Szexrabszolgaság, zombik és az új Eastwood – júniusi streaming-ajánló
Richard Jewell balladája
Vasárnap volt Clint Eastwood 90 éves, legújabb filmjét pedig még januárban be is mutatták a mozik. Ugyan nem kavart olyan nagy port maga körül a bemutató, mint sok másik korábbi Eastwood-film, mégis hozza a rendezőtől megszokott színvonalat, tehát mindenképpen megér egy próbát. A filmet a Google Play-ről lehet kikölcsönözni. Az opusz megtörtént eseményeket dolgoz fel, az 1996-os atlantai bombamerénylet eseményeit ismerhetjük meg és egy kemény emberi drámát. Richard Jewell maga találta meg a bombát, mégis ő lett a merénylet első számú gyanúsítottja, keményen meghurcolta a rendőrség és a média is, pedig csak a munkáját végezte.
Perry Mason
Az HBO GO kínálatában június 22-től látható ez az egészen látványos, kosztümös sorozat, melyet a Westworld és Az ördögűző alkotói hívtak életre. Perry Mason védőügyvéd áll a sztori középpontjában, mely 1932-ben, a nyüzsgő és indulatoktól telített Los Angelesben játszódik. Mason élete ügyét kapja, egy gyilkossági rejtélyt kell megoldania, ami sokkal több szenvedéssel jár a számára, mint sejtette volna. A főszerepben Matthew Rhys.
Los Angelesi-i rémtörténetek
Már május óta megy az HBO GO-n a sorozat, mely a Londoni rémtörténeteknek egy testvérsorozata (ugyanaz a John Logan a kreátora). Ez a széria kicsit visszafogottabb az elődjénél a horror műfaji elemeket tekintve, ugyanis ott sokkal mocskosabb világa volt a sorozatnak. Itt inkább a krimi-thriller vonal az erősebb, a horror pedig inkább a misztikus vonalat képviseli. 1938-ban járunk, amikor a város első autópályáját tervezik megépíteni, de ez épp a latinajkúak lakóövezetén menne keresztül. Ekkor egy szörnyű gyilkosság rázza meg a várost, melyhez úgy tűnik, valamilyen köze lehet Santa Muetre népi szentnek is, legalábbis a nyomozás őt is képbe hozza.
Zombieland 2. - A második lövés
Emma Stone, Jesse Eisenberg és Woody Harrelson hármasát már az első részben megkedveltük, s különösen azért bírtuk ezt a zombis vígjátékot, mert magából a műfajból és sokszor a látott apokaliptikus világ visszásságaiból csinált viccet. Így tesznek most is, s bár egy szereplővel bővül a csapatuk és Bill Murray-t csak a végén látjuk, azért a poénok most is ütnek, s egy másfél órányi szórakozást mindenképpen ígért Ruben Fleischer tavalyi filmje. Az HBO GO műsorán.
Love life
Május 28-án debütált az HBO GO-n Anna Kendrick romantikus sorozata, ami bizonyára valamiért kivételesen fontos lehet a sztárnak, hiszen executive producerként is közreműködött a készítésében. Anna Kendricktől nem áll messze a humor, hiszen több filmjében is keveredett más műfajokkal, például A tökéletes hangban a musical, az Egy kis szívességben pedig a thriller műfaj mellett vékonyan a humor is meghúzódott. Ez a 10 részes sorozat egy utazást mutat be az első szerelmünktől az utolsóig, megmutatja, hogy az ember életében a kisebb-nagyobb szerelmek hogyan formálják át jellemünket és életünket, míg végül sikerül valakivel végleg összekötünk az életünket.
+1 klasszikus
Erin Brockovich - Zűrös természet
Az HBO GO ajánlatában találtuk meg ezt a gyöngyszemet, amely Soderbergh egyik legpopulárisabb, ugyanakkor egyik legütősebb filmje. A rendező nem véletlenül választotta Julia Roberts-t a főszerepre, aki Oscar-díjat is kapott a rámenős ügyvédnő szerepében nyújtott alakításáért. Erin Brockovich rövid szoknyáival, ízléstelenül nagy fülbevalóival és látványos dekoltázsával a valós történeten alapuló filmben mindenhova hangosan betrappolt és addig dolgozott, míg minden anyagot megszerezett egy komoly környezetszennyezést, s ezáltal a környéken lakóknak súlyos megbetegedéseket okozó cég mérgező tevékenységeiről. Az USA egyik leglátványosabb környezetszennyezési nyert ügye lett az, amit egy harsány kétgyerekes hölgyemény provokált ki, kezdetben pusztán kíváncsisága után elindulva.
