HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter elárulta, hogyan viseli az ellene irányuló gyűlöletkampányt

Nehezen. A TISZA Párt elnökét azonban a felé irányuló szeretet és bizalom lendíti túl a mélypontokon.


Magyar Péter egy hosszú bejegyzésben írt arról vasárnap, hogy bírja az ellene irányuló gyűlöletkampányt. A TISZA Párt vezetője szerint egy vezető sokszor magányos, a felé irányuló szeretet és bizalom azonban túllendíti őt a mélypontokon.

Az elmúlt időszak elég mozgalmas volt Magyar Péternek, miután

kikerült több titokban rögzített hangfelvétel is róla.

Az egyik ilyen szerint az EP-választás előtti tüntetésen arról beszélt, hogy az embereknek büdös a szája, egy későbbi hangfelvételen pedig a saját EP-képviselőit kritizálja. A két magánbeszélgetést vélhetően a volt barátnője, Vogel Evelin vette fel titokban.

Válaszképpen a TISZA is közzétett egy hangfelvételt, amelyen Vogel 30 millió forintot kért a párttól a hallgatásáért cserébe. Később pedig egy videót is közzétettek, amelyen szerintük az látható, ahogy a hatalom próbálja megvesztegetni a párt munkatársait.

A viharos időszak után Magyar Péter vasárnap arról írt a Facebbok-oldalán, hogyan bírja kezelni az ellene irányuló gyűlöletkampányt.

„Sokan kérdezitek, hogy miképpen bírom az utóbbi napok/hetek/hónapok gyűlöletkampányát. Hogy nem fogok-e kiégni, nem fogom-e feladni a »harcot«. Hogy van-e időm foglalkozni a lelki egészségemmel, hogy lehet-e ezt a terhet sokszor egyedül cipelni.

Hogy lehet-e ilyen körülmények között valódi társat találni, akiben maradéktalanul megbízik az ember.

Ha igazán őszinte akarok lenni veletek és magammal, akkor be kell valljam, hogy sokszor nehéz. Egy vezető sokszor magányos, még akkor is, ha tökéletes családi élete van. Még akkor is, ha van otthon kivel megosztania a kétségeit, kudarcait és örömeit. Magányos, mert a legnehezebb döntéseket a nap végén mégis csak neki kell meghoznia és a döntésekért a végső felelősség őt terheli. A kudarcnak és a hibáknak általában nincs gazdája, míg a sikernek bőven akad.

Ami engem túllendít a mélypontokon a felém irányuló szereteten és bizalmon túl, az a hazám iránt érzett feltétlen szeretetem. Tudom, hogy mindennek rendelt ideje van. Munkának, családi örömöknek vagy éppen a feltöltődésnek. Tudom, hogy mennyi szépet és jót kaptam a családomtól és a hazámtól a 43 évem alatt és most itt az ideje ebből a lehető legtöbbet visszaadni. Elfogadtam, hogy a következő másfél év bizonyosan nem rólam, nem az én kényelmemről, vagy magánéletemről szól.

Tudom, hogy mi magyarok most olyan esélyt kaptunk a sorstól és a Jóistentől, ami ritkán adatik meg és tudom, hogy ti is érzitek, hogy az előttünk álló időszakban sokaknak sok mindent alá kell majd rendelniük a közös célunk, egy élhető, igazságos és békés Magyarország érdekében.

Sokszor nem lesz egyszerű, de mindig jusson eszetekbe, hogy »ki mint vetett, azonképpen arat«.

A nehezebb napokban pedig merítsünk együtt erőt a Biblia igazságából: »Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.«”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.

A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.

A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.

„Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.

A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.

Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”

A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.

Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.

„Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”

A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.

„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.

Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindenki teljes bizonytalanságban van” - az összes óriásplakátot, hirdetőopszlopot betiltaná a kormány belterületen
A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.


Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.

A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.

A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint „belterületen csak az utcabútorokon és a tömegközlekedési járművek megállóiban maradhatnának hirdetések, de a részletszabályokról – például a leszerelési határidőkről – még lesznek egyeztetések az érintett szakmai szervezetekkel” – közölte Magyar Éva kormányszóvivő.

A bejelentés sokkolta a piacot. Pajor Attila, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége média szekciójának elnöke szerint „egyelőre mindenki teljes bizonytalanságban van azzal kapcsolatban, hogy ez miről fog szólni.”

Pajor Attila hozzátette: „van 20–25 ezer család, akik konkrétan ebből a szektorból élnek.”

Egy magyar cég vezetője arról beszélt, hogy őket teljesen ellehetetlenítené a szabályozás.

„Körülbelül 50 reklámeszközünk van, ezek 95 százalékát meg kellene szüntetni” – mondta Kenéz András, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlenül létszámleépítéshez vezetne.

A cégvezető szerint a következmények egyértelműek: „Tíz munkatársunk van, ez nyilván rendkívül érinti ezeket a családokat, mert a több mint 90 százalékkal csökkentett reklámfelületek mellett nem fogjuk tudni ugyanazt a létszámot megtartani.” A szakmai szövetség szerint lehetne kompromisszumot találni, és a német vagy osztrák példát javasolják. „A történelmi városrészek belső területein nyilvánvaló, hogy az utcabútorok dominálnak, ugyanakkor külterületen, kereskedelmi zónákban, a fő közlekedési útvonalak mentén ezeket teljes mértékben engedélyezik” – vázolta a lehetséges megoldást Pajor Attila.

Az RTL Híradó kereste a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy készült-e hatástanulmány a tervezett szigorításokról, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Német tábornok: Oroszország 2029-re megtámadhat egy NATO-tagállamot
Christian Freuding altábornagy egy berlini kiállításon beszélt arról, hogy a szövetségnek fel kell készülnie a harcra. A tábornok szerint a 2029-es dátum nem egy német becslés, hanem a NATO közös hírszerzési értékelése.


„Készen kell állnunk a harcra” – ezt a határozott üzenetet küldte Christian Freuding altábornagy, a német hadsereg parancsnoka, aki szerint Németországnak és a NATO-nak legkésőbb 2029-re fel kell készülnie egy esetleges orosz támadásra. A tábornok a berlini ILA repülőgépipari kiállításon a Politicónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy Moszkva akár a vártnál korábban is léphet.

A kijelentés súlyát az adja, hogy nem egyedi német aggodalomról van szó, hanem egy szélesebb körű szövetségesi konszenzusról. Freuding egyértelművé tette, hogy a dátum a NATO közös hírszerzési értékelésén alapul.

„A 2029 nem német ütemterv. Ez a NATO által elfogadott hírszerzési értékelés” – fogalmazott a tábornok.

Hozzátette, mind a 32 tagállam egyetért abban, hogy Oroszország addigra visszanyerheti azt a képességét, amellyel megtámadhat egy NATO-országot.

A fenyegetéskép komolyságát mutatja, hogy Németország már most gőzerővel dolgozik a hadsereg felkészítésén. Freuding elmondta, hogy felgyorsították a fegyverbeszerzéseket, és az ipar is növelte a termelési kapacitását. Mivel a modern fegyverrendszerek kifejlesztése évekig tarthat, szerinte „átmeneti megoldásokra” van szükség a meglévő képességhiányok áthidalására.

„Most a gyorsaság a lényeg” – szögezte le.

A német hadsereg, a Bundeswehr ezért az „azonnali harckészség” elvét követi, hogy bármikor képes legyen elrettenteni egy potenciális agressziót.

A növekvő feszültségre több ország konkrét lépésekkel reagált: Svédország már 2017-ben a romló biztonsági helyzet miatt döntött a sorkatonaság visszaállításáról, és a közelmúltban Németország is lépéseket tett a hadkötelezettség egy új formájának bevezetésére.

Az orosz fenyegetés megítélésében ugyanakkor eltérő politikai álláspontok ütköznek. A NATO-tagállamok többsége, köztük a balti államok, Lengyelország és Németország, a katonai elrettentés megerősítését tartja a béke legfőbb garanciájának. E nézet szerint a felkészülés és az erő demonstrálása veszi el Oroszország kedvét egy esetleges támadástól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk