HÍREK
A Rovatból

Megszólaltak a kutatómentők: A „Pilisi rémet” éppen most kreálják meg azok, akik ezt a sok-sok hazugságot terjesztik

A kutatómentők reagáltak arra, hogy az utóbbi hetekben több összeesküvés-elmélet és álhír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy egy rém garázdálkodik a Pilisben.


„Csak kapkodjuk a fejünket, hogy mennyi hazugság és eszement elmélet lát napvilágot Kaszás Nikolett és Miklovicz András eltűnése kapcsán. Talán eljött a pillanat, hogy néhány mondat erejéig mi is megszólaljunk a most kialakuló »rémséges« történetek kapcsán” – írják a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat Facebook-oldalán arra reagálva, hogy az utóbbi hetekben több összeesküvés-elmélet és álhír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy egy rém garázdálkodik a Pilisben.

A kutatómentők szerint „mára eljutottunk odáig, hogy emberek, szervezetek, sajtóorgánumok a valósággal köszönőviszonyban nem álló címet adva írásos anyagaiknak igyekeznek totálisan tönkretenni mások hétköznapjait, pihenését és nem utolsó sorban lehetetlen irányba sodorják az amúgy is nehéz helyzetben levő hozzátartozókat”.

„Mindenki, aki egy kicsit is foglalkozik a témával az pontosan tudhatja, hogy a két eltűnés között párhuzamot keresők jó úton járnak, de nem a kitalált kattintásvadász hülyeségek kapcsán. Mind a két eltűnt családja élete legnehezebb napjait éli meg és nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy megértse az ember, hogy mind a két eltűnt is olyan valakivel próbált és reméljük, hogy András még próbál megküzdeni, akivel nem mindenkinek sikerül. Önmagukkal.

Ebben a helyzetben az lenne a minimum, hogy mindenki békén hagyja ezt a két családot, ahelyett, hogy mindenféle zagyvaságokat terjeszt a Pilisi rémről, a Pilis titkairól.

A »Pilisi rémet« éppen most kreálják meg azok, akik ezt a sok-sok hazugságot terjesztik.

Mindenki, akinek ez a dolga az erején felül próbál ezekben a helyzetekben segítséget nyújtani az eltűnteknek, a hozzátartozóknak és inkább ez lenne a követendő irány” – fogalmaznak.

Azt is közölték, hogy jelenleg nem keresik Andrást. Október 3-án éjszaka viszont a rendőrség kérésére a Pilis-tetőhöz közel átvizsgáltak egy konkrét helyet, de más feladatot nem kaptak. „Kapcsolatban vagyunk a családdal és a hatóságokkal is és ha konkrét adat lesz arra vonatkozóan, hogy hol kell Őt keresni, akkor értelemszerűen bekapcsolódunk mi is a rendőrség koordinációja mellett a kutatásba” – írták.

Mint azt mi is megírtuk: Kaszás Nikolett után újabb túrázó tűnt el a Pilisben. Az 55 éves Mikovicz András október 3-án még együtt ebédelt az édesanyjával. Úgy indult el, hogy tanítani megy és visszatér. A telefonját később megtalálták, a készüléken buszjegy vásárlása látszott a Pilis irányába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.


Tizennégy év alatt 117 milliárd forint került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon (NEA) keresztül – ez a legfőbb megállapítása annak a friss felmérésnek, amelyet a Civilek Új Alapon nevű, 12 szervezetet tömörítő koalíció készített. A kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálja az állami alap működését, ehhez országszerte 665 szervezetet kérdeztek meg.

A csütörtökön közzétett jelentés szerint a NEA súlyos politikai befolyás alatt működik.

A támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek – ezzel a megállapítással a válaszadók 58 százaléka, de még a NEA által támogatott szervezetek 52 százaléka is egyetértett.

A politikai befolyás jeleként említik, hogy a NEA Tanács alapító elnöke Csizmadia László, a Békemeneteket szervező CÖF/CÖKA vezetője volt, a legtöbb forrást elnyerő szervezetek többsége pedig egyértelműen a Fideszhez kötődik – írja a 444.hu. A koalíció szerint a működés átláthatóságát az is gyengítette, hogy hosszú ideig nem készült nyilvános, kereshető nyerteslista a döntésekről.

A jelentés ugyanakkor árnyalja is a képet: a megkérdezettek szerint a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása, a válaszadók 58 százaléka szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. Az állami támogatást szerintük meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta, amelynek alapítója, Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja és a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik. Kulcsszereplői voltak Szalay-Bobrovniczky Vince (címlapkép) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Gulyás Gergely egykori tárcavezető is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk