Kovács Patrícia: Van, hogy dühből azt mondom, elég volt!
A népszerű színésznő 10 év után a Bella Figura című előadásban tért vissza a Vígszínház színpadára, ebből az alkalomból beszélgettünk. Patrícia felajánlotta, hogy tegeződjünk.
– Mindig is nagyon tiszteltem benned, hogy nemcsak remek színésznő vagy, de nem is félsz megszólalni. Szemben sok pályatársaddal, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy ő nem politizál, és inkább nem mond semmit. Ezek a megszólalások tudatos, átgondolt dolgok, vagy egyszerűen olyan alkat vagy, aki kimondja, amit gondol, bármi is lesz adott esetben a következménye?
– Változó. Van, amikor lehetőségem van jól átgondolni, hogy mikor, mit fogok mondani, kinek, hányszor és milyen fórumon.
De van, hogy egy unalmas hétfő délelőtt történik valami a közéletben, felhúzom magam, és dühből azt mondom, elég volt, nem érdekel, mi lesz a következménye, meg kell szólalnom. Akad, aki megtehetné, hogy megszólal, de nem teszi, más pedig szívesen mondaná, de nem teheti. Nem szoktam ezzel kapcsolatban ítélkezni, én teszem a dolgomat.
– 10 év után visszatértél a Vígszínház társulatához. A színház nehéz időszakon van túl, hiszen nemcsak a Covidot kellett átvészelni, hanem a fennállásának talán két legnagyobb botrányát, a Marton ügyet és az Eszenyi ügyet. Milyen a hangulat most a színházban?
– Azt érzem, hogy a Vígszínház életébe békesség költözött. Az elmúlt években nagyon megcibálta az élet a társulatot. Nehéz helyzetben kellett szembesülni ezekkel a történésekkel, ami senkinek nem volt könnyű.
Mostanra mindenki megnyugodott. Egy ekkora társulatnak nehéz kezelnie ezeket a feszültségeket. Boldog felszabadultságot érzékelek, hogy most már nem kell ezekről beszélni.
– Az említett ügyek hatására változott valami a Vígszínházban, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő?
– A Vígszínház az elsők között hozta létre a saját etikai vizsgálóbizottságát és kidolgozott egy kódexet, ami arról szól, hogyan lehet megelőzni a problémákat illetve jelezni, ha valakit bántódás ér, hogy ezek az esetek ne ismétlődhessenek meg. Erős jogi háttér jár minden itt dolgozónak, ha bármiféle sérelem éri, és érdemben kivizsgálják a panaszokat.
– Legkésőbb a Free SZFE ügye rámutatott, hogy óriási politikai-ideológiai törésvonal van a színházi szakmán belül. A Vígszínház társulatában nincsenek ebből feszültségek? Hisz minden oldalról találhatunk ott színművészeket.
– Azt érzem, hogy nincs politizálás a színházban. A szakma szeretete határozza meg a légkört.
Igen, vannak, akik nem értenek egyet, másra szavaznak, de ettől még a színpadon remekül együtt tudnak működni és nem viszik be a színpadra ezeket az ideológiai kérdéseket.
Egyébként már dolgoztam olyan színházban, a Jordán Tamás majd később Alföldi Róbert által vezetett Nemzeti Színházban, ahol rendkívül elgondolkodtató és egyébként lebilincselően szórakoztató beszélgetéseknek voltam tanúja. Blaskó Péter vagy Szarvas József egy Hollósi Frigyessel rendkívül lehengerlően, nagy-nagy szeretettel tudták zrikálni és győzködni egymást, utána pedig csodásan dolgoztak együtt a színpadon.
Még inspiráló is lehet, ha olyan a közeg, hogy nem feltétlenül ért egyet mindenki a másikkal.
– A Bella Figura című darabban tértél vissza a Vígszínház színpadjára, erre a szerepre hívott el Rudolf Péter.
– Igen, először vendégnek hívott azzal a felkiáltással, hogy társulatot szeretne építeni, és nagyon szeretne engem visszahívni, de nézzük meg, hogy működik.
De lényegében, amikor tíz év után visszatértem és tavasszal elkezdtem próbálni, már éreztem, hogy szeretnék „hazatérni”. Mert bár szakmailag nagyon érdekes és izgalmas volt ez a szabadúszóként töltött tíz év, soha nem jöttem volna el a Vígszínházból, hogyha jól éreztem volna magamat az akkori vezetéssel.
– Azt említetted más interjúkban, hogy az egyik ok, amiért annak idején a távozás mellett döntöttél, az volt, hogy Eszenyi Enikő nem akart elengedni vendégjátékra…
– Ez volt az utolsó csepp a pohárban. De hangsúlyozom, nem azért jöttem el, mert nem akart elengedni. Azt tökéletesen meg tudtam volna érteni. Hanem, ahogy mondta.
Mondhatta volna, hogy rád itt van szükség, nagyon sok mindent lehetett volna mondani,
– Rudolf Péternél akkor ilyesmi nem merülhet fel.
– Rudi pontosan tudja, mit jelent egy színésznek forgatni, tévében dolgozni, vagy más színházi produkcióba elmenni dolgozni. Természetesen a társulat tagjaként én is a Vígszínház érdekeit tartom elsősorban szem előtt, de ha alkalom adtán el szeretnék menni, akkor biztosan meg tudjuk majd beszélni.
– A Bella Figura életközeli darab, egy egyszerű élethelyzet az alapja, majdhogynem olyan, mint egy helyzetgyakorlat. Ennek megfelelően nincsenek benne olyan nagyívű szerepek, mint mondjuk egy Shakespeare drámában. Nem szerettél volna a visszatéréshez valami olyan szerepet, ami nagyobbat szól?
– Ez nem úgy van, hogy én ülök, és akkor elképzelem a nagy visszatérésemet, hogy legyen nagy lépcső, rajta vörösbársony, és uszályos ruhában szeretnék végiglejteni.
Arról nem beszélve, hogy megváltoztak a nézői igények. Akarhatnék én Lady Machbethetet játszani, de nem vagyok biztos benne, hogy most lenne erre igény.
Úgy látom, mostanában az emberek olyan előadásokat szeretnek látni, ami róluk szól. Hétköznapi, egyszerű helyzeteket. Amikor például olyan emberek ülnek le egy asztalhoz, akiknek nem kéne.
A nézők nagy része bármelyik szereplővel tud azonosulni, mert volt már hasonló helyzetben.
Örülök, ha egy ilyenben részt vehetek, és nem gondolkozom azon, hogy mit kellett volna ehelyett.
– Talán nem nagy spoiler, elmondható, hogy a darabbéli karaktered, Françoise a történet szerint egy étteremben összetalálkozik a legjobb barátnője férjével és annak szeretőjével, és ezzel nehéz erkölcsi dilemma elé kerül: megmondja, vagy ne mondja meg? Hétköznapi helyzet, ha nem is feltétlenül érintettként, de mindannyian találkoztunk már hasonló dilemmákkal az életben. Ilyenkor az emberen végigfut, hogy én mit tennék ebben a helyzetben?
– Nem. Nyilván magunkból dolgozunk, de teljesen mindegy, hogy egyébként egy ilyen helyzetben én felhívnám-e a barátnőmet, hogy figyelj, a férjed itt van egy másik nővel.
Itt csak az a fontos, hogy a szerep mit csinál, annak az igazságát kell megtaláljam, hogy amit ő mond, azt miért mondja. Az a jó, ha olyan előadás születik, amiben mindenkinek megvan a saját maga igazsága, mert az életben így működünk.
Nem is gondolkozom el rajta.
– Számomra nagyon izgalmas produkciód volt a Second Life. Színészek sokszor beszélnek arról, hogy pont az a jó a színészetben, hogy elbújhatnak a szerepben. A Second Life ennek szöges ellentéte. Ez nagy merészségnek tűnik…
– A Second Life-ban csak Máté Gábor tanítványok szerepelnek. Mi ezzel a módszerrel dolgoztunk a főiskola első egy-két évében. Olyan jeleneteket kellett csinálni, ami bizonyos szempontból saját magunkról szól. Ez nem azt jelenti, hogy tételesen feldolgoztuk az önéletrajzunkat, de abból indultunk ki.
Orlai Tibor pedig azt mondta, ha már ilyen sokan vannak a színházában a Máté Gábor osztályokból, mi lenne, ha készítenénk egy ilyen előadást.
– Miben láthatunk még a közeljövőben?
– December elején lesz a Party című darab bemutatója Paczolay Béla rendezésében. A Pass Andrea által írt és rendezett Vándorkutya című kortárs darabban átvettem egy főszerepet a Vígszínház házi színpadán. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaphattam ezt a szerepet, ebben a rendkívül izgalmas és különleges előadásban. A meglévő szerepeimet a Centrálban, az Orlainál és a Játékszínben megtartottam és folyamatosan dolgozom a SzínházTv háziasszonyaként, ahol színházi előadásokat streamelünk már több mint egy éve.
Fotó: Vígszínház - Juhász Éva, Dömölky Dániel, Gordon Eszter
