KULT
A Rovatból

„Mocskos egy feladat ez” – kibeszéletlen magyar sorsról forgatott filmet Nagy Dénes

A mozikban a Berlinálén Ezüst Medve-díjat nyert Természetes fény, ami akkor üt igazán, ha úgy ülünk be rá, hogy félretesszük a klasszikus háborús filmekkel kapcsolatos elvárásainkat.


Mocsaras, havas erdei úton katonák vonulnak. Semmibe révedő tekintetek, vállakon lóbált fegyverek és megfeketedett ujjak között szorított cigarettacsonkok villannak fel a téli szürkeségben, majd a sáros egyenruhában menetelő, elcsigázott testeket pásztázó kézikamera megpihen egy arcon. Semetka István alhadnagyén (Szabó Ferenc), akiről anélkül tudjuk, hogy ő lesz a főszereplő, hogy egyetlen szót szólna. És valóban: az ő nézőpontjából látjuk majd az eseményeket, rajta keresztül, vele együtt kell megtalálnunk a fogódzókat a megfoghatatlanban, az értelmet az értelmetlenségben. De ne szaladjunk ennyire előre.

A tábori fotósként is alkalmazott Semetka egyike annak a 90 ezer magyar honvédnak, akiket a második világháború közepe táján abból a célból vezényeltek a németek által megszállt szovjet területekre, hogy kiiktassák az erdőben és a falvakban bujkáló partizánokat. Mocskos egy feladat ez, ilyet nem választ magától az ember, ahogy szülőföldet sem, de a parancs az parancs, és Semetka jó magyar hazafi. Ebben a csúfos történelmi pillanatban pedig az a jó magyar hazafi, aki kiszolgálja a német érdekeket, vagyis tevőlegesen asszisztál egy megveszekedett pszichopata népirtásához és világuralmi törekvéseihez.

A második világháború magyar hadiveszteségeivel kapcsolatban mindenkinek kapásból beugrik a Don-kanyar, de arról a közel százezer honvédről, akiket a németek által elfoglalt szovjet területekre küldtek partizánokra vadászni, egészen a közelmúltig nem illett beszélni.
Azokról a magyar katonákról, akik a mai Ukrajna területén fekvő brjanszki erdőben és környékén felsőbb utasításra, válogatott kegyetlenséggel irtottak ki komplett falvakat asszonyostul, gyerekestül a bárhol megbújni képes ellenség rajtaütéseitől rettegve.

A csendet Závada Pál törte meg Természetes fény című regényével, amit sokan a huszadik század magyar sorstörténetét feldolgozó szépirodalmi művek egyik legjobbikaként tartanak számon. A Závada-kötettel majdnem egyidőben, 2015-ben jelent meg Ungváry Krisztián Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 című könyve, ami történetírásunkban elsőként számol be hazánk fiainak a szovjet partizánháborúban és az ukrajnai népirtásban vállalt szerepéről töredékes forrásokra, hadinaplókra, visszaemlékezésekre és periratokra támaszkodva.

Nagy Dénes, aki dokumentumfilmek és fesztiválgyőztes kisfilmek (Együtt, Lágy eső) után érkezett meg első nagyjátékfilmjéhez, erre a két hiánypótló munkára támaszkodott a Természetes fény forgatókönyvének megírásakor. A sok évtizedet felölelő Závada-regény egyetlen, de talán legfontosabb momentumát emelte ki, történész szakértőnek pedig magát Ungváryt kérte fel. A rendező egy maroknyi magyar honvéd partizánvadász ténykedésének azt a néhány napját dolgozza fel, amik kezdetben lényegében eseménytelenül telnek, hogy végül egy olyan megrázó fordulatban csúcsosodjanak ki, ami visszavonhatatlanul változtatja meg a főszereplő Semetka hátralévő életét, és kérdőjelez meg számunkra is sok mindent, amit eleink második világháborús részvételével kapcsolatban tudni véltünk.

Bravúros a rendező részéről ennek a feszültséggel teli eseménytelenségnek a bemutatása, az ehhez tökéletesen idomuló, hiteles képi világ megteremtése pedig a két állandó alkotótárs, Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis) és Ágh Márton látvány- és jelmeztervező (Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) munkáját dicséri. De hogy igazán átélhetővé váljon számunkra ez a bravúr, meg kell ismernünk ennek a mozgóképnek a sajátos törvényszerűségeit.

Mert a Természetes fény akkor üt igazán, ha félretesszük a klasszikus háborús filmekkel kapcsolatos dramaturgiai elvárásainkat.
Itt nincs mindentudó elbeszélő, aki vezeti a nézőt, csak egymással átfedésbe soha nem kerülő nézőpontok vannak és egy sor kérdés, amire nem kapunk egyértelmű válaszokat. Ebből a történetből hiányoznak a szó megszokott értelmében vett hősök is, erre pedig nagyon jól ráerősít az az alkotói döntés, hogy csupa itthon ismeretlen vagy amatőr színészt látunk, akik ízes tájszólással beszélnek, már ha beszélnek egyáltalán.

Ebben a filmben nem világos, hogy ki a rossz és ki a jó, ki az üldöző és ki az üldözött. Nem tudni, hogy a vétkes valóban vétkes-e vagy ő maga az áldozat. A falubeliek lehet, hogy nem tudnak semmit, de meglehet, hogy tényleg partizánokat bújtatnak a padláson. Pont ilyen lehetett ez a háború, és éppen ezért remek film a Természetes fény, ami nem megérteni, hanem megérezni segít ezt a földi poklot. Egy posztmodern regény posztmodern feldolgozása, egy jellegzetesen huszadik századi magyar sorstörténet átláthatatlan motivációkkal és néma hősökkel. Egy figyelemreméltó elsőfilm egy európai szintű magyar rendezőtől.

Természetes fény

Magyar-lett-francia-német filmdráma, 103 perc, 2021

Rendező: Nagy Dénes

Író: Závada Pál

Szereplők: Szabó Ferenc, Bajkó László, Franczia Gyula


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk