KULT
A Rovatból

Oscar-díjak 2024: megtippeltük, kik lesznek ott az idei jelöltek között

Január 23-án hirdetik ki az Oscar-jelöltek listáját, mi azonban már most megtippeljük, mely filmek és színészek játszanak majd jelentősebb szerepet az idei díjátadón.


Legjobb női színész

Túl vagyunk már a Golden Globe-on, illetve kihirdeték a BAFTA-jelöléseket és Színészi Szakszervezet (SAG-AFTRA) is közzétette már idei lisátát, így erősen kezd kikristályosodni, mely színészek számíthatnak arra, hogy bekerülnek a legjobb öt közé. Persze gyakran előfordulnak meglepetések (pl. tavaly Andrea Riseborough jelölése a To Leslie-ért). A fentieket figyelembe véve ettől függetlenül a jelenlegi legnagyobb esélyesek közt ott van a két Golden Globe-nyertes alakítás, vagyis Emma Stone a Szegény párákért (január 25-től a hazai mozikban is) és Lily Gladstone a Megfojtott virágokért. Mellettük minden bizonnyal számíthat a harmadik jelölésére Carey Mulligan (Maestro), szintén a harmadikra Margot Robbie (Barbie) és az elsőre a német Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája), aki egy francia filmért érdemelhetné ki a nominációt. Mondjuk teljes joggal. Meglepetésre pedig becsúszhat közéjük Greta Lee (Előző életek), Annette Bening (Nyad), Fantasia Barrino (Bíborszín), Natalie Portman (May December), esetleg Cailee Spaeny (Priscilla).

Legjobb férfi színész

Ebben a kategóriában sincs túl sok meglepő aspiráns, itt körülbelül hét színészről beszélhetünk, akik végignyerték (vagy legalább jelölést kaptak) az idei díjszezonban. Ők pedig a következők: van itt is két idei Golden Globe-nyertesünk, nevezetesen Cillian Murphy (Oppenheimer), valamint Paul Giamatti (Téli szünet), de nem szabad megfeledkeznünk Leonardo DiCaprióról (Megfojtott virágok), akit mindig jelölnek, illetve Bradley Cooperről (Maestro) és Jeffrey Wrightról (American Fiction) sem. Ugyanakkor az sem lenne meglepő, ha bekerülne a legjobb öt közé Colman Domingo a Rustinért (a Netflixen megtekinthető), valamint Andrew Scott az All of Us Strangersért. Ha pedig netán jelölnék Nicolas Cage-et az Álmaid hőséért, egy álmunk válna valóra!

Legjobb női mellékszereplő

Itt, akinek szinte biztosra lehet venni a jelölését, az Da’Vine Joy Randolph (Téli szünet), aki eddig szinte minden létező prominens díjat elhappolt az alakításával, illetve Emily Blunt az Oppenheimerért és Danielle Brooks a Bíborszínért (Spielberg 1985-ös filmjének új, musicalváltozatáról van szó, hazai premier még nem ismert). Majdnem 30 év után ismét felkerülhetne ugyanakkor a jelöltlistára Jodie Foster, akit utoljára az 1995-ös Nell, a remetelányért nominált az Akadémia, idén a Nyad című Netflix-filmért érdemelhetné ki az elismerést. Illetve nagy az esélye, hogy Julianne Moore (May December) is megkaphatja a hatodik jelölését, ő 2016-ban nyert Oscart a Megmaradt Alice-nekért. A meglepifaktort pedig Penélope Cruz (Ferrari), America Ferrera (Barbie) és megint csak Sandra Hüller (Érdekvédelmi terület) jelenthetik.

Legjobb férfi mellékszereplő

E kategóriában is hat nagy esélyesünk van, ha figyelembe vesszük az eddigi díjátadókat, s köztük is kiemelkedik Robert Downey Jr., aki sok mindent nyert már az Oppenheimerért. Ott van azonban még néhány kihívó, például Robert De Niro, aki a Megfojtott virágokért megkaphatja a kilencedik (színészként a nyolcadik) Oscar-jelölését, vagy a Szegény párák két férfi sztárja, Mark Ruffalo és Willem Dafoe (könnyen lehet, hogy egymással versenghetnek majd). S akad egy ifjú titánunk is, Charles Melton, akit a May Decemberért emelt vállára a szakma.

Legjobb rendező

Mivel már ismert a Rendezők Szakszervezetének (DGA) idei jelöltlistája is, nagy eséllyel megtippelhető, ki kerülnek majd be ebbe a kategóriába. Persze olyan is előfordult már (csak nagyon ritkán), hogy a DGA győztesét nem is jelölték Oscarra (pl. Ben Afflecket Az Argo-akcióért), de azért a többségében megbízható iránytűnek számít. Mindezek tükrében pedig talán most van Christopher Nolannek a legnagyobb esélye a karrierje során, hogy ő legyen a legjobb rendező (a jelölése 100%) az Oppenheimerért, a legfőbb kihívói pedig Martin Scorsese (Megfojtott virágok), Yorgos Lanthimos (Szegény párák), Greta Gerwig (Barbie), Alexander Payne (Téli szünet), Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület), Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája) és Celine Song (Előző életek) lehetnek, nagyjából ebben a sorrendben.

Legjobb nemzetközi film

A fenti listákban már többször felbukkant egy cím, az Érdekvédelmi területé, ami egy brit film, ám főképp németül beszélnek benne, így részt vehet ebben a kategóriában. Sőt, kifejezetten nagy esélyese is, mivel Franciaország nem az Egy zuhanás anatómiáját indította (hiszen abban elég sok az angol beszéd), hanem a szintén kitűnő A szenvedély ízét, ami szintén esélyes a jelölésre. E kettő mellett pedig Spanyolország (A hó társadalma – már nézhető a Netflixen), Németország (A tanári szoba), Finnország (Hulló levelek), Japán (a Tökéletes napok Wim Wenderstől) és Ukrajna (a 20 Days in Mariupol című dokumentumfilmmel) küldöttjei érhetnek majd célba.

Legjobb film

A fődíjra jelenleg 11 legesélyesebb film közt találunk nyári blockbustereket és fesztiválkedvenceket is, sőt, még európai, nem angol nyelvű alkotás is akad. Az egyik legbiztosabb esélyes itt is természetesen az Oppenheimer, amely témája és megvalósítása okán órási Oscar-favoritnak ígérkezik.

Martin Scorsese is állandó vendége az Oscarnak, az utóbbi 20 évben a Viharsziget és a Némaság kivételével minden egész estés rendezését jelölték a legjobb film kategóriájában, így a kritikusok által magasra emelt Megfojtott virágok is bizonyosan ott lesz a gála főszereplői közt.

Ahogyan a Szegény párák is, amely megnyerte a Velencei Filmfesztivált tavaly, s ez szinte egyet jelent egy legjobb filmes nominációval az Oscaron, hiszen így járt az utóbbi években többek között A nomádok földje, a Joker, a Roma vagy A víz érintése is.

Nagy meglepetésre 2023 eddigi legnagyobb kasszasikere, a Barbie sem zárkózhat el a jelölésektől, ráadásul az Akadémiának nagyon jól jön majd, ha kiemelik, mivel talán akkor a hatalmas nézőközönsége rákattan a díjátadóra is élőben, márpedig a nézettségre nagy szükség van.

Amiképp a kisebb, független jelöltekre is, és úgy tűnik, a csalódást keltő Kicsinyítés, na meg a #MeToo-botrány ellenére Alexander Payne összekapta magát, és újra egy remek filmet készített Téli szünet címmel, amire szintén számíthatunk itt.

Bradley Cooper a Csillag születik után ismét Oscar-közelbe kerülhet második rendezésével, a Maestróval, amely viszont az eddig kijött recenziók alapján egy tipikusan Oscarra készített életrajzi mű a zeneszerző Leonard Bernsteinről. A biopicek pedig előnyből indulnak.

Még egy független darab kerülhet fel a fő listára, az idei Sundance-en nagyot ment (és a miskolci CineFesten is bemutatott) Előző életek, amely koreai témája okán képviselheti az ázsiai kisebbséget az Oscaron, ahogy 2020-ban tette a Minari: A családom története. Ráadásul nem is érdemtelenül.

Jól sikerülnek a Spielberg-remake-ek? Úgy tűnik. A West Side Storyt maga a mester forgatta újra, és kapott nem kevés jelölést 2022-ben, most azonban az ő 1985-ös (a legjobb film díjára is jelölt) művét, a Bíborszínt képzelte el újra, ezúttal musicalként Blitz Bazawule rendező. Kétségtelenül sokszínűsítené a listát.

Helyet kaphat ugyanakkor még itt Cord Jefferson első rendezése, az American Fiction, amit már számos filmfesztiválon a vállukra emeltek az ítészek, és amelyben Jeffrey Wright élete legjobb alakítását nyújtja az író Thelonious „Monk” Ellison szerepében.

Könnyen lehet továbbá, hogy olyan filmekhez hasonlóan, mint a Szerelem, a Roma, az Élősködők, a Vezess helyettem vagy a Nyugaton a helyzet változatlan, egy (vagy két) idegen nyelvű film is bekerül a legjobbak közé, nevezetesen az idei Cannes-i Arany Pálma-díjas Egy zuhanás anatómiája Franciaországból vagy a Legjobb nemzetközi film kategória legfőbb esélyese, az Érdekvédelmi terület Nagy-Britanniából. Ott a helyük!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: