HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely szerint Orbán döntött Budapest bedöntéséről

A főpolgármester szerint a kormány 10,2 milliárdot vont le jogtalanul Budapest számlájáról. Karácsony úgy érzi, magára maradt, de nem adja át a szolgáltatásokat az államnak.


Karácsony Gergely szerint a kormány múlt csütörtökön 10,2 milliárd forintot vont le Budapest számlájáról, annak ellenére, hogy a főváros azonnali jogvédelmet kért a döntés ellen. A főpolgármester a Népszavának úgy fogalmazott: „Eldöntötték. Azok után a beszélgetések után, amelyeken túl vagyok, azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök döntése volt.” Hozzátette, hogy a kincstár ezt a pénzt szerinte nem vonhatta volna le, mivel még nem született bírósági döntés az ügyben.

A fővárosi önkormányzat nem kíván semmilyen szolgáltatást átadni az államnak – hangsúlyozta a főpolgármester, aki szerint a HÉV-et is drágábban működteti az állam, mint ahogy korábban a főváros tette.

Karácsony azt is elmondta, hogy szerinte a kormány a koronavírus-járvány idején ismerte fel, hogy a válsághelyzeteket jól kezelő önkormányzatok politikai kihívást jelenthetnek.

„Ezt nem engedhették. Neki is láttak az önkormányzatok, s különösen a főváros kivéreztetésének. Ez lassú folyamat, de lassan célhoz érnek”

– fogalmazott. Azt mondta, az elmúlt években 20 százalékkal, Budapest esetében 30 százalékkal csökkent az önkormányzatok finanszírozása.

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésben működő politikai erőkről is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a kisebbik rész azokból áll, akik értik, hogy miben vannak. „Paradox módon a Kutyapárt lett a nyugodt erő” – tette hozzá. Karácsony szerint a Fideszt a város romba döntésének szándéka és a Tisza párt provokálása motiválja. Úgy véli, Vitézy Dávid és a Tisza Párt között már nemigen lehet különbséget tenni.

„Nekik az az érdekük, hogy ne lássák mit tesz a kormány Budapesttel, mert akkor kiderülne, milyen erőfeszítésekkel védi a városvezetés a budapestieket a sarcpolitika hatásaitól, és még az is kiderülne, hogy mégsem azért van ebben a helyzetben a város, amit Vitézy állít, mert a főpolgármesternek túl sok szabadság jár törvény szerint”

– mondta.

A beszélgetésben szóba került a bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított F. Zsolt is. Karácsony szerint nemcsak a nemrég menesztett BKV-vezér, Bolla Tibor ápolt vele jó kapcsolatot, hanem Vitézy Dávid is. Állítása szerint egyikük még köszöntőt is mondott a másik születésnapi ünnepségén. A vádirat szerint F. Zsolt éveken keresztül közpénzt folyatott ki a fővárosi közlekedésből saját cégén keresztül.

Karácsony arról is beszélt, hogy magára maradtnak érzi magát. Mint mondta, az előző közgyűlésben volt egy koalíció, még ha belső vitákkal is, most viszont ellenzéki többség működik, amit szerinte Vitézy Dávid revansvágya hajt. Hozzátette: „Azt remélem, hogy felnőnek a feladathoz. A legnagyobb felelősség a főpolgármesteré, én ennek igyekszem is megfelelni. De amikor ukrán nemzeti színű pólókkal dobálóznak, akkor nem hiszem, hogy én megyek szembe a forgalommal.”

A főpolgármester nem akart előre találgatni arról, milyen megszorításokra lehet számítani, ha a bíróság nem ad helyt az azonnali jogvédelem iránti kérelemnek. Annyit azonban elmondott: bármi elképzelhető.

Ha a közlekedésből kell elvonni a pénzt, az „nagyságrendileg a meglévő kapacitás felét érintené”.

Végül Karácsony kifejezte reményét egy kormányváltásban. Úgy látja, a jelenlegi kormányoldal pánikban van és kapkod, bár hozzátette, nem tudja, milyen lesz az új kormány. „Az ellenzéki szavazók többsége úgy van vele, hogy jussunk át előbb a hídon, azután meglátjuk” – fogalmazott. Szerinte teljesen világos, hogy Budapestnek a kormányváltás az érdeke.

Kijelentette azt is, hogy lesz Pride, mert – mint mondta – Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is azt mondta, Magyarországon nincs betiltva a rendezvény. „Pride lesz. Jöjjön mindenki június 28-án.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

Az Időkép beszámolója szerint

az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

Fotókon a nyugati jégeső:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk