KÉK HÍREK
A Rovatból

Ők a legnépszerűbb politikusok Magyarországon

A köztársasági elnököt az egyik miniszter előzte meg az Iránytű intézet felmérése szerint.


Már nem a köztársasági elnök áll a politikusokat és közszereplőket népszerűségük szerint rangsoroló lista élén az Iránytű Intézet legfrissebb felmérése alapján, amit a Magyar Nemzet megbízásából készített – írta a lap.

A Jobbik-közeli kutatócég mérései alapján az eddig második helyen álló Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert még többen kedvelik, így jelenleg ő a legnépszerűbb politikus itthon. Egy 0-tól 100-ig terjedő skálán

Varga szimpátiaindexe 60, míg az utána következő Ádernél ez csak 58. Viszont a köztársasági elnököt jóval többen ismerik: az emberek 90 százaléka tudja, ki ő. Varga Mihály ismertsége viszont csak 66 százalékos.

varga-mihaly

Varga Mihály - Fotó: Wikipédia

A politikusok és közszereplők népszerűségi listáján eddig szinte már megszokott volt, hogy az államfő áll az élen. Az Iránytű Intézet kiemelte, hogy most azért csökkenhetett a kedveltsége, mert az elmúlt hónapokban több, a társadalmat megosztó törvényt is átengedett. Ilyen volt például az itthon és külföldön is nagy vihart kavart úgynevezett lex CEU, illetve a civil szervezeteket érintő civiltörvény. Tízezrek vonultak az utcára tiltakozni, Áder Jánost több fórumon is kérték, hogy vétózza meg az Országgyűlés kormánypárti többsége által elfogadott javaslatokat.

A köztársasági elnök ennek ellenére egyik esetben sem emelt érdemi kifogást. Varga Mihályt ezzel szemben elkerülték a botrányok, és nem fűződött a nevéhez semmilyen negatív intézkedés. A köztársasági elnököt egyébként a Fidesz–KDNP szavazóinak nagy többsége pozitívan ítéli meg, az ellenzéki pártok szavazói közül viszont alig volt, aki a legszimpatikusabb jelzővel illette, vagyis a legmagasabb pontszámot adta volna neki.

A népszerűségi lista harmadik helyén az eddig is az élbolyba tartozó főpolgármester áll.

Tarlós Istvánt a kormánypárti szimpatizánsok 60 százaléka rokonszenvesnek tartja, és az ellenzéki választók között is találni szép számmal olyanokat, akik kedvelik Budapest első emberét. Egyedül a kisebb baloldali és liberális pártok elutasítók vele szemben.

Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal Navracsics Tibor uniós biztos után az ötödik a listán,

a szimpátiaindexe most már több hónapja 50 felett áll. Júniushoz képest némileg emelkedett is a népszerűsége, a legfrissebb felmérés szerint a 100-as skálán 52 a kedveltségének aránya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: