Nemzeti hősből közellenség, avagy igazságtétel Clint Eastwood módra - Richard Jewell balladája
Jewell tipikus lúzer: együgyű, harmincas éveiben még az anyjával él, indokolatlan mennyiségű fegyver van az ágya alatt, ám nincsen ember a világon, aki nála jobban rajongana az igazságszolgáltatásért: legnagyobb álma, hogy rendőr lehessen. Mivel ez nem igazán akaródzik összejönni biztonsági őrként dolgozik, ám nem kevesebb lelkesedéssel, mintha FBI-os ként rúgná rá az ajtót fontos bűnözőkre. Jewell életét azonban pont azok akarják tönkretenni, akikben feltétel nélkül hisz:
a férfi még akkor sem kérdőjelezi meg az FBI autoritását, amikor az ügynökök komplett idiótát próbálnak belőle csinálni.
A film igazi nagy meglepetése a főhőst alakító Paul Walter Hauser, akit Clint Eastwood nagyon jó szimattal választott ki Jewell szerepére. Hauser elképesztően hitelesen alakít, a korabeli felvételeket nézvén kísérteties a hasonlóság közte és a biztonsági őr közt. Mellette ott van a mindig remek Kathy Bates, aki az aggódó anyját alakítja, a film legjobb pillanatai mégis a Sam Rockwell által szintén pazarul alakított ügyvéd és a főhős kettőséhez köthetők.
A kőkemény, mégis aranyszívű jogi képviselő és a bűnüldözési szervekben elvakultan hívő Jewell közös jelenetei a film legszerethetőbb, legviccesebb és sokszor a legszívszorítóbb részei.
A remek trióhoz képest azonban látványosan vérszegény a John Hamm által alakított faék egyszerűségű FBI-os karakter és az Olivia Wilde által alakított újságírónő is. Kettejük közül Olivia Wilde járt rosszabbul: egyrészt az ő karakterét sem írták túl, másrészt a színésznő alakítása is elképesztő ripacsra sikeredett, harmadrészt pedig a film egyik legmeghatóbb jelenetébe rondít bele az, amikor az édesanyja beszédét hallgató újságírónő hirtelen rájött, mit tett, és sírni kezd – teljesen hiteltelen. Szerencsére egyik szereplő sem zavar annyi vizet, hogy túl látványos hibái legyenek a biztos kezű rendezésnek.
Az általuk képviselt hatalom - az igazságszolgáltatás és a média - az, ami pellengérre van állítva: az FBI finoman szólva sem túl átgondolt érvelése, miért is tökéletes gyanúsított Jewell, és a média azonnal berobbanó gépezete sikeres címlapsztori reményében az, amit Eastwood leplezetlenül tár fel előttünk. Bár nem áll neki mélyebben boncolgatni a témát, hisz thrillerről van szó, hanem Jewell rögös útját és fejlődését mutatja be, azért az üzenet világos: így tud egy rosszkor, rossz embernek mondott kósza mondat életeket romba dönteni, ha rossz fülekbe - történetesen a médiáéba - kerül.
Eastwood filmje egy egyszerű, ám remekül kivitelezett és hatásos dráma, jól végrehajtott ujjgyakorlat a rendező számára, amelyben egy meghurcolt férfinak szolgáltat igazságot, akit az igazságszolgáltatás a média hathatós segítségével tett kis híján tönkre. Bár Jewell nem érhette meg (2007-ben elhunyt), Clint Eastwood méltó módon tiszteleg előtte, és nem csak a bombatámadás megakadályozásában tekinti hősének, hanem abban is, hogy a vele elbánó sokkal magasabb erők nyomására is ember tudott maradni, és felül tudott kerekedni az őt ért igazságtalanságokon.