KULT
A Rovatból

Nagyszínpadok után a legelmaradottabb falvakban is fellépne az orosz-magyar zenész testvérpár

Muzsik és Volkova tavaly megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, többször játszottak a Quimby előtt is. Új tervük viszont az, hogy visszatérnek a gyökereikhez.


Farkas Krisztina és János a ZUP zenekar tagjaiként az ország szinte összes jelentős klubjában és fesztiválján koncerteztek, dalaik között több rádiós sláger is volt. Az anyai ágon orosz testvérek azonban másfél éve úgy döntöttek, duóban folytatják tovább.

Azóta Muzsik és Volkova néven írják és adják elő számaikat, amelyek főleg személyes hangvételű sztorikról szólnak, de ha úgy adódik, keményen odamondanak a hatalmukkal visszaélő politikusoknak is.

Arról beszélgettünk, kihívás volt-e zenésztársak nélkül közönség elé állni, mekkora szerepet játszik identitásukban az orosz kultúra, illetve a közös munkán túl mennyire folynak bele egymás magánéletébe is.

– Az, hogy a zenekarotokat hátrahagyva úgy döntöttetek, csak ti ketten akartok színpadra állni, egy folyamat eredménye, vagy volt valami közvetlen kiváltó oka?

Volkova: Is-is. Egy hosszú folyamat eredményeként is felfogható, mert a ZUP elvesztette lendületét, kifáradt, a tagok is szétszéledtek. Ekkor határoztuk el, hogy nem hagyományos zenekarban gondolkodva szeretnénk tovább folytatni. Majd’ egy évig fogalmunk sem volt, hogy ezt milyen formában fogjuk megvalósítani, csak annyit tudtunk, hogy duóban akarjuk.

Ezért is alakult úgy, hogy három kislemezt: a Muzsik és Volkova első, második és harmadik részét még ZUP-ként jelentettük meg, holott már köze nem volt a ZUP-hoz semmilyen tekintetben. Közvetlen kiváltó okok is voltak.

Sajnos mindkettőnk magánélete gyökeresen megváltozott akkoriban és ez az életünk minden területére kihatással volt. Az, hogy utána milyen állapotban voltunk, azt hiszem elég jól érezhető a zenénken. Radikálisan átalakult a közlésmódunk és a zenei világunk.

– Volt bennetek kétely azzal kapcsolatban, működhet-e a lecsupaszított hangzás, fenn tudjátok-e tartani így is a közönség érdeklődését?

Volkova: Azzal tisztában voltunk, hogy sokkal rétegebb dolgot kezdtünk el csinálni, de bíztunk abban, hogy ez a fajta duós, de mégis sok esetben zenekart imitáló élő megszólalás válthat ki az emberekből valamiféle reakciót. Volt is mindenféle vélemény. Zenész cimboráink például nagyon díjazták ezt a hozzáállást, a közönségnek meg kellett idő, hogy értelmezze, mi is történik ilyenkor a színpadon. Ez melósabb sokkal, így érthető, ha valaki nem érti, hogy mi szükség erre, miért nem lehet bevenni még egy dobost, meg egy basszusgitárost a bandába, ahogyan az lenni szokott.

De mi ebben láttunk fantáziát, kihívást. Többet fejlődtünk az elmúlt egy évben ezáltal, mint az előtte lévő 10 évben.

És talán ezt díjazta a Veszprémi Utcazene szakmai zsűrije is.

– Mindketten több hangszeren is játszotok az éneklés mellett. Hogyan alakult ki a stílus és a hangszerelés, kellett-e külön képeznetek magatokat hozzá?

Muzsik: Nagyobb jelentősége lett az egyéni hangszeres teljesítménynek és többek között minden végtagunknak. Sok-sok éjszakázásra volt szükségem, hogy kezdjem látni a fejlődést a gitárjátékomban. Kriszti is egyre magabiztosabban hozza azt a játékot, amit elvállalt.

– A ZUP közönsége hogy fogadta a váltást? Mekkora arányban morzsolódtak le és hányan járnak ma is a koncertjeitekre?

Volkova: Majdnem teljesen lemorzsolódtak szerintem. Kicserélődött a közönségünk, mert ez – ha fogalmazhatok így – figyelősebb zene lett, szövegcentrikusabb. Nem igazán táncolós móka jelenleg. De érdekes módon több visszajelzés érkezik hozzánk és állítólag intenzívebb élmény az emberek számára, mint a korábbi saját dalaink.

– Szövegeitekben nem spóroltok a társadalomkritikus iróniával és az odamondogatással. Miért fontos szerintetek ezekről a témákról dalt írni?

Muzsik: Nekem egy ilyen dal megírása, vagy előadása felér a gumiszobával. Nem mondom, hogy teljesen lenyugszom tőle, de segít feldolgozni a körülöttünk zajló eseményeket.

Szerintem annak, aki a színpadon áll, erkölcsi kötelessége megszólalni, ha valami turpisságot tapasztal maga körül.

– A félig orosz származásotok mekkora szerepet játszik az identitásotokban?

Volkova: Az enyémben hatalmasat. Az elmúlt időszakban nagyon sok orosz kulturális projektben vehettem részt. Jobban utánajártam a hagyományoknak, kutattam a zenéket, töltöttem is kint tavaly 6 hetet Moszkvában és Tverben rokonoknál. Illetve egy orosz dalokat játszó alkalmi triót is életre hívhattam az elmúlt években. Meg valahogy felnőttebb fejjel sokkal jobban elkezdtek érdekelni a gyökereink mind magyar, mind orosz oldalról.

Hálás vagyok az életnek, hogy két nemzet kultúrája határozza meg markánsan az identitásunkat. János esetében is elég hangsúlyos, szerintem fel sem tűnik neki sokszor, hogy mennyire. A gitárjátéka és a harmóniavilágunk is árulkodik arról, hogy például Viszockijt mennyit hallgattuk.

– Látszik, hogy nagyon egy hullámhosszon vagytok emberileg is. Testvérekként mindig jól kijöttetek egymással, vagy voltak azért hullámvölgyek?

Volkova: Érdekes a viszonyunk. Mi gyerekkorunktól kezdve elég közel álltunk egymáshoz, és ebből kifolyólag elég nagy hatással is vagyunk egymásra. Ez a közös zenéléssel csak hatványozódott. Zenei téren nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Viszont eléggé megnehezíti a dolgokat, hogy teljesen más habitusú emberek vagyunk. Állandó vitáink vannak az életre vonatkozó kérdésekben, a zenei érvényesülés módját illetően, meg úgy alapvetően minden kérdésben.

Olyanok vagyunk kicsit, mint valami kattant házaspár, akik állandóan drámáznak, de alapvetően szeretjük egymást és nagyra tartjuk a másikat.

– A magánéleti gondjaitokat-bajaitokat is megosztjátok egymással?

Volkova: Köztünk aztán tényleg nincsenek tabutémák. Majdnem mindent tudunk a másikról. Lehet, hogy ezen is érdemesebb lenne lazítani a jövőben.

– Mennyire szóltok bele egymás ötleteibe? Közösen írjátok a dalokat és a szövegeket, vagy ki-ki a sajátját, amit aztán el is énekel?

Muzsik: A kezdemények önállóan születnek. Finoman lektorálgatjuk a másik dalszövegét, vagy kisegítjük egymást néhány sorral. Kriszti általában a dallamvezetés finomításában szokott sokat segíteni. Mindig a dal dönti el, hogy mennyire igényli a közös vokális megszólalást, de törekszünk rá, hogy minél több ilyen pillanatunk legyen.

muzsikvolkova2

– Hosszabb távon is ketten szeretnétek folytatni a koncertezést, vagy gondolkodtok más zenészek bevonásán, akár csak vendégként?

Volkova: Sokféle dologban gondolkodunk. Az új lemezen (Rövidesen találkozunk) vendégzenélt Prommer Patrik (dob, dobro) – aki egyébként a lemez rögzítéséért, keverésért is felelt –, Pesti Mátyás (nagybőgő) és Harangozó Sebestyén (gitár) is. Ők a január 25-i Mika Tivadaros lemezbemutató koncertünkön is velünk zenélnek majd. Nem zárkózunk el ezektől a kooperációktól, sőt nagyon is inspirálnak minket, csak már nem akarunk mindent erre alapozni, mert túl sok tagcserénk volt anno a ZUP-pal és inkább maradunk annál a koncepciónál, hogy mi ketten – remélhetőleg – mindig fixek leszünk és emellé bárki társulhat, aki épp ráérez erre a zeneiségre és működik a kémia köztünk.

– Tavaly többször is felléptetek a Quimby előtt, mennyire volt vevő a közönségük a zenétekre?

Volkova: Erre nehéz válaszolni. Meghallgatták, megtapsolták, aztán volt pár gratulálás, amikor a pultnál összetalálkoztunk emberekkel. Reméljük, páran onnan szerettek meg bennünket.

Muzsik: Én sem tudom megítélni. Az biztos, hogy volt, aki figyelt. Kezdetnek az már bőven elég.

– A zenélés inkább hobbi számotokra, vagy annál komolyabb? Van belőle számottevő bevételetek?

Muzsik: Szeretnék megélni belőle, de egyelőre inkább fanatikus hobbinak látom.

Egy olyan tevékenység, aminél kevés jobb dolog van a világon.

Egy teljesen kezdő zenekarhoz képest vannak számottevő bevételeink. Főleg nyáron. Aztán toljuk is vissza: eszközökre, lemezre, gázolajra.

muzsikvolkova3muzsikvolkova4

– Mit szeretnétek elérni az idei évben? Hol lépnétek fel szívesen, ahová eddig még nem jutottatok el, milyen sikerekkel lennétek elégedettek?

Muzsik: Annyit szeretnék elérni idén, hogy semmiféle elvárásom ne legyen az évvel kapcsolatban. Azt tapasztaltam, hogy az elvárásaim nincsenek jó hatással sem a saját, sem a környezetemben élők egészségére.

Volkova: Szeretnénk, ha az NKA pályázati rendszert nélkülözve is tudnánk érvényesülni és pénzt keresni zenészként, hogy a művészi szabadságunknak ne legyenek korlátai, de sajnos ez egyre nehézkesebb ma hazánkban. Ebben a szellemiségben, így csak reménykedünk, hogy eljuthatunk idén is vidékre koncertezni, illetve azokra a fesztiválokra, mint tavaly. Én nagyon szeretnék Oroszországban is játszani, vagy bárhol külföldön.

Van egy olyan tervünk is, hogy elmaradottabb vidéki falvak kocsmáiban szeretnénk random 20-30 perces akusztikus performanszokat csinálni. Egyrészt, mert mi itt Budapesten – igaz, hogy vidékről származunk – kicsit burokban élünk, és

szeretnénk látni Magyarország többi arcát, oda is egy kis élőzenét vinni, ahol ez egyáltalán nem jellemző, illetve beszélgetni a helyiekkel, megtudni milyen a közhangulat, stb.

Meg persze nem mondtunk még le arról az álmunkról, hogy egyszer játszhassunk a MÜPA-ban. (mosolyog)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Szépségkirálynő volt és az izraeli hadsereg katonája, majd szült négy lányt, 2024-ben pedig egy ritka stroke-ot kapott – A Csodanő, azaz Gal Gadot 40 éves
Először a külsejével (szépségversenyek), majd a kitartásával (katonaság), utána az agyával (egyetem), végül pedig a tehetségével (színészi karrier) bizonyította a világnak, hogy mindent el lehet érni az életben.


Gal Gadot 1985. április 30-án született az izraeli Petah Tikvában. Héberül a keresztneve „hullámot”, a vezetékneve pedig „folyópartot” jelent. Édesanyja, Irit Weiss testneveléstanár, édesapja, Michael Gadot pedig mérnök. Mindkét szülője Izraelben született, a család a vezetéknevét pedig a korábbi Greensteinről változtatták Gadotra. Az anyai nagyszülei holokauszttúlélők voltak. Gal egy interjúban elárulta, hogy „nagyon zsidó családi környezetben” nőttek fel a húgával, Danával együtt. Az ősei lengyel zsidó, osztrák zsidó, német zsidó és cseh zsidó származásúak. Gal a gimnáziumban kosárlabdázott, mivel már akkor elég magas volt, de főként a biológiát szerette.

Ambiciózus volt már gyerekként is, elmondása szerint a szülei arra tanították, hogy mindig koncentráljon arra, amit csinál, és legyen olyan, mint a ló, mert a lovak csak a közvetlenül előttük lévő útra összpontosítanak, ezért a szülők azt mondták neki: „Csak a saját utadra koncentrálj!”

18 évesen Gal az ország szépe lett, amikor megnyerte a 2004-es Miss Izrael szépségversenyt, majd részt vett a 2004-es Miss Universe megmérettetésen is Ecuadorban. Az InStyle magazinnak adott interjúban Gadot elmondta, hogy szándékosan próbált veszíteni (sikerült is), mert nem tetszett neki, hogy ilyen fiatalon híresség lett, ami miatt már üldözték a lesifotósok.

A szépségversenyeken való részvétel után csatlakozott az Izraeli Védelmi Erőkhöz, és két év kötelező katonai szolgálatot teljesített fitnesz- és harci oktatóként. A katonai szolgálatról így nyilatkozott: „Két-három évet adsz az életedből, ami nem rólad szól. Egy időre feladod a szabadságod. Megtanulod a fegyelmet és a tiszteletet. A katonaként átélt dolgok viszont felkészítettek a karrieremre is. 18 évesen úgy érzed, hogy a világ körülötted forog. A hadsereg megmutatja, hogy valójában nem így van.”

Egy sikertelen casting

A hadseregből való kilépése után Gal azonban még mindig nem a szórakoztatóipar felé vette az irányt, hanem inkább jogot és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Reichman Egyetemen. Az első évének végén azonban felhívta őt egy castingigazgató, hogy jelentkezzen a Bond-lány, Camille Montes szerepére A Quantum csendje (2008) című filmhez. Gadot el is ment a meghallgatásra, ám nem járt sikerrel, mivel a szerepet végül Olga Kurylenko kapta meg. Galt azonban szerződtették egy izraeli tévésorozatba, a Bubotba. Illetve ez e meghallgatás segítette végül is ahhoz, hogy szerepet kapjon az első hollywoodi produkciójában…

2007-ben a 21 éves Gal részt vett a Maxim fotózásán, amelynek címe „Az izraeli hadsereg női katonái” volt. A New York Post címlapján is feltűnt, így beindult a modellkarrier.

2012 áprilisában a Shalom Life magazin már a világ 50 legtehetségesebb, legokosabb, legviccesebb és legszebb zsidó nője közé választotta, a modell Bar Refaeli és a színésznő Eva Green mögött, az 5. helyen.

Gadotot nemzetközi kampányokra kérték fel a Captain Morgan rum, a Gucci-parfümök és a Vine Vera bőrápolási termékek számára, valamint a Jaguar Cars autógyártó cégnek is reklámozott. A Gucci Bamboo parfümmárka, a Huawei okostelefonok és a Miss Sixty arca is volt. A Cosmopolitan, a Glamour, a Bride Magazine, az Entertainment Weekly, az UMM, a Cleo, a Fashion, a Lucire és az FHM magazinok címlapjain is sorra feltűnt. 2013-ban az éves modellgázsiját 700 000 dollárra becsülték, ami több volt, mint más híres izraeli modelleké, például Esti Ginzburgé és Shlomit Malkáé, bár jelentősen kevesebb, mint Bar Refaelié.

Karrier halálos iramban

Majd beütött a filmsztárság is. Ugyanaz a castingos, aki végül elutasította őt a Bond-film kapcsán, leszerződtette őt Gisele Yashar szerepére a 2009-es Halálos iram​​​​​​ című filmbe, a franchise negyedik részébe. „Szerintem a fő ok az volt, hogy a rendező Justin Linnek nagyon tetszett, hogy katona voltam, és szerette volna felhasználni a fegyverekkel kapcsolatos ismereteimet” – mondta ezzel kapcsolatban Gadot, aki maga hajtotta végre a kaszkadőrmutatványait is a filmben, ami végül nagy sikert aratott a 2009-es mozikba kerülésekor.

2010-ben aztán kapott egy kisebb szerepet a Kéjjel-nappal című akció-kalandfilmben Tom Cruise és Cameron Diaz oldalán, majd ugyanebben az évben a Párterápia című vígjátékban, amelyben Mark Wahlberg karakterének barátnőjeként tűnt fel.

2011-ben visszatért a Halálos iramban-franchise-ba, az Ötödik sebességben ismét Gisele-t alakította, ám ezúttal már Vin Dieselék csapatának tagja volt.

2013-ban, a 6. részben bújt harmadszor a karakter bőrébe, jó ideig utoljára…

A csodálatos Csodanő

A 2010-es évek közepén kapta meg eddigi karrierje legnagyobb szerepét, Diana Prince-ét, vagyis Wonder Womanét a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016) című filmben. A szerepre való felkészülésként kardvívás-, kungfu-, kickbox-, capoeira- és brazil dzsúdzsuculeckéket vett, a nézők és kritikusok pedig a szuperhősként nyújtott alakítását az egyébként alapvetően nem túl sokra tartott film egyik legjobb részének tartották.

Szintén 2016-ban egy kisebb szerepet kapott John Hillcoat (Az ajánlat, Az út, Fékezhetlen) akciófilmjében, a Tripla kilencesben, sőt, Kevin Costner, Gary Oldman és Tommy Lee Jones mellett is szerepelt ekkor a Beépített tudatban, Ryan Reynolds karakterének feleségeként. Majd jött egy vígjáték, a Kémek a szomszédban. Sűrű év volt.

A nagy áttörés mégis 2017-ben jött el, mivel ekkor vált végleg nemzetközi szupersztárrá a Wonder Womannel, amelyben végre-valahára főszerepet játszhatott, sőt, még abban az évben mozikba került Az Igazság Ligája is. Abban az évben Gal volt a legnagyobb bevételt hozó színésznő, 1,4 milliárd dollárt keresett a filmjeivel. A figyelemnek köszönhetően lehetőséget kapott a Saturday Night Live című kultikus tévéműsor vezetésére is.

A sztárság csúcsán

2019 októberében Gadot a férjével, Jason Varsanóval együtt megalapította a Pilot Wave nevű produkciós céget. Az InStyle magazinnak elmondta, a karrierje kezdetén az volt a célja, hogy szerepet kapjon színésznőként. Izraelben ez már sikerült is, így utána már arra pályázott, hogy szerepet kapjon színésznőként Amerikában. Ezt követően egy „jelentős szerepet” akart. Ez is összejött a Wonder Womannel, ezért most az a célja, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek számára fontosak, de egyúttal szeretne kialakítani egy saját stílust is.

2018-ban a Time magazin Gadotot a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, 2020-ban a Forbes pedig a világ harmadik legjobban fizetett színésznőjének rangsorolta, akinek az éves bevétele 31,5 millió dollár volt, ebből 20 milliót a Különösen veszélyes bűnözők (2021) című Netflix-filmben játszott szerepéért kapott, amely máig a streamingszolgáltató történetének legnézettebb filmje.

De játszott még a Halál a Nílusonban (2022), a Rachel Stone: Mindent vagy semmitben (2023), cameózott a Shazam! Az istenek haragjában (2023), a Halálos iramban 10-ben (2023) és a Flash: A Villámban (2023), legutóbb pedig idén márciusban láthattuk a botrányokkal tarkított Hófehérkében, amelyben a Gonosz Királynőként gonoszkodhatott egyet (pedig ez a szerepkör eddig nem volt jellemző rá).

2025 márciusában pedig felért a csúcsra, megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Legközelebb pedig az In the Hands of Dante című krimi-drámában láthatjuk majd (Al Pacino, Jason Momoa, Gerard Butler, Oscar Isaac, John Malkovich, Franco Nero és Martin Scorsese partnereként), illetve már forgatja a The Runner című akció-thillert Kevin Macdonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király, A dolgok állása, A sas, Majd újra lesz nyár, Fekete-tenger) rendezésében, s amelyben egy befolyásos ügyvédet alakít, aki ide-oda rohangál Londonban, hogy kiszabadítsa az elrabolt fiát, miközben egy titokzatos telefonáló rejtélyes utasításait követi.

Életmentő műtét

Még a hadseregben ismerkedett meg a jövőbeli férjével, Jason Varsanóval, az Amszterdamból származó ingatlanfejlesztővel, méghozzá egy partin a sivatag közepén. „Egyenruhában találkozott velem először. Imádta. Még egy évem volt akkor hátra a szolgálatból” – emlékezett vissza erre.

2008-ban, a Halálos iram forgatásának egyik hétvégéjén Napa Valley-be utaztak, ahol Varsano megkérte a kezét. Ugyanezen év szeptemberében (28-án) pedig összeházasodtak az izraeli David Intercontinental Hotelben.

Tel-Aviv Neve Tzedek negyedében laknak, és már négy közös lányuk született: Alma (2011. november 5-én), Maya (2017. március 20-án), Daniella (2021. június 29-én) és Ori (2024. február 2-án).

Az Orival való terhességének nyolcadik hónapjában Gadotnál agyi vénás trombózist diagnosztizáltak, ami egy ritka típusú stroke (az összes stroke kevesebb mint 3%-át teszi ki). Galt azonnal kórházba szállították, ahol több órán át tartó sürgősségi műtéten esett át. Egy évvel később a Harper's Bazaar magazinnak elmondta, hogy a halálközeli élmény hálásabbá tette, így azóta jobban élvezi az életét, és minden nap emlékezteti magát arra, hogy lassítson, és a saját tempójában haladjon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?
Akit az érdekelne, miért van csillag a film címében, ezt nem fogjuk elspoilerezni. Azt viszont, hogy megéri-e megnézni a Mennydörgőket* moziban, mindenképpen!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 30.



Manapság halmozottan hátrányos helyzetből indul egy Marvel-film vagy sorozat. A Bosszúállók: Végjáték volt minden idők egyik legsikeresebb filmje, egy korszak lezárásának tekinthetjük, amit a Disney azóta se hajlandó elfogadni. Sorra jönnek ki a feleslegesnél feleslegesebb mozifilmek az egeres cég zászlója alatt. Talán az utolsó jó Marvel-mozinak nevezhető mű a Galaxis őrzői 3, illetve a Deadpool és Rozsomák. Mindkettő szinte kizárólag a nosztalgiafaktor miatt volt értékelhető – teszem hozzá, igazán ügyesen csinálták.

A Végjáték sok embernek a Marvel végét is jelentette, és azóta hiába próbálkoznak egy újabb főgonosz megteremtésén, ez azóta se megy.

Még a való élet is ellenük dolgozik, hiszen a kiszemelt Jonathan Mayors bántalmazási pere miatt majdnem mindent át kellett írni. 2025-re három projektet is beterveztek, az első az Amerika kapitány: Szép új világ meglehetősen közepes értékeléseket kapott, nekem sem jött be igazán, valahogy gyenge volt.

Folytatták cikkünk tárgyával, a Mennydörgők* -kel és minél közelebb kerültünk a premierhez, annál jobban vártam. Első előzetesek alapján egy szórakoztató szedett-vedett Bosszúállók hangulatot árasztott. Ha a DC világában lennénk, ez lehetett volna a James Gunn-féle Az öngyilkos osztag, ami nagy dicséret lenne... Majd a marketing gépezet felkapta a főszereplő Florence Pugh interjújában elhangzott félmondatocskát, miszerint a Mennydörgők* olyan lesz, mintha az A24 csinálna egy szuperhős filmet.

Erre nagyon ráfeküdtek a marketingesek és ez nagyon jól állt a projektnek. Amit kaptunk, az sok szempontból valóban hasonlít egy A24-filmhez, de sajnálatos módon nem tudták hozni az elvárt minőséget.

Akik nem ismernék az A24 stúdiót, ők főleg művész-/művészieskedő filmekkel támadják a mozinézőket, általában kiemelkedő minőség mellett visszafogott büdzsével. Nos, jelen helyzetben ebből szinte semmi sem igaz, a büdzsé részt hagyjuk, később lesz szó róla, a minőség pedig elég ingadozó lett.

De mi is a Mennydörgők*? Ha nagyon le akarom csupaszítani ez egy Marvel szuperhős-film a depresszióról. Semmi több. Négy, később öt főre duzzadt vesztesek csapata, akiknek nem csak szuperereje van, hanem szuper depressziója is. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban hozott traumáikkal a háttérben, amit a film folyamán próbálnak feldolgozni. Vegyük főszereplőnket, Yelenát (Florence Pugh), aki testvére elvesztése miatt került a padlóra, ám neki kell lennie a csapat szívének ez a kettő pedig erősen konfliktusban van egymással. Ott van Wyatt Russell Walker kapitánya, aki családi problémákkal küzd, miközben ő a csapat kinevezett pöcsfeje. Ava (Hannah John-Kamen) gyerekkori traumáit hozza a közösbe, ő a Szellem, aki a Hangya és Darázsban ugrált Paul Rudd idegein. Alexei (a mindig zseniális David Harbour) pedig igyekszik meglelni az igazi, régi önmagát, az ünnepelt szovjet szuperhőst.

Ez a kupac pszichiátriai eset kénytelen összeverődni egy küldetés erejéig, mert úgy tűnik valaki el akarja őket tenni láb alól.

Nem akarom lelőni a „poént”, mert így is alig van benne csavar. Felbukkan a felettébb gyanús Julia Louis-Dreyfus karakter, Valentina Allegra de Fontaine, akinek a neve elárulja, hogy ő bizony nem a jófiúk sorát erősíti. Amióta ez a szereplő bekerült az MCU-ba azóta tudjuk, hogy a szeme sem áll jól. Ez lehetett volna de Fontaine kiugró gonosz szerepe, ha értelmes forgatókönyv lett volna…

Ám sajnos semmi nem áll egybe. A film nem elég vicces ahhoz, hogy Az öngyilkos osztaghoz lehessen hasonlítani és nem elég komoly egy Tél katonájához. David Harbour láthatóan élvezte szerepét, teljesen túljátssza, és a hátán viszi a komikumot, ha valaki fogékony az ilyen humorra. Mellette ott van a véresen komolyan alakító Florence Pugh, aki élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és ez a két hangnem valahogy nem találkozik.

Hiába a sok remek színész, akik jók együtt, ha nincs, ami egyben tartsa a csapatot. A forgatókönyv sem volt túl combos, de én egyértelműen a kormánykeréknél keresem a problémát.

Sokak felhúzták a szemöldöküket Jake Schreier rendező kinevezése láttán. A főleg TV-s és zenei klipes múlttal rendelkező szakember 2015 óta nem rendezett nagyjátékfilmet. Akkor is egy kis költségvetésű drámát Cara Delevigne-nyel. Nem az akciójeleneteiről és a sokszereplős szcénáiról híres rendező, az biztos. Most pedig kapott 150-200 millió dollárt, hogy 2 órában elmesélje mindenki személyes drámáját. Nincs igazán álleejtő akciójelenet, de még igazán maradandó kézitusa se. Van három kisebb „lövünk és megyünk” rész, egy értékelhető autós jelenet és egy fájdalmas CGI csata. Bevallom két órával a film után nem is nagyon emlékszem rájuk, pedig majdnem mindegyik benne volt az előzetesekben.

Akkor mi az értékelhető része? Nagyon jó a csapat közötti dinamika, még ha a hangnem nagyon is eltérő. A színészek ügyesen húzzák fel egymást, talán a kevesebb vászonidőt kapó Hannah John-Kamenen kívül szinte mindenki működik. Az üzenet is szép és világos: nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a depresszió témájában fogok egy Marvel-filmet nézni. Ahol mindenkinek önmaga a legnagyobb ellensége. De végre az MCU körbeért és a főgonosz nem csak ugyanazzal a képességekkel rendelkezik, mint hőseink, hanem ténylegesen mindenki önmaga saját legfőbb ellensége. Igaz az üzenet bonyolultsága és összetettsége egy szerencsesüti jóslatával vetekszik, de legalább valami új!

Ám itt az a baki, amibe bele fog bukni sajnos a Mennydörgők*: ezt a történetet el lehetett volna mesélni egy könnyed kis 60 milliós kamaradrámaként is.

Így, ebben a formájában szinte lehetetlen, hogy a Mennydörgők* sikert arasson. Ha csak 150 millióba is került – ami valójában akár 200 millió plusz egy tetemes marketing költség – így minimum 600 millió dollárt kellene összeszednie a mozis karrierje alatt, hogy kihozza nullára a költségvetést. Én nagyon drukkolok nekik, de eléggé nehéz a helyzet a mozipénztáraknál. A negyedik Amerika kapitány is csak 400 millió környékén jár és nem is lesz az sokkal több. Pedig ott azért jóval nagyobb nevekkel operáltak, mint Schreier filmje.

Nagyon kár érte, ezt nem így kellett volna. Ha komolyabbra veszik, akkor azért lett volna jobb, ha viccesebbre, akkor pedig azért. Megvolt benne minden potenciál. Legalább a végére lazábbra veszik a hangnemet, szinte röhejes a lezárás, a stáblistás jelenetek pedig semmit nem adnak igazán hozzá a Marvel jövőjéhez, azon kívül, amit eddig is tudtunk.

Az igazság az, hogy akad rosszabb MCU mozi is, mégpedig nem is oly régről, de még így se tudom ajánlani jó szívvel a Mennydörgők*-et.

Egyszerűen nem tudok odaállni és azt mondani, hogy ez egy jó és szórakoztató film, nézd meg. Nincs igazán oka annak, hogy ezt nagyvásznon kelljen látni, elég megvárni a streaming premiert. Szenvedni a TV kisebb képernyőjén is lehet. Meglátjuk a Fantasztikus négyes milyen lesz, bár ezek után nem tudom miben reménykedhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén a Copacabanán - videón a végeláthatatlan tömeg
Az amerikai popsztár már a főpróbán is színpadra lépett, és különleges pillanatokkal lepte meg rajongóit Rióban.


A CNN beszámolója szerint több mint kétmillióan vettek részt Lady Gaga szombat esti ingyenes koncertjén Rio de Janeiro híres Copacabana strandján.

A szervezők becslése alapján körülbelül 2,1 millióan lehettek kíváncsiak a világsztár fellépésére.

Az eseményt a helyi önkormányzat finanszírozta.

A koncert része volt Lady Gaga Mayhem című új albumát népszerűsítő világkörüli turnéjának. A 39 éves énekesnő a múlt héten Mexikóvárosban adott dupla koncertet.

A leglelkesebb rajongók már szombat reggel sorban álltak, hogy jó helyet találjanak a hatalmas tömegben. Sokan Lady Gaga stílusát idéző jelmezekben érkeztek a koncertre.

A helyszínen már péntek este is történt egy meglepetés:

Gaga váratlanul színpadra lépett a főpróbán, és egy rövid, emlékezetes előadással lepte meg a közönséget.

„Nagyon hiányoztatok” – mondta a tömegnek, majd hozzátette, hogy tudja, ez még csak a próba, de úgy érzi, mintha már el is kezdődött volna a koncert.

A CNN szerint a fellépéssel valószínűleg megdőlt a Copacabana korábbi látogatottsági rekordja, amit Madonna tartott.

(via Telex)

Videó a giga-koncertről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Újraindul a Született feleségek
Az Onyx Collective új szereplőkkel és friss történettel rebootolja a sorozatot. A Lila akác közben ezúttal is titkok és feszültségek bontakoznak ki.


Lila akác köz címmel újraindul a Született feleségek világa.

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozata rebootot kap, ezúttal új szereplőkkel és friss történettel, de a jól ismert környezetben.

A sorozatot az Onyx Collective fejleszti, az írója Natalie Chaidez, aki korábban A légikísérő című szérián is dolgozott. A készítők között szerepel Kerry Washington is.

A Deadline információi szerint

az új történet „vicces, szexi, fekete humorú, rejtélyes szappanopera lesz a Született feleségek szellemiségében”.

A középpontban öt nagyon különböző karakter áll, akik egy idilli zsákutcában, a Lila akác közben élnek. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnik – gyönyörű házak, boldog családok, csillogó autók –, a felszín alatt titkok húzódnak meg. A szereplők időnként inkább egymás riválisai, mint barátai.

A sorozat teljesen új szereplőgárdával készül, és a lap információi szerint egyelőre nem tervezik a korábbi karakterek visszahozását. Pedig Eva Longoria (képünkön) korábban úgy nyilatkozott, ő lenne az első, aki csatlakozna egy Született feleségek-reboothoz.

Az eredeti szériát Marc Cherry készítette, és 2004 és 2012 között futott Teri Hatcher, Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross, valamint később Nicollette Sheridan főszereplésével. A történet egy barátnő tragikus halálával indult, amely után sorra derültek ki a közösség sötét titkai. Cherry többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné folytatni a sorozatot, és az új változat munkálataiban hivatalosan nem vesz részt. A lap azonban egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy mégis elképzelhető, hogy valamilyen formában bevonják a projektbe.

(via 24)


Link másolása
KÖVESS MINKET: