mint ahogy most is történt.

Ilyenkor persze felröppennek összeesküvés-elméletek arról, hogy manipulálják a versenyt. És bár kétségtelen a televíziózás történetéből ismerünk ilyen eseteket, a Sztárban sztár esetében kétlem, hogy ilyesmiről lenne szó.

Ha hihetünk a méréseknek, az első adás közel sem hozta azt a nézettséget, amit vártak tőle. Ezek után a csatornának semmiképp sem érdeke, hogy trükkel versenyben tartsa azokat, akik nem nyerték el a közönség tetszését.

A műsor kezdetén a még versenyben lévő versenyzők a Holding Out For a Herót énekelték. Oláh Ibolya két sornyi énekléssel is megmutatta, hogy a: milyen remek énekes, és b: mekkora egyéniség.

Miközben a fél internet Tóth Andi lenge öltözetén pörög (az a fele, amelyik leragadt a 19. században), én inkább Tillára hívnám fel a figyelmet, aki úgy öltözött, mint aki a Susogós Mackók castingjára érkezett.

Tarján Zsófi kezdte az adást James Brownként. Külön pirospont jár a szerkesztőknek azért, hogy nem a könnyebb utat jelentő I Feel Goodot vagy az It’s a Man’s Worldöt választották, hanem a kevésbé agyonjátszott Living in Americát.

Minden rendben volt, a hang, a kinézet, a zsűri sem tudott belekötni, repült az 50 pont.,

Ugyanez nem mondható el Sipos Tomi Ciarájáról. Kinézetre kb olyan volt, mint Celeste Barber és Korda György szerelemgyereke, és hát a hang sem volt meg, bár erről nyilván nem tehet Tomi. Van, ami lehetetlen. Leginkább az igyekezetet és a beletett munkát lehetett értékelni, ami itt és most 42 pontot ért.

Kiss Ernő Zsolt a Marinát énekelte Szikora Robiként.

A cikk megírásához visszanéztem az eredeti Hungária-klipet, és azt hiszem, sok mindent megmagyaráz a generációm problémáiból, hogy ilyesmikkel sokkoltak minket zsenge gyerekkorunkban.

A produkció alatt végig az volt egyébként az érzésem, hogy majdnem megvan, de valahogy mégsem. A hang szinte olyan volt, a figura is, de inkább egy színészt láttam, akinek az aktuális darabban Szikora Róbertet kell alakítania, mint egy átváltozóművészt. 42 pontot kapott.

Múltkor eléggé lehúztam Nemazalányt, és el kell ismernem, hogy az előző héthez képest jobb produkciót nyújtott Tones and I-ként. Ezzel együtt is őt érzem változatlanul a mezőny gyengeleggyengébb láncszemének.

Nem tartom kizártnak, hogy ha sokáig bent marad (márpedig úgy tűnik, a nézők szeretik), fejlődni fog, és láthatunk még tőle emlékezetes teljesítményt, de ez még mindig nem az a szint. Úgy érzem, leginkább lelkileg kéne átszakadni valaminek Fanniban, hogy felszabaduljanak az energiák.

Itt az ideje, hogy coming outoljak. Kedvelem az operettet. Az egyik barátikörömben Rátonyi Róbert nevét a ripacskodás szinonimájaként használják, és teljesen megértem, miért.

Én viszont szeretem, felejthetetlen volt a Csárdáskirálynőben (kinek ezért, kinek azért), és kissé zavarba ejtő az Álombrigádban.

Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy Trap kapitánytól olyan messze áll mind a táncoskomikus, mind az operett műfaja, mint tőlem a félmaratonfutás.

A figurát elég jól hozta, a hangot szerintem kevésbé, és hát táncban igyekezett, de Rátonyi elképesztően jó táncos volt, azt nehéz ilyen rövid idő alatt behozni. Nekem kicsit Nacsa Olivér is beugrott a figuráról. Tibor minden esetre nem panaszkodhat, 49 ponttal jutalmazta a zsűri.

Gubik Petra Brian Johnson után ezúttal Lizzo bőrébe bújt. Most nem volt olyan frenetikus a produkció, mint az előző adásban, de volt benne munka. Papp Szabi a humort hiányolta, Tóth Andi a magabiztosságot. Összességében 45 pontra értékelte a zsűri.

Schoblocher Barbara nem tud hibázni, amilyen jó Kovács Kati volt múlt héten, olyan tökéletes Britney Spearst tett le elénk. Szinte egy az egyben sikerült levenni a Hit Me Baby One More Time klipjét.

Marics Peti megjegyezte, utoljára Zámbó Krisztiánt látta Britney Spearsként a Sztárban sztár színpadán, amivel sikerült sokunkat újratraumatizálnia.

Kamarás Iván az előző adásban Cherként nem alkotott felejthetetlent.

Illetve felejthetetlen volt az, csak másképp.

Ezúttal nem egy élő legendát kellett megszemélyesítenie, hanem Hirót, a magyar rappert, aki Ivánhoz és hozzám képest mindenképp a generációs szakadék túloldalán lakik.

A színész még fia segítségét is igénybe vette, hogy valamennyire közelebb tudjon kerülni a fiatalok bálványához. Remek produkciót láthattunk tőle, így a zsűri az est során másodszor maximális pontszámot osztott ki.

Oláh Ibolya egyik nagy kedvencét, Édith Piafot kapta feladatul. Ibolya sok szempontból hasonló karakter, mint a francia sanzonénekesnő, hiszen neki se volt (van) könnyű élete. A Je Ne Regret Rien viszont egy olyan dal, amivel szerintem egy igazán jó énekes és előadó nem tud hibázni.

Emlékeim szerint néhány éve Szinetár Dóra is ugyanezt a dalt kapta Piafként, amit felveti a kérdést, hogy a műsor készítői ismerik-e a francia énekesnő más dalait. Egyszer megnézném, ahogy valaki a Milordot énekli.

Judy nem csak azért érdemel meg minden elismerést, mert nagyszerűen utánozta Pinket, hanem mert tériszonyát legyőzve, a levegőben lógva tette mindezt. Számomra érthetetlen, hogy volt, aki szerint ez nem 10 pontos produkcióvolt.

Valkusz Milán zárta a produkciók sorát, és el kell ismerni, hogy fiú létére zseniálisan hozta Zséda hangját és karakterét.

Pedig bevallom, a műsor indulása előtt Milánból néztem ki talán a legkevésbé, hogy el fog kápráztatni, de sikerült.

Nem csoda, hogy a zsűritől ötven pontot kapott, és a nézők szavazatainak hála ő nyerte az adást, második helyre taszítva a múlt heti győztes Oláh Ibolyát.

A továbbjutással kapcsolatos izgalmak következtek, végül hárman maradtak a veszélyzónában. Az egyaránt 50 pontos Tarján Zsófi és Kamarás Iván, valamint a 49 pontos Schoblocher Barbara. Meglehetősen érthetetlen helyzet, hisz mindhárman remekeltek. De hát a nép dönt.

Az új szabály értelmében a zsűri egyikőjüket megmenthette. Három szavazattal Barbi lett a szerencsés, jelzem, megérdemelten, bár egyértelmű volt, hogy bárki esik ki a trióból, szegényebb lesz a műsor.

Kamarás Iván másodszor került veszélyzónába, mégsem ő távozott, hanem Tarján Zsófi, ami eléggél elrontotta a vasárnap estémet, hisz mint egy hete bevallottam, ő volt a favoritom.

Ez van, az élet és a műsor megy tovább. Itt megtekinthető, ki kit kapott feladatnak a jövő hétre. Lesz itt Bruno Marstól Korda Györgyig mindenki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: