KULT

Nagyító alatt vizsgáltuk Barabás Miklós műveit a Nemzeti Galériában

Megmutatjuk, milyen izgalmas részleteket fedeztünk fel a kiállításon.

Link másolása

Mi is megnéztük a Barabás Miklós rajzaiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában. A művész halálának 125. évfordulója alkalmából összesen 125 művet állítottak ki. A mester néhány grafikájának részletét ráadásul nagyítóval is megvizsgálhattuk.

Megmutatjuk, milyen izgalmas részleteket fedeztünk fel a Barabás Miklós. A rajz mestere című kiállításon.

A gyönyörő városmajori villa építtetőjére, Barabás Miklósra általában úgy tekintünk, mint a 19. század legkeresettebb portréfestőjére. A Nemzeti Galéria új időszaki kiállítása azonban bebizonyítja, hogy Barabás jóval több ennél. Akvarelljein, rajzain és litográfiáin keresztül egy igen gazdag életművet fedezhettünk fel.

A kiállítás terébe lépve az első szekcióban Barabás önarcképein és gyermekeiről készült rajzain keresztül ismerhettük meg a művész családját.

Rögtön feltűnt a Barabás-villáról készített rajza.

A kiállított alkotások nézegetését különleges élménnyé tette, hogy sok mű mellett Barabás Miklós kapcsolódó gondolatait is olvashatjuk.

"A műegylet ügye mellett még egy dolog foglalta le időmet: az év nyarán építtettem budai városmajori villámat. 1841 június havában megházasodtam, egybekelve művelt és áldott jó lelkű nőmmel, Bois de Chesne Zsuzsannával."

A lépcsőzetes falakon tematikus és időrendi egységekben ismerhettük meg Barabás Miklós pályájának különböző szakaszait az első gyermekrajzoktól. Az itt látható Zrinyi Miklósról készített másolatot 11 éves korában készítette.

Barabás 13 éves volt, amikor édesapja meghalt, így iskolás korától maga kereste a kenyerét. Hamar ráébredt, hogy rajzolással többé-kevésbé fenn tudja tartani magát.

Félretett pénzéből 1834 tavaszán itáliai tanulmányútra indult. Itt ismerkedett össze William Leighton Leitch-el, tőle tanulta el a kor egyik legmodernebb alkotómódszerét, az akvarellfestészetet.

Nagyon megkapó a Vezúvról készült akvarell sorozata. Elképesztő, hogy Barabás tanúja lehetett a vulkán kitörésének, és ilyen tehetséggel meg is örökítette azt.

“Olyan látvány tárult föl itt előttem, a milyent elképzelni sem tudtam. A Vezúv az egész kráter tetejét a legegőbe dobta, és ezen a nagy nyíláson át emelkedett fel egy olyan tűzoszlop, mely körülbelül a Vezúv magasságával egyenlő volt. Ezt a látványt, a ki életében csak egyszer is látta, soha el nem felejti. A ki csak a terraszon volt, pincér és vendég, az mind úgy állott hat órától tízig, mint a szobor.”

A kiállítás érdekessége, hogy néhány rajzot nagyító segítségével is megvizsgálhattunk.

A nagyító plexilappal a Műteremben, Septimus Severus diadalíve, a Tervezet az Alagúthoz és Az épülő vízgyógyintézet című alkotásokon is felfedezhettünk izgalmas részleteket.

Természetesen a kiállítás nagy egységet szentel a festő portréművészetének is. Ebben a szekcióban szembe találtuk magunkat a korabeli közélet ismerős arcaival.

Munkái közt láthattuk irodalmárokat, művészeket, politikusokat, illetve a közönség kedvenceinek számító színészeket, muzsikusokat is. Az egyik legerdekesebb alkotás egyértelműen a Petőfiről készült arckép.

Barabás sokoldalúságáról tanúskodnak korabeli divatrajzai, karikatúrái, csoportos életképei és sajtóillusztrációi, amik műfajteremtőek voltak.

Divatrajzain figuráit rendszerint jelenetekbe vagy városi háttérkép elé komponálta, így e rajzok a reformkor egyéb részleteirő is tanúskodnak.

Olyan eseményekről is tudósított, mint a Lánchíd alapkőletétele.

A hídépítéssel kapcsolatban is olvashatunk Barabástól egy érdekes anekdotát.

„Megtörtént az a kis malheur Adám Clarkkal: hogy fejjel a híd felé és farkakkal kifelé rakatta az oroszlánokat, William Tierney Clark, mikor tavasz végén megjött, szörnyű módon bosszankodott rajta, állványokat állíttatott és leszedték mind a tizenkét követ és megfordították kifelé fejjel.”

A Lánchíd építése később pesti látképeinek főszereplőjévé vált. Nekem egyértelműen Barabás Pest-Budáról készült látképeit tetszettek legjobban a kiállításon, hiszen mindig izgalmas összehasonlítani egy régi városképet a mostanival.

Ugyanígy a fürdőhelyeken készült rajzsorozatán is érdekes volt tanulmányozni, milyenek voltak a korabeli szokások a mai spa-kultúrához képest.

Mivel grafikai kiállításról van szó, kevesebb festménnyel találkozhatsz. A híres Szalagfű és A meny megérkezése azonban helyet kapott a kiállításban.

A tárlaton főként a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből láthatsz válogatott alkotásokat. A kiállításon szerepelnek olyan rajzok is, amelyek korábban még nem láthatott a közönség. Illetve Barabás Miklós alkotásai mellett a korabeli osztrák, német és angol művészek munkáiból is vannak példák.

Barabás Miklós. A rajz mestere című kiállítást 2024. január 14-ig nézheted meg a Magyar Nemzeti Galériában. Részletek a Galéria honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin: Nem fogom befogni, azért szólalok meg, mert a szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom
A színésznek most is markáns véleménye van politikai, közéleti kérdésekről. Andy Vajnát már nagyon pozitív szereplőnek látja, de Rákay Philipről még mindig nagyon lesújtó a véleménye.

Link másolása

Interjút adott ez RTL-nek Nagy Ervin, akinek nemrégiben jelent meg A király, a gróf és a tanár című életrajzi könyve. A beszélgetésben számos közéleti témát is érintettek a színésszel, aki egyértelműen a kormánnyal szemben pozícionálja magát, számos ellenzéki tüntetésen is felszólalt.

A Király című sorozat sztárja mesélt Andy Vajnával való „kellemesen rossz” viszonyáról. Kettejük kapcsolata azzal kezdődött, hogy a színész felállt egy szerepből, ami miatt gellert kapott a kapcsolatuk. Ettől függetlenül Nagy Ervin úgy gondolja: „pláne úgy, hogy látom, milyen űrt hagyott maga után, pláne úgy, hogy látom, mi jött utána, ma már áldásosnak látom azt a lobbitevékenységet, amit a magyar filmért kifejtett. A halála után ennél csak rosszabb lett a helyzet.”

Beszélt arról is, hogy Thuróczy Szabolccsal való kapcsolatában nem okozott törést, hogy politikai nyomásra, nem ő, hanem Thuróczy játszotta el a Szia, életem című film főszerepét, bár egy ideig zrikálta ezzel kollégáját. „Van bennem azért egy nagy adag idealizmus, megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha mellém állna a szakma és senki nem vállalná a szerepet. Nagyon ritkán, de volt már rá példa, hogy ez a szakma kiállt valakiért. De ami ennél is fontosabb, hogy nagyon szeretem Szabolcsot, baromi jó színésznek tartom, és tudtam, hogy A Királyban nagyon jó kettőst fogunk alkotni mint Jimmy és a menedzsere” – mondta erről.

Elmondta azt is, hogy édesapjával épp a minap veszett össze a politika miatt. Szerinte ugyanis nem kellene ilyen hangosan szidnia a rendszert,

„az én érvem pedig az, hogy egy demokráciában miért ne tehetném. Ilyeneken szoktunk veszekedni. Mondtam neki, hogy vagy tíz éven át szóltam kulturáltan, de jól hallhatóan, de van egy pont, amikor elég”

– mondta el a színész.

Szerinte először Pintér Béla A bajnok című előadása miatt kezdte ki a hatalom. „Egyértelmű politikai támadás volt az a Katona József Színház ellen. Mert mit hirdet a hatalom? Hát azt, hogy elöl csillog-villog minden, tiszta udvar, rendes ház, megy a magánélet szentségesítése, miközben mennyi ereszcsatorna van ebben az országban” – fejtette ki erről véleményét Nagy Ervin.

A politika kapcsán szóba kerül a közte és Rákay Philip között lezajlott nyári posztháború is. Erről Nagy azt mondja: „Semmit nem bántam meg belőle. Amikor udvaroncok és mindenféle megmondóemberek szereptévesztésből személyes támadást intéznek ellenem, akkor lépni kell. [...]

Vannak, akik úgy érzik, mindent megengedhetnek maguknak, mert Orbán Viktor engedélyét tudhatják a zsebükben és becsmérelhetik például a tanárokat. Nekem kutya kötelességem ilyenkor visszaszólni, hogy ne már.”

A színész hozzátette: „Biztos sokan azt hiszik, hogy a Balatont bámulom könnyes szemmel, mert Árpa Attila a Sztárboxban szájba vert, de csalódást kell okoznom, nem így van.

Nem fogom befogni a számat. Ez nem győzelem vagy vereség kérdése. Azért szólalok meg, mert a szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom. Én ilyen mintákat kaptam a tanáraimtól, szóval nem fogom befogni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Andresz Kati
Színházi szerepei mellett több mint 1600 alkalommal szinkronizált. Susan Sarandon állandó magyarhangja volt.

Link másolása

Elhunyt Andresz Kati magyar színésznő, szinkronszínésznő – adta hírül a Szinházonline.

A színművész 1955-ben született, Budapesten. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, még ugyanebben az évben a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lett. 1981–1984 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1984–1986 között pedig a győri Kisfaludy Színház színésze volt. 1986–1987 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1987-ben a Jurta Színház alkalmazottja volt. 1988 óta szabadfoglalkozású.

„Mindannyian, akik a Mozit, TV-t folyamatosan nyomon követik, tudják, régebben méltán világhírű volt a magyar szinkron… manapság, a piacgazdaság korában már más idők járnak, de azért e nehezebb körülmények közepette is van még presztízse a “szakmának”!

Kati színpadi szerepei, irodalmi estjei mellett, [...] évtizedek óta egyik ikonja a magyar szinkronnak (kölcsönözte különleges orgánumát már többek közt Romy Schneidernek, Susan Sarandonnak, és például a közkedvelt Szulejmán sorozatban a mindenki által tisztelt AfifeAsszony hangja is volt… Általa a török színésznő csodásan szólalt meg magyarul), de eddig semmilyen elismerésben nem részesült, ám Ő nem panaszkodott, csendben, szerényen tette a dolgát, és vitte családját is a hátán”

– írta a róla a BorArtRoom blog.

Andresz Kati 68 éves volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt a Groovehouse „láthatatlan” harmadik tagja
Farkas Gábriel felelt a zenekar egyedi hangzásáért.

Link másolása

Meghalt Farkas Gábriel, akit a népszerű Groovehouse együttes harmadik, „láthatatlan” tagjaként is emlegettek. A halálhírt Kis Judy, az együttes énekesnője jelentette be.

„Aki ismeri a munkásságunkat tudja, hogy sok-sok éven át volt egy "láthatatlan" 3. tagunk, aki a háttérben jellegzetessé tette a Groovehouse dalok hangszerelését”

– írta róla Judy. Hozzátette: „Felfoghatatlan hogy nincs többé, és hogy eltűnik a zenei piacról az az igazi "Faris" hangszerelés. Hálásak vagyunk azért hogy részese volt az életünknek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lánya és kollégái búcsúznak Andresz Katitól
A 68 évesen elhunyt Andresz Katit amellett, hogy színésznőként is emlékezetes pályát hagyott maga mögött, azok is megismerhették, akik csak utánozhatatlan orgánumát hallhatták, hiszen, ahogy egy kollégája fogalmazott: ő volt a „szinkron királynője”.

Link másolása

Hunyadkürti Éva, Andresz Kati lánya feketére változtatta profilképét Facebook oldalán és egy régi közös képpel búcsúzott édesanyjától.

Sass Elizabeth az alábbi bejegyzéssel búcsúzott:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk Andresz Kati 2023. 12. 06-án felköltözött az égbe. Örökké szeretünk”

Kollégái közül Csondor Kata azt írta, nem tudja felfogni, hogy Andresz Kati,

„ma a másik világba utazott hirtelen.”

Korlátozott ideig olvasható Insta-történetében Járai Kíra így fogalmazott:

Akárhányszor együtt dolgoztunk, csodálva hallgattalak. Pótolhatatlan vagy, a szinkron királynője. És örülök, hogy ezt még életedben elmondtam Neked.

Sinkovits-Vitay András pedig az alábbi gondolatokat írta oldalára:

Talán még olvasod, vagy érzed, mi már csak így beszélgetünk.... Pedig születésnapomon, Névnapodon megbeszéltük, hogy együtt játszunk, sűrűbben találkozunk....Te már hazatértél... Gyönyörű repülésed legyen a Teremtő Szívébe, a Mennyei Társulattal.

Link másolása
KÖVESS MINKET: