KULT
A Rovatból

Majdnem odaveszett egy tűzben, prérifarkasnak tartotta magát, és szemüveg nélkül gyakorlatilag vak – A Jake Gyllenhaal-portré

Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.


David Fincher 2007-es Zodiákus című filmjének egyik jelenetében Robert Graysmith, a Jake Gyllenhaal által alakított újságíróból lett amatőr nyomozó bemegy egy barkácsbotlba, ahol megpillantja azt a férfit, akiről úgy véli, hogy korának leghírhedtebb sorozatgyilkosa lehet. Próbál feltűnésmentes maradni, de nem tudja megállni, hogy ne bámulja őt, a tekintete pedig valósággal lyukat éget a képernyőn.

A bámulás Gyllenhaal egyik színészi specialitása. Bilge Ebiri, a Vulture írója szerint a 43 éves színésznek vannak „a legkifejezőbb szemei generációjának minden főszereplője közül”.

Ezt pedig rengeteg filmjében tudta kamatoztani, gondoljunk csak például az Éjjeli féregre (2014), amelynek kedvéért Jake sok kilótól szabadult meg, hogy az amúgy is nagy szemei még nagyobbnak tűnjenek.

Na de kezdjük az elején! Jacob Benjamin Gyllenhaal 1980. december 19-én született Los Angelesben Naomi Foner forgatókönyvíró és Stephen Gyllenhaal filmrendező gyermekeként, vagyis adott volt a filmes közeg, amit persze már egészen kiskorában ki is használt. Nővére, az 1977-ben született színésznő-rendező, Maggie Gyllenhaal szintén világszerte ismert és népszerű. Egyébként svéd és angol származásúak, utolsó, Svédországban született felmenőjük a dédapjuk, Anders Leonard Gyllenhaal volt. Az édesanyjuk, Naomi zsidó, New Yorkban született orosz-lengyelországi askenázi zsidó családban, így Jake is zsidónak tartja magát. Paul Newman és Jamie Lee Curtis a keresztszülei, Newmant egyben a legfőbb szakmai példaképének is tartja.

Már korán, gyermekként bekerült a filmes világba a családja iparághoz fűződő kapcsolatainak köszönhetően. Színészként Billy Crystal fiaként debütált az 1991-es Irány Colorado! című vígjátékban. A szülei viszont azt már nem engedték, hogy szerepeljen a Kerge kacsákban (1992) is, mert ehhez két hónapra el kellett volna hagynia az otthonát. A következő években azonban támogatták őt abban, hogy meghallgatásokra járjon, ám ha kiválasztották őt egy szerepre, azt már nem vállalhatta el. Kivételt képeztek az apja filmjei, így például feltűnt az 1993-as Veszélyes nő című filmben (a nővérével, Maggie-vel együtt), a Gyilkos utcák című sorozat egyik 1994-es epizódjában, vagy a Fű alatt című 1998-as vígjátékban. A középiskola utolsó évét megelőzően az egyetlen olyan projekt, amiben feltűnhetett, az 1993-as Josh és S.A.M. című, kevéssé ismert ifjúsági kalandfilm volt.

Buddhistából problémás tini

A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy Jake nyári munkákat vállaljon, hogy eltartsa magát, így aztán vízimentőként és pincérként dolgozott egy családi barát által üzemeltetett étteremben. Jake szerint a szülei bátorították a művészi önkifejezését is: „Folyamatosan támogattak bizonyos dolgokban, más tekintetben viszont hiányoztak. Határozottan a kifejezésben és a kreativitásban volt mindig is a legjobb a családom” – mesélte Gyllenhaal, aki 1998-ban érettségizett a Los Angeles-i Harvard-Westlake gimiben, majd felvették a Columbia Egyetemre, ahol a nővére már végzős volt, és ahol az édesanyja is diplomázott, itt Jake egyébként keleti vallásokat és buddhista filozófiát hallgatott. A buddhizmus iránti érdeklődése és a jelen pillanatra való nyitottsága pedig meghatározza a színészi munkásságát is. „Azzal szoktam kezdeni, hogy kihúzom a forgatókönyvből a színpadi utasításokat" – mondta – „Mindent, ami előre sugallja, hogyan kellene érezned vagy viselkedned. Van egy jelenet abban a Meryl Streep-filmben, a Veszélyes vizekenben. A családját elrabolják, és egy fickó fegyvert ránt, az első reakciója a fegyver láttán pedig az, hogy elneveti magát. Aztán megrémül. Imádom ezeket a mikrokozmikusan őszinte részleteket.” Két év után azonban Jake abbahagyta az egyetemet, hogy a színészetre koncentrálhasson, de kifejezte szándékát, hogy majd egyszer megszerzi a diplomát is.

A sikerre pedig nem is kellett sokat várni. Az első főszerepét az 1999-es Októberi égboltban játszotta, Joe Johnston (Drágám, a kölykök összementek, Rocketeer, A tűz óceánja, Amerika Kapitány – Az első bosszúálló) rendezésében, amely Homer Hickam Rocket Boys című önéletrajzát dolgozta fel, és amelyben egy nyugat-virginiai tinit alakított, aki egy tudományos ösztöndíjat igyekszik elnyerni, mert nem szeretne szénbányászként tevékenykedni a továbbiakban.

A film pozitív fogadtatásban részesült, és 32 millió dollárt hozott, sokan Gyllenhaal „áttörő alakításaként" jellemezték.

Pedig az igazi áttörés csak két évvel később érkezett. Ez volt a Donnie Darko, Jake második főszerepe, ami ugyan nem lett kasszasiker a 2001-es bemutatásakor, de óriási kultfilmmé vált. A Richard Kelly által rendezett film 1988-ban játszódik, Gyllenhaal pedig egy problémás tinédzsert alakít, akinek látomásai vannak egy 180 centi magas rémnyúlról, Frankről, aki azt mondja neki, hogy a világ a végéhez közeledik.

Siker, gyilkosság, tűzvész

Ezután pedig nem volt megállás, szerzői darabok és blockbusterek egyaránt tarkítják a filmográfiáját. Ő maga a nagy karrierváltást körülbelül 14 évvel ezelőttre teszi, közvetlenül azelőttre, hogy betöltötte volna a 30. életévét. Állítása szerint van az ezelőtt és az ezutáni időszaka. A korai sikereit követően ugyanis a kultikus Donnie Darko és a Heath Ledger mellett nyújtott Oscar-jelölt alakítása után a Brokeback Mountain: Túl a barátságonban, úgy tűnt, a pályája a hollywoodi pénz nyomában lohol. 2010-ben például főszerepet játszott a 200 millió dolláros Disney-videójáték-adaptációban, a Perzsia hercege: Az idő homokjában, illetve egy Viagra-ügynök szerepét is elvállalta a Szerelem és más drogok című romantikus vígjátékban Anne Hathaway oldalán. Gyllenhaal azonban nem volt meggyőződve arról, hogy ő csupán ilyen filmekre jó.

Vett egy nagy levegőt, majd belevetette magát a nagyobb kihívást jelentő, kevésbé nyilvánvalóan közönségbarát filmekbe, kezdve Az utolsó műszak (2012) című elismert, kis költségvetésű krimi-drámával.

A felkészüléshez öt hónapot töltött a Los Angeles-i rendőrség berkeiben, egy alkalommal pedig szemtanúja volt egy gyilkosságnak is egy drogfogás során. Azt mondja, hogy a látszattal kacérkodó élet után a valóság végül ekkor jutott el hozzá.

Az életveszéllyel azonban már korábban is farkasszemet nézett: 2006 decemberében Jake és a nővére, Maggie épp a kaliforniai Invernessben lévő Manka's Inverness Lodge nevű étteremben voltak, mivel ott vakációztak. Az épületre azonban hajnali 3 körül rádőlt egy fa, amely miatt tűz keletkezett. Körülbelül egy tucatnyian voltak az épületben, de szerencsére sikerült mindenkinek kimenekülnie, még mielőtt a nagy szél miatt a tűz mindent elpusztított. A társtulajdonos és sztárszakács Daniel DeLong utólag azt mondta, hogy Jake és Maggie nagyon bátrak és segítőkészek voltak. „Jake például segített kihúzni a dolgokat a tűzből" – tette hozzá.

Egyébként azt sem tudják sokan Gyllenhaalról, hogy nagyon rossz a szeme. Nemrég például bevallotta, hogy szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem lát, de ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, elmondása szerint vannak pillanatok, amikor ez kifejezetten az előnyére válik. „Reggelente, mielőtt felhúzom a szemüvegem, és még nem látok semmit, végre egy kicsit magamban lehetek” – mesélte, a Telegraph-nak korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyerekként „könnyű célpont volt" az osztálytársai számára, mivel korrekciós szemüveget kellett viselnie, amiért sokan csúfolták. Ugyanakkor rengeteg alakítása során tudott meríteni abból, hogy saját bevallása szerint eléggé érzékeny gyerek volt.

Jake, a prérifarkas

A Gyllenhaal által meghozott döntés/változás pedig egybeesett más változásokkal is az életében. „Sok minden újradefiniálta önmagát. Nem mindegyik volt jó” – mondta egy interjúban. Ott volt például a barátja, Heath Ledger 2008-as halála. Ráadásul a szülei is elváltak. Az azóta készült filmjeiben épp ezért folyamatosan próbára tette magát. A 2015-ös Everesthez három hónapon át forgatott az Alpokban, Izlandon és a Mount Everest alaptáborában, az ugyanebben az évben bemutatott Mélyütés című bokszeposz kedvéért fél évet töltött egy profi edzőteremben, s ahogy fentebb is áll, az Éjjel féreg főszerepéért durván lefogyott.

„Amikor elkezdtem megtanulni a párbeszédeket az Éjjeli féreghez, a szavak és az írásjelek annyira különlegesek voltak, hogy a testem elkezdett bizonyos módon reagálni rájuk. Volt ez az állatos elképzelésem, mintha egy prérifarkas lennék.

Dél-Kaliforniában nőttem fel, és éjszakánként néha hallani lehetett az üvöltésüket, ahogy széttépnek egy ártatlan állatot, ezért gondoltam, hogy a karakteremnek is ilyennek kell lennie. A prérifarkasok mindig betegesnek tűnnek: vékonyak, és őrült tekintetük van, na meg az árnyékban bolyonganak. Rájötten, hogy ez koncepcióként abszolút működik, így ehhez az elképzeléshez alakítottam magam” – mesélte. A változás pedig valóban páratlan lett, sokak szerint Gyllenhaal az Éjjeli féregben nyújtotta élete eddigi legjobb alakítását, és pofátlanság, hogy még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra.

Későn jött szerelem

Bár a pletykalapok az évek során keményen próbálták Gyllenhaalt lehetséges partnerekkel összehozni – pl. Natalie Portmannel, Minka Kellyvel, a Mélyütés-beli partnerével, Rachel McAdamsszel vagy Ruth Wilsonnal –, ezek nem voltak igazak, Jake maga pedig azt sugallta, hogy a kemény munka minden hosszabb távú románcának rovására ment. Egy korábbi állítása szerint kétszer-háromszor volt életében szerelmes. „Néha éltem együtt barátnőkkel. A házam pedig mindig nyitva áll a barátaim előtt" – mondta. És majdnem 40 éves koráig tényleg nem volt egy-két évnél hosszabb kapcsolata… 2002-ben kezdett randizni Kirsten Dunst színésznővel, miután a nővére, Maggie, aki Dunsttal együtt játszott a Mona Lisa mosolya című filmben, bemutatta őket egymásnak; végül 2004-ben barátságban szakítottak. 2007-től 2009-ig randevúzott a Kiadatás-beli partnerével, Reese Witherspoonnal, 2010 októberétől 2011 januárjáig, tehát mindössze három hónapig Taylor Swifttel, majd 2013 júliusától decemberéig a modell Alyssa Millerrel járt.

Végül 2018-ban jött a nagy szerelem az akkor 22 éves francia modell, Jeanne Cadieu személyében (Jake ekkor már a 38-hoz közelített), akivel immár hat éve egy alkotnak egy párt, meg nem nevezett források szerint pedig Jake családot is szeretne alapítani Jeanne-nal, merthogy eddig még nem született gyermeke.

Gyllenhaal emellett állítása szerint többet szeretne színházzal is foglalkozni, korábban ugyanis a fiatal brit író, Nick Payne több darabjában is szerepelt. Emellett elkerülhetetlen ambíciói vannak a rendezéssel kapcsolatban is:

„Szeretném nézni, ahogy nálam tehetségesebb emberek játszanak egy jelenetet, és nem kell bemocskolnom azt a saját tehetségtelenségemmel" – mondta egyszer nem kevés álszerénységgel.

És hogy mi a helyzet a munkán túl? „Apám, a svéd egyszer valami gyönyörű dolgot mondott: »Jake, ne felejtsd el, hogy szórakozni is kell!«. Erre én: »Ó, akkor most már rendben vagyok? Eleget tettem?« »Igen, miért ne engedhetnéd el magad?« - mondta nevetve, majd visszarohant a vágószobába, hogy a filmjén dolgozzzon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.


„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.

A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.

Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.

„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.

A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.

„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”

– tette hozzá.

A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.

„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.

Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Disney+ váratlanul ledobta az év egyik legszórakoztatóbb sorozatát: az Alice és Steve egy igazi dramedy-gyöngyszem
Ilyennek képzelem, ha a Fleabag, a Szexoktatás és az Office egy nagyon rossz ötlet után közös gyereket vállal. A végeredmény egyszerre szívszorító, abszurd és brutálisan vicces. Mindenki szeret valakit, akit éppen gyűlöli ugyan azt a személyt. És ettől válik az egész ennyire ellenállhatatlanná. Leülsz elé és ledarálod, más megoldás nincs…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. június 10.



Az utóbbi években rengeteg vígjátéksorozat próbálta újra feltalálni a műfajt. Voltak, amelyek a klasszikus sitcomok receptjét modernizálták, mások az abszurd irányba mozdultak el, akadtak olyanok is, akik a drámát és a komédiát keverték egyetlen keserédes eleggyé. A Disney+ legújabb sorozata, az Alice és Steve azonban nem igazán akar trendeket követni. Egyszerűen fog egy alapvetően kényelmetlen helyzetet, majd addig fokozza a feszültséget, amíg a néző egyszerre nevet, szenved és képtelen elfordítani a tekintetét.

Egy igazi dramedy-gyöngyszem!

Ha valaki rajong az olyan kínosan vicces produkciókért, mint az Office, vagy kedveli a szociális katasztrófákra épülő humort, amelyben Tim Robinson szinte külön műfajt teremtett magának, akkor itt nagyon jó helyen jár. Ez ugyanakkor nem amerikai típusú cringe-komédia. Sokkal inkább a brit keserédes vígjátékok hagyományából építkezik, ahol a humor gyakran a szereplők önpusztító döntéseiből, rossz időzítéséből és érzelmi éretlenségéből fakad.

A történet középpontjában Steve áll, akit Jemaine Clement alakít. Steve ötvenhat éves, kissé elveszett, kissé furcsa, de alapvetően szerethető figura, aki váratlanul intim kapcsolatba kerül legjobb barátja huszonhat éves lányával, Izzyvel (Yali Topol Margalith). A korkülönbség önmagában is bőven elegendő konfliktusforrás lenne, de a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Steve évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a lány családjával. Vagyis nem egyszerűen egy szokatlan románcról van szó, hanem egy olyan döntésről, amely egy egész baráti és családi közösség alapjait rengeti meg.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem próbálja mesterségesen dramatizálni ezt a helyzetet, vagy húzni feleslegesen az időt, azzal, hogy ki-mikor tudja meg a „szörnyű” tettet.

Az infót mindenki megkapja, mint az atombombát ledobják, aztán mi meg nézzük a következményeket. Már önmagában annyira kellemetlen és összetett a helyzet, hogy nincs szükség extra fordulatokra. A karakterek reakciói természetesek, még akkor is, amikor teljesen irracionálisan viselkednek. Pontosan ezért működik ennyire jól az egész. Emberi döntések, gonosz, kegyetlen, mocskos módszerek, egy szakítás, akár egy családot is tönkre tehet.

Clement tökéletes választás Steve szerepére. Az új-zélandi színész és humorista évek óta bizonyítja, hogy senki sem tud olyan hitelesen életre kelteni furcsa, társadalmilag kissé ügyetlen figurákat, mint ő. Ráadásul itt visszafogottabb, emberibb karaktert alakít, mint sok korábbi szerepében. Steve nem egy bohóc, hanem egy esendő ember, aki belekeveredett egy olyan kapcsolatba, amelyet talán maga sem tud teljesen elhinni.

Elképesztően hálás és maga sem hiszi el, hogy megérdemli a nála fiatalabb, élettel teli egyetemista lányt.

A másik nagy nyertes Nicola Walker. Alice figurája könnyen válhatott volna egydimenziós, hisztérikus ellenféllé, de Walker sokkal többet hoz ki belőle. Az anya egyszerre sértett, dühös, összezavarodott, irigy és végtelenül emberi. Nehéz nem együtt érezni vele, miközben időnként teljesen elveszíti a kontrollt a helyzet felett. Hozzá fűződnek a sorozat leggonoszabb pillanatai. Élvezet nézni, ahogy a karakter folyamatosan egyensúlyoz a tragédia és a komédia határán, és éppen ettől válik emlékezetessé.

A két régi barát kapcsolatának teljes szétesése adja a sorozat igazi érzelmi magját.

Nem csupán egy romantikusan vicces történetet látunk, hanem két ember állóháborúját, akik valaha jobban ismerték egymást, mint bárki más. Emiatt mindent tudnak is egymásról, ami sok-sok kellemetlen pillanathoz vezet. Az egymásnak okozott sebek ezért sokkal mélyebbek, mint egy átlagos konfliktus esetében. A széria remekül mutatja meg, milyen vékony határ választja el a szeretetet a sértettségtől és az irigységtől.

A hangulat gyakran idézi meg a Szexoktatás világát, de közben érezhetünk egy kis Rózsák háborúját is. A különbség az, hogy itt minden jóval hétköznapibb és ezáltal sokkal fájdalmasabb. A szereplők nem grandiózus összeesküvések vagy drámai árulások miatt sodródnak bajba, hanem saját hibáik, bizonytalanságaik és önámításuk következtében.

A sötét titkok, amiket ennyire közelálló emberek őriztek egymásról, pikk-pakk kikerülnek a nagyvilágba.

A sorozat szinte hullámvasútként működik, csak éppen itt nincsenek felemelkedések, hanem sok-sok zuhanás váltja egymást, néha egy kis egyenes sínnel. Amikor azt hisszük, hogy a helyzet már nem lehet kínosabb vagy rosszabb, a forgatókönyv talál egy újabb módot arra, hogy még mélyebbre lökje a szereplőket. Ez a fajta katasztrófaturizmus meglepően addiktívvá teszi az egészet. Nézőként pontosan tudjuk, hogy valami rettenetes fog történni, mégis alig várjuk a következő jelenetet.

Külön említést érdemel az író. Sophie Goodhart forgatókönyve végig magabiztosan kezeli a kényes témákat, miközben soha nem veszti el a humorérzékét.

A brit fekete humor egészen magas szinten képviselteti magát. Mindenki egyre mélyebbre süllyed a gyarlóság mocsarában. Érezhető rajta az a brit szemlélet, amely egyszerre képes kegyetlenül őszinte és végtelenül vicces lenni. Nem véletlen, hogy időnként a Szexoktatás, vagy a Fleabag jut róla eszünkbe: hasonló érzékenységgel nyúl az emberi kapcsolatokhoz. Egyébként előbbit szintén Goodhart írta.

A sorozat végső soron nem a korkülönbségről vagy a botrányos románcról szól. Sokkal inkább a barátságról, az öregedésről, a sértettségről és arról, hogyan tudják a hozzánk legközelebb álló emberek a legjobban megnehezíteni az életünket. Egyszerre szeretetteljes és kegyetlen portré az emberi kapcsolatokról.

Ritkán fordul elő, hogy egy vígjátéksorozat ennyire könnyedén beszippantson.

Ez, az a fajta produkció, amelynél az ember eredetileg csak egy részt akar megnézni, majd pár órával később azon kapja magát, hogy már a finálénál tart. Szerencsére/sajnos nem hosszú, a hat részes évad kb. 26 perces részekkel pikk-pakk véget ért. Akik szerették a Fleabaget, a Szexoktatást vagy általában a brit komédiák keserédes világát, azoknak ez szinte kötelező darab. Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb és legokosabb vígjátéksorozata. Én már most követelem a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk