ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Júniusban kezdődik a nyár leghosszabb és legszínesebb fesztiválja

A Budapesti Nyári Fesztivál mintegy 120 programmal és rengeteg nemzetközi sztárral készül a szezonra.


Budapest két legszebb nyári színházában, a Margitszigeti- és a Városmajori Szabadtéri Színpadon mintegy 120 programmal várnak ezen a nyáron is június 1. és szeptember 7. között. A Budapesti Nyári Fesztivál szervezői ebben az évben minden eddiginél színesebb programsorozatot állítottak össze, köztük a nemzetközi és hazai opera, operett, tánc és könnyűzene nagyjaival. A fesztivál ráadásul a hazai közönség mellett egyre nagyobb vonzerővel bír a külföldi vendégek számára is, így Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója szerint ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén Budapest lett az European Best Destination szavazás első helyezettje:

„Évről-évre rengeteget dolgozunk azon, hogy egyre pezsgőbbé varázsoljuk Budapest kulturális életét a nyári szezonban is. Ebben a Margitszigeti- és a Városmajori Szabadtéri Színpad azt gondolom, hogy élen járnak. Az idei évben minden eddiginél gazdagabb a kínálatunk és az a szerencsés helyzet állt elő, hogy van Budapesten belül is egy csodálatos színház, mégpedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, ami egy természet által ölelt gyönyörű helyszín és a kultúrának, az ideérkező vendégeknek és a színpadon létrejövő előadásoknak is abszolút az otthona tud lenni.

Így a Margitszigeti Szabadtéri Színpad mindamellett, hogy a városban élők és a budapestiek számára egy kedvelt, klasszikus értelemben vett szórakozóhelynek számít, a városba érkező külföldi látogatók közül is rengetegen szeretnek ide jönni. Budapest lett az European Best Destination első helyezettje, ami nem véletlen, hiszen az elmúlt években is abszolút szempont volt, hogy olyan produkciókat, kulturális eseményeket tudjunk eljuttatni a külföldi vendégek számára is, melyek segítenek felpozicionálni Budapestet a környező országokhoz képest.”

A külföldi és vidéki látogatóknak kedveznek az „Aludjon Budapesten Színházjeggyel” csomagajánlatokkal is és a Színházi Hajójárattal. A Budapesti Nyári Fesztivál mára felzárkózott Európa nagy fesztiváljai közé, a régió egyik legszínesebb és leghosszabb összművészeti fesztiváljává vált.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kiváltságos élmény fellépni, az ide érkező nemzetközi tehetségek is rendre dicsérik a különleges atmoszférájú játszóhelyet, ahol idén is elsőrangú nagyoperákat, látványos és kivételes balett- és táncelőadásokat, musicalt, nagyoperett-bemutatót, klasszikus koncerteket, valamint jazz-, világzenei- és crossover koncerteket nézhetsz meg.

A kiváló operák sorát idén Giacomo Puccini utolsó és talán legismertebb háromfelvonásos műve, a Turandot nyitja meg, a főszerepekben a román szoprán Cristina Pasaroiu-val és az argentin operalegendával José Cura-val, a címszerepben Rálik Szilviával, Kovalik Balázs rendezésében. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Énekkarát és Gyermekkarát Kocsár Balázs vezényli.

Folytatódik a fesztivál egyik legnépszerűbb komolyzenei programja, a világsztár operaénekeseket felvonultató Operagála-sorozat, amelyben idén az operairodalom legszebb áriáit az olasz sztártenor, Vittorio Grigolo szólaltatja meg, a kiváló magyar szoprán Sáfár Orsolya és a Magyar Állami Operaház Zenekarának közreműködésével, Héja Domonkos karmester vezényletével. A két egyfelvonásos „ikeropera”, a Parasztbecsület és a Bajazzók Georges Delnon rendezésében két augusztusi estén látható, a főszerepekben Carlo Ventre, Komlósi Ildikó, Marcelo Álvarez, Pasztircsák Polina, Haja Zsolt és Kelemen Zoltán.

Kálmán Imre világszerte legismertebb és legnépszerűbb nagyoperettje, a Csárdáskirálynő a Budapesti Operettszínház ének ¬ és zenekara, valamint balettkara közreműködésével kerül bemutatásra Vidnyánszky Attila rendezésében, Bozsik Yvette koreográfiájával, Pfeiffer Gyula vezényletével. A főbb szerepekben: Csuha Lajos, Vadász Zsolt, Felföldi Anikó, Laki Péter, Bojtos Luca, Kiss Diána, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Árpád Zsolt, Lévai Enikő, Langer Soma, Fischl Mónika, Virágh József, Bardóczy Attila, Siménfalvy Ágota.

Három nagy külföldi társulat is érkezik a Margitszigetre ezen a nyáron.

„A Giselle klasszikus balettje egy gyönyörű felnőtt mese, de gyerekeknek is ajánlott. A Hattyúk tava mellett a Giselle a második, ami a klasszikus fehér balett műfajába tartozik és melyet most a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és a Balettszínház előadásában láthatunk. Érkezik hozzánk a Sukhisvili Grúz Nemzeti Táncegyüttes, akik biztosan nagy élményt fognak nyújtani és első alkalommal a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Nagy nemzetközi érdeklődésre számot tartó társulat, akik a hagyományos grúz néptáncot látványos és lendületes táncokkal ötvözik. Valamint kihagyhatatlan Hervé Koubi francia koreográfus által fémjelezett Barbár éjszakák. Ez a kortárs tánc darab olyan őserőt tud felmutatni a tánc nyelvén, amely egy igazán különleges élményt jelent mindazoknak, akik szeretik a mozgást, a tánc és a balett világát is egyben” – meséli Bán Teodóra a nemzetközi tánc produkciókról.

Tavaly a Városmajorban láthatta először a magyar közönség a nagysikerű Broadway-musical, a Bonnie & Clyde hazai ősbemutatóját Harangi Mária rendezésében. A híres-hírhedt gengszterlegendából készült izgalmas látványvilágú musical a múlt év zajos fogadtatása után most a Margitsziget nagyszínpadán is bemutatkozik. A darab kétszer lesz látható, Litauszky Lilla, Ódor Kristóf, Józsa Bettina és Jenővári Miklós főszereplésével.

Augusztus 20-án a Tolcsvay-fivérek egy harminc évvel korábbi grandiózus bemutatója, a Magyar Mise egy újabb nagyszabású, erre az alkalomra született ősbemutatóval Tolcsvay László Új Magyar Rapszódiájával – mely a szerző első szimfonikus műve – tér vissza a sziget fái közé a nemzeti ünnepen az Operaház Zenekara és Kórusa, népi együttes és rock zenekar közreműködésével, Ott Rezső hangszerelésében. A Magyar mise szólistái: Miklósa Erika, Janicsák Veca, Gábor Géza, Sándor Péter és Szemenyei János közreműködésével, Werner Gábor vezényletével.

Ahogy megszokhattuk, a könnyűzenét sem kell majd hiányolnunk az idei repertoárból sem.

Az 5. születésnapját ünneplő Margaret Island például stílszerűen a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartja szülinapját, amelyre egyedi látványvilággal és szimfonikus zenekari kísérettel készülnek. Itt ünnepel a 15 éves Anna and the Barbies is a Heuréka Pop Orchestrával összebútorozva, a Kis-éji Rock and Roll című szimfonikus koncertjével.

Először és mindjárt kétszer is fellép a szigeten a világhírű és minden zenei stílusban otthonosan mozgó oregoni bulizenekar, Pink Martini, de a hazai elektronikus színtér éllovasa, Zságer Balázs is egy igazi kuriózummal készül. A Žagar ugyanis Electric Rituals koncertjével és rengeteg tehetséges vendégművésszel mutatja meg inspiráló világát egy sodró flow-élményben.

A szigeti koncerteket augusztus végén két nagy koncerttel búcsúztathatod. A Budapest Bár sok-sok sztárvendégével Lovasi Andrással, Mező Misivel, Németh Jucival, Rutkai Borival, Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással és Szűcs Krisztiánnal lép színpadra, majd a nyár utolsó napján a rock and roll hazai nagykövete, Fenyő Miklós Csókkoktéljával zárhatod a nyarat.

A hegedű rocksztárja, Nigel Kennedy június elején vesz le mindenkit a lábáról lebilincselő előadásmódjával. A brit királynő, II. Erzsébet kitüntetettje, generációjának egyik legtehetségesebb hegedűvirtuóza, Nicola Benedetti pedig először lép fel Magyarországon. Benedetti játékát a San Francisco-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar és Christian Reif karmester kísérik.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos idei hangversenyén Goldmark Falusi Lakodalmának és Muszorgszkij Egy kiállítás képeinek dallamai csendülnek fel Hamar Zsolt karmester vezényletével. Ha szereted a filmzenéket, akkor a már szintén hagyományosnak mondható Hollywoodi csillagok koncertet nem szabad kihagynod, ahol szimfonikus előadásban hallhatod korunk legszebb filmzenéit Hubai Gergely koncepciójában és a Budapest Symphony Orchestra előadásában.

Színházi szemle és koncertek a Városmajori Szabadtéri Színpadon is

A Városmajori Szabadtéri Színpad visszatérőjeként köszönthetjük Freddie-t, Palya Beát, a Cotton Club Singerst és Náray Erika, Szinetár Dóra és Szalóki Ági Világzene, a világ zenéje közös koncertjét. A Magashegyi Underground Symphonic koncertjét is átélheted újra, de itt lép fel Kamarás Iván, Vásáry Tamás és a Kodály Ifjúsági Világzenekar, valamint ezen a színpadon játszik Rákász Gergely is. A régi éveket idézik a Pál Utcai Fiúk, az új lemezes Hiperkarma, Caramel Akusztik koncertjével készül, Geszti Péter pedig egy Best of Geszti műsorral.

Sokak kedvence a Városmajori Színházi Szemle is, ahol minden évben a neves vidéki színházak darabjai vendégeskednek.

Ezúttal az előző évekhez képest nagyobb számban szerepelnek klasszikusnak számító magyar művek új, izgalmas rendezései, de továbbra is helyet kapnak a könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok, melyeket szakmai csapat választott ki a nem budapesti – vidéki és határon túli – kőszínházi kínálat több mint félszáz előadásából. A szemlén láthatod Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című színművét a Győri Nemzeti Színház előadásában, Örkény halálának 40. évfordulójáról a Szegedi Nemzeti Színház Tóték játékával emlékszik meg, az Állami Áruház pedig a kecskeméti Katona József Színház segítségével elevenedik meg a színpadon.

A tatabányai Jászai Mari Színház Molnár Ferenc elragadó budapesti Hamupipőke-történetével, Az üvegcipővel tér vissza a budai színpadra. A szombathelyi Weöres Sándor Színház ismét Alföldi Róbert rendezésével szerepel a versenyprogramban, A salemi boszorkányok című, országszerte nagy érdeklődést kiváltó előadását mutatja be. A Városmajorin már rutinosnak számító Miskolci Nemzeti Színház az Édes Anna színpadi adaptációjával jelentkezik. A nagy magyar klasszikusok után a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata egy vérbő zenés vígjátékkal, Feydeau Osztrigás Micijével, majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház Black Comedy című fergeteges komédiával (rendező: Mohácsi János) zárja a 2019-es versenyprogramot július 2-án.

A szemlén kívüli színházi előadások, musicalek közül csak néhány név és cím a teljesség igénye nélkül, szerzők rendezők, színészek: Woody Allen, Dan Gordon, Hunyady Sándor, Verebes István, Parti Nagy Lajos, Dés László, Básti Juli, Szilágyi Tbor, Harsányi Gábor, Koltai Róbert, Mészáros Máté, Fenyő Iván, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Benedek Miklós, Szabó Máté, Nyáry Krisztián – Valahol Európában, My Fair Lady, és harmadik éve tér vissza a népszerű Így szerettek ők című koncertszínházi előadás.

A Városmajori Színház idei kiemelt három estés bemutatója Fejes Endre romantikus drámája a Jó estét nyár, jó estét szerelem Hídvégi Nóra új rendezésében, amely izgalmas színpadi eszközökkel teszi átélhetővé a szintén klasszikussá lett történet végzetszerűségét és a nyári este romantikáját. Az új bemutató főszerepeiben olyan remek színészeket láthatsz majd, mint Törőcsik Franciska, Jaskó Bálint, Györgyi Anna, Kálid Artúr, Huzella Júlia és Borsi-Balogh Máté.

Természetesen gyerekprogramokból sem lesz hiány: a városmajori nyárnyitó Vakációváró Fesztivál és családi nap után minden hétvégén szombat délelőtt a Városmajorban, vasárnaponként pedig a Margitszigeten az Interaktív Meseszínpadon, és a Szent Margit romoknál 10.30-tól kezdődnek a gyerekeknek szóló előadások és programok.

A Budapesti Nyári Fesztivál teljes programját ide kattintva böngészheted és itt csaphatsz le a legjobb ülőhelyekre is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk