KULT
A Rovatból

Nagy Ervin: Nem fogom befogni, azért szólalok meg, mert a szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom

A színésznek most is markáns véleménye van politikai, közéleti kérdésekről. Andy Vajnát már nagyon pozitív szereplőnek látja, de Rákay Philipről még mindig nagyon lesújtó a véleménye.


Interjút adott ez RTL-nek Nagy Ervin, akinek nemrégiben jelent meg A király, a gróf és a tanár című életrajzi könyve. A beszélgetésben számos közéleti témát is érintettek a színésszel, aki egyértelműen a kormánnyal szemben pozícionálja magát, számos ellenzéki tüntetésen is felszólalt.

A Király című sorozat sztárja mesélt Andy Vajnával való „kellemesen rossz” viszonyáról. Kettejük kapcsolata azzal kezdődött, hogy a színész felállt egy szerepből, ami miatt gellert kapott a kapcsolatuk. Ettől függetlenül Nagy Ervin úgy gondolja: „pláne úgy, hogy látom, milyen űrt hagyott maga után, pláne úgy, hogy látom, mi jött utána, ma már áldásosnak látom azt a lobbitevékenységet, amit a magyar filmért kifejtett. A halála után ennél csak rosszabb lett a helyzet.”

Beszélt arról is, hogy Thuróczy Szabolccsal való kapcsolatában nem okozott törést, hogy politikai nyomásra, nem ő, hanem Thuróczy játszotta el a Szia, életem című film főszerepét, bár egy ideig zrikálta ezzel kollégáját. „Van bennem azért egy nagy adag idealizmus, megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha mellém állna a szakma és senki nem vállalná a szerepet. Nagyon ritkán, de volt már rá példa, hogy ez a szakma kiállt valakiért. De ami ennél is fontosabb, hogy nagyon szeretem Szabolcsot, baromi jó színésznek tartom, és tudtam, hogy A Királyban nagyon jó kettőst fogunk alkotni mint Jimmy és a menedzsere” – mondta erről.

Elmondta azt is, hogy édesapjával épp a minap veszett össze a politika miatt. Szerinte ugyanis nem kellene ilyen hangosan szidnia a rendszert,

„az én érvem pedig az, hogy egy demokráciában miért ne tehetném. Ilyeneken szoktunk veszekedni. Mondtam neki, hogy vagy tíz éven át szóltam kulturáltan, de jól hallhatóan, de van egy pont, amikor elég”

– mondta el a színész.

Szerinte először Pintér Béla A bajnok című előadása miatt kezdte ki a hatalom. „Egyértelmű politikai támadás volt az a Katona József Színház ellen. Mert mit hirdet a hatalom? Hát azt, hogy elöl csillog-villog minden, tiszta udvar, rendes ház, megy a magánélet szentségesítése, miközben mennyi ereszcsatorna van ebben az országban” – fejtette ki erről véleményét Nagy Ervin.

A politika kapcsán szóba kerül a közte és Rákay Philip között lezajlott nyári posztháború is. Erről Nagy azt mondja: „Semmit nem bántam meg belőle. Amikor udvaroncok és mindenféle megmondóemberek szereptévesztésből személyes támadást intéznek ellenem, akkor lépni kell. [...]

Vannak, akik úgy érzik, mindent megengedhetnek maguknak, mert Orbán Viktor engedélyét tudhatják a zsebükben és becsmérelhetik például a tanárokat. Nekem kutya kötelességem ilyenkor visszaszólni, hogy ne már.”

A színész hozzátette: „Biztos sokan azt hiszik, hogy a Balatont bámulom könnyes szemmel, mert Árpa Attila a Sztárboxban szájba vert, de csalódást kell okoznom, nem így van.

Nem fogom befogni a számat. Ez nem győzelem vagy vereség kérdése. Azért szólalok meg, mert a szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom. Én ilyen mintákat kaptam a tanáraimtól, szóval nem fogom befogni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Szépségkirálynő volt és az izraeli hadsereg katonája, majd szült négy lányt, 2024-ben pedig egy ritka stroke-ot kapott – A Csodanő, azaz Gal Gadot 40 éves
Először a külsejével (szépségversenyek), majd a kitartásával (katonaság), utána az agyával (egyetem), végül pedig a tehetségével (színészi karrier) bizonyította a világnak, hogy mindent el lehet érni az életben.


Gal Gadot 1985. április 30-án született az izraeli Petah Tikvában. Héberül a keresztneve „hullámot”, a vezetékneve pedig „folyópartot” jelent. Édesanyja, Irit Weiss testneveléstanár, édesapja, Michael Gadot pedig mérnök. Mindkét szülője Izraelben született, a család a vezetéknevét pedig a korábbi Greensteinről változtatták Gadotra. Az anyai nagyszülei holokauszttúlélők voltak. Gal egy interjúban elárulta, hogy „nagyon zsidó családi környezetben” nőttek fel a húgával, Danával együtt. Az ősei lengyel zsidó, osztrák zsidó, német zsidó és cseh zsidó származásúak. Gal a gimnáziumban kosárlabdázott, mivel már akkor elég magas volt, de főként a biológiát szerette.

Ambiciózus volt már gyerekként is, elmondása szerint a szülei arra tanították, hogy mindig koncentráljon arra, amit csinál, és legyen olyan, mint a ló, mert a lovak csak a közvetlenül előttük lévő útra összpontosítanak, ezért a szülők azt mondták neki: „Csak a saját utadra koncentrálj!”

18 évesen Gal az ország szépe lett, amikor megnyerte a 2004-es Miss Izrael szépségversenyt, majd részt vett a 2004-es Miss Universe megmérettetésen is Ecuadorban. Az InStyle magazinnak adott interjúban Gadot elmondta, hogy szándékosan próbált veszíteni (sikerült is), mert nem tetszett neki, hogy ilyen fiatalon híresség lett, ami miatt már üldözték a lesifotósok.

A szépségversenyeken való részvétel után csatlakozott az Izraeli Védelmi Erőkhöz, és két év kötelező katonai szolgálatot teljesített fitnesz- és harci oktatóként. A katonai szolgálatról így nyilatkozott: „Két-három évet adsz az életedből, ami nem rólad szól. Egy időre feladod a szabadságod. Megtanulod a fegyelmet és a tiszteletet. A katonaként átélt dolgok viszont felkészítettek a karrieremre is. 18 évesen úgy érzed, hogy a világ körülötted forog. A hadsereg megmutatja, hogy valójában nem így van.”

Egy sikertelen casting

A hadseregből való kilépése után Gal azonban még mindig nem a szórakoztatóipar felé vette az irányt, hanem inkább jogot és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Reichman Egyetemen. Az első évének végén azonban felhívta őt egy castingigazgató, hogy jelentkezzen a Bond-lány, Camille Montes szerepére A Quantum csendje (2008) című filmhez. Gadot el is ment a meghallgatásra, ám nem járt sikerrel, mivel a szerepet végül Olga Kurylenko kapta meg. Galt azonban szerződtették egy izraeli tévésorozatba, a Bubotba. Illetve ez e meghallgatás segítette végül is ahhoz, hogy szerepet kapjon az első hollywoodi produkciójában…

2007-ben a 21 éves Gal részt vett a Maxim fotózásán, amelynek címe „Az izraeli hadsereg női katonái” volt. A New York Post címlapján is feltűnt, így beindult a modellkarrier.

2012 áprilisában a Shalom Life magazin már a világ 50 legtehetségesebb, legokosabb, legviccesebb és legszebb zsidó nője közé választotta, a modell Bar Refaeli és a színésznő Eva Green mögött, az 5. helyen.

Gadotot nemzetközi kampányokra kérték fel a Captain Morgan rum, a Gucci-parfümök és a Vine Vera bőrápolási termékek számára, valamint a Jaguar Cars autógyártó cégnek is reklámozott. A Gucci Bamboo parfümmárka, a Huawei okostelefonok és a Miss Sixty arca is volt. A Cosmopolitan, a Glamour, a Bride Magazine, az Entertainment Weekly, az UMM, a Cleo, a Fashion, a Lucire és az FHM magazinok címlapjain is sorra feltűnt. 2013-ban az éves modellgázsiját 700 000 dollárra becsülték, ami több volt, mint más híres izraeli modelleké, például Esti Ginzburgé és Shlomit Malkáé, bár jelentősen kevesebb, mint Bar Refaelié.

Karrier halálos iramban

Majd beütött a filmsztárság is. Ugyanaz a castingos, aki végül elutasította őt a Bond-film kapcsán, leszerződtette őt Gisele Yashar szerepére a 2009-es Halálos iram​​​​​​ című filmbe, a franchise negyedik részébe. „Szerintem a fő ok az volt, hogy a rendező Justin Linnek nagyon tetszett, hogy katona voltam, és szerette volna felhasználni a fegyverekkel kapcsolatos ismereteimet” – mondta ezzel kapcsolatban Gadot, aki maga hajtotta végre a kaszkadőrmutatványait is a filmben, ami végül nagy sikert aratott a 2009-es mozikba kerülésekor.

2010-ben aztán kapott egy kisebb szerepet a Kéjjel-nappal című akció-kalandfilmben Tom Cruise és Cameron Diaz oldalán, majd ugyanebben az évben a Párterápia című vígjátékban, amelyben Mark Wahlberg karakterének barátnőjeként tűnt fel.

2011-ben visszatért a Halálos iramban-franchise-ba, az Ötödik sebességben ismét Gisele-t alakította, ám ezúttal már Vin Dieselék csapatának tagja volt.

2013-ban, a 6. részben bújt harmadszor a karakter bőrébe, jó ideig utoljára…

A csodálatos Csodanő

A 2010-es évek közepén kapta meg eddigi karrierje legnagyobb szerepét, Diana Prince-ét, vagyis Wonder Womanét a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016) című filmben. A szerepre való felkészülésként kardvívás-, kungfu-, kickbox-, capoeira- és brazil dzsúdzsuculeckéket vett, a nézők és kritikusok pedig a szuperhősként nyújtott alakítását az egyébként alapvetően nem túl sokra tartott film egyik legjobb részének tartották.

Szintén 2016-ban egy kisebb szerepet kapott John Hillcoat (Az ajánlat, Az út, Fékezhetlen) akciófilmjében, a Tripla kilencesben, sőt, Kevin Costner, Gary Oldman és Tommy Lee Jones mellett is szerepelt ekkor a Beépített tudatban, Ryan Reynolds karakterének feleségeként. Majd jött egy vígjáték, a Kémek a szomszédban. Sűrű év volt.

A nagy áttörés mégis 2017-ben jött el, mivel ekkor vált végleg nemzetközi szupersztárrá a Wonder Womannel, amelyben végre-valahára főszerepet játszhatott, sőt, még abban az évben mozikba került Az Igazság Ligája is. Abban az évben Gal volt a legnagyobb bevételt hozó színésznő, 1,4 milliárd dollárt keresett a filmjeivel. A figyelemnek köszönhetően lehetőséget kapott a Saturday Night Live című kultikus tévéműsor vezetésére is.

A sztárság csúcsán

2019 októberében Gadot a férjével, Jason Varsanóval együtt megalapította a Pilot Wave nevű produkciós céget. Az InStyle magazinnak elmondta, a karrierje kezdetén az volt a célja, hogy szerepet kapjon színésznőként. Izraelben ez már sikerült is, így utána már arra pályázott, hogy szerepet kapjon színésznőként Amerikában. Ezt követően egy „jelentős szerepet” akart. Ez is összejött a Wonder Womannel, ezért most az a célja, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek számára fontosak, de egyúttal szeretne kialakítani egy saját stílust is.

2018-ban a Time magazin Gadotot a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, 2020-ban a Forbes pedig a világ harmadik legjobban fizetett színésznőjének rangsorolta, akinek az éves bevétele 31,5 millió dollár volt, ebből 20 milliót a Különösen veszélyes bűnözők (2021) című Netflix-filmben játszott szerepéért kapott, amely máig a streamingszolgáltató történetének legnézettebb filmje.

De játszott még a Halál a Nílusonban (2022), a Rachel Stone: Mindent vagy semmitben (2023), cameózott a Shazam! Az istenek haragjában (2023), a Halálos iramban 10-ben (2023) és a Flash: A Villámban (2023), legutóbb pedig idén márciusban láthattuk a botrányokkal tarkított Hófehérkében, amelyben a Gonosz Királynőként gonoszkodhatott egyet (pedig ez a szerepkör eddig nem volt jellemző rá).

2025 márciusában pedig felért a csúcsra, megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Legközelebb pedig az In the Hands of Dante című krimi-drámában láthatjuk majd (Al Pacino, Jason Momoa, Gerard Butler, Oscar Isaac, John Malkovich, Franco Nero és Martin Scorsese partnereként), illetve már forgatja a The Runner című akció-thillert Kevin Macdonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király, A dolgok állása, A sas, Majd újra lesz nyár, Fekete-tenger) rendezésében, s amelyben egy befolyásos ügyvédet alakít, aki ide-oda rohangál Londonban, hogy kiszabadítsa az elrabolt fiát, miközben egy titokzatos telefonáló rejtélyes utasításait követi.

Életmentő műtét

Még a hadseregben ismerkedett meg a jövőbeli férjével, Jason Varsanóval, az Amszterdamból származó ingatlanfejlesztővel, méghozzá egy partin a sivatag közepén. „Egyenruhában találkozott velem először. Imádta. Még egy évem volt akkor hátra a szolgálatból” – emlékezett vissza erre.

2008-ban, a Halálos iram forgatásának egyik hétvégéjén Napa Valley-be utaztak, ahol Varsano megkérte a kezét. Ugyanezen év szeptemberében (28-án) pedig összeházasodtak az izraeli David Intercontinental Hotelben.

Tel-Aviv Neve Tzedek negyedében laknak, és már négy közös lányuk született: Alma (2011. november 5-én), Maya (2017. március 20-án), Daniella (2021. június 29-én) és Ori (2024. február 2-án).

Az Orival való terhességének nyolcadik hónapjában Gadotnál agyi vénás trombózist diagnosztizáltak, ami egy ritka típusú stroke (az összes stroke kevesebb mint 3%-át teszi ki). Galt azonnal kórházba szállították, ahol több órán át tartó sürgősségi műtéten esett át. Egy évvel később a Harper's Bazaar magazinnak elmondta, hogy a halálközeli élmény hálásabbá tette, így azóta jobban élvezi az életét, és minden nap emlékezteti magát arra, hogy lassítson, és a saját tempójában haladjon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Súlyos betegséggel küzd a magyar zenész – Albérletére sincs pénze, gyűjtést szerveztek érte
Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.


Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája daganatos betegséggel küzd. A 64 éves zeneszerző, zenetanár és zeneterapeuta nyelvgyök-tumorral harcol, amely HPV16-tal fertőzött. Állapota miatt nem tud fellépni, így minden bevételi forrását elveszítette, és jelenleg anyagi segítségre szorul.

A Szélkiáltó együttes a közösségi oldalán tudatta a hírt. Mint írták: „Zenésztársunk és barátunk, Rozs Tamás sajnos nagyon beteg lett. Nyelvgyök-tumora van HPV16-tal, és jelenleg három kemoterápián és 35 sugárkezelésen esik át éppen.” A zenekar hozzátette:

„Szerencsére a ráknak ez a típusa jó eséllyel gyógyítható, de a gyógyulásig vezető út hosszú, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetét.”

A betegség a hangját is érinti, amelyet – remélhetőleg csak ideiglenesen – elveszített. Emiatt főállású zenészként nem tud fellépni sem a Szélkiáltóval, sem színházi produkciókban, sem saját vagy közös előadóesteken, valamint az iskolai félállását is fel kellett adnia.

A zenekar kiemelte, hogy

„gyakorlatilag nincs bevétele, csak nagyon nehezen tudja finanszírozni az albérletét, a rezsijét és a napi kiadásait, ha nem támogatjuk őt a gyógyulásáig.”

Ezért arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, támogassa Rozs Tamás gyógyulását a p’ARToló weboldalon vagy közvetlenül a megadott bankszámlaszámon keresztül.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Újraindul a Született feleségek
Az Onyx Collective új szereplőkkel és friss történettel rebootolja a sorozatot. A Lila akác közben ezúttal is titkok és feszültségek bontakoznak ki.


Lila akác köz címmel újraindul a Született feleségek világa.

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozata rebootot kap, ezúttal új szereplőkkel és friss történettel, de a jól ismert környezetben.

A sorozatot az Onyx Collective fejleszti, az írója Natalie Chaidez, aki korábban A légikísérő című szérián is dolgozott. A készítők között szerepel Kerry Washington is.

A Deadline információi szerint

az új történet „vicces, szexi, fekete humorú, rejtélyes szappanopera lesz a Született feleségek szellemiségében”.

A középpontban öt nagyon különböző karakter áll, akik egy idilli zsákutcában, a Lila akác közben élnek. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnik – gyönyörű házak, boldog családok, csillogó autók –, a felszín alatt titkok húzódnak meg. A szereplők időnként inkább egymás riválisai, mint barátai.

A sorozat teljesen új szereplőgárdával készül, és a lap információi szerint egyelőre nem tervezik a korábbi karakterek visszahozását. Pedig Eva Longoria (képünkön) korábban úgy nyilatkozott, ő lenne az első, aki csatlakozna egy Született feleségek-reboothoz.

Az eredeti szériát Marc Cherry készítette, és 2004 és 2012 között futott Teri Hatcher, Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross, valamint később Nicollette Sheridan főszereplésével. A történet egy barátnő tragikus halálával indult, amely után sorra derültek ki a közösség sötét titkai. Cherry többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné folytatni a sorozatot, és az új változat munkálataiban hivatalosan nem vesz részt. A lap azonban egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy mégis elképzelhető, hogy valamilyen formában bevonják a projektbe.

(via 24)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A besúgó és a Hunyadi sztárjától is retteghetünk ebben a véres videójáték-adaptációban – Until Dawn-kritika
E Magyarországon forgatott hollywoodi horrormix egy igényes B-film, amiben mindenki meghal… sokszor!


2015 augusztusában jelent meg az Until Dawn című horror-videójáték a Supermassive Games fejlesztésében és a Sony Computer Entertainment forgalmazásában, amelyben nyolc fiatal felnőttet kell irányítani, akik különféle veszélyeket próbálnak túlélni egy síparadicsomi házban. A játék egy úgynevezett „pillangóhatás-rendszerrel” működik, amelyben a játékosoknak olyan döntéseket kell hozniuk, amelyek megváltoztathatják a történet menetét. Az összes játszható karakter túlélheti a borzalmakat, vagy meghalhat, a hozott döntésektől függően.

A játék valóban nagyszabású, ezt bizonyítja az is, hogy olyan, nemzetközileg ismert sztárokat kértek fel a különböző karakterek szinkronizálására, mint pl. az Oscar-díjas Rami Malek (Bohém rapszódia, Nincs idő meghalni, Az amatőr, Mr. Robot), Hayden Panettiere (Hősök, Sikoly-filmek) vagy Peter Stormare (Fargo, Az elveszett világ: Jurassic Park, Constantine: A démonvadász).

Az Until Dawn nagy siker és egyben kultjáték lett 10 évvel ezelőtt, így, mivel a Sony videójátékos részlege adta ki, adott volt, hogy náluk forogjon a belőle készülő filmadaptáció is.

A rendező a horror műfajához a Shazam! két epizódja után visszatérő David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény, Annabelle: Teremtés) lett, a forgatás pedig teljes egészében Magyarországon zajlott tavaly, így számos magyar szereplőt is felfedezni a filmben, bár főként maszkban.

A besúgó, a Ma este gyilkolunk és a Hunyadi sztárja, Hermányi Mariann alakítja például a félelmetes boszorkányt, Szauervein Tibor a bohócmaszkos drabár gyilkost, illetve a Wendigo-szörnyeket is magyarok formálták meg.

A film sztorija egyébként csak alapul vette a videójáték univerzumát, és nem annak történetét mutatja be, Sandberg szerint ugyanis abból kitelt volna egy 10 órás játékidő is. Így a horrorban rutinos forgatókönyvírók, Gary Dauberman (Annabelle 1-2-3, Az 1-2, Az apáca) és Blair Butler (Horror Park, Polaroid, A meghívás) új történetet, új helyszínt és új főhősöket találtak ki, ám ugyanazok a szabályok érvényesek a karakterekre, mint a játékban.

A sztori szerint egy évvel Melanie (Maia Mitchell) rejtélyes eltűnése után a húga, Clover (Ella Rubin) és barátai, a Max (Michael Cimino), Nina (Odessa A’zion), Megan (Ji-young Yoo) és Abe (Belmont Cameli) egy távoli völgybe indulnak, ahol a lány eltűnt, hogy válaszokat keressenek. Egy elhagyatott látogatóközpontot felfedezve azzal szembesülnek, hogy egy álarcos gyilkos vadászik rájuk, és szörnyű módon meg is gyilkolja őket egyenként... Majd hirtelen mindannyian újraélednek, és ugyanazon az estén találják magukat ugyanabban a házban. Csapdába esnek, s kénytelenek újra és újra átélni az éjszakát, csakhogy minden alkalommal más és más gyilkos vagy szörny támadjon rájuk. A reményük egyre kevesebb, és rádöbbennek, hogy csak korlátozott számú haláluk lehet, az egyetlen menekülési lehetőségük pedig az, ha hajnalig életben maradnak.

Az alkotók kapva kaptak az alkalmon, hogy filmre vigyék az Until Dawnt, a történet ugyanis a horror több alműfajának ad egyszerre terepet.

Vagyis megbújik benne egy kísértetházas tematika, egy kifejezetten véres slasher (amelyben fiatalokat gyilkolnak le egyenként egy viszonylag behatárolt helyszínen), egy időhurkos sztoriszál, egy úgynevezett „found footage horror” (amiben a szereplők által rögzített videókban láthatjuk a válogatott borzalmakat), valamint a természetfeletti entitások is befigyelnek, megidézve a boszorkányos és szörnyes darabokat.

Az Until Dawn tehát egy vérbeli horrorelegy, amely felsorolja a zsáner legjellemzőbb elemeit, csak nem csinál viccet belőlük, vagyis nem parodisztikusan áll hozzá, mint mondjuk a 2011-es Ház az erdő mélyén. Itt valóban az adja a fő félelemkeltést, hogy nem tudjuk, a szereplők a következő feltámadásuk után milyen iszonyattal kénytelenek szembenézni legközelebb. Egyben egyébként ez az alapvetően ütős alapsztori egy kicsit ki is oltja az izgalmakat, hiszen nézőként tisztában vagyunk azzal, hogy a karakterek nem halnak meg végleg, úgyis újraélednek, így pedig nem igazán féltjük őket.

Maximum annak drukkolhatunk, hogy talán most valamelyikük túléli, illetve tobzódhatunk az erőszakosabbnál erőszakosabb halálnemekben, amelyekben az öt főszereplő kénytelen folyamatosan jobb létre szenderülni.

Igen, beüt egy kis A holnap határa (2014) és némi Mickey 17 (2025) is e szempontból…

A főszereplő színészek kevésbé ismertek, inkább feltörekvőek (a legismertebb közülük a videójáték után a szerepét a filmverzióban is eljátszó Peter Stormare), így nem a star powerre költötték Sandbergék főként a büdzsét, hanem inkább a praktikus effektekre, és szerencsére ez látszik is. Félelmetes maszkok, szörnyek, spriccelő vér, felrobbanó emberi testek, van itt minden, bár a vérengzés túltoltsága kapcsán azért mégis érezhető némi paródiaszándék: annyi van belőlük, hogy már inkább megnevettetnek, mintsem elborzasztanak.

Összegezve az Until Dawn inkább a rendezés és a játék alapsztorija, valamint a változatos halálok miatt erős, a párbeszédek sajnos kifejezetten gyengék, a karakterek cselekedeteit sem mindig az észszerűség hajtja, ettől pedig van egyfajta B-kategóriás íze. Ám ezeket leszámítva a horrorzsáner rajongói egy kellemesen vérbő és szórakoztató 105 percet kapnak a mozijegy áráért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: