Az utóbbi 10 évben Nicolas Cage összesen két alkalommal tudott felkéredzkedni a magyar mozik vásznaira (leszámítva szinkronmunkáit: a Croodék első és második részét, valamint a Pókember – Irány a Pókverzumot): 2014-ben a Joe című David Gordon Green-filmben, mostanáig utoljára pedig 2016-ban, Oliver Stone rendezésében, a Snowden egyik mellékszerepében mutathatta meg, hogy az egykori gigantikus tehetség még ott pislákol benne.
Színészünk ugyanis úgy 2011-2012 környékén úgy döntött, sutba vágja addigi mozifilmes karrierjét, és igent mond nagyjából minden forgatókönyvre, amit felajánlanak neki.
Azóta összesen 34 filmet forgatott le (vagyis évente átlagosan 3 és felet), többségében olyan, szóra sem érdemes B-szösszenetekkel és szemétre való fércművekkel, mint pl. Az otthagyottak, A becsület lovagjai, A fény halála, a Két testvér, egy lövés, a Ne nézz a tükörbe!, a 211, a Between Worlds, az Elszabadult fenevadak vagy a Jiu Jitsu. Ugye, hogy egyik cím sem mond semmit? Nem csoda…
Azért persze azt sem lehet elvitatni, hogy időnként ne hajtott volna ki egy-egy illatos virág is a karrierposványból, hiszen megkaptuk a remek Joe-t, a komoly Snowdent, a totálisan kattant Mandy – A bosszú kultuszát (2018), a felkavaró Szín az űrbőlt (2019) vagy legutóbb tavaly a pompás Disznót (2021), amelynek kapcsán még Oscar-jelölést is rebesgettek Cage-nek. S bár a nomináció végül elmaradt, kétségtelen, hogy a Disznóban az egykori mozisztár újra bebizonyította, miért is lett belőle anno Oscar-díjas, A-kategóriás filmcsillag.
A Las Vegas, végállomás és az Adaptáció sejlett fel újfent, s elkezdtünk reménykedni, hogy Cage talán végre észhez tér, és ismét minőségi stúdiófilmekkel kényeztet majd minket.
S úgy tűnik, valóban elkezdett hallgatni egykori rajongói imáira, legalábbis a következő projektjei arról tanúskodnak, hogy közelebb merészkedik a szélesebb közönséghez, s visszább vesz súlyos ego tripjeiből.
Ennek a színészi énkeresésnek lett pedig most igen-igen fontos állomása A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című önfeledten önreflexív metafilm, amelyben Nic Cage magát Nick Cage-et alakítja.
A színészt, akinek csillaga kezd leáldozni, akit a családja sem igazán komál, és akinek kemény tartozásai vannak (a film erősen táplálkozik a való életből). S akit egy Mallorcán élő milliomos, Javi Gutierrez (Pedro Pascal) bérel fel privát vendégének. Javi ugyanis óriási rajongója Nicknek, és nem titkolt vágya, hogy elkészítsen egy filmet az ő főszereplésével. Cage-et azonban hirtelen beszervezi a CIA, akik épp a maffiózó Javit akarják kézre keríteni, mivel nemrég elraboltatta egy politikus lányát.
Ez a csodás kis sztori egyébként nem mostanában íródott: 2019-ben még az egyik legjobb, meg nem filmesített forgatókönyvként tartották számon, s végül Tom Gormican író-rendező (Csajkeverők) megkapta a lehetőséget, hogy leforgassa a saját kis John Malkovich-menetét. Persze A gigantikus tehetség… nem olyan elvont, mint Spike Jonze 1999-es agymenése (azért vannak benne őrült jelenetek, elég csak Cage saját képzelt alteregójára és arra a bizonyos csókra gondolni), és nem is annyira erős, de éppoly jól fog esni főszereplője karrierjének s egyúttal a nézőknek is.
Nicolas Cage (akit a filmben Nicknek hívnak, ezzel is jelezve, hogy azért végső soron kitalált figuráról van szó) láthatóan élvezettel lubickol a saját szerepében, és elmondása szerint emberileg valóban nagyon hasonlít az itt játszott verziójára. Nos, tényleg öröm őt nézni ennyi idő után a nagyvásznon egy jó humorú, szerethető és idézhető akcióvígjátékban, egy ízig-vérig buddy movie-ban.
Bizony ám, kettőn áll itt a vásár, Cage mellett ugyanis éppoly fontos karakter Javié is, Pedro Pascal pedig mindenki elől ellopja a show-t a kiismerhetetlen rajongó milliomos szerepében. Egyszerre imádnivaló és vészjósló és persze nagyon vicces.
Főként ahogy folyton körberajongja Cage-et, akivel így egy emlékezetes filmes párost alkotnak.
Ráadásul mi, magyar nézők a filmbeli helyszíneken is ámulhatunk. Budapest sok várost „alakított” már hollywoodi pályája során: Berlint, Kijevet, Houstont, Szentpétervárt, Buenos Airest, Pekinget, Csernobilt, Moszkvát, Münchent, Baltimore-t és még sorolhatnánk, de talán az egzotikus spanyol szigetet, Mallorcát még nem. Most ezen is túl vagyunk, így senki ne csodálkozzon, ha a karakterek, elhagyva a tengerpartot, hirtelen a Budai Várnegyedben, majd a Parlament környékén bonyolódnak látványos autósüldözésbe.
Emellett természetesen Cage valós rajongói és eddigi munkásságának ismerői is kapnak nyalánkságokat, hiszen A gigantikus tehetség…-ben folyamatosan emlegetik a karrier hőskorának darabjait, pl. A sziklát, a Con Air – A fegyencjáratot, az Ál/Arcot, a Holdkórosokat, Az öreg hölgy és a testőrt, a Tolvajtempót, a Corelli kapitány mandolinját vagy A nemzet aranyát, sőt, némelyekből videós részletek is leperegnek.
Mindent összevetve egy mocskosszájú feel-good film a jussunk, ami nem hoz reformot egyik választott műfajába sem, de egy pillanatra visszaadja nekünk Nicolas Cage-et, aki persze továbbra is a teljesen kattant formáját hozza, de így is nagyon lehet őt szeretni.
Az utóbbi 10 évben Nicolas Cage összesen két alkalommal tudott felkéredzkedni a magyar mozik vásznaira (leszámítva szinkronmunkáit: a Croodék első és második részét, valamint a Pókember – Irány a Pókverzumot): 2014-ben a Joe című David Gordon Green-filmben, mostanáig utoljára pedig 2016-ban, Oliver Stone rendezésében, a Snowden egyik mellékszerepében mutathatta meg, hogy az egykori gigantikus tehetség még ott pislákol benne.
Színészünk ugyanis úgy 2011-2012 környékén úgy döntött, sutba vágja addigi mozifilmes karrierjét, és igent mond nagyjából minden forgatókönyvre, amit felajánlanak neki.
Azóta összesen 34 filmet forgatott le (vagyis évente átlagosan 3 és felet), többségében olyan, szóra sem érdemes B-szösszenetekkel és szemétre való fércművekkel, mint pl. Az otthagyottak, A becsület lovagjai, A fény halála, a Két testvér, egy lövés, a Ne nézz a tükörbe!, a 211, a Between Worlds, az Elszabadult fenevadak vagy a Jiu Jitsu. Ugye, hogy egyik cím sem mond semmit? Nem csoda…
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar” – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.
Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.
Balla Gergely
„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.
Játszottunk öt ember előtt a Hangfoglaló udvarban, majd kinőttük azt, Kapolcson megtelt a második színpad is, majd a Lőtérre sem fértek már be az emberek Taliándörögdön. Tavaly először voltunk a Panoráma színpadon, idén pedig mi nyithatjuk a fesztivált.
Hihetetlenül sokat jelent ez nekünk és egy emlékezetes estével készülünk. Az utóbbi években mindig úgy alakult, hogy különböző udvarokban több fellépésem is volt, így mindig 2-3 napot ott vagyok, és már viszem a családot is magammal. Délelőtt velük vagyok, utána pedig jönnek az előadások - sok különleges nyári nap kötődik így a fesztiválhoz.”
Fotó: Mudrák Balázs
Cz.K. Sebő
„Én is több napot töltök a Völgyön évről-évre. Sok színpadon megfordultam már, sőt a zenélő buszon és volt szerencsénk duózni. Nagyon szép élmények érnek itt, olyan barátokkal, ismerősökkel futok össze, akikre nem is számítok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy több korosztály is rendszeresen visszatér ide, ez megkülönbözteti a többi fesztiváltól. Nagyon jó érzés, hogy mi nyithatjuk az idei fesztivált, különleges estére készülünk, ami sok-sok ideig emlékezetes marad, remélhetőleg nem csak számunkra.”
Vecsei H. Miklós (a koncert rendezője)
„A Platon Karataev tagjaival régi és fontos barátság köt össze.
Amit én a színházban keresek, azt ők a zenében találják meg. Most, hogy ez a két műfaj egyre szorosabban összefonódik, különösen izgalmas közös utakat keresni. Örülök, hogy a Művészetek Völgye felismerte ennek a találkozásnak a lehetőségét, és ránk bízta a nyitóelőadás megálmodását.
A saját feladatomnak azt érzem, hogy a színpadi mozgások és effektek a lehető legletisztultabban működjenek, és hogy a koncert során megszólaló dalok íve minél érzékelhetőbb legyen – mintha egy belső történetet járnánk végig a zenén keresztül.”
Gryllus Dániel
„A Kalákával a kezdetektől, harminc-valahány éve ott vagyunk a fesztiválon, és amikor elindult az udvarosodás, mindjárt az elején lett Kaláka Versudvar is. Most aggodalommal vegyes kíváncsisággal tekintünk arra, hogy idén el kellett hagynunk a jól megszokott és belakott helyünket Kapolcson, hiszen az öreg fát nehéz átültetni. De a szellemiséget visszük magunkkal, szóval reméljük, hogy a közönség is megtalálja majd az új, vigántpetendi helyszínt. Maga a program szinte semmit nem változik, legfeljebb annyiban, hogy Lackfi Jani egészségügyi okokból már nem tud végig ott lenni velünk. A posztját hárman is be fogják tölteni: Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Nyáry Krisztián lesznek a házigazda-műsorvezetők 3-3 napig. Ők beszélgetnek majd költőkkel, valamint mindannyian készülnek önálló produkcióval is.
A Platon Karataevhez régi barátság fűz bennünket, nagyjából azóta, hogy a saját stílusukban feldolgozták a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-megzenésítésünket, amit a mai napig játszanak, lemezre is került.
Az idei kapolcsi nagykoncertjükre is emiatt hívtak meg, hogy adjuk elő a dal eredetijét, sőt valamit talán velük együtt is énekelünk majd belőle. Egyébként volt már ennek előzménye: amikor az A38-on tartottunk egy koncertfelvételt, meghívtuk Gergőt, hogy játssza velünk a dalt úgy, ahogyan ők szokták. Most pedig megfordítjuk a dolgot.”
Nóvé Soma
„Elég sok szituációban és formációval átéltem már a Művészetek Völgyét, sokszínű emlékhalmazom van a fesztiválról, ami miatt nyilván kötődöm is hozzá. Hogy miért különleges számomra, annak vannak nagyon egyértelmű okai, például az, hogy sokáig tart, három falut köt össze, mégis nagyon otthonos a légköre. Minden nyáron nagyon jó élmény ott játszani, rendszeresen meglepődöm azon (a szó jó értelmében véve), mennyire közvetlen és befogadó a közönség.
A Platon Karataev tevékenységét a kezdetektől követem, ezért nagyon örültem, amikor Gergő megkeresett a felkéréssel. Mindig szeretek új zenészekkel együtt játszani, mert érdekel, mit tudok tanulni másoktól, és hogyan tudom bővíteni a saját zeneiségemet azon keresztül, hogy megismerek más felfogású embereket.
Minden ilyen közreműködési lehetőségnek örülök, de ennek különösen, már csak a köztünk lévő barátság miatt is. A Platon egy nagyon izgalmas projekt, mivel állandóan változik, rendkívül erős az indíttatásuk arra, hogy kísérletezzenek. Nem szabnak korlátokat saját maguknak, biztos vagyok benne, hogy adott esetben egy 180 fokos fordulattól sem riadnának vissza. Szimpatikus nekem ez a hozzáállás, és szívesen részt veszek bármi olyasmiben, amivel kiegészíthetem – például ezt a koncertet.”
Lovász Irén
„A Művészetek Völgyébe régóta járok előadni és másokat nézni, hallgatni egyaránt. Fölléptem a Makámmal és több saját formációval a taliándörögdi templomromtól a legkisebb udvarokig. Szép találkozásokat, értékes barátságokat is köszönhetek a fesztiválnak. Ilyen két keramikus művésszel, Edinával és Edittel való barátságunk, mely egy kapolcsi »véletlen« találkozásból indult, aztán a következő évben az ő csodaszép kerámiakertjükben megvalósult különös konceremmel folytatódott, mikor a fűben ülve énekeltem Janával, a didgeridooval és a közönséggel együtt a piros cserépalmákkal és mesebeli lényekkel teli varázskertben. Felejthetetlen élmény.
Tavaly pedig a taliándörögdi világzenei színpadon Takács Dorinával (Deva) és Lantos Zoltánnal adtuk elő közös műsorunkat, mely főleg a Női hang és Gyógyító hang című lemezeim anyagára épült. Ez is nagyon szép emlékű koncert, azért is, mert nem fért be az udvarra közönség, sokan a színpad mögötti utcáról és a kert mögül hallgatták műsort.
Idén nagy örömmel fogadtam el Balla Gergő megtisztelő fölkérését, hogy a nyitókoncert nyitószámát én énekeljem a Platon Karatevvel. Ez lesz a nagyon szép Napkötöző című daluk, melynek szövegét, dallamát, szellemiségét is szeretem, nagyra értékelem, és erre az alkalomra tanultam meg.
A Balatonban a kelő és a lemenő nappal úszkálva, lebegve, merülve dúdolgattam, hordoztam az elmémben és a szívemben, tanultam, mantráztam sokszor, hogy teljesen magamévá tudjam tenni, és remélem, szép élményünk lesz majd az első közös elődadása a Panoráma Színpadon. Izgatottan várom.”
Fotó: Cseke Csilla
Szabó Benedek
„A legszebb emlékem a Művészetek Völgyével kapcsolatban jóval a Galaxisok előttről származik. Középsulis lehettem, az egyik ismerős lány mindig kint volt a fesztiválon, és egyszer elmentünk érte Bajáról kocsival. Akkor még több faluban zajlott a program, szép nyári éjszaka volt, emlékszem a fényekre, az országúti suhanásra, a zenére és a színes forgatagra. Olyan volt, mint egy mese. Azóta is gyakran eszembe jut.
Ritkán nyílik alkalmam vendégénekesként szerepelni egy produkcióban, főleg egy ilyen profin koreografált eseményen, ezért legfőképpen arra koncentrálok, hogy élvezzem az élményt.”
Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.
Alig néhány nap múlva, július 18-án kezdetét veszi az idei Művészetek Völgye: 10 nap alatt több mint 3000 program várja a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Péntek este 20:30-tól a Platon Karataev direkt erre az alkalomra koreografált koncertje nyitja meg a fesztivált a Panoráma Színpadon, számos vendéggel kiegészülve. Ennek apropóján tettünk fel körkérdést a két frontember, Balla Gergely és Cz.K. Sebő mellett Vecsei H. Miklósnak, Gryllus Dánielnek, Nóvé Somának, Lovász Irénnek és Szabó Benedeknek.
Balla Gergely
„Áprilisban kaptuk a megkeresést a Művészetek Völgyétől, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk a nyitókoncert. Egyből arra gondoltunk, hogy szeretnénk magunk mellett tudni azokat az alkotókat, előadókat, barátokat, akik számunkra is nagyon fontosak, de a fesztiválnak is meghatározó arcai. Nagyon sokat jelent nekünk az, hogy ennyien igent mondtak a felkérésre, és hogy a fesztivál is ránk gondolt a koncert kapcsán. Már a zenekar indulásától kezdve ott voltunk a Művészetek Völgyén, és évről-évre egyfajta lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Keserédes remények a reflektorfényben – a Sweet Charity Szolnokról hódítja meg a Városmajor színpadát
Egy naiv lány a szerelemről álmodik Manhattan forgatagában, miközben újra és újra csalódik – a Szolnokról érkező előadás érzékenyen és látványosan mesél sorsokról, álmokról és a reményről.
Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.
A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.
A beszédes nevű Charity Hope (Szolnokon: Masina) Valentine sztorija ugyanakkor jóval ritkábban kerül színre Magyarországon, mint ahányszor nagyhírű testvéreivel, a Kabaréval vagy a Chicagóval találkozhatunk.
A ritka igenis tud szép lenni: hogy minőségében egyáltalán nem marad el az említett musicalektől, arról könnyedén meggyőződhet a néző, aki most jegyet vált a Városmajorba.
Adott egy kicsit talán önsorsrontó, mégis üde és bájos lány, akinek valahogy semmi sem akar összejönni az életben. A New York-i éjszakában táncosnőként keresi a betevőt, de persze valójában arról álmodik, hogy a jóképű lovag majd szélesre tárja a lebuj ajtaját, hogy végre elragadja őt egy egészen másfajta valóságba. Aztán egy váratlan találkozás miatt hirtelen úgy tűnik, hogy az élete végre rendes kerékvágásba kerül, csakhogy... A folytatást fedje homály, hiszen
a jó színház sosem nélkülözi a fordulatokat és a meglepetéseket, és ez igaz a Sweet Charity történetszövésére is.
Aki eddig nem ismerte, most biztosan megjegyzi a címszerepben valósággal ragyogó Biró Panna Dominika nevét, aki az előadásban nem csupán kitűnően énekel és táncol, de kivételes karizmával létezik a színpadon. Charity életének minden rezdülését magunkénak érezzük: ahogy újból és újból szerelemre vágyik, még ha a férfiak rendre be is csapják. Az életigenlő vidámság mellett rendre megjelenik a kiábrándult keserűség is: ezek jó érzékkel kikevert elegye adja a darab sajátos ízvilágát.
Béres Attila szolnoki rendezői működéséről a kritika felsőfokban szólt, amikor leszögezte: „...munkáinak jellemzője, hogy nem papírmasé figurákkal dolgozik, hanem lelkekkel, akik közeli ismerőseink a mindennapjainkból. A drámát, az egyéni sorsot keresi a többség számára ’egyszerű’ szórakoztatóipari darabokban is. A rendezőt nem először érdekli a mind hierarchikusabbá váló társadalom, amelynek a legszélére szorultaknak semmi esélye újra illeszkedniük az úgynevezett polgári társadalomba.”
Érdemes ugyanakkor a produkcióra tágabb kontextusban is rápillantani: Barabás Botond – aki maga is fontos szerepet alakít az előadásban – igazgatása alatt mintha végre Szolnokon is újraéledne a valódi színház. Izgalmas rendezők fontos vállalásai bukkannak fel rendre a repertoáron, és Béres Attila meghívása jól illeszkedik egy folyamatosan bővülő névsorba.
A szolnoki Sweet Charity megnevettet és elgondolkodtat, elvarázsol és megrendít.
És bár kicsit kétségbe is ejt a folytatást illetően, de ha valaki ma is hisz a mindig jóra forduló tündérmesékben, magára vessen...
Egy naiv, reményeit könnyen feladó lány története, aki Manhattan fényei között táncol és énekel, miközben azt keresi, ami mindannyiunkat vonz és izgat: a szerelmet és egy helyet a kegyetlen világban. Az egyik legsikeresebb hazai zenés színházi rendező, Béres Attila nemrég a Szolnoki Szigligeti Színházban állította színpadra a Sweet Charity-t, ami augusztus 6-án érkezik a Városmajorba.
A kezdeteket a film- és a színháztörténet egyaránt büszkén jegyzi fel lapjaira: Federico Fellini emblematikus filmje, a Cabiria éjszakái ihlette a Broadway-siker, Bob Fosse rendezte musicalt, amiből aztán Shirley Maclaine főszereplésével készült filmváltozat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondja a fellépését a Szigeten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ha fellép a botrányos Kneecap raptrió
Az ír zenekar korábban kiállt a Hamász terrorszervezet mellett, és örömüket fejezték ki a 2023 októberi izraeli terrortámadás miatt. Nemrég több mint 100 művész tiltakozott a fellépésük ellen.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.
A közleményben kiemelik, hogy „a Magyar Nemzeti Táncegyüttes álláspontja szerint a Kneecap korábbi, nyilvánosan vállalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a művészet és a közösségi fesztiválok alapértékeivel.”
„Az antiszemita, uszító tartalmak nem tartoznak a véleménynyilvánítás szabadságának körébe, és nincs helyük olyan eseményen, amely a kulturális sokszínűséget és a befogadást hirdeti”
– tették hozzá.
„Fellépéseinkkel mindig az összekötést, az emberi méltóság tiszteletét és a közös kulturális értékek megőrzését képviseljük. Ezért nem kívánunk olyan rendezvényen részt venni, ahol gyűlöletkeltő tartalmak kapnak teret” idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjét.
Az együttes bízik abban, hogy a Sziget szervezői felelősségteljes döntést hoznak. A társulat nyitott a személyes egyeztetésre, és kész újragondolni részvételét, amennyiben eltekintenek a raptrió fellépésétől – emelték ki az összegzésben.
Az ír Kneecap korábban nyilvánosan kiállt a Hamasz terrorszervezet mellett, és a 2023 októberi súlyos izraeli terrortámadás után is örömüket fejezték ki. Akkor legalább 130-an meghaltak a 70 terrorista által véghez vitt támadásban, számos embert pedig túszul ejtettek.
Nemrég a raptrió fellépése ellen tiltakozott több mint száz művész és közéleti személyiség, köztük Hegedűs D. Géza, Parti Nagy Lajos, Szalóki Ági, Farkasházi Réka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György, Hegyi Barbara, Péterfy Gergely és Geszti Péter is.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.
A közleményben kiemelik, hogy „a Magyar Nemzeti Táncegyüttes álláspontja szerint a Kneecap korábbi, nyilvánosan vállalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásai összeegyeztethetetlenek a művészet és a közösségi fesztiválok alapértékeivel.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Botrány a Szigeten: mindenképp fellép az északír banda, hiába tiltakozik a fél magyar közélet az antiszemitizmusuk miatt
A fesztiválszervezők közleményben jelezték: nem hátrálnak meg, jön a Kneecap. A döntés sokaknál kiverte a biztosítékot – politikusok és művészek is tiltakoznak.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője közleményben reagált a Kneecap nevű ír raptrió fellépése körül kialakult vitára. A HVG-nek azt írta: a koncertet megtartják, mert a fesztivál a művészi szabadság pártján áll.
A zenekar fellépése az izraeli-palesztin konfliktus miatt került a középpontba. Kádár szerint a Kneecap nemcsak zenét, hanem saját világképet is hoz a Szigetre. A zenekar színpadi megjelenésében szerepet kap a palesztinokkal való szolidaritás is. A főszervező úgy fogalmazott: a zenekar „kvázi sorsközösséget és párhuzamot von” az írek és a palesztinok között.
A zenekar 2022-ben már fellépett a fesztiválon. A mostani koncertjük ellen több mint száz ismert magyar művész és zenész tiltakozott petícióban. Az aláírók között szerepel többek között Dés László, Presser Gábor és Spiró György is. De a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is jelezte: nem lépnek fel a Szigeten, ha jön a Kneecap.
Kádár Tamás szerint egyre többen foglalnak nyíltan állást, és a Kneecap is ezt az utat választotta. Mint írta: „A Kneecap támogatja a palesztin ügyet, és ezt a támogatást a maguk provokatív módján teszik.” Hozzátette: „nem véletlen, hogy sokan – köztük rengeteg általam mélyen tisztelt művész és magánember – úgy érezték: a Sziget azzal, hogy nem tiltja le a fellépésüket, maga is politikai állásfoglalást tesz egy olyan kérdésben, amely mélyen megosztja a közvéleményt, Magyarországon is”.
A fesztivál korábban úgy fogalmazott, hogy „a cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémáknak”. A főszervező most azt írta: „egyre világosabb, hogy ebben a kérdésben nincs jó válasz, és talán ez a legőszintébb felismerés, amit tehetünk”.
Kádár kitért arra is, hogy a világban újra erősödik az antiszemitizmus, és sokan emiatt is kritizálják a zenekart. Úgy látja: „a Kneecap támogatása egyesek olvasatában beleillik ebbe a képletbe – akár szándékosan, akár akaratlanul. Mások viszont úgy látják: a palesztin nép szenvedésének kimondása nem antiszemitizmus, hanem humanitárius kötelesség. A két értelmezés párhuzamosan létezik – és kibékíthetetlenek.”
A főszervező szerint bármilyen döntést hoztak volna, az valakit biztosan sért.
„Ha lemondtuk volna a fellépést, az cenzúraként hatott volna, és megerősítette volna azt az érzést, hogy a palesztin szolidaritásnak nincs helye a nyilvánosságban, adott esetben egy újabb antiszemita hullámot elindítva. Ha megtartjuk (és megtartjuk), akkor pedig azok érzik elárulva magukat, akik szerint a Kneecap nem a békét, hanem az egyik oldalt képviseli – egy olyan konfliktusban, amely már így is elviselhetetlenül polarizált.”
Az ügy miatt Bóka János európai ügyekért felelős miniszter is írt a szervezőknek, majd személyesen is tárgyalt Kádár Tamással. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta: várják a Sziget válaszát. Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és a kerület polgármestere, dr. Kiss László közölte, hogy nem látják szívesen a Kneecapet a fesztiválon, és támogatják a petíció aláíróit.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője közleményben reagált a Kneecap nevű ír raptrió fellépése körül kialakult vitára. A HVG-nek azt írta: a koncertet megtartják, mert a fesztivál a művészi szabadság pártján áll.
A zenekar fellépése az izraeli-palesztin konfliktus miatt került a középpontba. Kádár szerint a Kneecap nemcsak zenét, hanem saját világképet is hoz a Szigetre. A zenekar színpadi megjelenésében szerepet kap a palesztinokkal való szolidaritás is. A főszervező úgy fogalmazott: a zenekar „kvázi sorsközösséget és párhuzamot von” az írek és a palesztinok között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
