Kordos Szabolcs: A Műegyetem helyén állt a magyar Konstantinápoly
Kordos Szabolcs ismét sajátos kirándulásra invitálja az olvasókat, én pedig örömmel faggattam az Egy város újabb titkairól.
– Milyen elgondolásokkal fogtál hozzá az új kötet megírásához? Változtattál bármit is az előző koncepciójához képest, vagy egyszerűen csak folytattad a már jól bevált receptet?
– A koncepció az volt, hogy a történetek legyen színesek, elgondolkodtatóak, a város különböző részeit és korszakait mutassák be. Így aztán szó esik az eraviszkuszokról, az ősi népről, akik már a rómaiak előtt is itt éltek, és a Gellért-hegyen építették fel fővárosukat, Rejtő Jenő otthonáról, vagy éppen a Körszálló titkairól is.
– Hogy találtad a témákat? Egyszerűen az évek alatt találkoztál ezekkel, vagy fáradságos kutatómunkával szedted össze az érdekes sztorikat?
– Sok történetet már ismertem, de szerettem volna jobban beleásni magam a sztorikba. Ezen kívül évek óta nyitott szemmel járok a városban, és ahol témát gyanítok, ott elkezdek szaglászni, érdeklődni, olvasni. Szinte minden fejezetnél megkerestem olyan embereket, akik nagy tudással bírnak az adott témáról. Beszéltem például a Frida bordélyház kapcsán a korabeli prostitúciót kutató szakemberrel, a rádió bunkerénél a történetet kiválóan ismerő muzeológussal, ezen kívül régésszel, történésszel, sőt ferences szerzetessel is.
Emellett ahol csak lehetett, interjút készítettem a szemtanúkkal, hozzátartozókkal, leszármazottakkal. Így jutottam el többek között Radnóti Zsuzsához, Örkény István ötvegyéhez, a Haggenmacher-család még ma is Magyarországon élő tagjaihoz, vagy éppen az 1961-es zuglói Malév-tragédia szemtanújához.
Sok esetben pedig egyszerűen csak becsöngettem a lakásokba: tudják-e, kik laktak itt korábban? A Rejtő Jenő házában élők tudták, Puskás Tivadar egykori otthonában azonban nem.
– Az egyik történet, aminek nagyon örültem, de nagyon meg is lepett, Mágnás Elza meggyilkolásának véres részletei. El is mondom, miért.
Gyerekkoromban volt egy műsor – később VHS kazettán is kiadták – a Royal Orfeum történetéről. Ebben hosszasan foglalkoztak a nagyszerű újságíró Tarján Vilmos alakjával, aki egy időben az Orfeum tulajdonosa is volt.
És előkerült Mágnás Elza története is, amit úgy állítottak be, hogy a rendőrséggel jó kapcsolatot ápoló riporter nem csak beszámolt a bűnesetről, hanem lényegében afféle magyar Sherlock Holmesként ő maga oldotta meg onnan kezdve, hogy az áldozatot is ő azonosította.
Később aztán sikerült beszereznem Tarján könyvét, amelyben ő maga írja le az esetet, saját erényeit kidomborítva. Ehhez képest a te beszámolódban említésre sem kerül. Lehetséges, hogy Tarján úr picit füllentett a saját szerepét illetően?
– Szándékosan nem a Mágnás Elza gyilkosság bűnügyi aspektusaira koncentráltam. Akkoriban ez a bűneset volt a legnagyobb médiaszenzáció, a híre még Ausztráliába is eljutott, rengeteg régi cikket lehet találni a témáról, amelyben percről percre követik a nyomozást. Sokkal jobban érdekelt az, hogy egy szegény sorsú vidéki lánynak milyen lehetőségei voltak a felemelkedésre, miért az áldozatot ostorozta az akkori sajtó, és hogyan vette ki magát, hogy egy dúsgazdag mágnás egy kéjhölggyel randizgatott. Schmidt Miksa viselkedése is izgalmas volt, hiszen a férfi hófehér temetést szervezett a halott kedvesének, mintha a búcsúzás az elmaradt esküvőt pótolta volna.
Tarjánra jellemző volt, hogy a történeteibe jó érzékkel önmagát is beleépítette.
– Nagyon örültem, hogy foglalkozol a Somossy Orfeummal. Nekem, mint humoristának különösen fontos intézmény, hiszen itt került sor az első magyar nyelvű kabaré-előadásra. Mondj pár szót erről a becses intézményről.
– Ha már Tarján Vilmosról beszéltünk, mint a város egykori legendás alakjáról, akkor Somossy Károlyról is muszáj ejtenünk pár szót. Ő építtette fel a mai Operettszínház épületét, amely Somossy Orfeum néven a város legfényűzőbb varietészínháza és szórakozóhelye volt – Mágnás Elza is itt randizgatott Schmidt Miksával, de Ady Endre is törzsvendég volt.
Ma már elképzelhetetlen az az éjszakai élet, ami itt volt, több száz emberrel, amerikai, kanadai, francia, német orosz és afrikai fellépőkkel, rúdtáncosokkal, lenge ruhás lányokkal, artistákkal, zenészekkel. Somossy életéről több a legenda, mint a tény, de az biztos, hogy végül szegénységben halt meg a Nagymező utcában, egykori teátrumától néhány méterre.
– A Gellért-hegyen áll egy kastélyszerű épület, amit én régen távolról csodáltam, és arról álmodoztam, hogy ha egyszer gazda leszek, ott fogok élni. Aztán jóval később az a pletyka terjedt el róla, hogy Andy Vajna megvette, és ott lakik. A könyvedből azonban megtudtam, hogy ez sem teljesen így volt.
– Ugye, hogy mennyire varázslatos az az épület? Az Erzsébet-hídról Budára tartva mindig néztem, és én is fantáziálgattam az ottani életről. Egy zseniális vállalkozó/fotós építtette egy nápolyi palota mintájára, majd egy pénzügyminiszer tulajdonában volt, és borzasztó családi dráma helyszínévé vált: itt lett öngyilkos a politikus felesége és a lánya.
Később Andy Vajna bérelte a toronylakást, Arnold Schwarzenegger is járt itt akkor. Néha kalózzászló is lobogott is a torony tetején, ám ez már nem Vajna, hanem egy másik bérlő poénja volt.
– Amikor meghallottam az elképzelést, hogy legyen „budapesti Dubaj” rögtön az jutott eszembe, hogy „végül is, Konstantinápoly” már volt. Köszönhető ez annak, hogy pont előtte olvastam a könyvedet…
– És ezt is Somossynak köszönhetjük. A jó Károlyunk felépített egy amolyan papírmasé Disneyland/Las Vegas városrészt. Amikor a Gellért-szállótól délre sétálok, gyakran lehunyom a szemem, és elképzelem, milyen lehetett ez a hely, amikor egy azóta már nem létező tó, a Lágymányosi-tó állt a Műegyetem helyén. Itt épült fel a „Konstantinápoly Budapesten” szórakoztató centrum, ahol a Hagia Sophia mását, zegzugos utcácskákat építettek fel, és ahol komplett hajócsatákat játszottak le a tömegek szórakoztatására.
– Minden történetet nem szeretnék lelőni, kicsit mesélj arról, tervezel-e további folytatást?
– Szabályos függőség alakult ki nálam: minél mélyebbre ásom Budapest történetében, annál több sztorival találkozom. Mindenképpen folytatom a munkát, érkezik a harmadik kötet, mert ezt megunni nem lehet. Élvezem, hogy járom az utcákat és a házak mesélnek nekem. Így közlekedni is sokkal szórakoztatóbb.
