Miután az HBO készített egy dokumentum-minisorozatot a témában, a Netflix is megcsinálta a saját verzióját, ami hiába lett információban gazdagabb, úgy érezzük, hogy jó lett volna még több információt kapni, még több értelmezést az ügyről. Valami fogódzót, hogy végre megértsük, pontosan mi történt Depp és Heard között. Ebben az ügyben semmi sem biztos, és most már az is elképzelhető, a film végén megmutatott egyik lezárt, majd felnyitott bizonyíték alapján, hogy talán még a résztvevők minimum egyike sem tudja pontosan, mi történt kettejük között. Vajon Depp valóban nem emlékezhetett utólag, mit művelt részegen előző nap? Igazak az ezt igazoló sms-ek? Többek között erre a kérdésre SEM tudjuk meg a választ.
Ami azért baj, mert ez a #metoo egyik fontos állomása volt, a Depp/Heard-per precedensként szolgálhatott volna. Mindkét fél megkapta a maga ítéletét - Heard a nagyobbat -, de újranézve a róluk párhuzamosan vágott vallomásfelvételeket, olyan, mintha két sérült egójú és személyiségű nagy gyerek játszmázna egymással, profi ügyvédi segítséggel.
Ez nem tett jót a #metoo-nak, és semmiképp nem tett jót Johnny Deppnek, sem Amber Heardnek - csak a médiának, illetve az influenszereknek, akik, ahogy a doksi sokszor exponálja, csak úgy dagasztották a követőtáborukat, miközben két híresség a szemük előtt teregette a szennyest. Ízléses buli volt, tényleg ezt figyeltük mindannyian, mint anno a gladiátormeccseket.
Az ügy összetett és annyi kérdőjel van benne, ami az elmúlt évtizedek sztárokkal kapcsolatos ügyeiben nem került elő. Minden lépéssel kapunk egy állítást, amitől csak még újabb kérdések merülnek fel az emberben, de választ ezekre már nem sikerül adni rá. Sajnos így épül fel valahogy az egész három részes dokusorozat, hogy soha nem érezzük azt, hogy elég rálátást kaptunk volna erre a kapcsolatra, hogy soha ne érezhessük, egészen pontosan mit is művelt ez a két ember egymással. Úgy tűnik, erre vállalkozni nem is lehet.
A dokumentumfilm nem törekszik egy saját narratíva felállítására, csupán egyetlen vonalon alakít ki saját véleményt, ami az ügy társadalmi és médiabeli megjelenése. Azt állítja, hogy nagyon erősen befolyásolta az ügy kimenetelét a médiahisztéria, de nem mond véleményt a két szereplőről.
Sajnos az Amber-Johnny tragikomédia olyan összetett, hogy ez a három rész sem elég arra, hogy a néző át tudja látni, mi miért és mi után következett, a készítők pedig nem fektettek plusz munkát abba, hogy segítsenek tájékozódni az információk kupacai között. Nem tár fel összefüggéseket és nem végez plusz nyomozást az ügyben, amit egy jó dokumentumfilmtől elvárnánk, de a tárgyalás során előkerült tényekből sem mutat meg eleget.
Annyi azonban kristálytisztán lejön belőle, hogy Amber Heard a tárgyalássorozaton több olyan hibát követett el, ami miatt az esküdtszék bizalmát elveszthette, valószínűleg a saját hitelességét lerombolta, így pedig Amerikában szinte csak vesztesként jöhetett ki a történetből.
Az egyik bizonyítékról, egy korrektorpalettáról kiderült, hogy akkor még nem is volt forgalomban, amikor ők házasok voltak. Heard állítása szerint azt az alapozót használta arra fel, hogy eltüntesse a Depp által okozott külsérelmi nyomokat. Az is lehet, hogy ő tényleg használt ilyesmit ugyanattól a márkától és eltévesztette, de ezek után Ön, kedves olvasó, esküdtként könnyen elhinné ezt és akár a többi állítását? Az esküdtszék bizony nem hitt ezután neki. Akiről egy amerikai tárgyalás folyamán kiderül, hogy valamiben hazudott, akkor már nagyjából el is vesztette az esküdtek bizalmát. Amire ott nagy szükség van, mert ők döntik el, hogy kinek adnak igazat a perben.
Aztán kiderült, hogy arról is hazudott, hogy a londoni perben nyert kártérítést már eladományozta jótékony célra - ez volt az a pont, ahol lehetett érezni, hogy kész, ez az ügy itt és most eldőlt. Ebből kimászni már képtelenség. És nem is sikerült neki. Hidegrázós végignézni ezt a lejtmenetet utólag is. Leginkább egyébként testbeszédelemző szempontból izgalmas a nézőnek a történet, aki látott már valós tanúvallomást elemző videót. Heard kétségtelenül rosszabb színész, mint a zseni Depp - akivel kapcsolatban, ha nagyon figyelünk, bizonyos pontokon szintén elbizonytalanodhatunk...
Heard a vele kapcsolatos bizalmatlanságot pedig tovább erősítette az is, ahogy előadta a vallomásait: olyan vehemens átéléssel tette, hogy elgondolkodtató volt, vajon színészkedik-e, vagy tényleg ekkora hatással van rá, amiről beszél.
A dokumentumfilm alapján az érezhető, hogy ezzel is inkább a bizalmatlanságot sikerült fokoznia. Johnny Depp pedig vagy ösztönből, vagy a csapata helyes tanácsára, de "profin" ellensúlyozta visszafogottan előadott vallomással: halkan beszélt, minimális mimikát használt, mégis lehetett érezni az érzelmeit. Pont úgy, ahogy a filmekben is jobban működik sokszor a visszafogott kommunikáció, a kevesebb több elve, amilyeneket például Robert De Nirótól ismerünk. Heard ellentmondásai teljesen elnyomták Deppel kapcsolatos kétes epizódokat - pl. a dokumentált az agresszív megnyilvánulásait - , amit aztán Depp és csapata meg is lovagolt a győztesként való viselkedésével.
Mindössze azzal kapcsolatban lehet a néző biztos a sorozat végére, hogy ez a kapcsolat nagyon–nagyon sok bántást és sérülést hordozott, és mindkét fél csak még sérültebben jött ki belőle. Hogy a végső döntés végülis igazságos volt-e, nehéz megítélni a film után is, mert továbbra is túl sok kérdőjel maradt a homályban. Az biztos, hogy Johnny Depp karrierje folytatódhat és Amber Heard karrierjének valószínűleg itt van vége. Hogy ez igazságos-e? Mennyire fair game a szinte fekete-fehér egy homályzónában?
Miután az HBO készített egy dokumentum-minisorozatot a témában, a Netflix is megcsinálta a saját verzióját, ami hiába lett információban gazdagabb, úgy érezzük, hogy jó lett volna még több információt kapni, még több értelmezést az ügyről. Valami fogódzót, hogy végre megértsük, pontosan mi történt Depp és Heard között. Ebben az ügyben semmi sem biztos, és most már az is elképzelhető, a film végén megmutatott egyik lezárt, majd felnyitott bizonyíték alapján, hogy talán még a résztvevők minimum egyike sem tudja pontosan, mi történt kettejük között. Vajon Depp valóban nem emlékezhetett utólag, mit művelt részegen előző nap? Igazak az ezt igazoló sms-ek? Többek között erre a kérdésre SEM tudjuk meg a választ.
Ami azért baj, mert ez a #metoo egyik fontos állomása volt, a Depp/Heard-per precedensként szolgálhatott volna. Mindkét fél megkapta a maga ítéletét - Heard a nagyobbat -, de újranézve a róluk párhuzamosan vágott vallomásfelvételeket, olyan, mintha két sérült egójú és személyiségű nagy gyerek játszmázna egymással, profi ügyvédi segítséggel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.
A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.
A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.
A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.
Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.
Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.
Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.
Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.
A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.
Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.
Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.
A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:
ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.
Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.
A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.
„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.
A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal ImrétőlMáthé Erzsiig, Dörner GyörgytőlLatinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi GyulátólKabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.
Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.
Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.
A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.
Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.
Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Claudia Maria Schiffer 1970. augusztus 25-én született a németországi Rheinbergben, egy Düsseldorf közelében lévő kisvárosban, Heinz és Gudrun Schiffer gyermekeként, egy jómódú középosztálybeli családban, amely hamarosan két fiútestvérrel, Stefannal és Andreasszal, valamint egy húggal, Ann Carolinnal bővült. Visszatekintve Claudia elmondta, annak ellenére, hogy a szülei nagyon elfoglaltak voltak a munkájukkal, végig jelen voltak az életükben. Különösen az édesanyja. „Ő lett a hősünk, mert mindent tudott, és mindenre volt válasza. Segített nekünk a házi feladatokban, különösen akkor, ha valamelyik tantárgyban nehezen boldogultunk. Minden délután leült velünk, és elmagyarázta nekünk, amit nem értettünk” – emlékezett vissza erre az időszakra a modell.
A szülei ugyanakkor más módon is segítették őt és a testvéreit, mivel nem akarták, hogy rossz hatások érjék őket a suli után, ezért gondoskodtak róla, hogy sok más tevékenységekben is részt vegyenek. Claudia például megtanult zongorázni, teniszórákat vett, aerobikra, jazzre, sztepptáncra, és úszásra járt.
Elmondása szerint a szüleinek köszönhető, hogy nem iszik, nem dohányzik, és hogy sosem tartozott azok közé, akik minden este elmentek szórakozni, és reggel 6-ig buliznak. „Olyan gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, akik hazajönnek, és elmondják nekik az igazat” – tette hozzá.
Egy diszkóban fedezték fel
Az iskolában Claudiát nem rajongták körbe annyira a többiek, mint gondolnánk. Nem volt a suli sztárja, nem tartozott a legnépszerűbbek közé, akikkel minden fiú randizni akart. Saját elmondása szerint azért, mert ő annyira más volt: túl magas, túl vékony és a többiekhez képest túl gazdag. A magassága (180 cm) miatt ráadásul szégyenlős is volt. Soha nem akart a figyelem középpontjában lenni, ezért egy idő után nem is vett magának új ruhákat. Elmondása szerint az anyja nem is értette ezt: „Olyan gyönyörű vagy, miért nem öltözöl úgy?” – kérdezte Claudiától, aki azonban csak farmert és teniszcipőt akart viselni.
Ettől függetlenül az osztály egyik legjobb tanulója volt, a nyelvek például különösen jól mentek neki: anyanyelve, a német mellett például folyékonyan beszélt franciául és angolul is, egy ideig pedig azt gondolta, hogy az apja nyomdokaiba lép majd, és sikeres ügyvéd lesz. Még latinul is tanult az iskolában emiatt, mert arra szüksége lesz a jogi tanulmányokhoz. Sokszor elkísérte az apját a bíróságra, az utolsó sorban ült, figyelte őt, és azt gondolta: „Hű, én is ezt akarom csinálni.”
A sors azonban más szakmát tartogatott a számára. 1987 októberében, 17 évesen néhány barátjával elment táncolni egy düsseldorfi diszkóba. Aline Souliers, a Metropolitan modellügynökség munkatársa meglátta ott őt, adott neki egy névjegykártyát, és azt mondta, megvan benne az, ami a modellkedéshez kell.
Másnap aztán Aline találkozott a szüleivel is, és meghívta őket Párizsba. Heinz és Gudrun érezték, hogy ez hatalmas lehetőség a lányuknak, de haboztak, mert szerették volna, ha befejezi a középiskolát.
Így is lett, Claudia még hat hónapig tanult, hogy leérettségizhessen, ez idő alatt pedig senkinek sem mondhatta el az iskolában, hogy a vizsgák után Párizsba megy modellkedni, még a legjobb barátnőjének sem. Csak az indulása előtti napon mondta el a barátainak, hogy hova utazik, és miért.
1000 címlap
Párizsban aztán gyorsan jött a siker. A híres Elle magazin szerkesztői meglátták őt, megtetszett nekik, és szinte azonnal címlapra tették. Ez volt Schiffer első magazinborítója. Hamarosan kiválasztották a Guess farmermárka egyik kampányához, amelynek során az arca és az alakja bejárta az egész világot. Egy éven belül már az első divatbemutatóján modellkedett, méghozzá a Chanelnek. Ezután következett a Versace, a Valentino, a Dior és a divatipar összes többi óriása. Kapcsolata a Chanellel és a Metropolitan Souliers-vel egészen 1996-ig tartott. 1992-ben Claudia kizárólagos globális szerződést írt alá a Revlon céggel 10 évre, több millió dollárért, ez a megállapodás tette őt a történelem legjobban fizetett modelljévé.
Az Elle és a Vogue mellett számos más magazin címlapján is megjelent, többek között a Harper's Bazaar, a Cosmopolitan és a Time címlapján, sőt, ő volt az első modell, aki a Vanity Fair, a Rolling Stone és a People címlapján is szerepelt. 1997 májusában a Playboy borítóján és a magazin fotósorozatában is szerepelt, összesen pedig több mint 1000 magazin címlapján jelent meg.
A divatvilágban töltött addigi kilenc éve alatt ugyanakkor Schiffer megtanulta, hogy nem mindenki viselkedik helyesen ebben a szakmában. Egyrészt ott volt a kábítószer-szubkultúra. „Eleinte nem is vettem észre. Olyan tiszta helyről jöttem, annyira naiv voltam. Utána mondták, hogy a stúdióban rajtam kívül mindenki be volt tépve, és én nem is tudtam róla. Most már észreveszem. De soha nem tennék ilyet. Nem szeretem elveszíteni az önkontrollt. Nem szeretem azt az érzést, hogy nem tudom irányítani, amit mondok vagy gondolok” – nyilatkozta erről.
Igazából producer
Ahogy a modellek gyakorta, ő is kipróbálta magát a nagyvásznon, noha sosem voltak kifejezett színészi ambíciói. Először az 1994-es Richie Rich: Rosszcsont beforrban tűnt fel, ahol a címszereplő Macaulay Culkin aerobiktanárát alakította, illetve feltűnt a Filmszakadás (1997), a Fekete-fehér (1999), a Csajok, mindent bele (1999), a Halálos hajsza (2000), a Zoolander: A trendkívüli (2001 – ebben saját magát alakította), a Meg vagyunk lőve (2002) című filmekben, a Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár című sorozat két epizódjában (2002), valamint a 2003-as Igazából szerelemben Carolként.
Érdekes módon ez utóbbi volt eddig a legutolsó szerepe, vagyis az utóbbi 22 évben nem lehetett őt látni semmilyen filmben, rövidfilmben, videóklipben, és nem is szinkronizált. Csupán önmagaként tűnt fel tévéműsorokban, dokumentumfilmekben stb. Életének ezt a részét, úgy tűnik, végleg maga mögött hagyta.
Elkezdett viszont producerkedni. Olyan filmekben dolgozott e minőségében, mint a Kick-Ass 2 (2013), a Kingsman: A titkos szolgálat (2014), az Eddie, a sas (2015), a Kingsman: Az Aranykör (2017), a Rocketman (2019), a Csendes éj (2021), a King’s Man: A kezdetek (2021), a Tetris (2023) vagy az Argylle: A szuperkém (2024). Ebben persze erősen szerepet játszott, hogy hozzáment feleségül a filmes fenegyerekhez, a rendező-producer Matthew Vaughnhoz. De ne szaladjunk ennyire előre!
Bűvésztrükkök, filmtrükkök
Claudia még 1993-ban egy berlini gálán ismerkedett meg az amerikai bűvésszel, David Copperfielddel, aki felhívta őt a színpadra, hogy részt vegyen egy gondolatolvasó mutatványban. A trükk annyira jól sikerült, hogy 1994 januárjában eljegyezték egymást. A jegyességük alatt Schiffer néha fellépett Copperfielddel, mint különleges vendégasszisztens: lebegett, guillotine alá került, vagy kettévágták egy fűrésszel.
Ők voltak a kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárpárja, mígnem 1999 szeptemberében bejelentették, hogy a munkarendjük miatt véget vetettek a kapcsolatuknak.
Két évvel korábban beperelték a francia Paris Match magazint, miután a lap azt állította, hogy a kapcsolatuk csak színjáték volt, és Schiffer fizetést kapott azért, hogy Copperfield menyasszonyának adja ki magát, pedig nem is kedvelte őt. 1999-ben a szupermodellnek egy nem nyilvános összegű kártérítést ítéltek meg, a Paris Match-nek pedig helyreigazítást kellett közölnie, miután egy francia bíróság a magazin cikkét hamisnak ítélte.
A Copperfielddel való szakítása után Schiffernek rövid ideig (2000-ig) volt kapcsolata a műkereskedő Tim Jefferiesszel, majd jött a nagy szerelem. 2000 novemberében ismerkedett meg Matthew Vaughnnal, aki addig Guy Ritchie állandó producereként volt ismert, később azonban ő maga is sikeres rendezői karriert futott be. 2002. május 25-én házasodtak össze Suffolkban, és még abban az évben megvásárolták ott a Coldham Hall nevű Tudor-kori kastélyt. Schiffernek és Vaughnnak egy fia és két lánya született: Caspar 2003-ban, Clementine Poppy 2004-ben, Cosima pedig 2010-ben született.
Hollywoodi mércével Schiffer és Vaughn kapcsolata már kifejezetten hosszúnak számít, idén ünnepelték a 23. házassági évfordulójukat.
Claudia pedig ma, 55 évesen sikeres üzletasszony. Új lakberendezési kollekciókat tervez a Bordallo Pinheiro és a Vista Alegre számára, és továbbra is a divatvilág kulisszái mögött tényedik. Nemrég szerepelt a Versace 2024 tavaszi és a Balenciaga 2025 téli kampányában, valamint megjelent saját könyve, a Captivate! Fashion Photography from the '90s.
Claudia Maria Schiffer 1970. augusztus 25-én született a németországi Rheinbergben, egy Düsseldorf közelében lévő kisvárosban, Heinz és Gudrun Schiffer gyermekeként, egy jómódú középosztálybeli családban, amely hamarosan két fiútestvérrel, Stefannal és Andreasszal, valamint egy húggal, Ann Carolinnal bővült. Visszatekintve Claudia elmondta, annak ellenére, hogy a szülei nagyon elfoglaltak voltak a munkájukkal, végig jelen voltak az életükben. Különösen az édesanyja. „Ő lett a hősünk, mert mindent tudott, és mindenre volt válasza. Segített nekünk a házi feladatokban, különösen akkor, ha valamelyik tantárgyban nehezen boldogultunk. Minden délután leült velünk, és elmagyarázta nekünk, amit nem értettünk” – emlékezett vissza erre az időszakra a modell.
A szülei ugyanakkor más módon is segítették őt és a testvéreit, mivel nem akarták, hogy rossz hatások érjék őket a suli után, ezért gondoskodtak róla, hogy sok más tevékenységekben is részt vegyenek. Claudia például megtanult zongorázni, teniszórákat vett, aerobikra, jazzre, sztepptáncra, és úszásra járt.
Elmondása szerint a szüleinek köszönhető, hogy nem iszik, nem dohányzik, és hogy sosem tartozott azok közé, akik minden este elmentek szórakozni, és reggel 6-ig buliznak. „Olyan gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, akik hazajönnek, és elmondják nekik az igazat” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
