KÉK HÍREK
A Rovatból

Nyomozást indított M. Richárd sztrókjának kezelése ügyében az ügyészség

Büntetőeljárásban vizsgálják, hogy a Dózsa György úti gázoló megfelelő orvosi ellátásban részesült-e, amikor először sztrókot kapott.


Büntetőeljárást indított az ügyészség M. Richárd ügyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére.

Kovács Katalin elmondta,

foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoznak a férfi jogi képviselőjének januári feljelentése alapján. Közlése szerint gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor, és újabb feljelentés sem érkezett az ügyészségre M. Richárd halála után.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Dózsa György úti halálos baleset okozója tavaly decemberben, szenteste napján lett rosszul a börtönben, sztrókot kapott.

Ügyvédje szerint a férfi csak 24 órán át feküdt a cellájában ellátatlanul, csak másnap este kapott orvosi kezelést. Pedig egy bv-alkalmazott ápolói vizsgálatról szóló jegyzőkönyve szerint még a sztrók napján megvizsgálták, de nem hívtak hozzá mentőt és orvosi ellátásban sem részesült.

A jogi képviselő ezért segítségnyújtás elmulasztása és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tett.

M. Richárd áprilisban ismét agyvérzést kapott és kórházba került. Múlt hét közepén már folyamatosan romlani kezdett az állapota, és annyira felszökött a láza, hogy nem tudták levinni az orvosok. A férfi végül múlt csütörtökön meghalt.

M. Richárd másik ügyvédje, aki egy vesztegetési ügyben képviselte őt, úgy véli, a sorozatos mulasztások miatt halt meg a védence, aki 80 kilót fogyott a sztrókok miatt.

„Az első sztrókja után még azt mondták az orvosok, hogy jó esélye van arra, hogy teljesen felépüljön. Ha szakszerű kezelést kapott volna, ez a haláleset nem következik be. A vesztegetési perben, amelyikben én képviseltem, készült egy szakértői vélemény, amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik”

- mondta Jován László a 24.hu-nak.

M. Richárd élettársa korábban azt nyilatkozta, párjának szívbillentyűműtétje volt, emiatt kötelező kontrollra járt hathavonta, s ilyenkor állították be a gyógyszereit. Tudomása szerint erre tavaly január 18-a óta már nem került sor. A férfi emellett szteroidfüggőségben és mellékvesekéreg-elégtelenségben is szenvedett, de problémái voltak a prosztatájával is, és csak egy speciális berendezéssel tudott aludni az alvászavara miatt.

A büntetés-végrehajtás korábban a 24.hu-nak azt írta, nem adhatnak ki információkat konkrét személyekről és eseményekről, mert bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat. Hozzátették: „Általánosságban azonban a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi egészségügyi dolgozója nevében visszautasítjuk a megfogalmazott vádakat, mivel kollégáink magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint biztosítják a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.


Kígyót akasztottak a vendégek nyakába a hotel műsorán, percekkel később már újraélesztették: egy 57 éves német turista meghalt Hurghadában, miután egy show-műsor közben megmarta egy kígyó.

A bajorországi Unterallgäu régióból származó 57 éves férfi családjával nyaralt az egyiptomi Vörös-tenger partján, amikor a szállodájuk szórakoztató programjának részeként részt vettek egy kígyóbűvész-műsoron – derül ki a bajor rendőrség közleményéből. A produkcióban két, feltehetően kobra kígyó szerepelt, amelyeket a „bűvész” a közönség tagjainak nyakába akasztott.

A tragédia akkor történt, amikor az egyik állat bemászott a férfi nadrágjába.

„Az egyik kígyó belemászott egy 57 éves férfi nadrágjába, aminek következtében a német turista lábát megmarta” – áll a közleményben.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy a férfinél ezután egyértelmű mérgezési tünetek jelentkeztek, és újraélesztésre szorult. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol később meghalt.

A férfi halálának körülményeit a memmingeni bűnügyi rendőrség vizsgálja, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még várnak. Az eset április elején történt, és ezt követően, április 18-án az Egyiptomi Turisztikai Létesítmények és Éttermek Kamarája körlevélben tiltotta meg élő állatok használatát a szállodák és éttermek szórakoztató műsoraiban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kígyómarás globális probléma: évente világszerte 81 ezer és 138 ezer közé tehető a halálos áldozatok száma.

Nem ez az első eset, hogy egy népszerű nyaralóhelyen állattámadás ér egy turistát. Srí Lankán egy magyar férfit ölt meg egy vad elefánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az orvos aki a nyílt utcán varrta össze egy ember szívét
Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa egy gyors, helyszíni ultrahangvizsgálat után avatkozott be. Elmondása szerint a begyakorolt protokollnak köszönhetően a beavatkozás rendkívül gyorsan zajlott.


Dr. Dubóczki Zsolt, az az orvos, aki a nyílt utcán hajtott végre életmentő beavatkozást, elmondta, a helikopter leszállásától számítva 5–10 percen belül megkezdték a beteg ellátását.

Hozzátette, a beavatkozás kezdetétől nagyjából 7 perc telt el, amíg a varratok a dobogó szívbe kerültek.

Dubóczki Zsolt szerint a helyszínen egyértelmű volt a diagnózis. „Azt lehetett tudni, hogy szívtáji szúrt sérült, ezt lehetett látni a betegen, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyűlő vér, az vizualizálható, tehát látható.” Hangsúlyozta, hogy pontos eljárásrendjük van ilyen esetekre, ami lehetővé tette a rendkívül gyors cselekvést.

„A begyakorolt készségeket, azokat a helyszínen remekül lehet kamatoztatni. Ennek is köszönhető az, hogy ez a beavatkozás ilyen hamar meg tudott történni” – magyarázta.

Az orvos szerint a különböző területeken szerzett tapasztalatok kölcsönösen segítik egymást. „Vica verza, meg amit említettem, hogy a repülésből például nem technikai skilleknek a beemelése a mindennapi gyakorlatba, az a műtőben is nagyon hasznos egyébként.”

Kifejtette, hogy a kórházi munka és a helyszíni beavatkozás teljesen más hozzáállást igényel. Míg az intézeti ellátás egy hosszabb, alapos tervezési folyamat, addig „a helyszínen gyors döntést kell hozni, azt is lehetőség szerint megalapozottan.”

„Át kell állítani az embernek magát ebben a sürgősségi üzemmódban, ahol nem feltétlenül a teljes sterilitás és csíramentesség a fő szempont, hanem a gyors és hatékony beavatkozás.”

Úgy véli, a terepen mások a prioritások, és a legfontosabb az élet megmentése, még ha a körülmények nem is ideálisak.

Személyes motivációjáról szólva elmondta, a mentőzés számára szenvedély. „Hát említettem, hogy a mentőzés nekem egy szerelem. Az egyetem után kezdtem, nagyon szimpatikus volt.”

A gyors döntéshozatal és az önálló munka vonzotta a hivatáshoz.

„Ezt a szerelemet nem szeretném odahagyni, tehát ez engem életbe tart.”

 

Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet YouTube-csatornáján beszélt az életmentésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexért adta a drogot gyerekeknek is, 20 éven át mindent kamerára is vett
Az 56 éves férfi egy fa ágylapot szerelt az autójába matraccal együtt, ez volt az együttlétek egyik helyszíne. A lakásán lefoglalt eszközökön a hatóságok húsz évre visszamenőleg találtak fotókat és videókat az áldozatokról.


Öt terabájtnyi, név szerint mappákba rendezett felvétel és egy autóba épített ágy – a gyanú szerint kábítószerért cserébe kért szexuális szolgáltatást, köztük kiskorúaktól is egy 56 éves nyíregyházi férfi, akit múlt hétfőn fogtak el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat Gyermekvédelmi Főosztályához még 2025 végén érkeztek az első információk a férfiról. A jelzések alapján titkos információgyűjtés indult, majd a védelmi tisztek feljelentést tettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

A férfi lakásán és autójában tartott kutatás során kábítószergyanús anyagokat, mérleget és informatikai eszközöket foglaltak le. A lefoglalt adathordozókon a hatóságok szerint húsz évre visszamenőleg is lehetnek felvételek.

A becslések szerint az öt terabájtnyi adatmennyiség akár több tízezer fotót és 400-600 órányi videófelvételt is jelenthet. A fájlokat a gyanúsított nevekkel ellátott mappákba rendezte.

Az anyagok elemzését a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztálya már megkezdte, és a nevekkel ellátott mappák alapján várhatóan további sértetteket is azonosíthatnak.

A gyanú szerint a férfi különböző életkorú nőknek, köztük kiskorúaknak adott vagy árult kábítószert, amiért cserébe szexuális szolgáltatást kért.

A fiatalabb lányokat sokszor egy gyermekotthon környékén szólította le.

A férfi a „kristályként” ismert droggal kereskedett, a lányoknak pedig részben készpénzzel, részben a szerrel fizetett. A szexuális együttlétekről többször felvételt is készített.

A nyomozás adatai szerint az autóját is átalakította: egy fa ágylapot szerelt bele matraccal, ez volt az együttlétek egyik helyszíne.

A férfit kábítószer-kereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia bűntettével gyanúsítják, jelenleg letartóztatásban van. A nyomozás a lefoglalt adatok elemzésével folytatódik, amelynek során a hatóságok további áldozatok azonosítására számítanak.

Videón a férfi elfogása:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.


Ijesztő eset történt kedden kora délután a solymári óvodában: egy ismeretlen eszközzel belőttek az egyik csoportszobába a nyitott ablakon keresztül.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint

egy lövedék áttörte a lehúzott, zárt redőnyt, majd a falról a földre esett. Szerencsére senki sem sérült meg.

A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek és elő is állították a feltételezett elkövetőt.

A polgármesteri hivatal azt közölte, a folyamatban lévő rendőrségi eljárásra tekintettel nem rendelkeznek több információval, de azt ígérték, amennyiben a későbbiekben többet megtudnak, tájékoztatni fogják a lakosságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: