Majomkirály – A klasszikus kínai történet gyerekmesébe oltva
Miről szól a Majomkirály? Egy rövidke szelete (konkrétan az első hét fejezete) a több mint 2000 oldalas híres kínai regénynek, a Nyugati utazásnak. A Vu Cseng-ennek tulajdonított mitológiai tárgyú regényt valamikor 1500 és 1582 között írhata, a híres zarándok Hszüan-cang indiai utazása köré épül és gyakorlatilag egy tanmese a Taoizmusról és Buddhizmusról.
A Dragon Ball Songokuja gyakorlatilag a Majomkirály – eredeti nevén Sun Wukong – másolata. Egy hihetetlen erővel bíró mitológiai lény, aki kicsit egyszerűbb ész terén, de annál habókosabb és kiszámíthatatlanabb.
A filmet Anthony Stacchinek köszönhetjük, akinek a méltatlanul elfeledett, 2014-es Doboztrollok után ez az második egész estés rendezése. Alapvetően minden a helyén van. Az angol szinkronhangokra az ázsiai színészszakma krémjét kérték fel,
Történetünk nagyjából követi az eredeti regény csapásvonalait, de nem állítja be a Majomkirályt annyira antagonistának, mint a könyv. A könyv első hét fejezetében filmünk főhőse gyakorlatilag a káosz megtestesítője volt. Majd tanult a hibáiból és beállt Hszüan-cangot segíteni utazásában. Gyorsan megismerjük, hogy került a szupermajom a világunkba, és min ment keresztül gyermekkorában. Ha már nem Wukong lesz a „gonosz” a sztoriban, gyorsan a sárkánykirályt teszik meg azzá, akivel a regényben a Majomkirálynak semmi gondja nem volt, tőle kapta a híres fegyverét is, a majombotot. Itt ezt a fegyvert ellopja főszereplőnk, így egy kicsit mesterkélt a konfliktus.
Ebben a hobókos animációs kalandban elkíséri főhősünket egy ember is, Lin, aki szintén próbálja a saját céljait elérni, nem éppen etikus módszerekkel. Nem illik bele ugyan szervesen Lin karaktere a történetbe, de mégse lóg ki, mint teljesen új, nem oda tartozó elem. Ha már gyerekfilm, a humor is működik, nem földön fetrengős, de kacagtatónak nevezhető, még felnőtt fejjel is.
Nagyon érdekes a Majomkirály, mert az alapanyag miatt sokkal komplexebb, mint egy szokásos Netflixes mese, ugyanakkor ez a legnagyobb hibája is: a célközönség a gyerekek voltak. Hatalmas potenciál lett volna egy animációs Nyugati utazás sorozatban. Hihetetlenül összetett történet, ami a mai napig megállja a helyét.
Pedig az alapgondolatok ott vannak, Wukong sokszor nagyon önzően viselkedik és döntései következményei teljes tudatában cselekszik szörnyűségeket. Érthető, hogy féltek tőle, hogy túl sokat akar a szarka, ezért csak a Majomkirály eredettörténetét dolgozták fel. Pedig Wukong csak egy mellékszereplője az eredeti könyvnek, csupán megtudjuk a háttértörténetét, és azután találkozunk csak az igazi főszereplővel Hszüan-canggel. A filmnek gyakorlatilag ott van vége, ahol az igazi kaland elkezdődne, ezért eléggé befejezetlennek érződik.
Az animáció teljesen elfogadható színvonalú, nem egy Pixar, vagy Disney minőség, de nem is várjuk el. A zenék alapvetően jók, de a kötelező énekelgetéstől feláll a hátamon a szőr. Egyszerűen nem illet ebbe a történetbe. A szinkron szuper, a Majomkirályt játszó Jimmy O. Yang lubickol a szerepében, de a többiek is jó iparos munkát végeztek. Külön kiemelném, hogy Wukong fegyverét is szinkronizálták, ami eltér az eredeti koncepciótól, de
Ráadásul nagyon menő „nyelven” beszél a bot.
A forgatókönyv ügyes, az eltérések beleférnek, hiszen finomítani kellett a célközönség miatt, viszont azért így is maradt bőséggel felnőtt tartalom. Az első démon, aki ellen bizonyít Wukong, kismajmokat rabol, ezután amikor látjuk a rejtekhelyét egy hatalmas üst van egy tábortűz felett. Innen már csak össze kell rakni a két információt és a néző tudja is, mi lett annak a sok bébimajomnak a sorsa.
Összefoglalva, a Majomkirály jó móka, kicsit hosszúnak tűnhet, mert egy elég összetett történetet akar bemutatni, egyszerű eszközökkel. A célközönséget szerintem nem jól lőtték be, és lehettek volna bátrabbak a Netflixnél.
Így csak az a tipikus egyszernézős vasárnap délutáni mese, amit miután megnézünk el is felejtünk. Kár érte.
