KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: Marics Peti vagy nagyon szerelmes, vagy nagyon nagy gázsit kap

Tóth Andi többször szembeszállt zsűritársaival a pontozásnál, két versenyző kiesett, de több remekül teljesítő sztár is veszélybe került.

Link másolása

Az ötödik adást az El Clásico tiszteletére Camila Cabello Don’t Go Yetjével indították a megmaradt versenyzők, majd belibbent a retinaégető öltönyben pompázó Tilla és indult az agyzsibbasztó bazsalygás a zsűrivel.

Ebből túl sok érdekeset nem tudok kiemelni, legfeljebb annyit, hogy Kökény Atilla megígérte, Valkusz Milán produkciója alatt felkéri lambadázni Tóth Andit, aki kegyesen felvette Attilát a táncrendjébe.

Egy tökéletes világban ez nem érdemelne említést, de a műsor első kb 10 percének ez volt a csúcspontja, ami azért sokat elmond.

Andit egyébként nem akarom bántani, egyre inkább úgy érzem, hogy ő az egyetlen a zsűriben, aki azt próbálja csinálni, amiért ott van, de erről majd később.

Ezzel együtt ki kell még térnem Andi öltözködésére: ezúttal csupaflitter sellőnek öltöztették. Azt már megszoktuk, hogy a stylistok imádnak hülyét csinálni a show műsorok hölgy szereplőiből. Az viszont új elem, hogy ott ül a szóban forgó hölgy párja is.

Szegény Marics Petit rendre Andihoz öltöztetik, ami önmagában nem is lenne baj, én is szeretek összeöltözni a feleségemmel. Meg hát nincs is beleszólásom. No de hogy Peti hajlandó volt flitterkesztyűt húzni, hogy passzoljon szíve választottjához… maradjunk annyiban, hogy ez a fiú vagy nagyon szerelmes, vagy nagyon nagy gázsit kap. (Persze a kettő egyszerre is igaz lehet.)

Volt szabálymódosítás is. Nem tudom, eredetileg is így tervezték-e, vagy a nézettségi adatok tükrében döntöttek úgy, felpörgetik kicsit a műsort, minden esetre ebben az adásban már nem egy, hanem két versenyzőt küldtek haza.

Kamarás Iván nyitotta az egyéni produkciók sorát. Karel Gott érdekes figura. Kíváncsi lennék, ki tud a Lady Karneválon kívül akár csak egy slágert említeni tőle. A nagyon tájékozottak még tudják, hogy ő énekelte a Maja a méhecske főcímdalát, de ennyi.

Iván hozta a kötelezőt. Nekem néhol kicsit paródiába hajlott a produkciója, nem vette teljesen komolyan magát, de azért itt is kiviláglott, mennyire remek színész. A hangutánzás sem volt tökéletes, de mindenképp jó hangulatot csinált.

A zsűri mindig fogadkozik, hogy szigorú lesz, ezért Iván „csak” 48 pontot kapott 50 helyett.

Amikor megtudtam, hogy Oláh Ibolya Pikotarót kapja, azt gondoltam, a szerkesztőknek végképp elment az esze.

Lássuk be, képtelenség annyira kitágítani az „énekes” és „zenész” szavak értelmezését, hogy Pikotarto beleessen.

Nincs is rászorulva, hisz a japán úriember alapjában véve komikus, PPAP című YouTube slágere óriási trollkodás.

No de mit tud kezdeni ezzel Magyarország egyik legjobb énekesnője? Mint kiderült, mindent. Ibi ugyanis nemcsak szuper énekesnő, de nagyszerű előadó is (a kettő nem minden esetben ugyanaz).

Nagyszerű humorral teljesítette a feladatot, nem csinált belőle paródiát, igaz, az előadása végégre becsempészett egy kis saját ízt, ami szigorúan véve kilóg a műsorból (amelyben az elvárás az eredeti előadó és klip szolgai leutánzása lenne), de az egész mégis annyira rendben volt, hogy le a kalappal.

Számomra Ibi jobb volt Kamarás Ivánnál, de a zsűritől csak 47 pontot kapott.

Kis kitérő. Alapjában véve nem értek egyet Sheldon Cooperrel és John Cleese-zel abban, hogy az etnikai humor a létező legviccesebb humor, ugyanakkor azt sem gondolom, hogy kivétel nélkül minden esetben muszáj megsértődni rajta.

Lékai-Kiss Ramóna azonban alighanem új rekordot állított fel az egyetlen megszólalással megsértett népek számában. Értékelését ugyanis azzal kezdte, hogy „ez se nem kici, se nem ócó”. Egyrészt a kínaiakkal kapcsolatban ez a poén már annyira elcsépelt, hogy közhelyszámba megy. Másrészt Pikotaro japán.

Oké, nem állítom, hogy egy távol-keleti úriemberről ránézésre meg tudom mondani, melyik országból érkezett, no de a zsűri nemcsak azért kapja a gázsiját, hogy ott üljön és heherésszen, hanem hogy felkészüljön egy-egy adás előtt.

Sipos Tomi igazán testhezálló feladatot kapott. Alice Cooper sem tartozik a sokslágeres előadók közé. Hey Stupid, és ha egy zenei szerkesztő nagyon fel akar vágni, akkor még ott a Poison. Slussz. (Tudom, van még sok nótája, de a rádiókban ezeket nem nagyon játsszák.) Andi szigorúnak bizonyult, csak 7 pontot adott. Figyelemreméltó tény, amire felhívnám a többi zsűritag figyelmét, hogy nem szakadt le az ég.

Kiss Ernő Zsolt Harry Styles alakításába nem tudok belekötni, megoldotta a feladatot. Amiért mégsem igazán tett nagy hatást rám, az nem Ernő hibája, hanem Harry Stylesé. Habár Marics Peti szerint Styles a mai kor egyik legnagyobb pop ikonja, számomra az As It Was tömény unalom, mind a dal, mind az előadásmód.

Ha Ernő nem tudott magával ragadni az csak azért van, mert visszaadta az eredeti fílinget.

Kökény Attila szerint ez volt Ernő eddigi legjobb produkciója. 47 pont röppent.

Molnár Tibi a műsor egyik nagy felfedezettje számomra, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül. A Boney M együttes egyik arcát, Bobby Farrellt kapta feladatul, ami azt jelenti, valójában egyszerre két személyt kellett eljátszania, hiszen Farrell helyett valójában Frank Farian, a banda producere énekelt, mint az közismert.

A Raszputyinban a tánc alighanem nagyobb kihívást jelentett, mint az ének, de Trap kapitány mindenképp megérdemelten zsebelte be az 50 pontot.

Gubics Petra is az idei év egyik favoritja, ehhez kétség sem fér, bár kérdés, a múlt heti Rúzsa Magdi után hova lehet még emelni a lécet. Azariah-val nem sikerült, de ez aligha róható fel Petrának. Ez az a feladat, amit nőként nem lehetett ennél jobban megcsinálni.

Valkusz Milán Lambada előadása merüljön a feledés homályába. Szegénynek valószínűleg esélye sem volt, és itt meg kell jegyeznem, Kökény Attila valóban felkérte lambadázni Andit, de azért nem vitte túlzásba.

Soblocher Barbara Liza Minellije megosztotta a zsűrit. A többség nem győzött hozsannázni, és szórni a 10 pontokat. És itt kell visszacsatolnom Tóth Andira. Ő az egyetlen, aki próbál tényleg valós szakmai érveket mondani az értékeléseiben, és nem fél lepontozni.

Ő elmondta, hogy Barbara eddigi produkcióihoz képest ez bizony nem sikerült olyan tökéletesre, és árral szembe úszva 8 pontot adott.

Félreértés ne essék. Nagyon színvonalas Cabaret interpretációt láttunk és hallottunk, de Liza Minelli hangja és előadásmódja csak nyomokban volt felfedezhető.

Közeledett a vég. Gyorsan megtudtuk, hogy Oláh Ibi az adás első. Következett az első kieső. Kamarás Iván és Sipos Tomi kapta holtversenyben a legkevesebb pontot az összesítések alapján. Köztük végül az döntött, ki kapott több szavazatot a nézőktől – Tomi megmenekült.

Következett a másik kieső „megtalálása”. Itt már minden úgy ment, ahogy eddig. Az utolsó hármasból – Molnár Tibi, Schoblocher Barbara és Kiss Ernő Zsolt – a zsűri 4:1 arányban Barbit mentette meg, a nézők pedig Trap kapitányt. Így Ernőtől búcsúztunk.

Jövő héten újabb csavar következik, a szólóprodukciók mellett ugyanis párbajokban is színre lépnek a versenyzők. A párbajok részleteit hét közben fogják csepegtetni, addig is nézzétek meg, ki milyen feladatot kapott:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: