KULT
A Rovatból

Majdnem odaveszett egy tűzben, prérifarkasnak tartotta magát, és szemüveg nélkül gyakorlatilag vak – A Jake Gyllenhaal-portré

Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.


David Fincher 2007-es Zodiákus című filmjének egyik jelenetében Robert Graysmith, a Jake Gyllenhaal által alakított újságíróból lett amatőr nyomozó bemegy egy barkácsbotlba, ahol megpillantja azt a férfit, akiről úgy véli, hogy korának leghírhedtebb sorozatgyilkosa lehet. Próbál feltűnésmentes maradni, de nem tudja megállni, hogy ne bámulja őt, a tekintete pedig valósággal lyukat éget a képernyőn.

A bámulás Gyllenhaal egyik színészi specialitása. Bilge Ebiri, a Vulture írója szerint a 43 éves színésznek vannak „a legkifejezőbb szemei generációjának minden főszereplője közül”.

Ezt pedig rengeteg filmjében tudta kamatoztani, gondoljunk csak például az Éjjeli féregre (2014), amelynek kedvéért Jake sok kilótól szabadult meg, hogy az amúgy is nagy szemei még nagyobbnak tűnjenek.

Na de kezdjük az elején! Jacob Benjamin Gyllenhaal 1980. december 19-én született Los Angelesben Naomi Foner forgatókönyvíró és Stephen Gyllenhaal filmrendező gyermekeként, vagyis adott volt a filmes közeg, amit persze már egészen kiskorában ki is használt. Nővére, az 1977-ben született színésznő-rendező, Maggie Gyllenhaal szintén világszerte ismert és népszerű. Egyébként svéd és angol származásúak, utolsó, Svédországban született felmenőjük a dédapjuk, Anders Leonard Gyllenhaal volt. Az édesanyjuk, Naomi zsidó, New Yorkban született orosz-lengyelországi askenázi zsidó családban, így Jake is zsidónak tartja magát. Paul Newman és Jamie Lee Curtis a keresztszülei, Newmant egyben a legfőbb szakmai példaképének is tartja.

Már korán, gyermekként bekerült a filmes világba a családja iparághoz fűződő kapcsolatainak köszönhetően. Színészként Billy Crystal fiaként debütált az 1991-es Irány Colorado! című vígjátékban. A szülei viszont azt már nem engedték, hogy szerepeljen a Kerge kacsákban (1992) is, mert ehhez két hónapra el kellett volna hagynia az otthonát. A következő években azonban támogatták őt abban, hogy meghallgatásokra járjon, ám ha kiválasztották őt egy szerepre, azt már nem vállalhatta el. Kivételt képeztek az apja filmjei, így például feltűnt az 1993-as Veszélyes nő című filmben (a nővérével, Maggie-vel együtt), a Gyilkos utcák című sorozat egyik 1994-es epizódjában, vagy a Fű alatt című 1998-as vígjátékban. A középiskola utolsó évét megelőzően az egyetlen olyan projekt, amiben feltűnhetett, az 1993-as Josh és S.A.M. című, kevéssé ismert ifjúsági kalandfilm volt.

Buddhistából problémás tini

A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy Jake nyári munkákat vállaljon, hogy eltartsa magát, így aztán vízimentőként és pincérként dolgozott egy családi barát által üzemeltetett étteremben. Jake szerint a szülei bátorították a művészi önkifejezését is: „Folyamatosan támogattak bizonyos dolgokban, más tekintetben viszont hiányoztak. Határozottan a kifejezésben és a kreativitásban volt mindig is a legjobb a családom” – mesélte Gyllenhaal, aki 1998-ban érettségizett a Los Angeles-i Harvard-Westlake gimiben, majd felvették a Columbia Egyetemre, ahol a nővére már végzős volt, és ahol az édesanyja is diplomázott, itt Jake egyébként keleti vallásokat és buddhista filozófiát hallgatott. A buddhizmus iránti érdeklődése és a jelen pillanatra való nyitottsága pedig meghatározza a színészi munkásságát is. „Azzal szoktam kezdeni, hogy kihúzom a forgatókönyvből a színpadi utasításokat" – mondta – „Mindent, ami előre sugallja, hogyan kellene érezned vagy viselkedned. Van egy jelenet abban a Meryl Streep-filmben, a Veszélyes vizekenben. A családját elrabolják, és egy fickó fegyvert ránt, az első reakciója a fegyver láttán pedig az, hogy elneveti magát. Aztán megrémül. Imádom ezeket a mikrokozmikusan őszinte részleteket.” Két év után azonban Jake abbahagyta az egyetemet, hogy a színészetre koncentrálhasson, de kifejezte szándékát, hogy majd egyszer megszerzi a diplomát is.

A sikerre pedig nem is kellett sokat várni. Az első főszerepét az 1999-es Októberi égboltban játszotta, Joe Johnston (Drágám, a kölykök összementek, Rocketeer, A tűz óceánja, Amerika Kapitány – Az első bosszúálló) rendezésében, amely Homer Hickam Rocket Boys című önéletrajzát dolgozta fel, és amelyben egy nyugat-virginiai tinit alakított, aki egy tudományos ösztöndíjat igyekszik elnyerni, mert nem szeretne szénbányászként tevékenykedni a továbbiakban.

A film pozitív fogadtatásban részesült, és 32 millió dollárt hozott, sokan Gyllenhaal „áttörő alakításaként" jellemezték.

Pedig az igazi áttörés csak két évvel később érkezett. Ez volt a Donnie Darko, Jake második főszerepe, ami ugyan nem lett kasszasiker a 2001-es bemutatásakor, de óriási kultfilmmé vált. A Richard Kelly által rendezett film 1988-ban játszódik, Gyllenhaal pedig egy problémás tinédzsert alakít, akinek látomásai vannak egy 180 centi magas rémnyúlról, Frankről, aki azt mondja neki, hogy a világ a végéhez közeledik.

Siker, gyilkosság, tűzvész

Ezután pedig nem volt megállás, szerzői darabok és blockbusterek egyaránt tarkítják a filmográfiáját. Ő maga a nagy karrierváltást körülbelül 14 évvel ezelőttre teszi, közvetlenül azelőttre, hogy betöltötte volna a 30. életévét. Állítása szerint van az ezelőtt és az ezutáni időszaka. A korai sikereit követően ugyanis a kultikus Donnie Darko és a Heath Ledger mellett nyújtott Oscar-jelölt alakítása után a Brokeback Mountain: Túl a barátságonban, úgy tűnt, a pályája a hollywoodi pénz nyomában lohol. 2010-ben például főszerepet játszott a 200 millió dolláros Disney-videójáték-adaptációban, a Perzsia hercege: Az idő homokjában, illetve egy Viagra-ügynök szerepét is elvállalta a Szerelem és más drogok című romantikus vígjátékban Anne Hathaway oldalán. Gyllenhaal azonban nem volt meggyőződve arról, hogy ő csupán ilyen filmekre jó.

Vett egy nagy levegőt, majd belevetette magát a nagyobb kihívást jelentő, kevésbé nyilvánvalóan közönségbarát filmekbe, kezdve Az utolsó műszak (2012) című elismert, kis költségvetésű krimi-drámával.

A felkészüléshez öt hónapot töltött a Los Angeles-i rendőrség berkeiben, egy alkalommal pedig szemtanúja volt egy gyilkosságnak is egy drogfogás során. Azt mondja, hogy a látszattal kacérkodó élet után a valóság végül ekkor jutott el hozzá.

Az életveszéllyel azonban már korábban is farkasszemet nézett: 2006 decemberében Jake és a nővére, Maggie épp a kaliforniai Invernessben lévő Manka's Inverness Lodge nevű étteremben voltak, mivel ott vakációztak. Az épületre azonban hajnali 3 körül rádőlt egy fa, amely miatt tűz keletkezett. Körülbelül egy tucatnyian voltak az épületben, de szerencsére sikerült mindenkinek kimenekülnie, még mielőtt a nagy szél miatt a tűz mindent elpusztított. A társtulajdonos és sztárszakács Daniel DeLong utólag azt mondta, hogy Jake és Maggie nagyon bátrak és segítőkészek voltak. „Jake például segített kihúzni a dolgokat a tűzből" – tette hozzá.

Egyébként azt sem tudják sokan Gyllenhaalról, hogy nagyon rossz a szeme. Nemrég például bevallotta, hogy szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem lát, de ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, elmondása szerint vannak pillanatok, amikor ez kifejezetten az előnyére válik. „Reggelente, mielőtt felhúzom a szemüvegem, és még nem látok semmit, végre egy kicsit magamban lehetek” – mesélte, a Telegraph-nak korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyerekként „könnyű célpont volt" az osztálytársai számára, mivel korrekciós szemüveget kellett viselnie, amiért sokan csúfolták. Ugyanakkor rengeteg alakítása során tudott meríteni abból, hogy saját bevallása szerint eléggé érzékeny gyerek volt.

Jake, a prérifarkas

A Gyllenhaal által meghozott döntés/változás pedig egybeesett más változásokkal is az életében. „Sok minden újradefiniálta önmagát. Nem mindegyik volt jó” – mondta egy interjúban. Ott volt például a barátja, Heath Ledger 2008-as halála. Ráadásul a szülei is elváltak. Az azóta készült filmjeiben épp ezért folyamatosan próbára tette magát. A 2015-ös Everesthez három hónapon át forgatott az Alpokban, Izlandon és a Mount Everest alaptáborában, az ugyanebben az évben bemutatott Mélyütés című bokszeposz kedvéért fél évet töltött egy profi edzőteremben, s ahogy fentebb is áll, az Éjjel féreg főszerepéért durván lefogyott.

„Amikor elkezdtem megtanulni a párbeszédeket az Éjjeli féreghez, a szavak és az írásjelek annyira különlegesek voltak, hogy a testem elkezdett bizonyos módon reagálni rájuk. Volt ez az állatos elképzelésem, mintha egy prérifarkas lennék.

Dél-Kaliforniában nőttem fel, és éjszakánként néha hallani lehetett az üvöltésüket, ahogy széttépnek egy ártatlan állatot, ezért gondoltam, hogy a karakteremnek is ilyennek kell lennie. A prérifarkasok mindig betegesnek tűnnek: vékonyak, és őrült tekintetük van, na meg az árnyékban bolyonganak. Rájötten, hogy ez koncepcióként abszolút működik, így ehhez az elképzeléshez alakítottam magam” – mesélte. A változás pedig valóban páratlan lett, sokak szerint Gyllenhaal az Éjjeli féregben nyújtotta élete eddigi legjobb alakítását, és pofátlanság, hogy még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra.

Későn jött szerelem

Bár a pletykalapok az évek során keményen próbálták Gyllenhaalt lehetséges partnerekkel összehozni – pl. Natalie Portmannel, Minka Kellyvel, a Mélyütés-beli partnerével, Rachel McAdamsszel vagy Ruth Wilsonnal –, ezek nem voltak igazak, Jake maga pedig azt sugallta, hogy a kemény munka minden hosszabb távú románcának rovására ment. Egy korábbi állítása szerint kétszer-háromszor volt életében szerelmes. „Néha éltem együtt barátnőkkel. A házam pedig mindig nyitva áll a barátaim előtt" – mondta. És majdnem 40 éves koráig tényleg nem volt egy-két évnél hosszabb kapcsolata… 2002-ben kezdett randizni Kirsten Dunst színésznővel, miután a nővére, Maggie, aki Dunsttal együtt játszott a Mona Lisa mosolya című filmben, bemutatta őket egymásnak; végül 2004-ben barátságban szakítottak. 2007-től 2009-ig randevúzott a Kiadatás-beli partnerével, Reese Witherspoonnal, 2010 októberétől 2011 januárjáig, tehát mindössze három hónapig Taylor Swifttel, majd 2013 júliusától decemberéig a modell Alyssa Millerrel járt.

Végül 2018-ban jött a nagy szerelem az akkor 22 éves francia modell, Jeanne Cadieu személyében (Jake ekkor már a 38-hoz közelített), akivel immár hat éve egy alkotnak egy párt, meg nem nevezett források szerint pedig Jake családot is szeretne alapítani Jeanne-nal, merthogy eddig még nem született gyermeke.

Gyllenhaal emellett állítása szerint többet szeretne színházzal is foglalkozni, korábban ugyanis a fiatal brit író, Nick Payne több darabjában is szerepelt. Emellett elkerülhetetlen ambíciói vannak a rendezéssel kapcsolatban is:

„Szeretném nézni, ahogy nálam tehetségesebb emberek játszanak egy jelenetet, és nem kell bemocskolnom azt a saját tehetségtelenségemmel" – mondta egyszer nem kevés álszerénységgel.

És hogy mi a helyzet a munkán túl? „Apám, a svéd egyszer valami gyönyörű dolgot mondott: »Jake, ne felejtsd el, hogy szórakozni is kell!«. Erre én: »Ó, akkor most már rendben vagyok? Eleget tettem?« »Igen, miért ne engedhetnéd el magad?« - mondta nevetve, majd visszarohant a vágószobába, hogy a filmjén dolgozzzon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Gerendai Károly a Sziget megmentéséről: A politikusok azt a játékot játszották, hogy ki rántja el előbb a kormányt
Az üzletember szerint a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.


Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

„Tudom, hogy milyen jó szó erre, ez a tényleg cirkusz, kutyakomédia, nem tudom micsoda, mert nekem tényleg egyszerűen abszurd volt, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy legyen Sziget, meg kell menteni a Szigetet, a végén gyakorlatilag az volt az érzésem, hogy azt a játékot játsszák, mint amikor két autó megy egymással szembe és kirántja el előbb a kormányt, és a végén ugye egyik se rántotta el a kormányt, aminek az lett a vége, hogy majdnem nem lett Sziget”

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ő nem politikai haszonszerzés, hanem politikai kármentés reményében tette ezt a lépést szerintem.”

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

„És valószínűleg ez volt az a pont, ahol ők is azt felmérték, hogy ez rájuk éghet ez a helyzet, hogy akkor a végén esetleg a Tisza-szavazók egy része azt gondolja, hogy ez mégse szimpatikus ez a politikai formáció számára, hogyha egy ilyen kérdésben nem álltak ki és elkaszálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

„Abszolút azt éreztem, hogy itt majd zajlik a kampány, és egyszerűen mindenki elfelejtkezik arról, hogy hát közben ott a sok bába között mi lesz a gyerekkel”

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

„Mi értelme van, hogy kilopjam a saját cégemből egy másik cégembe a pénzt? Így is úgy is adót kell fizetni utána.”

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

„Ez egy kis lélekszámú, nem annyira fizetőképes piac, ahol nagyon nehéz lesz csak napijegyekből sokat eladni a fellépők neveire”

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

„Hogyha valaki csak azt tudja, hogy ki lép fel egy fesztiválon, akkor azért mondjuk egy angol fiatal föl fog ülni egy repülőre, hogy egy angol zenekart nézzen meg, hát azt otthon is megkapja.”

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

„Nekünk abban a modellben kell újra visszakormányozni a szigetet, amilyen régen is volt, tehát hogy mi 60-70%-át úgy adtuk el a jegyeknek, hogy még nem hirdettünk programot”

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hiába tűnik propagandafilmnek a milliárdokból készült Sárkányok Kabul felett, a magyar háborús film azért meglepett minket
A Sárkányok Kabul felett nagy elvárásokkal, hatalmas állami költségvetéssel és még nagyobb kételyekkel érkezett, de meglepően sokszor bizonyul izgalmasnak és működőképesnek. Bár messze nem hibátlan a magyar akciódráma, időnként kifejezetten magával ragad, még akkor is, ha néha botladozik.
B.M.; Fotók: port.hu - szmo.hu
2025. november 20.



A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Ez egy komolyabb akció-dráma, amely megpróbálja a feszült mentőakcióra és az emberi drámára építeni a cselekményét, miközben Magyarország egyik legdrágább államilag finanszírozott háborús produkciója is egyben.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

A tálibok próbálják elkapni a szerintük bűnös hitetlenek afgán segítőit, miközben a nemzetközi erők igyekeznek őket élve kijuttatni Kabulból.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Sokkal jobb lett volna az egész, ha a repteres főkonfliktusra helyezik a hangsúlyt.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

Ám aki, Stohl András neve miatt vált jegyet a filmre, azt figyelmeztetnem kell, kb. 3 jelenete van a színésznek.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

A több, mint ötmilliárd forintos összköltségvetés (melyből körülbelül négymilliárd közvetlen gyártási állami támogatás volt) látszik ugyan a vásznon, de nem feltűnően.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Ám, amikor mellé megy, akkor nagyon mellé megy: a legérzelmesebb jelenetek néha túlzóak, olyankor gejl, csöpögő szinte a pátosz, már-már szappanoperának tűnnek, és teljesen kizökkentik a nézőt.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Az üzenetek ugyan kőegyszerűek, de legalább nem károsak.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.

Az írói hibák, a felesleges mellékszál, túltolt drámaiság mellett a rendezés korrekt, jól működik színészgárda és a feszült hangulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk