KULT
A Rovatból

Kardos-Horváth János: Megvan az a speciális adottságom, hogy a levegővel szívom be a közhangulatot

Két év kihagyás után új felállással tér vissza a Kaukázus – egyből lemezbemutató koncerttel kezdenek, de persze lesz a Teszkó és a Szalai Éva is. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. december 15.


Link másolása

A Kaukázus a 2000-es évek második felének egyik legnépszerűbb alternatív zenekara volt: lényegéből a semmiből lettek országosan ismertek, dalaikat ezrek töltötték le ingyen – és legálisan – az internetről. Először 2010-ben oszlottak fel, majd három évvel később visszatértek. 2016 végéig többé-kevésbé rendszeresen koncerteztek, akkor viszont újabb csend következett.

A frontember, Kardos-Horváth János ezalatt főleg gyerekzenekarával, illetve Kafkaz nevű szólóestjeivel lépett fel, valamint a Petőfi rádióban a műsorvezetésbe is belekóstolt.

Most azonban ismét a régi néven folytatja, de más tagokkal: a billentyűs Domokos Tibor, a dobos Prommer Patrik lett, a szólógitárosi posztra pedig a hiperkarmából és még sok másik formációból ismert Kis Tibor Sztivi került.

Az új felállással KpOp címen már egy lemezt is kiadtak és gőzerővel készülnek a koncertekre. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Amikor 2013-ban összeállt a Kaukázus, egy elég csalódott hangvételű kritikában azt írtam: kár, hogy szemlátomást az egészet csak a pénz miatt kezdtétek újra. Te hogy látod ezt lassan hat év távlatából?

– Szerintem egy alter zenész sosem úgy áll neki, hogy csak a pénzért csinálja. Ha ez lett volna az egyedüli szempont, abba se hagytuk volna. Az, hogy játszottunk mondjuk tíz koncertet azon a nyáron, kb. ugyanakkora gázsiért, mint amit a többi, akkoriban jól futó zenekar is megkapott, azért nem akkora fegyvertény.

Valójában szerettem volna megpróbálni még egyszer, hogy vajon a korábbi sérelmeket félretéve képesek vagyunk-e újra együtt dolgozni, valami újat is alkotva. Utólag visszagondolva viszont már nem volt benne az a lendület, ami az első korszakban jellemezte a zenekart, és amit én kerestem.

– Mi hiányzott?

– Abban nagyon más volt, hogy már nem számított olyan újszerű, üdítő színfoltnak a zenekar, ráadásul lemezzel se jöttünk ki rögtön, csak nagyjából egy év után, ami egyértelműen hiba volt. Az első korszak még az építkezésről szólt, másodjára viszont régi szereplőkként próbáltunk érvényesülni, felemás sikerrel.

Végül tulajdonképpen kimondatlanul engedtük el újra: nem állapodtunk meg, hogy befejezzük, de egyszer csak nem jött be több koncertfelkérés, és mi sem erőltettük tovább a dolgot.

– Időközben a Petőfi rádióban a műsorvezetést is kipróbáltad. Ez hogy indult?

– Először egy gyerekzenei műsorom volt Anyám tyúkja néven, ami még azután is megmaradt, hogy átalakult a rádió és szinte az egész előző garnitúrát (szerkesztőket, műsorvezetőket) elküldték. Én viszont valahogy kimaradtam ebből a szórásból, nem kaptam meg a felmondásom, ezért két hét múlva jelentkeztem a tartalom igazgatónál. Mondtam neki, hogy ha már így alakult, szívesen folytatnám, mert eléggé szívügyemnek tartom a magyar zenéket.

Először beugró társműsorvezetőnek hívtak egyetlen napra a Talpra magyarba, majd búcsúzáskor bemondtam, hogy kérdezzük meg a hallgatókat, szerintük jöjjek-e másnap is. Harsányi Levente megkérdezte, és mindenki igennel szavazott. Azt a hetet végignyomtam társadalmi munkában, péntek délután viszont megint csak nem tudtam, lesz-e folytatás. Aztán másnap felhívott a főszerkesztő, hogy hétfőn kezdhetek. Igazi hollywoodi történet. Onnantól csináltam egy évig napi szinten.

– Miért hagytad abba?

– Mind a két szülőm nagyon súlyos beteg lett, annyira, hogy házi ápolásra szorultak.

Egy ideig csináltam a kora reggeli rádiózást meg mindent ami azzal jár, délután pedig sorra jártam a kórházakat, szociális intézményeket a szüleim ügyében, megoldást keresve. Aztán eldöntöttem, hogy ez a kettő nem fér össze, és bizonytalan ideig szünetet kértem a főnökeimtől.

Amikor pedig hónapokkal később visszamentem, azt mondták, hogy inkább már nem tartanak igényt rám.

– Hiányzik, jól érezted ott magad?

– A reggeli rádiózás egy életforma, nekem pont ideális, mert azóta is 5 körül kelek. De inkább azt mondanám, hogy is-is. A közeg nagyon inspirált, a tapasztaltabb kollégáknak köszönhetően sokat fejlődtem. Viszont én nem egy szalagról lejött műsorvezető vagyok, az átlagnál mindig többet akartam beletenni, de ez egy ponton túl kevésbé jött át, mert nem voltam elég törtető. Emellett szigorú szabályok is voltak, amikhez tartanom kellett (volna) magam, és ebből különféle konfliktusok adódtak. Megrekedtem egyfajta pofozózsák-szerepben, ami egy idő után már nem volt kényelmes.

Az is zavart, hogy lényegében azért kaptam a fizetésem, hogy olyan dolgokról beszéljek nyilvánosan, amikről magánemberként legszívesebben hallgattam volna.

Akkor is kérdezned kell, ha te magad kellemetlennek tartod az adott helyzetet, mivel a hallgatók – vagy a vezetőség – ezt várják el. Például a tragikus veronai buszbaleset másnapján műsort csinálni számomra nagyon kínos volt.

– Mikor fogalmazódott meg benned, hogy újra össze kéne hozni a Kaukázust?

– Folyamatosan dolgoztam új dalokon, de először talán idén januárban tettem fel a kérdést magamnak, hogy minek próbálkozzak új zenekarnévvel, ha ezer szállal kötődik a nevem a Kaukázushoz.

– Hogy állt össze az új felállás?

– Patrikkal és Tibivel már régóta együtt zenélünk a Hahó Együttesben, Sztiviről pedig megtudtam, hogy bejönnek neki a dalaim, ezért kerestem meg. Előtte csak futólag ismertük egymást. Szerencsére el is vállalta, annak ellenére, hogy már rengeteg zenekarban játszik. Emiatt egy tartalékgitárost is kellett keresnünk mellé, ha ütköznének a koncertek, ami furcsa helyzet, de meg lehet tanulni együtt élni vele.

– Szövegíróként milyen témák foglalkoztatnak mostanában?

– Az alkotó énem ugyanaz a csávó, mint anno. Egyáltalán, minden alkotáshoz szükséges valami ártatlanság, tisztaság, és ahogy mennek az évek, bizony időmenedzsment és koncentráció is kell. De nyilván egy csomó mindent rám rakott az élet időközben, ahogy azt is tapasztaltam, hogy a nagyon okosnak szánt megmondások sosem vezetnek jóra. Kicsit visszafogottabbá tett az elmúlt időszak, nyugisabb szövegek is kerültek az új lemezre.

Nekem megvan az a speciális adottságom, hogy levegővel szívom be a közhangulatot. Hiperérzékenyek az emberek, pénz, egzisztencia, politika... Bármibe bele tud a médiagépezet magyarázni bármit. Én magam is túlterhelt vagyok, de ha egyszer úgy passzol egy szöveg hozzám és a dalhoz, hogy egy kicsit erősebb és nem feltétlenül simulékony, be kell vállalni. A langyosat kiköpi az Isten.

– Van olyan szöveged, amit ma már nem vállalnál?

– Tartalmilag szerintem nincs, legfeljebb technikailag. De abból se sok.

– Ma is elénekelnéd a Feri, segíteni kell-t?

– Persze... (nevet) Szerintem hatalmas telitalálat volt, az már nem az én dolgom, hogy nagyon sokan nem értették az iróniát.

Épp ez lehetne kitörési pont, hogy igenis álljunk bele dolgokba ahelyett, hogy a körülményekhez alkalmazkodva öncenzúrát hajtunk végre, nehogy „baj legyen belőle.”

Nem tudom, ez az új lemezen hogy fog lecsapódni, mert például az Óriásplakát című dalt aligha lehet polkorrektnek nevezni. Én nem vagyok pénzzel kitömött kommunikációs szakember, létezzen már objektiv alkotói szabadság! Én mint művész, elvileg dokumentálom a kort. Ha úgy tetszik forrás leszek, ez alapján fognak emlékezni a 2018-as évre. Egy Havasinál, Mága Zolinál vagy Kasza Tibinél tudtommal erről szó sincs. Ez nekik és nekem sem baj, de éles különbség!

Két dal az új lemezről:

– Hogy állt össze az album, miért pont ezek a dalok kerültek rá?

– Az utóbbi 3-4 év terméséből válogattam, de így is nagyon nagy volt a merítés, bele is gabalyodtam kicsit. Végül egy filmrendező szakos lányt, Laky Dórát kértem fel, hogy segítsen rendet rakni. Ő lett a művészeti vezető, rábíztam a feladatot, hogy döntse el, milyen számokat rakjunk fel a lemezre, milyen sorrendben.

Nem mindig értettünk egyet: előfordult, hogy valamiről próbáltam lebeszélni, mondván „biztos, hogy ez legyen rajta? Azt fogják hinni, megőrültem...” – mire ő azt válaszolta: „Dehogy, veled minden rendben, a világ lett nagyon hülye.”

– A régi slágerek közül miket fogtok játszani? Lesz például Teszkó és Szalai Éva?

– Nyilván, ezt az örökséget tovább kell vinni. Különösen, hogy magunkkal szúrnánk ki, ha már az elején egy teljesen új repertoárt próbálnánk lenyomni a közönség torkán. Meg szeretnénk találni az egyensúlyt: eljátsszuk mondjuk az új album felét, az előzőről is néhányat, illetve a régebbi ismert dalok jó részét. Sőt, lesz például a Dugjál engem el, a Vizsgaidőszak, vagy a Magácska is, ami eredetileg nem is Kaukázus, de például filmzene is lett, ugyanúgy én írtam és szeretem, szeretik... Huszonöt számnál tart most a koncertműsor, ami szerintem nem rossz, de még változhat.

– A többieknek mekkora beleszólást engedsz a dalok hangszerelésébe?

– Mivel mindenki sokfelé játszik, szerintem örülnek annak, ha itt nem kell energiát fordítaniuk még erre is. Inkább örömmel megcsinálják, amit mondok nekik. Ezzel együtt kicsit hiányolom a zenei szinergiát, úgyhogy a következő lemezt máshogy fogjuk összehozni.

– Miért basszusgitáron játszol, mint a 2013-as újjáalakuláskor is, miközben eredetileg gitáros vagy?

– Eredetileg magzat voltam... (mosolyog) Így jobban rá tudok hatni a zenére, mintha ritmusszólamokat játszanék. Szólógitározni soha nem akartam, a ritmusgitárt viszont kevésnek éreztem, így voltaképpen praktikus okokból váltottam basszusra. Nekem bejött, ráadásul meglepően sokan dicsérik a pontosságomat, amit őszintén szólva nem gondoltam volna.

– Mivel foglalkozol még mostanában?

– Hahó Együttes, hajrá gyerekek! illetve a Kafkaz szólóestek is vannak, nagyon megdicsérem a népet, hogy kíváncsiak még az ilyen lantos, dalnokos dolgokra! Az utolsó utáni pillanatban vagyok, hogy még valamit kezdjek vele, de ehhez nagyon sok munkát kell beletennem. A Kaukázusnál is újra gödörásás lesz, fel kell építeni a közösségi médiás jelenlétet Facebookon és Instagramon, ami rettentően kemény meló pénz nélkül, viszont az idő nekünk dolgozik, mert jó a „termék”, jók a dalok, jó a koncert... Ez el fog terjedni.

– Mennyi időt adsz neki?

– Nem egy lemezben gondolkozom, egy egész új korszak kezdeteként tekintek a mostani felállásra. Három-négy év minimum kell majd a belerázódáshoz, és nagyon fontos tanulság számomra, hogy minden dalomat közzé kell tennem.

Rengeteg van, ami elveszett amiatt, mert annak idején mondjuk úgy gondoltam, nem szól elég jól. Pedig tökéletes lenyomata volt az aktuális történéseknek, ami ott és akkor nagyon jól működött volna, akár csak egy évvel később viszont már nem.

Most már látom, hogy nem szabad semmit visszatartani: muszáj reflektálnom az éppen zajló folyamatokra, mert egyszerűen ebben vagyok a legjobb.

(A Kaukázus budapesti visszatérése december 26-án lesz az A38 hajón, bővebb infóért KATT IDE!)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: