KULT
A Rovatból

Régi szabály, hogy rögtönözni csak az tud, aki nem fél néha megbukni – Mucsi Zoltán és Széplábi Bori együtt? Ezt látni kell!

A Vörös Neonnak nincs fix társulata. Sokféle előadás látható a jazzkoncerttől a dragshow-n át a kabaréelőadásokig. Mi most a Trigger kabarét választottuk.


Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy új kabaré nyílt Budapesten, a Vörös Neon. A Mikroszkóp Színpad bezárása óta nincs igazán ilyen intézmény Budapesten. (Tudom, a Mirkoszkóp nem találkozott mindenki ízlésével, de ha lenne sok-sok kabaré a fővárosban és az országban, könnyebb lenne mindenkinek megfelelőt találnia.)  A Dumaszínház persze olyasmi, de az ő estjeiken 90%-ban stand upot láthatunk, az egyéb kabaréműfajok nem igazán kapnak teret. Ami nekem a legfájóbb  az persze az, hogy nem nagyon van olyan színház vagy tévé-, rádióműsor – az egy Rádiókabarén kívül –, ahová írni lehetne.

Pedig a kabaré ízig-vérig budapesti műfaj. Persze létezik kabaré másutt is a világon, de az a kombináció, ami a 20. század fordulójának német és a francia kulturális hatások alapján itt alakult ki, nem igazán. A kabaré az 1900-as évek pesti polgárságnak épp olyan alapintézménye, mint a kávéház. (Nem véletlen, hogy Fesztbaum Béla a Pesti polgár címet választotta saját, Pesti Színházban látható kabaréműsorának.)

Aztán a kommunizmus felszámolta a kabarét és a kávéházakat is, mint polgári csökevényeket. Intézményesített kabaré lényegében csak a Mikroszkóp Színpad maradt, a kabaré, mint olyan a tévébe költözött. Most pedig már a tévében sincs.

Na de most itt a Vörös Neon, ami így határozza meg önmagát:

"Mulató, ahogy azt ma, a húszas évek Magyarországán érdemes csinálni. Előadásainkkal értelmesen szórakoztatunk, programjainkkal felrázunk. Koncert, standup, kabaré, varieté, buli – és egy kellemes kávézó a belváros közepén! A célunk, hogy ÉREZD JÓL MAGAD!"

Mindenképp jó, hogy nyílt Budapesten egy ilyen hely, és szurkolok nekik, hogy sokáig működhessenek. Az ember a nyüzsgő Dob utcáról tulajdonképpen egy presszóba lép be.

Erőteljes dizájnjával rögtön egy kis szigeten érezzük magunkat, egy pikánsan otthonos térben, ahol a domináns szín a vörös, akárcsak a piercinges ruhatáros lány haja, de mégsem érzed harsánynak, inkább otthonosan elfogadónak.

A színházterem az emeleten van, ahol megállapíthattam, hogy a Vörös Neon a kabaré legrégebbi hagyományaihoz nyúlt vissza: a színháztérben asztalok vannak, és előadás közben folyamatosan lehet rendelni a bárból. Ez annyira régi hagyomány, hogy még Nagy Endre volt, aki 1908-10 körül megszüntette.

Mert hogy a Bonbonnière is ilyen volt, amikor a pesti kabaré alapító atyjának tekintett Nagy Endre átvette az irányítását. Csakhogy állandóan gondot okozott a részegeskedő vendégek helytelen viselkedése, ezért egy huszárvágással Nagy kirakatta a kávéházi asztalokat és színházi széksorokat tett helyettük a nézőtérre, fogyasztani csak az előadások szünetében lehetett, a büfében.

Persze érthető a Vörös Neon döntése, a pici, ránézésre max 50-60 ember befogadására alkalmas nézőtér pusztán jegybevételből nem valószínű, hogy eltartaná az intézményt. Szerencsére a mai pesti közönség tud viselkedni, ezért nem kell előadás közben rendbontástól tartani, legalábbis addig, amíg a polgári körök meg nem neszelik, hogy itt micsoda felforgató tevékenység folyik.

A Vörös Neon mögött az a Kultúrbrigád áll, akiknek az elmúlt bő 10 évben olyan politikus hangvételű, és ezért megosztó, sok indulatot kiváltó színházi előadásokat köszönhettünk, mint az Alföldi Róbert által rendezett Őrült nők ketrece, vagy a Mefisztó, aminek főszereplője volt. A rendszer mindent el is követett, hogy elűzze őket az Átriumból.

Idáig sikerült "kergetni" őket. Új helyen, kicsit új köntösben, de ugyanúgy folytatják a NER oroszlán bajszának a cibálását.

Nagyon helyes, a kabarénak az az egyik feladata, hogy piszkálja a mindenkori hatalmat –nem csak a kormányt, hanem általában a mindenkori elitet.

A Vörös Neonnak nincs fix társulata. Sokféle előadás látható a jazz koncerttől a dragshow-n át a kabaréelőadásokig. Mi most a Trigger kabarét választottuk, ami a műsorleírás szerint "a Híradó javított kiadása". Már csak azért is érdekelt éppen ez a kínálatból, mert meglehetősen eklektikus a szereplőgárda:

Széplábi Bori az elmúlt egy-két évben vált igazán ismertté a közösségi médiában azzal, hogy politikával átitatott szövegeket énekel ismert dallamokra. Márton András amellett, hogy színész, volt már asztalos, műfordító, cégvezető és diplomata – a műsorba az utóbbi miatt került be. Mucsi Zoltán neve nem szorul sok magyarázatra, ahol ő megjelenik, ott röhögve lesz.

Az előadás lelke, Zsedényi Balázs az, akiről eddig nem igazán hallottam. A neten rákeresve azt látni, hogy eddig leginkább producerként, produkciós munkatársként kapcsolódott a Kultúrbrigád előadásaihoz. Az sajnos a plakátról és a leírásból sehol nem derül ki, hogy az előadást ki írta, ezért megkérdeztem: Ugrai István dramaturg, aki szintén a Kultúrbrigád produkcióinak meghatározó alakja.

Ami tetszik a Trigger kabaréban, hogy próbál mai, modern formanyelvet találni.

Mániám, hogy meg kell találni a kabarénak a mai, 21. századi arcát, hangját, és a Trigger kabaré mindenképp tesz egy lépést ebbe az irányba.

A koncepció szerint az egész est egyfajta híradóparódia, ahol Zsedényi, mint műsorvezető vezet be minket a legfontosabb bel- és külpolitikai történésekbe. Igen ambiciózusan olyan friss történések is szóba kerülnek, mint a hétvégi gyermekvédelmi tüntetés.

Igazán szimpatikus vállalás, de nem igazán működik, több okból sem. Az egyik: úgy nem lehet stand upolni, hogy végig látványosan súgógépről olvasod a szöveget. És ha már mindenképp olvasnod kell, akkor a súgógépet leteszed valahova, mert így végig a közönség feje fölé beszélsz, nulla kontaktussal.

Tudom, mennyire nehéz feladat, hogy két nappal korábbi eseményre reflektálj viccesen, és még ne is olvasd, de hát meg kell oldani. Hofi délután látott valamit a híradóban, este már elmondta a színpadon. Aztán vagy bejött, vagy nem, mert az is benne van a pakliban. Régi szabály, hogy rögtönözni csak az tud, aki nem fél néha megbukni. És persze nem véletlen, hogy többnyire azok csinálnak ilyet, akik maguknak írják a poénokat.

Vannak jó ötletek és poénok, például amikor Zsedényi ironikusan úgy próbálja beállítani a tüntetést, mintha az kormánypárti demonstráció lett volna, kifigurázva ezzel a részrehajló médiumok ferdítési hajlamát.

De voltak érthetetlen blokkok is, például többször is mutattak részleteket a szlovák parlamentben egymással lökdösődő képviselőkről, amit Zsedényi azzal a kommentárral kísért, hogy lám, exportáltuk a politikai kultúrát Szlovákiába. Ami ebben a formában kicsit igazságtalan, hiszen bár sok rosszat el lehet mondani a kormányról, a parlamentről és a politikai kultúráról, nálunk (még) nem verekednek a képviselők egymással az országgyűlésben. És nagyon poént sem sikerült találni rá.

Kicsit olyan volt az egész, mintha valaki megirigyelte volna Pottyondi Edina és Rainer-Micsinyei Nóra kommentárvideóit, vagy a Loupe Színházi Társulás híradó paródiáit, és valami hasonlóval próbálkozna, csak hát valamiért mégsem működik, mert nem elég írni néhány vicces megjegyzést, azt el is kell adni. Szükséges hozzá egy egyéniség, ami vagy van, vagy nincs.

Nem célom bántani Zsedényi Balázst, de látszik, hogy nem rutinos humorista. Van színpadi jelenléte, képes szépen, érthetően beszélni, de ahhoz még kevés, hogy a hátán vigyen egy ilyen előadást. Hiányoznak azok az apró gesztusok, mimikák, hangsúlyok, időzítések, amitől egy közepesebb szöveg is frenetikus sikert arathat, hiányukban viszont egy zseniális monológ is megbukhat. Rowan Atkinsonnak van fiatalkorából egy száma, ami lényegében abból áll, hogy iskolaigazgatóként neveket olvas fel. Még csak nem is különösebben vicces neveket. De attól, ahogy felolvassa, a közönség megszakad a röhögéstől.

Ezek egy része persze tanulható, az évek során fejleszthető. Reméljük, Zsedényi előadásról előadásra egyre jobb lesz majd benne.

Hogy igazam van, legjobban a közönség reakcióján mérhető. Volt heherészés, nem unatkoztak a nézők, de az első igazán nagy nevetésre egészen a második rész második feléig kellett várni, amikor megérkezett Mucsi Zoltán. Rajta látszik, hogy a kisujjában van ez a fajta szórakoztatás. Szinte meg sem kell szólalnia, elég felhúznia a szemöldökét, és már is nevetünk rajta. És ez az, amit nem lehet tanítani.

Nem nevettek igazán Széplábi Bori dalain sem. A kuplék akkor működnek jól, ha nagyon fülbemászó a dallamuk, a szöveg egyszerű, könnyen érthető, de tele van csattanóval. Bori dalai ennél szofisztikáltabbak, könnyebb befogadni őket a videómegosztókon, otthon ülve, ahol jobban tud az ember figyelni a szövegre, és kijönnek a finomságok. Pedig Széplábi alapvetően jó, remekül működik nála az angyalian ártatlan arccal előadott irónia. Most a karácsonyi ünnepkörhöz illő dalokat választott, ez alapján feltételezem, hogy előadásról előadásra variálhatja, mit énekel.

A szünet után, a második részben jöttek a híradó "szakértői". Elsőként Márton András mint "külpolitikai szakértő". Lényegében a diplomata éveiből mesélt vicces sztorikat Bill Clintonról, Hugh Hefnerről, és megosztotta véleményét a Trumptól kért, de nem megkapott "védőpajzsról" is. Tulajdonképpen egy szórakoztató interjúról beszélhetünk.

Majd jött a már emlegetett Mucsi, mint politikai elemző, a "digitális polgári körök koordinátora". Ez volt kétségtelenül az előadás fénypontja. Mucsi igazi profiként, hitelesen hozta a figuráját, csípőből lőtte a poénokat. Erős volt a kontraszt Zsedényivel, aki még itt is többször a súgógépre sandított, nem egyszer elnevette magát Mucsin, és meglehetősen matt volt hozzá képest. Pedig egy kabaréelőadásban azért nem árt, ha a kérdezőnek is van humorérzéke. Ha valaki hallotta már Fábryt vagy régebben Verebest interjút készíteni a Rádiókabaréban, tudja, miről beszélek.

Még valami. Az előadás előtt bejátszott "eligazító" szövegben elmondták, hogy itt a közönség is része lesz az előadásnak.

Ami jól hangzott, de az est folyamán egyetlen példát sem láttam rá, hogy a nézőket megkísérelték volna bármilyen módon bevonni az előadásba.

Az viszont tetszik, hogy vaku nélkül szabad fotózni, sőt, rövid videók is készíthetőek, az egyetlen kérés, hogy a megosztásoknál említsük meg a Vörös Neont.

A Vörös Neont, mint új intézményt nagyon üdvözlöm. A repertoár kellően változatos, a Téli álom előadásról például jókat olvastam. Öröm, hogy nyílt egy ilyen intézmény és drukkolok nekik, hogy megtalálják a hangjukat és a közönségüket.

A Trigger kabaré is jó irányba indult a modern, mai hangvétellel, tulajdonképpen egy jó előadás rengeteg eleme megvan benne, de kéne némi finomhangolás. Esetleg bevonni egy kabaréban jártassággal rendelkező alkotótársat, rendezőt. Jó ötlet, hogy az előadás jelentős része aktualitásokra reflektál, ezért estéről estére más. Simán lehet, hogy a következő sokkal jobban sikerül.

Közéleti kabaréra szükség van. Egy egészséges demokráciában fontos, hogy lehessen kritizálni, akkor is, ha valaki nem feltétlenül ért egyet a kritikával. Nem utolsósorban segít kiengedni a gőzt. Elviselhetőbbé tenni azt, amiben élünk. Viszont ami negatívum még a Trigger kabaréban, hogy nagyon egyoldalú. Nyilvánvaló, hogy a humor alapvetően ellenzéki műfaj, de azért ha már konkrét politikusokkal viccelődünk, lehetne bőven kritizálni az ellenzék arcait is Márki-Zaytól Karácsonyon át Magyar Péterig.

Ez itt nem történt meg, márpedig az a művészet sosem igazán hiteles, ami egyoldalúan ábrázolja a dolgokat.

Ezzel együtt bíztatlak, menjetek el a Vörös Neonba, nézzétek meg a Triggert már csak Mucsi és Széplábi miatt is. Támogassuk a Kultúrbrigádot, mert fontos misszióba fogtak, a kezdeteket kísérő gyerekbetegségeket pedig majd kinövik. És ki tudja, lehet, hogy az én vagyok túlságosan boomer, és Ti halálra fogjátok röhögni magatokat rajta. Volt már ilyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk