Litkai a 10 éves a Dumaszínházról
"Amikor elkezdtük, majdnem minden nézőt ismertünk, most pedig, ha színpadra állunk, majdnem minden néző ismer minket” – mondta Litkai Gergő nyitóbeszédében, és ezzel meg is adta a kezdő lökést a múltidézéshez. A Dumaszínház születésnapjának az ünneplésén, a Godot-ban mutatták be Koncz Csaba A Dumán túl című könyvét és avatták fel a Dumaszínház emléktábláját.
Azért a Godot-ban, mert 10 évvel ezelőtt ezen a helyen kezdte el Litkai Gergő, Badár Sándor és Hadházi László a hazai stand-up comedy-t. A Madách téri kávézóban ugyanúgy, mint 10 évvel ezelőtt, most is mikrofont ragadtak Magyarország kedvenc humoristái. Dr. Mogács 10 perces, rendhagyó avatóbeszéde után Litkai Gergely és Badár Sándor ezúttal a szórakoztatás helyett inkább múltat idéztek.
A beszédek után a Godot falán felavatták a 10 évet ünneplő emléktáblát, mi pedig elraboltuk Litkai Gergelyt, és megkértük, hogy most az egyszer komolyan meséljen a kezdetekről.
Hogyan jött az ötlet, hogy itt a kávéházban kezdjetek bele a „dumálásba?” Hisz akkor ti már rádióztatok, tévés pályafutásotok volt…
- Persze, itt-ott már működtünk. Az egész úgy indult, hogy Ardai Tamásnak volt egy ötlete, hogy csináljunk egy klubot. Azt mondta, hogy az unokaöccsének, Safinak (Sáfár Zoltán) van egy helye, ami még nincs kiépítve, nincsenek vendégei, és így lehetne felfuttatni. Ebben a füstszagú kávéházban léptünk fel minden héten 20-30 néző előtt. Tehát teljesen a nulláról kezdtünk mindent, fellépőket keresni, castingolni.
Hogy került a képbe Badár Sándor és Hadházi László?
- Több fellépőt ismertem és kértem meg akkoriban, hogy jöjjenek, próbálják ki magukat. A Badárral Csehországban voltunk, az Esti Showder csapatépítő túráján, amikor felvetettem neki, hogy lenne-e kedve csatlakozni a csapathoz. Tetszett neki az ötlet, így csatlakozott Szőke András, Hadházi (akit a Mennyi?Harminc! HBO projektből is ismert – a szerk.), talán ők azok akik így a kezdetektől benne voltak. Ahogy elindultak a műsorok, egy időben indítottunk tehetségkutatókat is.
Te az elején szervezőként vettél csak részt?
- Igen, abszolút, a konferálásba, a fellépésbe én csak „belecsöppentem”. Eleinte csak szerveztem ezeket az esteket, aztán felmerült, hogy kellene valaki, aki konferálja a műsorokat, így kerültem a mikrofon közelébe.
Honnan lett közönségetek?
- A közönség szervezte önmagát. Próbálkoztunk hirdetésekkel, körlevelekkel – voltak részletek a műsorainkból a Humor1 TV-n is, de igazából, ahogy az emberek kezdték megszeretni, és egymásnak ajánlották a fellépőket. Igazából könnyű dolgunk volt, mert ez akkor még friss volt és váratlan, így könnyebb volt megnevettetni a közönséget.
Mi a helyzet a szövegekkel?
- Heti 2-3 előadás volt. Mindenki magának írta a szövegeit. Voltak már előre megírt szövegek és születtek újak. Sokat próbálgattunk mielőtt a tévébe kerültünk, mindenki hosszú éveken keresztül tesztelte, hogy mi jön be a közönségnek és mi nem. Amikor elindult a Showder Klub, ez volt a legnagyobb előnyünk, hogy már tudtuk, hogy mi az, amit szeretnek az emberek. Ez volt a műsor sikerének igazi titka.
Igazán nagyot akkor robbant a műfaj, amikor az RTL-re kerültetek.
- Igen, sokat köszönhetünk Kovács Kristófnak, Fábry Sándornak és a Humorfesztivál kapcsán Farkasházy Tivadarnak is. A Dumaszínház jól működik és sikeres, de itthon jóval nehezebb a dolga egy humoristának, mint Amerikában. Magyarország kis ország, éppen ezért mindig új és új szöveget kell írni. Míg Amerikában lehet, hogy egy humorista egyszer megír egy szöveget és azzal végighaknizza az országot, mert egy másik államban még nem ismerik azt a sztorit.
A Dumaszínház elért a csúcsra, vagy még lehet tovább is fejlődni?
- A tévés szereplés után már nem a megjelenés gyakoriságában tudunk fejlődni, sokkal inkább a minőségben és változatosságban. Évek óta új típusú előadásokkal kísérletezünk. Vannak zenés estek, improvizatív előadások, alternatív színház vagy aktualitásokat feldolgozó műsoraink is. Ezek egy része rétegműsor, de új irányzatokat, ötleteket csatornáznak be a Dumaszínházba.
VIDEÓ - Kőhalmi Zoltán a 10 éves Dumaszínházban