Szenzáció a Sztárban sztár leszekben: Rúzsa Magdi önmagát utánozta

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.

Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.

Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.

A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.