KULT
A Rovatból

Sorozatok, amik biztosan jókedvre derítenek karantén idején is

Vass Adrienn - szmo.hu
2020. március 22.



Unbreakable Kimmy Schmidt

Mit tesz egy középnyugati lány, miután az elmúlt 15 évet a föld alatt töltötte? Természetesen New Yorkba költözik.

Kimmy nagyon-nagyon-nagyon fura lány. 30 évesen olyan mint egy tini. Mondjuk megvan rá az oka. Szerencsére azok is nagyon fura arcok, akikkel összehozza a sors, így garantáltan szórakoztató párbeszédek váltják egymást.

Sokszor sem a történet, sem a szereplők nem tűnnek túlságosan valódinak, de ez az a "limonádé" sorozat, ami pont ettől lesz szép. És az elképesztő agymenésektől.

Hol tudod megnézni?

Netflix

Brooklyn 99

Rendőrös sorozat, amiben a legkevésbé sem a kőkemény bűnüldözés van a középpontban, sokkal inkább az infantilis karakterek.

Ez az a sorozat, amit talán a leginkább érdemes eredeti nyelven nézni, hiszen a poénok sok esetben csak így ütnek igazán.

Nem az a fontos, hogy mivel foglalkoznak, hogy éppen min dolgoznak, hanem az, hogy kik ők, és hogy hogyan teszik ezt. Totál elmebeteg az egész banda. Olyan, mintha egy diliházba cseppennénk.

Groteszk helyzetek, karakterek és poénok . Vagy imádod, vagy egy résznél sem jutsz tovább.

Hol tudod megnézni?

Netflix

A jó hely

Eleanor a halála után véletlenül a "Jók" számára fenntartott helyre kerül. Itt ismerkedik meg lelki társával, aki előtt nem tudja titkolni, hogy valójában a pokolban lenne a helye.

Egyfelől érdekes a sorozat témája: Ki nem szeretett volna egyszer bepillantani a Mennyországbéli hétköznapokba?

Másfelől sok, izgalmas csavar van benne, és tényleg totálisan kiszámíthatatlan és megtippelhetetlen, hogy mikor mi fog történni.

Ezek mellett pedig egy kedves és kellemes sorozat ez, jól megírt karakterekkel.

Hol tudod megnézni?

Netflix

A nagy klasszikusok

Nem bírom ezt a válogatást azok nélkül a sorozatok nélkül lezárni, amiket valószínűleg a legtöbb ember ismert és szeret.

Én a friss sorozatok mellett mindig újranézek egy-két olyan darabot is, amit már láttam, de újra és újra tudok nevetni rajta. Ezeket inkább csak a háttérben hallgatom, vagy lefekvés előtt kapcsolom be, mégis néha többet javítanak a hangulatomon, mint bármi más.

Ezeket a sorozatokat nem mutatnám be bővebben, csak fel szeretném hívni a figyelmeteket rá, hogy szintén fent vannak Netflixen vagy HBO GO-n és szomorkásabb napokon nektek is segíthetnek.

Pro tipp: A Jóbarátokat például éveken keresztük csak magyar hanggal néztem. Tök más élmény most angolul is végigpörgetni a részeket.

Jóbarátok - Netflix

Modern Család - HBO GO

Agymenők - HBO GO, Netflix
Szex és New York - HBO GO
A semmi közepén - HBO GO

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Rudolf Péter megszólalt az Eszenyi-ügyről: Két évre eltilthatnák a hatalmukkal visszaélő művészeket
A Vígszínház igazgatója művészkamara és etikai kódex létrehozását sürgeti a hatalmi visszaélések kezelésére. A javaslat szerint egy etikai bizottság dönthetne a szankciókról, amelyek lejárta után az érintettek visszatérhetnének a szakmába.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 04.



A művészvilágban tapasztalható hatalmi visszaélések kezelésére egy szakmai kamara létrehozását és etikai kódex bevezetését sürgeti Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója. A javaslat szerint

a művészkamara szabályozhatná, ki dolgozhat a szakmában, egy etikai bizottság pedig a sérelmeket kivizsgálva akár kétéves eltiltással is sújthatná azokat, akik súlyosan visszaélnek a helyzetükkel.

A cél egy olyan rendszer, amelyben a döntések nem politikai vagy kapcsolati alapon, hanem szakmai és etikai szempontok szerint születnek – hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában.

A beszélgetés apropóját Eszenyi Enikő nyílt levele adta, amelyben a Vígszínház korábbi igazgatója bocsánatot kért a vezetése alatt történt eseményekért. Rudolf Péter szerint az ilyen helyzetek átlátható kezelésére van szükség, amit egy önszabályozó testület biztosíthatna.

Az igazgató szerint az etikai bizottság döntéseinek a bírósági ítéletekhez hasonló súllyal kellene bírniuk, és azokat nehezen lehetne megkérdőjelezni. Az eltiltás lejárta után azonban, a bizottság jóváhagyásával, az érintett visszatérhetne a szakmába.

„Onnantól kezdve viszont senki egy rossz szót nem szólhat arra, aki esetleg alkalmazza, hiszen az a dolognak a lényege, hogy lejárt az eltiltása” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a visszaesőkkel szemben akár „vadabb döntés is” születhetne.

Rudolf Péter világos szakmai feltételt szabott a testület tagjaival szemben. Úgy véli, a döntéshozóknak a színházi munkafolyamatok mély ismeretével kell rendelkezniük.

„Csak olyan emberekből állhat, akik már voltak életükben próbán” – fogalmazott.

A javaslat a jelenlegi, általa igazságtalannak tartott helyzetet váltaná fel. Az igazgató szerint a mostani rendszerben nincsenek tiszta keretek, ami oda vezet, hogy egyesek politikai vagy kapcsolati hálójuk révén a botrányaik után is munkához jutnak, míg mások végleg kiszorulnak a pályáról. „Az nem jó, hogyha nincs semmilyen döntés, valamilyen politikai vagy kapcsolati háló logikája szerint valaki itt-ott azért mégiscsak tud rendezni, vagy éppen ellenkezőleg: soha többé nem tud rendezni. Ez így nem tisztességes” – mondta Rudolf Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Pokorny Lia Kálloy Molnár Péter családjának adományozta a félmillió forintos díját
A színművész a Kálloy Molnár Péter-díj átvételekor a teljes pénzjutalmat a néhai színész családjának ajánlotta fel. Az összeget a Kálloy Alapítvány a művész befejezetlen filmterveinek és írásainak gondozására fordítja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 05.



A Kálloy Molnár Péter-díjat kedden este adták át először, az elismerést olyan polihisztoroknak ítélik oda, akik több művészeti ágban is egyedülállót alkottak – írta a Blikk. Az első díjazottak Pokorny Lia és Lutter Imre lettek.

A 6SZÍN Teátrumban tartott átadón a színésznő a díj megtartása mellett a pénzjutalom sorsáról egyértelműen döntött:

„Maga a díj az enyém, és Pétert így hazaviszem magammal, de a pénzdíj egyértelműen a családé, ez nem volt kérdés a számomra.”

Pokorny Lia hozzátette, barátja sokat küzdött és nagyon vágyott az elismerésre, amit szerinte életében meg is kapott, de talán sosem élte meg igazán, hogy mennyire tisztelik és szeretik.

A színművész özvegye, Lestár Ágnes először udvariasan visszautasította, majd végül elfogadta a felajánlást.

„A Kálloy Alapítványban jó helye lesz ennek az összegnek, mert célul tűztük ki, hogy mindazt megőrizzük, fenntartsuk és továbbgondoljuk, amit Péter itt hagyott.”

Az özvegy elmondta, számos befejezetlen munka maradt a színész után. „Van több filmterv, van verseskötet, ami kiadásra vár, könyvek, forgatókönyvek, zenék...” – sorolta.

Lestár Ágnes a díj szimbolikájáról is beszélt, amely egy létrát ábrázol, amit egy Péterről mintázott figura fog. „Az az üzenete, hogy a felfelé haladó alak a csillagos égig jusson” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drogot árult, rasszista bűncselekmények miatt börtönbe került, és jegye volt az ikertornyokba csapódó gépek egyikére – 40 érdekesség az 55 éves Mark Wahlbergről
Erőszakos és gyűlölettel teli bűnöző tinédzser volt, majd a zene, a modellkedés, a színészet és a szerelem végül jó útra térítették. A siker jó hatással volt az Oscar-díjra és Golden Globe-ra jelölt színészre.


1. Mark Robert Michael Wahlberg néven született 1971. június 5-én, reggel 7:15-kor, Bostonban.

2. Ő volt a legfiatalabb kilenc testvér (Arthur, James, Debbie, Michelle, Paul, Tracey, Robert és Donnie) közül, illetve három féltestvére is van apai ágon: Scott, Buddy és Donna.

3. Tinédzserként drogdílerkedett.

4. 13 évesen otthagyta az iskolát.

5. 986 júniusában a 15 éves Wahlberg és három barátja három fekete gyereket üldöztek, miközben azt kiabálták, hogy „Öljétek meg a niggert, öljétek meg a niggert!”, és kövekkel dobálták őket. Másnap pedig ezt megismételték. 1986 augusztusában polgári pert indítottak Mark és a haverjai ellen, amelynek végén polgári jogi végzést rendelt el a bíróság, amely figyelmeztetésként szolgált, hogy börtönbe kerülnek, ha újabb gyűlöletbűncselekményt követnek el.

6. 25 évvel azután szerezte meg az érettségi bizonyítványát, hogy otthagyta a massachusettsi Snowden International Schoolt.

7. Amikor a Marky Mark and the Funky Bunch nevű zenei formáció tagjaként lépett fel, gyakran csak alsóneműt viselt a színpadon. Calvin Klein ennek következtében felkérte, hogy legyen a modellje a Klein férfi fehérnemű-kollekciójának.

8. Eredetileg ő kapta meg Linus Caldwell szerepét az Ocean’s Eleven: Tripla vagy semmi (2001) című filmben, de kiszállt a projektből. A karakter így Matt Damonhoz került.

9. Ő és néhány barátja jegyet váltottak az egyik repülőgépre, amely 2001. szeptember 11-én a ikertornyokba csapódott. Eredetileg Bostonból Los Angelesbe akartak repülni, de az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy inkább egy charterjáratot bérelnek a kanadai Torontóba az ottani filmfesztiválra, majd onnan tovább Los Angelesbe. Elmondása szerint a halálközeli élmény ma is kísérti az álmait.

10. 2012-ben a WTC-s terrorcselekmény kapcsán sokan bírálták egy kijelentése miatt, miszerint: „Ha a gyerekeimmel együtt azon a gépen ültem volna, nem így alakult volna a dolog. Rengeteg vér folyt volna az első osztályon, én pedig azt mondtam volna: »Oké, valahol biztonságban leszállunk, ne aggódjatok!«” Wahlberg később bocsánatot kért, miután a járaton elhunytak hozzátartozói felháborodásukat fejezték ki.

11. Az eddigi legrosszabb filmjének a 2002-es Charlie kettős életét tartja. Meg tudjuk érteni.

12. Eredetileg a bátyjához, Donnie-hoz hasonlóan ő is tagja volt az egyik első fiúegyüttesnek, a New Kids on the Blocknak, de még a nagy áttörésük előtt kilépett a bandából.

13. A kedvenc szerepeként a Max Payne: Egyszemélyes háború (2008) címszereplőjét nevezte meg.

14. 1988 áprilisában a 16 éves Wahlberg az utcán megtámadott egy középkorú vietnámi-amerikai férfit, „rohadt vietnámi szarházinak” nevezte, és egy nagy bottal eszméletlenre verte. Ugyanezen a napon később Johnny Trinh-t, egy másik vietnámi-amerikai férfit is megtámadott, és ököllel a szemébe ütött. Később azt állította, hogy akkor PCP (fenciklidin) hatása alatt állt. Gyilkossági kísérlet miatt tartóztatták le, de végül két rendbeli testi sértéssel, erőszakos bántalmazással és marihuánabirtoklással vádolták meg. Mark bűnösnek vallotta magát a súlyos testi sértés vádjában, amiért három hónapos börtönbüntetésre ítélték, de csak 45 napot töltött le. Wahlberg egyébként sokáig úgy hitte, hogy Trinh a támadása miatt megvakult az egyik szemére, azonban a férfi később azt mondta, valójában a vietnámi háború alatt vesztette el a látását. A színész a 2010-es években nyilvánosan elnézést kért Trinh-től a fiatalkori viselkedéséért, aki megbocsátott neki.

15. Kijelentette, hogy egész életében súlyproblémákkal küzdött.

16. 1992 augusztusában Wahlberg eltörte a szomszédja, Robert Crehan állkapcsát. A bírósági iratok szerint Mark „provokáció vagy ok nélkül, gonosz módon és többször is” megrúgta Crehan arcát, miközben egy másik férfi, Derek McCall a földön tartotta az áldozatot. Wahlberg ügyvédje azt állította, hogy a védencét és társát valójában Crehan provokálta, miután rasszista sértéssel illette a fekete bőrű McCallt. A pert a két fél peren kívüli egyezséggel rendezte, így elkerülték a büntetőjogi eljárást.

17. Közismert arról, hogy nagyon kedves és udvarias a rajongóival, akik felismerik az utcán.

18. A tégla (2006) című filmért érdemelte ki az első és eddig egyetlen Oscar-jelölését 2007-ben (a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában), és állítása szerint talán erre az alakítására a legbüszkébb.

19. 2017 legjobban fizetett színésze volt, abban az évben 68 millió dollárt keresett.

20. Apja, Donald E. Wahlberg Sr., a koreai háború veteránja volt, és 2008. február 14-én hunyt el.

21. 2009 augusztusában feleségül vette a szerelmét, Rhea Durhamet (2001 óta voltak együtt) egy zártkörű katolikus szertartáson, Beverly Hillsben.

22. 2010 júliusában csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6259. szám alatt.

23. Madonna és Céline Dion távoli rokona.

24. 32 évesen lett először apa, amikor a barátnője (ma már a felesége), Rhea Durham 2003. szeptember 2-án világra hozta a lányukat, Ella Rae Wahlberget.

25. A második gyermekük, Michael 2006-ban született, a harmadik, Brendan 2008-ban, míg 38 évesen már négyszeres apuka volt, amikor Rhea 2010 januárjában életet adott a lányuknak, Grace-nek.

26. A nővére, Debbie 2003. szeptember 2-án hunyt el, hátrahagyva egy tizenéves fiút. Debbie azon a napon halt meg, amikor Mark első gyermeke, Ella Rae megszületett.

27. A saját családi éttermében felszolgált sajtburgerek egyik alapanyaga az ún. „kormányzati sajt”, amelyet gyerekkorában a szociális segélyezetteknek juttattak. Wahlberg elmondta, szerette volna, ha a hamburgereik őszintén és pontosan tükrözik azokat a munkásosztálybeli ételeket, amelyekkel ő és testvérei felnőttek.

28. Van egy Bob Marley-tetoválása a bal vállán.

29. 2014-ben a priuszának eltörlését kérte, mert rendőrtiszti szolgálatot akart végezni Los Angelesben, elítélt bűnözők ugyanis nem tölthetnek be ilyen posztot. 2016-ban aztán visszavonta a kérelmet, így a bostoni 1988-as támadása miatti elítélt státusza változatlan maradt.

30. A négy nagy bostoni sportcsapat, a New England Patriots (amerikai foci), a Boston Celtics (kosárlabda), a Boston Bruins (jégkorong) és a Boston Red Sox (baseball) szurkolója.

31. A kedvenc filmje az 1975-ös A nagy bunyós, Charles Bronson főszereplésével.

32. Meghallgatták a Halálos iramban (2001) című filmben Brian O'Conner szerepére, amelyet végül Paul Walker kapott meg.

33. Szerepelt a jelöltek között, és keményen lobbizott Neo szerepéért a Mátrixban, de végül Keanu Reevest választották helyette.

34. A People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta.

35. Szoros barátság fűzi a komikus Will Ferrellhez. Ők ketten több filmben is együtt játszottak, köztük a Pancser Police-ban (2010) és a Megjött apuci! két részében (2015, 2017).

36. Regisztrált demokrata.

37. Lelkes gyűjtője a svájci luxusóráknak (pl. Rolex, Patek Philippe). Az első luxusóra, amit valaha vásárolt, egy zöld számlapos Rolex Day-Date (35 ezer dollár) volt.

38. Két olyan filmben is szerepelt, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriájában: A tégla (2006) és The Fighter – A harcos (2010). Az előbbi el is nyerte a díjat.

39. Bár katolikus, és a vallását élete „legfontosabb részének” nevezte, illetve minden vasárnap jár is misére a családjával, az egyházzal szembemenve mégis támogatja az azonos neműek házasságát.

40. 2015 szeptemberében bocsánatot kért Ferenc pápától a Ted (2012) című filmjében elhangzott vulgáris poénjai miatt, 2017-ben a chicagói Blase Cupich bíborossal készített interjúban pedig kijelentette, hogy bocsánatot kért Istentől, amiért pornósztárt játszott az 1997-es Boogie Nightsban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET: