KULT
A Rovatból

Premier: egy igazi kerti oázist rendeztek be a Lanou új klipjének kedvéért

A Come to the Water című szám szövege saját magunk buzdításáról szól, de van egy mélyebb olvasata is, amelyben a víz sokkal összetettebb jelentéssel bír.


A saját bevallása szerint love folkot játszó Lanou egy olyan zenekar, amely otthonosan mozog a folk, a pop és a világzene határain. Az angol és magyar nyelvű saját dalok mellett népdalfeldolgozások is megjelennek az együttes repertoárjában. A Lanou zenei világa tiszta, mély, szabad repülés - ezzel együtt bátran kísérletező, így szólalhat meg egymás után egy koncerten stoner rock beütésű citeraszóló, vagy trip hop hatásokkal átszőtt népdalfeldolgozás.

A zenekar 2017 decembere óta létezik, azóta sikeres koncerteket adott Budapesten (pl. A38, Szimpla kert), meghívott fellépője volt számos fesztiválnak (Művészetek Völgye, Ozora, Campus fesztivál, Ördögkatlan fesztivál), valamint 2020-ban bekerült a Szimpla Lemming tehetséggondozó programba. Tagjai Tóth Eszter (ének, citera, ír bouzouki, gitár, zongora), Simon Gyuri (elektromos gitár), Öllős Dávid (basszusgitár) és Papp Gergő (dob).

A zenekar első szerzői kiadású nagylemeze “Fellegek (Of Clouds)” címmel jelent meg 2020 novemberében Lantos Zoltán (hegedű) és Táborszky Bence (trombita) közreműködésével. A Lanou a 2021-es Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díjának, valamint a 2021-es Öröm a Zene tehetséggondozó országos nagydöntőjének nyertese, ezáltal a 2021/22-es Hangfoglaló Program induló zenekari programjának támogatott zenekara. 2022 áprilisában a Budapest Ritmo nemzetközi világzenei showcase fesztivál kiválasztott zenekara volt.

Második, “Erdeim” című nagylemezük 2023. február 14-én jelenik meg a Hangfoglaló Program támogatásával. A korábbi koncepció részben most is megmaradt: az albumon angol és magyar nyelvű dalokat is hallhatunk, azonban a túlsúly egy kivételével teljesen a magyar nyelvű saját dalok felé mozdult el. A lemez a Little Zion stúdióban készült Vas Mihály hangmérnökkel, aki a keverésért és a masterelésért is felelős.

A lemezről elsőként a Táncol az éj c. single jelent meg októberben, amelyhez Jenőfi Dániel és csapata (darkroom studio) készített videoklipet. Ezen kívül három dalhoz készült live session videófelvétel, amelyek közül elsőként a lemez egyetlen angol nyelvű dala, a Come to the Water jelenik meg.

Tóth Eszter énekes így mesélt a dalról és a klipfelvételről:

“A Come to the Water első verzióját két éve kezdtük el írni, az alaptéma először gitáron jutott eszembe, és megörültem a hangulatának, először csak játszogattam magamnak, később kezdtünk foglalkozni zenekarilag is a hangszereléssel. Ez az egyetlen angol nyelvű dal a februárban megjelenő lemezünkön, ami újdonság a zenekar életében, korábban legalább fele-fele volt az arány, de most többet írtam az anyanyelvemen. A dalszöveg elég életigenlő, szerintem több olvasata is van - egyrészt saját magunk buzdításáról szól, hogy igenis képesek vagyunk átlépni az elénk táruló nehézségeken, megtaláljuk az utat.

Másrészt van egy mélyebb rétege, amit én úgy fogalmaztam meg, hogy a női energia így hívja a férfit: “gyere a vízhez, lásd a jeleket, gyere, menjünk, hozd a tüzet”. A víz ilyen formában mélyebb jelentést is kap, úgy képzeltem el, mint egy szimbolikus folyót, ahol asszonyok ülnek, ahol az érzéseink, a női természetesség, lágyság, egy ősi erő lakik. Sok oldalról meg lehet közelíteni a dalt, úgyhogy szívesen hagyom nyitva az értelmezését.

Bizonyos szempontból kicsit kakukktojás a Come to the Water, nem hasonlít a lemez többi szerzeményéhez, de én nagyon szeretem. A basszusgitárosunk, Öllős Dávid eredetileg gitáros és több reggae zenekarban játszott az utóbbi években, úgyhogy az ő útmutatásával lavíroztunk a műfaji határokon, nem akartunk kifejezetten reggae-t játszani, de bizonyos stíluselemeket azért szívesen alkalmaztunk. A középrészben egyébként effektezett citera is van, trombitálni pedig ismét Táborszky Bencét kértük fel a lemezre és az élő videóra is. A live session videón Bencén kívül Iszlai Reni csatlakozott hozzánk klarinéton, Tóth Orsi, Napfonatos zenésztársam pedig vokálozik, így lett teljes a hangzás. Mindannyiuk zeneiségét imádom, nagyon jó élmény volt ilyen bővített felállásban játszani. Úgy éreztük, hogy harmonikusan, őszintén és nagyon jókedvűen tudunk együtt dolgozni, szép napokat töltöttünk együtt.

A videóhoz szerettünk volna egy egyszerű, de hangulatos nyári kertet megörökíteni, és úgy érzem, ez nagyon jól sikerült. A stábot az Öröm a Zene döntője kapcsán ismertük meg, és nagyon örültünk, hogy velük dolgozhattunk. Kocska Ádám, Molnár Dóra Mira, Tóth-Máté Barnabás, Erdei Koppány és Csapó Vera mindent megtettek, hogy igazán varázslatos hangulatot hozhassunk létre a dobosunk budakeszi házának kertjében. Ez egy nagyon különleges közösségi hely egyébként, Elf Playgroundnak hívják, és bérelhető különböző programokhoz, hatalmas kertje van, abban rendezvénysátor, mászófal, és még sok más.

Egy igazi oázist rendeztünk be a kert egyik sarkában, a jógateraszon, kivittük a létező összes szobanövényt, indiai szobrocskákat, és még buborékokat is fújtunk. Néha megküzdöttünk egy-egy repülővel és kutyaugatással, de fantasztikus hangulatban telt a nap, igazi közösségépítő élmény volt.

A videón látható zenészek csatlakoznak hozzánk a február 18-i lemezbemutató koncertre is, ami a Magyar Zene Házában lesz. Eddigi legfontosabb koncertünk ez, és a lemezt is nagyon önazonosnak érezzük most, úgyhogy reméljük, sok hallgatóhoz eljut. A következő hónapok során még két dal fog megjelenni ugyanebből a sorozatból."

Stáb:

Tóth-Máté Barnabás - operatőr

Molnár Dóra Mira - gyártásvezető

Erdei Koppány - helyszíni rögzítés

Kocska Ádám - rendező, operatőr, vágó

Külön köszönet Csapó Verának!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: