KULT
A Rovatból

Scorsese tudta, mit kell támogatni: brutális és gyönyörű a Pieces of a Woman

Földbe döngöl és felemel a szülési tragédiát és traumát feldolgozó történet.

Link másolása

Wéber Kata forgatókönyvíró a legbátrabban döntött, amikor egy művész traumával szembesül: leült és feldolgozta forgatókönyv formájában. Nem tudhatom, épp hol tartott a gyászfeldolgozásban, amikor írta férje, Mundruczó Kornél rendezését, de mindenképp egy fájdalmas munkára vállalkozott, ami gyógyító, művésznek-nézőnek. Valahol olvastam, hogy kettejük történetén alapul az Amerikában játszódó film, ami mint háttérinfó nem is lenne muszáj, hogy számítson, viszont valamiért már a trailert annyira személyesnek éreztem, hogy nem is lepődtem meg ezen.

Persze örök esztétikai kérdés, mennyire vegyük figyelembe a szerző backstoryját, vagy hagyjuk, élje a mű a saját életét a befogadóban. Hát a Pieces of a Woman mindenképp nagyon éli.

És nekem azért számított, hogy tök véletlenül belefutottam ebbe a háttérsztoriba, mert duplán érintett meg a film: maga a történet és az, hogy ezt valaki, aki valamilyen formában átélte, kíméletlen őszinteséggel megírta, hogy műalkotásssá szublimálja a fájdalmát. És ez előtt fejet kell hajtani. Martin Scorsese is így láthatta, amikor executive producere lett a filmnek.

Amerikai filmet nézünk, Mundruczó elbizonytalanító vizuális stílusában, steadycammel. Kapásból Sean, azaz Shia Labeouf hídépítő - szimbólum! - jelenetével indul a film, majd találkozunk a nejével, a szőke és nagyon terhes Marthával, akit a remek Vanessa Kirby játszik, vesznek egy autót a nő szurkálódó anyósának segítségével (Ellen Burstyn már itt fel van rakva, mint mindent jól tudó, fensőbbséges, pénzes anyós, aki lenézi a vejét), aztán hazamennek szülni. Merthogy az otthonszülést választották, s Martha az első fájásoknál kéri férjét, hogy hívja a bábát.

A midwife azonban épp egy kemény szülésen van, nem tud jönni, de jön helyette Eva (Molly Parker fantasztikus), aki segít levezetni a szülést. 

Amit külön ki kell emelni, mert egyszerre színészi, technikai, operatőri és színészi truváj, mert olyan életszerű és a fájásokkal együtt a feszültséget a plafon robbantásáig fokozó, vágást alig használó jelenetsor, ahogy én még szülést ábrázolni filmen nem láttam.

Mindebben az is szerepet játszik, ahogy az operatőr és a rendező irányítja a figyelmünket és feszültségben tart: néha elindulnak egy szereplővel, miközben a háttérben csak üvölteni látjuk a szülő nőt, nem tudjuk, hogy ebben a végzetes táncban ki mikor mit fog lépni és hol lesz a következő pillanatban.

Konkrétan a saját szülésemet juttatta eszembe, innen tudtam, hogy ezt jobban nem tudták volna megcsinálni: azt a pillanatot, amikor rájössz, hogy itt már  nincs kontrollod. Vanessa Kirby tekintetében halálfélelem van - végig csodálatosan játszik egyébként is - , amikor rájön, hogy ez olyan fájdalom, ami semmihez nem hasonlítható. Letaglózó, mélybe húzó, kegyetlen.

A szülés egy olyan élethelyzet, amiben konkrétan összeér élet és halál, akik halálfélelmet éreznek alatta, akár a fájdalom, akár egyéb érzések miatt, az élet születésének és egyben a halál fenyegető közelségének súlyát érzik meg, mert ilyenkor bármi megtörténhet.

Ahogy Sean is utal rá, amikor nem érkezik meg a bába: sokszor az utolsó pillanatban történhet valami egy szülésnél, sőt: a legtöbbször nem a tervek szerint alakulnak a dolgok. A szülés így az élet és a halál szimbóluma egyszerre: hiába akarjuk/tervezzük/csináljuk, végül az élet dönt. Vagy Isten, vagy az univerzum, kinek hogy tetszik. És ha tragédia történik, ahogy itt is, az nem feltétlenül bárki hibája.

Nekem egy külön kisfilm így szinte az első fél óra, míg megérkezik a rendőrautó, majd főcím. Látjuk, hogy eltelt pár hét, és Martha kifejezéstelen arccal gyalogol az utcán. Dolgozni megy, és bár még tejfoltos a pulóvere, hiszen szült és tejet termel, és vérzik, hiszen nemrég szült, beül a helyére, hogy dolgozzon. Átérezzük a borzasztó ürességet, ami körülveszi.

Közben a két ember kapcsolata, amit szépen megmutattak az első jelenetek, hogy mennyire bensőséges és szeretetteli, kezd széthullani. Mindketten máshogy élik meg a gyászt: Martha magába zárkózik, talán úgy érzi, csakis ő értheti meg a saját állapotát. Sean pedig vágyik rá, vágyik a régi közelsége, hiányzik a gyermeke, és sokat sír. Elutasító, hibáztat, dühös - egyébként ezek a természetes gyászfolyamat állomásai.

Martha gyásza traumatikus, ezért viselkedik úgy, mint egy bezárt ládikó: Kirby gyönyörűen játssza el, hogy ez nem az az állapot, amit csak úgy párszor ki lehet sírni. Ez egy transzformatív, revelatív, mindent megváltoztató helyzet, amiben nincs helye gyors szexnek, számonkérő anyának - és mint a film második felére kialakul, felelőst keresztre feszítő eljárásnak sem.

Anélkül, hogy elspoilereznénk a film végét, azt elárulhatom, hogy

Martha hosszú vajúdás után megszüli a megoldást, az egyetlent, amivel azonosulni tud, és végre önmaga tud lenni, olyan körülmények között, melyekben a többiek vért akarnak, a bába bebörtönzését és kíméletlen ítéletet.

Mundruczó Kornél 2020-as filmjének sikerül rendet tennie egy olyan történetben, mely a legvégletesebb helyzetből indul, a legdurvább halálesetből, amit ember átélhet, a felfoghatatlan, feldolgozhatatlan káoszból indul, mégis sikerül értelmet adnia az értelmetlennek, és sikerül reményt adnia azoknak, akik valaha elveszítettek vagy el fognak veszíteni valakit, vagyis mindannyiunknak. És számomra itt már az ecsetvonások nem számítanak - úgy értem, persze bármibe bele lehet mindig kötni -, mert ez a legtöbb, amit egy műalkotás adhat.

A film a Netflixen tekinthető meg.

A szerző írásai itt olvashatók:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: