KULT
A Rovatból

Lemészárolták a terhes feleségét, a nácik játékból lövöldöztek rá, és állítólag megrontott több kiskorú lányt – Roman Polanski 90 éves

Minden idők egyik legnagyobb hatású rendezője, egyben legmegosztóbb személyisége is, aki olyan filmeket készített, mint a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed vagy A zongorista, viszont túlságosan szerette a fiatal lányokat…


Roman Polanski talán a filmtörténet legbotrányosabb és legtragikusabb életű híres/hírhedt rendezője. A pályafutása során eddig összesen 5 Oscar-jelölést gyűjtött be, 2003-ban A zongorista című filmjéért a legjobb rendezőnek járó díj pedig nála is landolt. Emellett egy Golden Globe-ot, három BAFTA-t, a 2002-es cannes-i filmfesztiválon egy Arany Pálmát, valamint több Césart is kapott. A karrierjét és az életét viszont rengeteg tragédia, dráma, sőt sötét bűnügy is tarkította, ő azonban még most, 90 éves korában is dolgozik, megállíthatatlanul.

Na de milyen körülmények között kezdődött ez a hányatott életút? Rajmund Roman Liebling néven született Párizsban, 1933. augusztus 18-án, Bula Liebling, valamint a festő és szobrász Mojżesz Liebling fiaként, aki a 2. világháború után Ryszard Polanski néven vált ismertté. A zsidó származású Polanski-család 1937 elején visszatért Lengyelországba, Krakkó városába. Amikor Krakkót lerohanták a német erők, sokakkal együtt a Polanskikat is a helyi gettóba kényszerítették.

A hatéves Roman csupán néhány hétig járhatott általános iskolába, amíg hirtelen ki nem rakták az összes zsidó gyereket az intézményből.

A gyerek Polanskinak volt ideje megfigyelnie mind a krakkói zsidók gettósítását, mind pedig későbbi deportálásukat a német megsemmisítő táborokba. A nácik által elkövetett borzalmak az első emlékei közé tartoznak.

„Először nem értettem, mi történik. Csak láttam, hogy az emberek minden irányba szétszóródnak. Emlékszem, nőket gyűjtöttek össze a német katonák. Ahelyett, hogy elfutottam volna, mint a többiek, kényszert éreztem, hogy végignézzem az egészet” – emlékezett vissza egy vele készült interjúban. Miközben a németek elől bujkált, látta, amint az apja egy hosszú sornyi emberrel együtt elvonul. Megpróbált a közelébe férkőzni, hogy megkérdezze, mit csinálnak, amikor azonban Ryszard meglátta őt, aggódva, hogy a fiát esetleg a német katonák meglátják, lengyelül azt suttogta neki: "Tűnj el!" Ryszard a mauthauseni koncentrációs táborba került. Roman édesanyja, Bula pedig Auschwitzba, ahol sokakkal együtt őt is megölték.

Polanski végül 1943-ban elmenekült a krakkói gettóból, majd egy lengyel katolikus nő segített neki, aki megígérte Ryszardnak, hogy befogadja a fiút. Polanski templomba járt, megtanulta kívülről az imákat, és úgy viselkedett, mintha római katolikus lenne, bár soha nem volt megkeresztelve. Miközben a német katonák által megszállt lengyel vidéket járta, sok borzalmat látott, egy ízben például egy kegyetlen „játékra” kényszerítették, amelyben a német katonák úgy lőttek rá, mintha egy céltábla volna. Polanski folytatódó gyermekkori szorongásai és a fizikai erőszakkal szembeni rettegése jelentősen meghatározták a későbbi filmes munkásságát, főként A zongoristában érhetők tetten e korai élményei.

A filmőrült kiskölyök

A háború után Polanski és az apja egymásra találtak, és együtt visszaköltöztek Krakkóba. Ryszard 1946-ban újranősült, Wanda Zajączkowskát vette el (akit Polanski soha nem kedvelt), és majdnem 40 évvel később, 1984-ben halt meg rákban.

Polanski vonzódása a filmek iránt egyébként elég korán, 4-5 éves korában kezdődött. „Gyermekkorom óta mindig is szerettem a mozit, és nagyon izgatott voltam, amikor a szüleim elvittek egy vetítésre a háború előtt. Volt egy bizonyos sarok, ahol a szögesdróton keresztül lehetett látni a vásznat. Emlékszem, lenyűgözve néztem, pedig csak a német hadsereget és a német tankokat mutatták, időnként zsidóellenes jelszavakkal.”

A háború után is falta a filmeket, az iskolában vagy a helyi moziban, a zsebpénzéből vásárolt jegyet. „A filmek megszállottjává váltam. Minden lenyűgözött, ami a mozival kapcsolatos, nemcsak maguk a filmek, hanem a körülöttük lévő hangulat is. Élveztem a vászon fényes négyszögét, a sötétséget átvágó fénysugár látványát, a vetítőfülkét, a hang és a kép szinkronját, még az összecsukható ülések szagát is. Mindennél jobban lenyűgöztek azonban a folyamat technikai elemei” – emlékezett vissza.

Természetes volt tehát, hogy ilyen jellegű tanulmányokat folytasson, így a Lódzi Nemzeti Filmiskolába járt, a rendezői debütálása pedig 1955-ben történt a Rower című, félig önéletrajzi ihletésű rövidfilmmel, amiben ő volt a főszereplő is.

Hollywood, nők, tragédia

1959-ben, az akkor 26 éves Polanski feleségül vette Barbara Kwiatkowska-Lass színésznőt, aki szerepelt az Amikor az angyalok hullnak című rövidfilmjében, de három évvel később, Polanski Kés a vízben című első egész estés filmje után el is váltak. A Kés a vízben azonban annyira sikeres volt, hogy 1964-ben már Catherine Deneuve-vel forgatta az Iszonyatot, 1966-ban Donald Pleasance-szel a Zsákutcát, az 1967-es Vámpírok bálja című paródiája forgatása közben pedig megismerkedett Sharon Tate színésznővel, akivel egymásba szerettek. 1968. január 20-án Polanski és Tate Londonban össze is házasodtak. Ekkor Roman már épp túl volt első hollywoodi filmje, a Rosemary gyermeke forgatásán, a Paramount feje, Robert Evans hívta őt át Amerikába, hogy rendezze meg az Ira Levin regényéből készült horrort, ami hatalmas kasszasiker lett, és szupersztár rendezőt csinált Polanskiból. Ezután mégis három év telt el, mire újra előállt egy filmmel, nem véletlenül…

1969 februárjában Polanski és Tate házat béreltek Los Angelesben. Augusztusban, amíg Polanski Európában tartózkodott munkaügyben, Tate otthon maradt, nyolc és fél hónapos terhesen.

Augusztus 8-án késő este a hírhedt helyi szekta, a Manson család néhány tagja betört a házba, majd kivégezte a 26 éves Tate-et és még négy embert, akik a birtokon tartózkodtak.

Tate meg nem született gyermeke posztumusz a Paul Richard Polanski nevet kapta. Charles Mansont a szekta tagjaival együtt 1969 végén letartóztatták, bíróság elé állították, és 1971-ben bűnösnek találták elsőfokú gyilkosság vádjában.

Polanski azt nyilatkozta, hogy a gyilkosságok éjszakáján való távolléte élete legnagyobb bánata. "Sharon halála az egyetlen viszonyítási pont az életemben" – nyilatkozta, és hozzátette, hogy szerelmének erőszakos halála megváltoztatta a jellemét, "a pozitív hipotézisek és perspektívák korlátlan és derűs tengeréből” a „mélyen gyökerező pesszimizmusba, az élet iránti örökös frusztrációba" került.

A pedofil botrány

Polanski a Tate-gyilkosságok után próbált teljes mértékben a karrierjére koncentrálni, a hetvenes években sorra készített a filmjeit: Macbeth (1971), Micsoda? (1972), Kínai negyed (1974), amelyért megkapta az első rendezői Oscar-jelölését, A lakó (1976), Egy tiszta nő (1979)…

1977-ben azonban újra fenekestül felfordult az élete, és alaposan megváltozott a széles körű megítélése, amikor letartóztatták a Beverly Wilshire Hotelben azzal a váddal, hogy elkábította és megerőszakolta a 13 éves Samantha Gailey-t (Polanski 44 éves volt ekkor).

Gailey ügyvédje vádalkut kötött vele, amelyben a hat vádpontból ötöt ejtettek volna. Miután 42 nap után kiengedték a börtönből, Polanski elfogadta a vádalkut a próbaidővel együtt. Majd 1978-ban, miután megtudta, hogy a bíró el akarja utasítani a vádalkut, és a próbaidő helyett letöltendő börtönbüntetést szabna ki rá, elmenekült az Egyesült Államokból, és Párizsban telepedett le. Azóta nem is tért vissza soha az országba, hiszen azonnal letartóztatnák. Így nem is vehette át személyesen a 2003-ban A zongoristáért elnyert rendezői Oscar-díját, azt nem sokkal később Harrison Ford (ő jelentette be a gálán a győzelmét) vitte át neki személyesen Franciaországba, a Deauville-i Filmfesztiválra. Később egyébként több más nő is megvádolta Polanskit, hogy tinédzser korukban megerőszakolta őket. Ráadásul a Gailey-s sztori sem zárult még le…

2009. szeptember 26-án ugyanis Polanski éppen Svájcban tartózkodott, ahol az amerikai hatóságok kérésére letartóztatták és bebörtönözték. Az esemény újra a figyelem középpontjába helyezte a ’77-es esetet, Polanskit azonban ettől függetlenül számos prominens személyiség, köztük hollywoodi hírességek, valamint európai zenészek és politikusok is védelmükbe vették, és a szabadon bocsátását követelték. Az amerikai közvélemény ellene volt, a franciaországi és lengyelországi közvélemény-kutatások pedig azt mutatták, hogy a többség támogatta volna a kiadatását az Egyesült Államoknak. A direktor Zürich közelében két hónapig volt börtönben, majd házi őrizetbe helyezték gstaadi otthonában. Végül 2010. július 12-én a svájciak elutasították az amerikai kérelmet, Polanskit "szabad embernek" nyilvánították, és elengedték az őrizetből.

Jó nyolc évvel később, 2018. május 3-án aztán kizárták őt az Amerikai Filmakadémiából (Bill Cosbyval együtt), a döntésben a régi ügyére hivatkoztak.

Új szerelem, új élet

A Kínai negyed volt az utolsó film, amit rendezőnk Hollywoodban forgatott, hiszen már az 1976-os, tehát a pedofil botránya előtt készített A lakó munkálatai is Franciaországban zajlottak. Az 1979-es Egy tiszta nőtől kezdve pedig természetesen kizárásos alapon maradt számára az európai színtér.

A nyolcvanas években mindössze két egész estés filmet vezényelt le: az 1986-os Kalózokat és az 1988-as Őrületet. A Kalózok című nagyobb szabású kalandfilmje, bár óriásit bukott a kritikusok és a közönség körében is, mégis ennek köszönheti azt, hogy megismerte később feleségét, Emmanuelle Seignert.

Még 1985-ben, a Kalózok casting directorjával, Dominique Besneharddal együtt ugyanis azt tervezte, hogy elmegy egy párizsi transzvesztita kabaréba, hogy egy nőimitátort keressen a film egyik szerepére. Besnehard megkérdezte, hogy magával vihetne-e egy fiatal francia modellt, aki nemrégiben forgatott egy kisebb szerepet Jean-Luc Godard Détective című filmjében, bár azt állítja, nem érdekli a színészi karrier. Polanski azonnal azt válaszolta: "Hozd el őt!" A modell pedig az akkor 19 éves Emmanuelle Seigner volt. "Vicces, hogy a feleségemet egy casting directoron keresztül ismertem meg, de ennek semmi köze nem volt a filmhez, mert abban nem is volt neki szerepe” – mesélte utólag Polanski, aki következő filmjében, az Őrületben (amelynek kedvéért Harrison Fordot átutazott Párizsba) már adott neki szerepet, sőt, azóta számos rendezésében feltűnt (Keserű méz, A kilencedik kapu, Vénusz bundában, Igaz történet alapján, Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy).

Polanski 1989-ben vette feleségül Seignert, az előbbi 56, az utóbbi 23 éves volt ekkor. Azóta két gyermekük született: 1993-ban a szintén színésszé és rendezővé lett Morgane lányuk (Vikingek), 1998-ban pedig Elvis fiuk, s már 34 éve élnek boldog házasságban.

„Talán kertészkedjek?”

Roman Polanskit valóban nem lehet megállítani, akkor is készít filmet, ha pszichopaták megölik a terhes feleségét, akkor sem nyugszik, ha egy 13 éves lány megrontása miatt kvázi az egész világ ellene fordul, és az sem riasztja el az alkotástól, ha épp rácsok mögött van. A 2010-es Szellemíró című filmje utómunkálatait például az sem gátolta, amikor letartóztatták Svájcban. Továbbra is felügyelte a produkció minden folyamatát, és minden művészi döntést ő hozott. A film vágását a svájci börtönben fejezte be, a premierjét pedig házi őrizetből követte, és ugyanitt írta következő filmje, a 2011-es Az öldöklés istene forgatókönyvét is. Na meg persze a kor sem akadály, a nyolcvanas éveiben is 2-3-4 évente előrukkolt egy-egy új filmmel, utoljára a 2019-es Tiszt és kém: A Dreyfus-üggyel, amellyel többek között Ezüst Oroszlánt nyert Velencében.

S ugyanitt, a Biennálén debütál nemsokára a 90 éves mester legújabb, 23. egész estés darabja, a The Palace is, amely egy 1999 szilveszterén játszódó vígjáték-dráma, és egy svájci luxusszállodában játszódik, ahol a dolgozók és a különböző vendégek élete sajátos módokon fonódik össze.

De mi van a visszavonulással? "Sosem gondoltam volna, hogy nyugdíjba is lehet vonulni" - reagált Polanski a szó puszta említésére. "Mit csináljak, talán kertészkedjek? Nem, nem, akkor érzem magam igazán boldognak, ha dolgozom. Azt hiszem, életem legjobb pillanatai mind a munkámhoz köthetők. Ez volt a szenvedélyem, amikor fiatal voltam, és most is ennek élek. Valószínűleg úgy érzem magam, mint egy asztalos, amikor egy gyönyörű széket készít, és látja a munkája eredményét. Számomra maga a munka a kielégítő, a kívánt eredmény elérésének folyamata.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Mary-Kate és Ashley Olsen a 40. születésnapjukat ünneplik, miután a gyerekszínészi karrierjüket egy divatbirodalomra cserélték. A The Row nevű márkájuk a „csendes luxusra” épül, és szakmai díjakkal is elismerték.


Negyven éve születtek, kilenc hónaposan már egy ország ismerte őket, tizenévesen egy saját médiabirodalom élén álltak, ma pedig a „csendes luxus” egyik legbefolyásosabb márkáját irányítják a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárkózva. Mary-Kate és Ashley Olsen 1986. június 13-án kezdődött története nem egy hollywoodi tündérmese, hanem a fegyelmezett stratégia, a makacs perfekcionizmus és a diszkréció mint legfőbb érték diadalának üzleti esettanulmánya. Az útjuk a Bír-lak (Full House) című sitcom ikonikus gyerekszerepétől a The Row nevű divatházuk kifutójáig bemutatja, hogyan lehet a gyereksztár-brandet egy felnőtt, globális presztízsű luxusvállalkozássá konvertálni, miközben a reflektorfényt tudatosan a termékre, nem pedig az arcukra irányítják.

Minden 1987-ben indult, amikor a csecsemő ikerpár megkapta Michelle Tanner szerepét az ABC családi sorozatában. A gyerekszínészekre vonatkozó szigorú munkaügyi szabályok miatt a testvérek felváltva játszották a karaktert egészen 1995-ig, ezzel egy egész generáció „tévétestvéreivé” válva. A nevük a családi televíziózás szinonimája lett, és ez a hírnév megalapozta a későbbi üzleti sikereket.

A képernyős korszakuk utolsó nagy közös dobása a 2004-es New York Minute című mozifilm volt, amely már egyfajta átmenetet jelzett a felnőtt karrier felé, és egyben le is zárta a közös színészi pályafutásukat. A film világszinten 21,3 millió dollárt, vagyis közel 6,5 milliárd forintot hozott a kasszáknál a The Numbers adatai szerint. A képernyős siker azonban önmagában nem lett volna tartós, ha a család nem épít köré egy professzionális üzleti struktúrát már a kezdetektől.

A család és Robert Thorne menedzser 1993-ban hozta létre a Dualstar Entertainment Groupot, amely ernyőként fogta össze az ikrek egyre bővülő portfólióját. A cég gyártotta a rendkívül népszerű, közvetlenül videókazettára kiadott filmjeiket és kezelte a nevükkel fémjelzett termékvonalakat.

A kontroll megszerzésében a 2004. június 13-i, 18. születésnapjuk jelentette a fordulópontot, amikor hivatalosan is a vállalat társelnökei lettek. A Dualstar-katalógus értéke pedig időtállónak bizonyult: 2015-ben a Viacomhoz tartozó Nickelodeon megszerezte a teljes archívum sugárzási jogait, ezzel igazolva, hogy a korai tartalmak generációkon átívelően is vonzóak – derül ki a Paramount hivatalos közleményéből.

Miközben a múltjukat sikeresen monetizálták, a jövőjüket már egy teljesen más iparágban, a divat zárt és elitista világában tervezték. 2006-ban New Yorkban megalapították a The Row márkát, amelynek genezise egyetlen ruhadarab, a „tökéletes fehér póló” megalkotásának vágya volt. A céljuk az volt, hogy a termék önmagáért beszélhessen, ne pedig a hírnevük adja el.

„Nem akartunk előtérben lenni, sőt, azt sem feltétlenül szerettük volna, ha tudják, hogy mi vagyunk mögötte” – magyarázta Ashley Olsen egy ritka, a márka 15. évfordulójára készült interjúban.

Ez a diszkréció és a minőség iránti elkötelezettségük lett a védjegyük. Mary-Kate a munkamoráljukat emelte ki, ami a logómentes, időtálló szabásvonalakban és a legkiválóbb anyagok használatában ölt testet.

„Azt hiszem, nagyon maximalisták vagyunk és keményen dolgozunk; mindig is így volt” – tette hozzá, rávilágítva a „csendes luxus” esztétikájának alapjaira, amelyet évekkel a trend felkapása előtt tökéletesítettek.

A piac és a szakma egyaránt igazolta a váltás sikerét. A The Row alapítói több alkalommal is elnyerték az amerikai divatszakma Oscar-díjának számító CFDA-trófeát: 2012-ben és 2015-ben az év nőiruha-tervezőinek, 2018-ban pedig az év kiegészítő-tervezőinek választották őket a CFDA hivatalos közlései szerint.

A piaci bizalmat jelzik azok a 2024-es sajtóértesülések is, amelyek szerint a Chanelt tulajdonló Wertheimer család és a L’Oréal-örökös Françoise Bettencourt Meyers vagyonkezelői is kisebbségi részesedést vásároltak a cégben, a tranzakciót egymilliárd dollár, azaz több mint 300 milliárd forint körüli cégértékelés mellett emlegetve – közölte elsőként a Bloomberg. A márka már a korai években sem félt a luxus legmagasabb szintjét megcélozni: egyik első, nagy sajtóvisszhangot kapott termékük egy kézzel varrott aligátorbőr hátizsák volt, amelynek 34 ezer dolláros (mai árfolyamon több mint 10 millió forintos) árcédulájáról a Time is írt.

A márkaépítésük kulcsa a következetes diszkréció, amely nem csupán személyes preferencia, hanem tudatos üzleti stratégia. Ritkán adnak interjút, és a magánéletüket teljes mértékben elzárják a nyilvánosság elől. Ez a hozzáállás a közösségi médiára is kiterjed; demonstratívan távol tartják magukat egy olyan korban, ahol a személyes márkaépítés szinte kötelező. Ashley egy 2017-es interjúban, amit az ABC News is szemlézett, így foglalta össze a filozófiájukat: „Nem merülünk el abban a [közösségi] világban; nincs Instagramunk vagy Facebookunk.”

Ez a távolságtartás egyfajta misztikumot és exkluzivitást kölcsönöz a márkájuknak: a termék beszél helyettük, miközben védőpajzsot vonnak maguk köré a celebkultúra zajával szemben. Ez a következetesség mutatkozott meg abban a döntésükben is, amikor nemet mondtak a Bír-lak 2016-os folytatására, a Fuller House-ra. A rajongók és a készítők is szerették volna, ha Michelle Tanner visszatér, de az ikrek elutasították a felkérést, ezzel végleg lezárva életük színészi korszakát.

Bob Boyett, a produkció egyik vezetője a People magazinnak idézte fel Ashley indoklását: „’17 éves korom óta nem álltam kamera előtt, és nem érzem komfortosnak a színjátszást’…”

Mary-Kate pedig az időzítést nevezte rossznak. Ezzel a döntéssel megerősítették új, divattervezői identitásukat, és elkerülték a nosztalgia csapdáját, amely visszarántotta volna őket a gyereksztár-skatulyába.

A képernyős korszakuk öröksége azonban pénzügyileg is jelentős maradt. Az 1995-ös Ketten az úton (It Takes Two) című filmjük 19,5 millió dolláros (kb. 5,9 milliárd forintos) mozibevételt ért el, a házivideó-forgalmát pedig 75 millió dollárra (kb. 22,8 milliárd forintra) becsülik. Ezek a számok is mutatják, mekkora üzleti gépezet épült a nevük köré már tinédzserkoruk előtt.

A kulturális hatásuk pedig kettős: egyrészt a korai munkáik a mai napig a nosztalgia tárgyát képezik, másrészt a The Row révén a divat legmagasabb köreiben is referenciaponttá váltak. A márka lényegét talán Gigi Hadid modell foglalta össze a legjobban, aki szerint a ruháik viselése felszabadító érzés: „Ettől sikkesnek és védettnek érezhetem magam.”

Kreatív univerzumuk a The Row mellett más projektekben is testet öltött. 2007-ben elindították az Elizabeth and James nevű, megfizethetőbb, kortárs márkát, amelyhez később sikeres parfümlancolat is társult. 2008-ban pedig megjelentették Influence című könyvüket, amelyben olyan ikonokkal beszélgettek, mint Karl Lagerfeld vagy Lauren Hutton, feltérképezve saját vizuális és kulturális inspirációikat. Mégis, a popkulturális státuszukat talán leginkább az a korai elismerés szimbolizálja, amikor 2004. április 29-én, alig 18 évesen közös csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán a televíziós kategóriában, a walkoffame.com hivatalos oldala szerint. Ez a csillag egyfajta emlékműve lett annak a korszaknak, amelyet éppen maguk mögött hagytak, hogy egy új, általuk írt fejezetet kezdjenek.

A 40 éves Olsen ikrek pályafutása azt bizonyítja, hogy a hírnév nem végcél, hanem eszköz, amelyet tudatosan lehet formálni vagy akár háttérbe is lehet szorítani egy nagyobb cél érdekében. A reflektorfény helyett a minőségbe fektetett makacs munka és a következetes diszkréció az ő esetükben nemcsak egy működő üzleti modellnek bizonyult, hanem egyfajta ellenkulturális állásfoglalásnak is a mindent kipakoló, közösségi médiára épülő celebvilággal szemben. Ezzel pedig egy teljesen új iskolát teremtettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Váratlanul elhalasztották az egyik hazai fesztivált - meglepő ajánlattal álltak elő a szervezők
A Kolorádó szervezői bejelentették, hogy az új, kálozi helyszín nehézségei miatt elhalasztják a fesztivált. A jegytulajdonosokat a Sziget szervezőinek segítségével egy csütörtöki napijeggyel kárpótolják.


A Kolorádó szervezői egy Facebook-posztban jelentették be kedd este, hogy az idei fesztivált elhalasztják, és csak jövőre rendezik meg. A döntést az új, kálozi helyszín fejlesztésével kapcsolatos nehézségekkel és a váratlanul megugró költségekkel indokolták.

Felidézték, hogy miután tavaly el kellett hagyniuk a nagykovácsi helyszínt, rengeteg energiát fektettek az új otthonuk megtalálásába. Bár Kálozon rátaláltak egy ígéretes területre, az előkészületek során egyre több akadályba ütköztek.

„Az új fesztivál megszervezésének és a helyszín kialakításának váratlanul növekvő költségei, valamint a teljes fesztiválipart sújtó piaci nehézségek elvezettek oda, hogy a nagykovácsi helyszínünkhöz nem méltó folytatást tudtunk volna csak összehozni” – írták.

A szervezők szerint ezekkel a kompromisszumokkal nem tudták volna azt az élményt nyújtani, amit a közönség megszokott tőlük, ezért a halasztás mellett döntöttek. „Nagyon sajnáljuk, hogy csak most húzzuk be a féket, de az utolsó pillanatig azon voltunk, hogy meg tudjuk csinálni” – tették hozzá.

A már megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek a jövő évi rendezvényre.

„A felmerült nehézségeinket látva a Sziget szervezői a segítségünkre siettek, és felajánlották, hogy aki nem váltja vissza most a belépőjét, annak sem kell egy évet várnia: ajándékba kaphat egy csütörtöki Sziget-napijegyet, hogy idén se maradjon senki fesztiválélmény nélkül.”

A visszaváltás menetéről és a további részletekről minden jegyvásárlót e-mailben értesítenek a jövő hét végéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az X-akták és a Harmadik típusú találkozások után loholó Spielberg megint a földönkívüliekkel játszik, A leleplezés napja azonban 20-30 évet késett
Gondolatolvasás, telepátia, agymanipuláció, ufótempó – Steven Spielberg szerint az igazság ideát van.


Steven Spielberg sokat pihent rendezőként legutóbbi és eddigi legszemélyesebb filmje, a 2022-es A Fabelman család óta. Négy év után pedig, a 35. egész estés filmjénél visszakanyarodott ahhoz a tematikához, amely igen régóta foglalkoztatja, és amellyel a karrierje egyik legnagyobb sikerét is aratta: a földönkívüli élethez. A nagy sikerű Harmadik típusú találkozásokkal (1977) rögtön a világhírnevet meghozó A cápa (1975) után rukkolt elő, amelyben tanúi lehettünk annak, hogy miképpen zajlik le a kapcsolatfelvétel a bolygónkra látogató űrlényekkel. Majd 1982-ben, az E.T. – A földönkívüli már egy jóval szélesebb közönségnek szóló és családbarátabb felfogásban fogant egy hazatérni kívánó lény és egy kisfiú között. Mondanunk sem kell, óriási kasszasiker lett, világszinten még a Star Wars IV. rész: Egy új remény bevételét is megelőzte. 2005-ben aztán a Világok harcában a földönkívüliek egy kevésbé barátságos oldalát mutatta meg a Földet kolonizálni, az emberi fajt pedig kiirtani igyekvő alienekkel, három évvel később pedig, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában (2008) ismét előjött ez a tematika, bár sokak szerint egyáltalán nem illett a sci-fis szál egy Indy-filmbe.

Azóta azonban, tehát már 18 éve Spielberg erősen hanyagolta kedvelt űrlényeit, így ideje volt már kicsit visszatérnie a kezdetekhez. Főképp, mivel A leleplezés napja sok szempontból a Harmadik típusú találkozások nyomdokain halad.

Ezúttal is átlagemberek keverednek a földönkívüliek felfedezésének kalamajkájába, akiknek vízióik vannak, és maguk sem tudják, hogyan kapcsolódnak ehhez az egészhez.

Az egyikük a matekzseni Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor), aki egy Wardex nevű cégnek dolgozott, akiktől ellopott egy csomó eltitkolt videófelvételt, amelyeken a Földre érkezett földönkívüli lények láthatók az utóbbi 70 évből, illetve egy nem e világból származó „eszközt” is eltulajdonított terhelő bizonyítékként. A barátnőjével, Jane-nel (Eve Hewson) együtt menekülni kényszerülenk a sötét, nagyhatalmú cég elől, amely a nyomukban lohol a vezetőjük, Noah (Colin Firth) vezetésével.

A másik szálon pedig megismerünk egy tévés időjóst, Margaretet (Emily Blunt), akin egy nap egy kardinális pinttyel való találkozás után furcsa tünetek jelentkeznek: folyékonyan beszél számára ismeretlen nyelveken (orosz, koreai stb.), tisztán látja az emberek gondolatait és emlékeit, ráadásul éppen adás közben egy nem evilági nyelven is megszólal… amit csak és kizárólag Daniel ért meg.

A szálak tehát szépen, lassan kezdenek összeérni, miközben a háttérben, egy raktárépületben egy bizonyos Hugo Wakefield (Colman Domingo) egyengeti hőseink útját, hogy mindketten épségben odajussanak hozzá.

Igen, elég nagy katyvasznak tűnik, és A leleplezés napja első hibája kapásból az, hogy túl sokáig tartja bizonytalanságban a nézőt. Jó ideig nincs fogalmunk arról, mi történik itt, miről beszélnek a szereplők, és miért csinálják azt, amit, így pedig, fogódzkodók híján inkább fárasztanak a történések, ahelyett, hogy izgalommal töltenének el. A film végére (majdnem) minden kitisztul, de addigra lehet, elveszítjük az érdeklődésünket. Mindenesetre Spielberg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és egy pörgős, gyönyörűen fotografált, érdekes és emlékezetes filmet tett le az asztalra, azzal legalábbis számtalan hibája ellenére sem lehet vádolni, hogy sok ilyet láttunk volna. Talán az X-aktákhoz lehetne még hasonlítani a sztorit, „az igazság odaát (vagy ideát?) van” rigmus ugyanis itt is létfontosságú.

Arra azonban készüljünk fel, hogy A leleplezés napja Daniel és Margaret kálváriájáról szól, a küzdelmükről, hogy felfedjék a földönkívüli élet létezését a világ előtt, vagyis inkább az összeesküvős-menekülős szál az erős, nem pedig a sci-fis, nem sok alient láthatunk majd az amúgy hosszú, két és fél órás játékidő alatt.

De nem is ez a lényeg itt, ahogy a Harmadik típusú találkozásoknál sem az volt: a hangsúly az odavezető úton van, amely ezúttal is emlékezetes jelenetekkel van kikövezve. Akcióból mondjuk nem kapunk sokat, de ami van, azok legalább izgisek és látványosak, főként a vonatos szekvencia pumpálja majd fel bennünk az adrenalint.

Sajnos azonban tele van a film logikátlanságokkal és cselekménybeli hiányosságokkal, amelyekről nem tudunk anélkül írni, hogy ne lőnénk le fordulatokat a történetből, ezért inkább legyen elég annyi, hogy David Koepp (aki régi cimborája Spielbergnek, hiszen együtt dolgozott vele a Jurassic Park 1-2-n, a Világok harcán, illetve a negyedik és az ötödik Indiana Joneson is) forgatókönyvét még igazán átfuthatták volna párszor Spielbergék, mielőtt nekiálltak volna leforgatni az abban leírtakat.

A leleplezés napja épp ezért mindenképpen csalódás, hiszen a mestertől, pláne ebben a tematikában sokkal jobbra számítottunk, egy olyan sztorira, amely továbbviszi a Harmadik típusú találkozásokban látottakat a XXI. századba, ehelyett azonban olyan, mintha Spielbergék még mindig a hetvenes években élnének, a modern kor vívmányait legalábbis nem szívesen használják, nem tudni, miért (ma játszódik a sztori, így kábé 10 percig tartott volna az egész film, ha Daniel és Hugo használták volna mondjuk a Twitch-et…). Megijedni azonban nem kell, hiszen még így is szórakoztató, és a nézők figyelmére érdemes A leleplezés napja, sajnos azonban már kissé idejétmúlt, 20-30 éve sokkal nagyobbat ütött volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Négy év után újra kamera előtt Kulka János – szívszorító őszinteséggel a sztrók utáni életről
A Nemzet Színésze az *Az utolsó betyár* című filmben tér vissza a vászonra. Egy friss interjúban afáziájáról is beszélt, és elárulta, a betegség egyfajta nyugalmat is hozott az életébe.
DP, kép: youtube - szmo.hu
2026. június 15.



Négy év kihagyás után újra forgat Kulka János. A Nemzet Színésze Csuja László Az utolsó betyár című filmjében állt kamera elé, és a forgatás kapcsán a Blikk által szemlézett Kontroll-interjúban beszélt arról, hogyan éli meg a tíz évvel ezelőtti sztrókja utóhatásait. Bár a filmezést csodálatosnak tartja és a stábot kedvesnek, a betegség következményeivel a mai napig küzd.

A színész őszintén beszélt a megváltozott állapotáról. „Már tudok járni, tudok beszélni, persze nem úgy, mint régen” – mondta, hozzátéve, hogy a betegség egyfajta nyugalmat is hozott az életébe. Az afázia, amivel Bruce Willis is küzd, a személyiségét is átformálta: „Elment a humorom, de belül vicces vagyok.”

Kulka megrendítően fogalmazott a belső vívódásairól is. „Megérdemeltem, ami történt velem. Állandóan szégyellem magam, nem tudom miért. Jó színész voltam” – mondta múlt időben magáról.

A személyes küzdelemhez és a megváltozott képességekhez a stáb is teljes mértékben alkalmazkodik. Csuja László rendező elmondta, a forgatókönyvet kifejezetten Kulka János állapotára szabták.

„A forgatókönyvet direkt úgy írtuk meg, hogy az ő súlyos betegségével, az ő afáziájával együtt el tudja ezt tökéletesen játszani” – jelentette ki a rendező.

Csuja László szerint a színész indokolatlanul beszél magáról múlt időben, mert színészi ereje ma is ugyanolyan, mint régen. A stáb folyamatosan figyeli, mely mondatokat tudja a színész természetesen és hitelesen megszólaltatni.

A kamera mögötti odafigyelés mellett a mindennapokban is vannak kapaszkodói. Bár azt mondja, fizikailag „állandóan fáradt”, továbbra is dolgozik és alkot. Ebben fontos társa a 15 éves kutyája, aki a betegsége óta mindenhová elkíséri.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk