Az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválunk lett
Harmadjára iktattam be az Ördögkatlant a nyári fesztiválnaptáramba, és most lettem egészen biztos benne, hogy hosszabb távon is kötelező program marad számomra.
Igaz, a "meglátni és megszeretni" effektus már az első alkalommal is megvolt, de akkor azért még eléggé az akklimatizációról és a helyismeret megszerzéséről szólt a lent töltött 3 nap.
Tavaly már sokkal otthonosabban mozogtam, és végül idén jutottam el oda, hogy itt is rám tört az a fajta hazatérés-élmény a megérkezéskor ("basszus, de jó újra itt lenni"), amit a Művészetek Völgyében és a Fishing on Orfűn is mindig érzek.
Több összetevője volt ennek. Egyrészt a programhelyszínek, amelyeknél különlegesebbeket ilyen arányban egy másik fesztivál se tud felmutatni. Vegyük akár az elképesztő panorámájú Vylyan-teraszt, akár a beremendi strandot, ahol a medencéből lehet hallgatni az épp aktuális fellépőt, akár a nagyharsányi faluközpont árokpartját, vagy a villánykövesdi pincesort, mindnek megvan a maga külön atmoszférája.
A másik összetevő a hangulat: nem véletlenül emlegetik "mezítlábas fesztiválként" a Katlant, extra közvetlenség uralkodik mindenhol.
A két főszervezőbe, Bérczes Lászlóba és Kiss Móniba gyakorlatilag bárhol bele lehet botlani, de a fellépők közül is sokan elvegyülnek a forgatagban.
És a mezei látogatók is irtó jó fejek, annak a felhígulásnak, amit a Völgyben tapasztaltam az utóbbi pár évben, itt nyoma sincs.
A fentiekhez nagyban hozzájárult, hogy idén volt eddig a legtöbb ismerősöm a fesztiválon: olyanok is jó páran felfedezték maguknak a Katlant, akikkel eddig Kapolcson és Taliándörögdön lógtam együtt, most viszont vagy mellette, vagy helyette eljöttek ide (is), átmentve az ottani különleges flow-t, éjszakai örömzenélésekkel és minden mással együtt.