KULT
A Rovatból

„Felbéreltek bennünket, hogy törjünk tányérokat egy cég termékbemutatóján” – Sztorik a 20 éves Momentán Társulatról

Játszottak már hajón, buszmegállóban, sörgyárban és fagyasztott termékekkel teli hűtőpult mellett is. Az improvizációs színjátszás hazai úttörői kedvenc anekdotáikat mesélték el.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. november 17.


Link másolása

A napokban töltötte be 20. születésnapját a Momentán Társulat, akik annak idején Földessy Margit drámastúdiójában ismerkedtek meg egymással, majd váltak az első számú hazai improvizációs színtársulattá. Azóta közel 3000-szer álltak színpadra és több mint 300 ezer nézőt értek el, legnépszerűbb előadásukat, a RögvEstet önmagában 1500 alkalommal játszották.

A kerek évfordulót az Akvárium Klubban ünneplik meg november 19-én egy közel 2 és fél órás impróshow-val, ahol korábbi társulati tagok és más különleges vendégek is színpadra lépnek.

A 20 év során természetesen számtalan vicces vagy emlékezetes anekdota gyűlt össze a színészek fejében. Ezek közül meséltek el néhányat, bár mint azt hozzátették, rengeteg olyan sztorijuk van, amit ilyen-olyan okból inkább megtartanak maguknak.

Hogy lesz a MÁV-szignálból bábszínház, a bordélyból pedig borbély?

„Egyik kedvenc történetünk, amikor Magyarföldre hívtak meg bennünket fellépni. Oda is értünk, kiszálltunk a kocsiból, már zajlott a falunap. Először úgy tűnt, hogy minden rendben, de ahogy jobban szétnéztünk, lassan derengeni kezdett, hogy valami nem stimmel” – idézi fel Boldoghy Borbála.

Kiderült, hogy Magyarlakra sikerült megérkezniük, mert a kollégájuk összekeverte a település nevét. Felhívták a magyarföldi szervezőt, aki rapszodikusan a következőt felelte, miután bevallották, hogy ők bizony épp Magyarlakon vannak: “hol, b*szdmeg???”

Ekkor nagyjából 20 perc volt hátra a tervezett kezdési időpontig. Óriási szerencséjükre a két falu csak 30 kilométerre van egymástól, szóval minimális késéssel sikerült odaérniük, majd megtartani az előadást. Bár mint kiderült, ellenkező esetben az első helyszínen is befogadták volna őket…

Hasonlóan vicces helyzeteket szül, amikor egyikük a színpadon, előadás közben hall félre valamit. Bódy Gergő azt meséli, hogy egyszer a Vajdaságban játszottak, ahol feltette a kérdést a közönségnek, hol játszódjon a következő jelenet – mondjanak egy olyan mindennapos helyszínt, ahol gyakran megfordulnak.

„Egy bácsi a terem hátsó részéből be is kiabálta, hogy »illemhely!« De mindezt olyan erős vajdasági akcentussal, hogy ha azt is hozzávesszük, mennyire ritkán használjuk ma már ezt a szót a mindennapi nyelvben, esélyem se volt megérteni. Legalább ötször visszakérdeztem, egyre közelebb menve a nézőhöz, és egyre cikibbé vált a helyzet, de még mindig nem értettem”

– mondja nevetve.

Végül már szinte ott állt az illető arcában, újra megkérdezte, ő pedig kisebb kétségbeeséssel ismételte el sokadjára, hogy ILLEMHELY, mire átment az üzenet.

Zenefelelősüknek, Pirisi Lászlónak pedig a MÁV-szignált sikerült egyszer bábszínháznak értenie, és a többiek legnagyobb meglepetésére el is kezdett játszani egy aranyos, bábokhoz illő zenét. Ennél is viccesebb volt talán, amikor Tóth Barna a bordélyt hallotta félre borbélynak, majd elkezdett hajvágást imitálni egyik játszótársánál.

Neveket, konkrétumokat is gyakran hallanak félre, ilyen esetekben amikor csak lehet, kisegítik egymást: például ha valaki a sor elején úgy kezdi a történetet, „Péter elment bevásárolni”, a sor végén álló viszont már Istvánként nevezi meg a karaktert, az utána következő gyakran menti úgy a helyzetet, hogy „Péter István, aki egyébként jobban szereti, ha Péternek nevezik…”

Olyan is előfordul, amikor a másik fél nem félrehall valamit, egyszerűen csak rosszul értelmezi a jelenet során kapott jeleket. Az egyik első kapolcsi Mozaik előadásban Rada Bálint egy gyorséttermi dolgozót játszott, Molnár Levente viszont meg volt győződve róla, hogy egy börtönben lévő rabot lát.

Az elején még megvoltak azok a mondatok, amelyek mindkét helyzetre igazak lehetnek („Te mióta vagy itt?” – „8 éve”), a folytatásban viszont olyan vicces párbeszédek jöttek létre, mint például „Mindjárt szünetem lesz, kimegyek kicsit” – „Micsoda, te ki tudsz menni??!”

Részegen imprózni: folyamatos küzdelem az életben maradásért

Szokatlan felkérésekből sem volt hiánya a társulatnak az elmúlt 20 évben. Egy porcelán étkészleteket gyártó cég beépített embereknek használta őket a termékbemutatóján, a feladatuk az volt, hogy váratlanul jelenjenek meg az esemény közepén, és kezdjenek el balhézni, tányérokat törni.

Hasonló volt az is, amikor egy étterembe hívták őket, ahol valamilyen furcsa oknál fogva össze kellett veszniük a csapat jelenlévő tagjaival. Még két nyomozó is volt közöttük, ők egy ponton megérkeztek bőrkabátban, hogy felvegyék a tanúvallomásokat. Itt egyébként végül nem sült el túl jól a performansz, a jelenlévők nem igazán vették a lapot, szóval ehhez hasonló „balhézós” felkéréseket ma már nem vállalnak.

Menekültszállón is tartottak workshopot ukrán gyerekeknek, leginkább kézzel-lábbal magyarázva, mivel nem sokat értettek angolul.

Előfordult, hogy egy festékgyártó új termékének bemutatójára hívták őket, aminek az volt a jellegzetessége, hogy nem maszatolódik, gond nélkül lemosható. Kaptak is egy falfelületet, ami ezzel a bizonyos festékkel volt bevonva, és azt kérték tőlük, hogy minden jelenetben fröcsköljenek rá ketchupot egy bödönből.

Az első években még irodalmi felolvasóesteket is tartottak, ebben az időszakban történt, hogy március 15-i ünnepi műsorra kaptak meghívást a maglódi művelődési házba.

„A csavar az volt a dologban, hogy nem impróztunk, hanem verset kellett mondanunk. Nagyjából 20-30 perces műsorral készültünk, de egy félreértés miatt csak a helyszínen derült ki, hogy egész estés programot várnak tőlünk. A vége az lett, hogy a létező összes verset elmondtuk, amire emlékeztünk, természetesen csapnivalóan, valamint háromszor is elénekeltük az A jó lovas katonának… kezdetű népdalt” – idézi fel Várady Zsuzsi.

Minden évben kapolcsi Momentán Udvar egyik fénypontja a Late Night Show fantázianevű előadás, aminek lényege, hogy az egyik játszót masszívan leitatják közvetlenül a színpadra lépés előtt, a végén pedig megszavazzák a nézők, szerintük ki nem józan.

„Ez egy folyamatos küzdelem az életben maradásért. Leginkább az időérzékem és a memóriám kapcsol ki, nemhogy arra nem emlékszem, mi volt az előző jelenetben, de még arra sem, mire válaszolok épp”

– fogalmaz Penke Bence, akire már kétszer is jutott ez a szerep. A többiek viszont direkt arra játszanak, hogy gyanúsak legyenek, ezért mindenki sokkal felszabadultabb és több mindent enged meg magának, mint egyébként.

„Emiatt rendkívül felelősségoldó a játék, hiszen bármit hibázhatsz, legfeljebb azt hiszik majd rólad, hogy te ittál” – teszi hozzá Bence.

Volt egy nagyszabású rekordkísérletük is, amikor 20 órán keresztül játszottak egyhuzamban hajnaltól késő éjszakáig, ennek végére már mindenki eléggé hasonló állapotban volt ahhoz, mintha részeg lenne.

„Az előadás még úgy-ahogy rendben volt, hiszen hajtott bennünket az adrenalin, a másnap viszont sokkal durvábban kiütközött a fáradtság” – emlékszik vissza Kiskovács Attila.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: