„Nekem is durva” – rengeteget fogyott válása után Rubint Rella
A fitneszedző szerint sok minden változott a válás óta, és most először érzi, hogy a mindennapjai csak róla szólnak. Állítása szerint végre megtalálta, mi teszi igazán boldoggá a mindennapokban.
Rubint Rella május végén, házasságuk harmadik évfordulóján, néhány őszinte sorban közölte, hogy véget ért a házassága a labdarúgó Novothny Somával. Azóta nem beszél a magánéletéről, de követői szerint az utóbbi időben sokkal felszabadultabb és pozitívabb.
A fitneszedző elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több kilót is fogyott. Korábban 67 kiló körül volt a súlya, nyáron szálkásítással 66-ra csökkent, jelenleg viszont 61 és 62 kiló között mozog.
„Most 61 és 62 kiló között mozgok, ami nekem is durva, amihez a történtek nyilván hozzátesznek. Nem mondom, hogy nem viselt meg ez az időszak”
Arról is beszélt, hogy mindent megtesz azért, hogy lelkileg rendbe jöjjön.
„Minden erőmmel nyilván azon vagyok, hogy túllendüljek ezen és kijöjjek belőle. Lehet írni nekem, hogy túl vékony vagyok és be van esve az arcom, meg ráncos vagyok, de őszintén, aki nem ment végig még ilyen időszakon, az valószínűleg soha nem is fogja megérteni, hogy ez milyen. Higgyétek el, hogy én minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy jól legyek”
A mindennapokban bokszkesztyűvel vezeti le a feszültséget, és egyedül készül megvalósítani egy régi álmát. Az új testsúlynak előnyeit is érzi: 61 kilóval például fel tudja húzni magát karból, ami korábban 65 kilóval nem sikerült neki.
A fitneszguru a múltban sokat tett a házasságáért és férje sportkarrierjéért, például akkor is, amikor Novothny Soma Lengyelországba igazolt. Most azonban úgy érzi, a saját életét éli. „Igazából most fogalmazódott csak meg bennem, hogy leginkább az tesz boldoggá, hogy a saját életemet élem és nem másét” – mondta.
Sokat találkozik a tanítványaival és a barátaival, és rengeteg programja van, amelyek segítenek neki a lelki felépülésben.
„Jól érzem magam a bőrömben és egyre inkább azt érzem, hogy kezd minden egyenesbe jönni. Ez feltölt és boldoggá tesz!”
Rubint Rella május végén, házasságuk harmadik évfordulóján, néhány őszinte sorban közölte, hogy véget ért a házassága a labdarúgó Novothny Somával. Azóta nem beszél a magánéletéről, de követői szerint az utóbbi időben sokkal felszabadultabb és pozitívabb.
A fitneszedző elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több kilót is fogyott. Korábban 67 kiló körül volt a súlya, nyáron szálkásítással 66-ra csökkent, jelenleg viszont 61 és 62 kiló között mozog.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elsírták magukat A Nagy Duett kiesői, nem bírták könnyek nélkül a búcsúzkodást
Curtisék ismét veszélyzónába kerültek, míg a műsor egyik kedvenc párosának számító Fekete Pákóék is izgulhattak a végén. A nézők döntése után váratlanul a zsűritagok is felmentek a színpadra.
Vasárnap A Nagy Duett ötödik élő show-ja könnyes búcsúval zárult egy újabb páros számára, miután a versenyben maradt hat párosnak már nemcsak egyéni, hanem közös „dupla duettekkel” is bizonyítania kellett.
Az este során két produkció is hibátlan, 40 pontos értékelést kapott. Domján Evelin és Vastag Csaba olyan erővel nyitották a show-t, hogy Stohl András szerint „nagy bajban maradtak a többiek”. Hasonlóan tarolt ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna is, akik Billie Eilish érzelmes világát hozták el a színpadra a Lovely című dallal. Gáspár Bea eközben élete álmát váltotta valóra, amikor Peter Srámekkel egy Edda-slágerrel igazi rocksztárrá változott, Gesztesi Panka és az influenzából lábadozó Kovács Áron pedig egy pörgős Boney M.-egyveleggel aratott sikert.
Az este legmegosztóbb pillanatait a későbbi kieső, Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi szolgáltatták. Míg korábban egy Beatrice-számmal 39 pontot zsebeltek be, mostani produkciójuk vegyes fogadtatásra talált. Kasza Tibi egyenesen „pusztítónak” nevezte Pákó ír sztepptáncát, Stohl András pedig bár elismerte az énekes kitartását, bevallotta, hogy jogos volt a félelme az előadástól. Barnai Judie és Curtis kettőse Korda György és Balázs Klári előtt tisztelgett egy Rém rendes család-stílusú fellépéssel, amibe
a rapper belebakizott, ugyanis a produkció első felében egy ponton elfelejtette a szövegét.
Az egyéni produkciók után a versenyzők négyesfogatokban is színpadra álltak. Gáspár Bea, Peter Srámek, Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi a Cotton Eye Joe ritmusaira robbantották fel a stúdiót, Gesztesi Panka, Kovács Áron, Domján Evelin és Vastag Csaba a Macarenával varázsoltak nyári bulihangulatot, végül Barnai Judie, Curtis, ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna a Soho Party örökzöld slágerével, Az éjjel soha nem érhet véget című dallal tették fel a koronát a közös produkciókra.
Az adásgyőztes ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna lett, így nekik már nem kellett izgulniuk. Biztosan továbbjutott még Gáspár Bea és Peter Srámek, valamint Domján Evelin és Vastag Csaba is. A veszélyzónába került párosok sorsáról először a zsűri döntött, akik Gesztesi Pankáékat mentették meg.
A végső szót a nézők mondták ki Curtisék és Fekete Pákóék között, és a szavazatok alapján Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi párosának kellett távoznia a versenyből.
Miután Liptai Claudia hosszan dicsérte a párost, akiket a zsűri többször is megmentett a kiesőzónától, Pákóék nem bírták könnyek nélkül. Ekkor a zsűritagok is felmentek a színpadra, hogy megöleljék őket.
A versenyben maradt öt párosra a következő hetekben még nagyobb nyomás nehezedik majd a finálé felé közeledve.
Vasárnap A Nagy Duett ötödik élő show-ja könnyes búcsúval zárult egy újabb páros számára, miután a versenyben maradt hat párosnak már nemcsak egyéni, hanem közös „dupla duettekkel” is bizonyítania kellett.
Az este során két produkció is hibátlan, 40 pontos értékelést kapott. Domján Evelin és Vastag Csaba olyan erővel nyitották a show-t, hogy Stohl András szerint „nagy bajban maradtak a többiek”. Hasonlóan tarolt ifj. Schóbert Norbert és Lengyel Johanna is, akik Billie Eilish érzelmes világát hozták el a színpadra a Lovely című dallal. Gáspár Bea eközben élete álmát váltotta valóra, amikor Peter Srámekkel egy Edda-slágerrel igazi rocksztárrá változott, Gesztesi Panka és az influenzából lábadozó Kovács Áron pedig egy pörgős Boney M.-egyveleggel aratott sikert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elment az eszetek?!” – Tóth Gabinál kiverte a biztosítékot, hogy a Kossuth-díjasokat és a Békemeneten fellépőket támadják
Tóth Gabi egy TikTok-videóban kelt a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Rúzsa Magdi és Pataky Attila védelmére. Az énekesnő szerint a művészeket politikai nézeteik miatt támadják méltatlanul.
Tóth Gabi a március 15-i Békemenet után egy TikTok-videóban indulatosan kelt a rendezvényen fellépő, és a frissen Kossuth-díjjal kitüntetett művészek védelmére. Az énekesnő videójában annak adott hangot, mennyire felháborítja, hogy a Kossuth-díjasokat és a Békemenet előadóit rengeteg bántás éri politikai nézeteik miatt – írta a Blikk.
A nemzeti ünnepen tartott Békemeneten az Edda Művek frontembere, Pataky Attila is fellépett Dér Heni, Radics Gigi, Curtis és Pápai Joci mellett. A Kossuth-díjakat még az ünnep előtt Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át a Parlamentben, a kitüntetettek között volt Rúzsa Magdi és Pataky Attila is.
Tóth Gabi egy sminkelés közben rögzített videóban fakadt ki a díjakat és a fellépéseket övező negatív kommentek miatt.
„Hát döbbenet látni azt, hogy most már Dér Heni se tud énekelni, és Gigi sem, meg ugye Pataky Attila az Eddával is, hogy a francba merte megkapni a Kossuth díjat...”
– kezdte a videóban, majd egyenként védelmébe vette az érintett művészeket.
„Tiszta szívből gratulálok mindenkinek, Rúzsa Magdinak is, és aki azt mondja, hogy nem érdemelte meg, mert túl fiatal hozzá... Hát, ne haragudjatok, húsz éve a pályán van, arénákat tölt meg, szebbnél szebb dalokkal ajándékoztatott meg benneteket, szakmailag is letett az asztalra annyit, hogy igenis megérdemli a Kossuth-díjat”
– mondta Rúzsa Magdiról, majd Pataky Attilára tért át.
„Tehát Pataky Attila, a 80-as évek eleje óta egy stílusalkotó rocklegenda. (...) stíluskorszakot teremtettek, alkottak, és szembe mertek szállni az akkori elnyomó, diktatórikus hatalommal – mert akkor még tényleg az volt –, azt gondolom, igenis megérdemli azt a hatalmas díjat, tényleg!”
Az énekesnő szerint sokan azzal vádolják a Békemeneten fellépőket, hogy pénzért adták el magukat, amire így reagált:
„Nem, szerintetek az nem lehet, hogy valaki tényleg így gondolja? Tehát, hogy ennyire nincs a fejetekben más opció, csak ez? Mennyire kell elvakulnak meg betegnek lenni?”
Kikelt azok ellen a kommentelők ellen is, akik a művészek politikai hovatartozása miatt vonják kétségbe a tehetségüket. „Az az ember ugyanúgy ő, akit eddig megismertél, az, hogy megtudtad róla, hogy ő most mondjuk nemzeti oldalra szavaz. Attól emberileg sz*rabb lesz, attól ő kevésbé lesz jobb énekes?”
Gabi arról is beszélt, hogy ő maga is hallgat olyan zenészeket, akik nem a jobboldalt erősítik, mert a művészetet nem a politikai nézetek alapján ítéli meg.
„Kit érdekel, baszd meg? Kit érdekel, ha engem megfog a műve, amit ő készít, amit ő nekem átad? Emberek, ne legyünk már ennyire betegagyúak, de tényleg!”
– fogalmazott. Felidézte, hogy 2012-ben ő is elénekelte a Nemzeti Dalt a Békemeneten Dolhai Attilával és Kökény Attilával, és állítása szerint akkor egyetlen rossz kommentet sem kapott.
„Most jutunk el odáig, hogy úristen, már az, aki odaáll, az nem tud énekelni. Demjén Rózsi, azt írjátok róla, hogy nem tud énekelni már? Hát, értem, hogy rám azt írtátok, de Demjén Rózsira, könyörgöm, elment az eszetek?”
A videó végén ígéretet tett arra, hogy ki fog állni minden méltatlanul támadott művész mellett. „Sajnos, amikor én álltam ki, akkor csak egyedül voltam, értem, nem állt ki senki, de megfogadtam, hogy én ki fogok állni mindenkiért, aki ugyanazt kapja méltatlanul és igazságtalanul.”
Tóth Gabi a március 15-i Békemenet után egy TikTok-videóban indulatosan kelt a rendezvényen fellépő, és a frissen Kossuth-díjjal kitüntetett művészek védelmére. Az énekesnő videójában annak adott hangot, mennyire felháborítja, hogy a Kossuth-díjasokat és a Békemenet előadóit rengeteg bántás éri politikai nézeteik miatt – írta a Blikk.
A nemzeti ünnepen tartott Békemeneten az Edda Művek frontembere, Pataky Attila is fellépett Dér Heni, Radics Gigi, Curtis és Pápai Joci mellett. A Kossuth-díjakat még az ünnep előtt Sulyok Tamás köztársasági elnök adta át a Parlamentben, a kitüntetettek között volt Rúzsa Magdi és Pataky Attila is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dopeman a Békemeneten jelentkezett be Putyinnál: nagyon sok pénzért befolyásolná a magyar választásokat Orbán Viktor érdekében
Pityinger László a Telexnek nyilatkozott a március 15-i Békemeneten, ahol nyíltan felajánlotta szolgálatait az orosz elnöknek. A kijelentést nem iróniának szánta.
„Nagyon sok pénzért dolgoznék a Putyinnak, és segíteném, hogy befolyásolják Orbán Viktor hatalomban maradása érdekében a magyar választásokat” – ezt mondta Pityinger László, azaz Dopeman a március 15-i Békemeneten.
A rapper a Telexnek nyilatkozva azt is hozzátette, hogy a kijelentést nem iróniának szánta. Amikor a lap riportere visszakérdezett, megerősítette:
„Nem, nem, nagyon komolyan szeretnék dolgozni.” Dopeman szerint „Ukrajna kirobbantott egy energetikai háborút Magyarország ellen.” A Barátság vezetékről pedig azt mondta: „Nem az a lényeg, hogy az oroszok meglőttek egy tárolót, mert az ukránok meg meglőtték a szivattyút, sőt, az ukránok megpróbálták felrobbantani a Déli Áramlatot, hát akkor már majd gáz sem jön, és a végén nem lesz energia.”
Pityinger László korábban a kormány kritikusa volt, 2013-ban egy tüntetésen egy ledöntött Orbán-szobor fejével focizott. Azután látványosan közeledett a kormánypártokhoz, egyebek mellett Orbán Viktorral is készített interjút.
Arra a kérdésre, hogy mi alapján dönt a szavazáskor, Dopeman azt felelte: „A magyarság jóléte. A mi nagy családunk éljen szépen, boldogan, szeretetben, egészségben, és élje túl a harmadik világháború fenyegető rémét.” A rapper a Békemeneten nyilatkozott, miközben a fővárosban a Tisza Párt is saját, ellenzéki megmozdulást tartott.
„Nagyon sok pénzért dolgoznék a Putyinnak, és segíteném, hogy befolyásolják Orbán Viktor hatalomban maradása érdekében a magyar választásokat” – ezt mondta Pityinger László, azaz Dopeman a március 15-i Békemeneten.
A rapper a Telexnek nyilatkozva azt is hozzátette, hogy a kijelentést nem iróniának szánta. Amikor a lap riportere visszakérdezett, megerősítette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 76 éves Vera Wang megint rácáfolt a korára: egy 20 ezer kristállyal borított ruhában bulizott az Oscar afterpartiján
A legendás tervező egy merész, áttetsző betétes ruhában érkezett, amit 200 órán át készítettek. A szettjét hosszú bőrkesztyűvel és hatalmas napszemüveggel koronázta meg.
Amikor Vera Wang megérkezett az idei Oscar-gála utáni bulira, minden szem rászegeződött, és a vendégek összesúgtak a háta mögött: hogy csinálja ezt 76 évesen?
A legendás divattervező egy olyan ruhában vonult be a Vanity Fair partijára, ami nem sokat bízott a képzeletre, és amivel ismét bebizonyította, hogy a stílusnak nincs lejárati dátuma.
Wang egy merész, szinte teljesen hát nélküli, amerikai hátkivágású ruhát viselt, amely a combjainál áttetsző anyaggal engedett bepillantást.
„Soha nem az életkorom határozta meg, hogy mit veszek fel. Ha egy ruha erőt ad és gyönyörűnek érzem magam benne, akkor azt fogom viselni, és pont”
A ruhakölteményt 20 000 darab Swarovski-kristály borította, amelyeket kézzel, 200 munkaóra alatt varrtak fel. A hatást csak fokozták a kiegészítők: Wang hosszú, fehér bőrkesztyűt, túlméretezett, szögletes napszemüveget és egy elegáns, magasra fogott lófarkot viselt.
Fotó: Christopher Polk/Variety via Getty Images
De a divattervező nemcsak a saját megjelenésével lopta el a show-t, a háttérben is ő mozgatta a szálakat, hiszen az este több sztárját is ő öltöztette. Mckenna Grace egy púderrózsaszín ruhában jelent meg, amely egyértelműen Gwyneth Paltrow 1999-es, ikonikus Oscar-szettjét idézte.
„Mindig is csodáltam Gwyneth Paltrow akkori ruháját, Vera pedig valóra váltotta az álmomat, hogy egy hasonlóan felejthetetlen darabot viselhessek. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen legenda öltöztetett”
– nyilatkozta a fiatal színésznő.
Kathy Bates szintén Wang kreációjában ragyogott: egy egyedi, szürkés árnyalatú tengerzöld ruhát viselt.
„Vera pontosan tudja, hogyan kell egy nőt ragyogóvá tenni. Amikor megláttam ezt az ezer kristállyal díszített ruhát, tudtam, hogy tökéletes lesz az estére”
– mesélte a színésznő.
Az Oscar-gála legjobban öltözött sztárjairól alábbi cikkünkben írtunk: