Jeff Goldblum hozza a szokásos mormogós önmagát, csak most ő Zeusz, mindenek atyja – KAOS kritika

Csuja Imre a kelenföldi erőműben csodálkozik rá a Liszt Ferenc Kamarazenekarra az együttes új imázsfilmjében. Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.

- A Liszt Ferenc Kamarazenekar imázsfilmjében a rozsdaövezetben feltárul egy ajtó, és megszólal Grieg magával ragadó zenéje. Mit üzentek ezekkel a képsorokkal?

- Ami a film képi világát illeti, a kelenföldi erőmű indusztriális környezete, a belső terek megkopott, de még mindig csodálatos art deco stílusa ragadott meg minket. A vezérlőterem az ólomüveg ablakokkal, a futurisztikus kapcsolóasztalokkal tökéletes helyszín volt a mi zenekarunknak. Remélem, hogy Grieg g-moll vonósnégyesének ez az energikus részlete, ami az imázsfilmben elhangzik, egy pillanat alatt életet visz a már nem működő erőmű falai közé, ahol valaha áramot termeltek. Csuja Imre egy portást alakít, aki a Sokol-rádión zenét hallgat, aztán a távolból hangokat hall, kinyit egy ajtót, és ott vagyunk mi, teljes létszámban. Ezzel a filmmel az új tagjainkat is szeretnénk megmutatni.

- Rendkívül sokat utazik a zenekar. Milyen visszajelzéseket kaptok a turnékon?

- Mindenhol, ahol az elmúlt években jártunk, szívesen fogadták és várják vissza a zenekart.

Épp most készítettünk egy lemezfelvételt Pablo Barragán klarinétművésszel és Sárközy Lajos zenekarával a német Accentus kiadónál Szinergia címmel, ami máris pozitív visszajelzéseket kapott. Csaknem öt év telt el, mióta átvettem a zenekar művészeti vezetői pozícióját, és a legfontosabb mérföldkőnek tekintem, hogy kiforrott egy új repertoárunk, és ezt megmutathatjuk a világnak.

Már a harmadik éve rendszeres résztvevői vagyunk a Musik der Meister-sorozatnak a bécsi Musikvereinban. Az előző évi svájci utazásaink eredménye, hogy 2026-ban visszalátogathatunk Genfbe, és nem először járunk Kronbergben, ami párezres kisváros létére nagy találkozási pontja az európai klasszikus zenének Németországban. Ha minden jól megy, sikerült megszerveznünk egy kínai turnét is, hiszen az ázsiai országban nagyon erős és „versenyképes” koncertélet alakult ki az elmúlt bő évtizedben. De jártunk Dél-Amerikában – Chilében és Brazíliában – az elmúlt évben, ahol nagyon lelkesen fogadták a magyar zenét, valamint Norvégiában, ahová ritkán hívnak külföldi együttest. Hamarosan erdélyi körútra indulunk, november elején négy koncertet adunk.

- Az új évadban indul a „60 percben” című koncertsorozat. Mi inspirált erre a koncepcióra?

- Ezek a szünet nélküli, egy órás hangversenyek megengedik, hogy egyetlen lendülettel megragadjunk egy-egy témát, zenei korszakot vagy motívumot. Mindenkinek ajánljuk, akár kezdő zenehallgatóknak is, bárkinek, aki nyitott a felfedezésre és szeretne többet tudni a zenetörténet korszakairól. A „60 percben” ötlete akkor merült fel bennünk, amikor a 45-50 perces gyerekkoncertek után visszahallottuk a fiataloktól, hogy szívesen eljönnének a hangversenyeinkre. Az első alkalomra október 19-én kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol barokk műveket adunk elő Bachtól Händelig, én pedig Vivaldi egyik csellóversenyét játszom. Később pedig a klasszika, a romantika és a kortárs zene kincseit mutatjuk be.

- Ihlet és forma címet viseli az évad. Kiket lát vendégül a zenekar?

- Minden évben igyekszünk olyan szólistákat meghívni, akiket a hazai közönség talán még nem ismer, de mi már tudjuk, micsoda értéket képviselnek. Nagyon örülök minden egyes alkalomnak, amikor egy olyan darabban muzsikálhatunk, mint Schumann csellóversenye. Vendégünk lesz Roman Simovic, aki a Londoni Szimfonikus Zenekar koncertmestereként és szólistaként is fantasztikus muzikalitással rendelkezik, és a miénkhez hasonló izgalommal nyúl hozzá az olyan ritkaságokhoz, mint Sosztakovics hegedűszonátája, amit vonószenekarra és ütőhangszerekre szabott átiratban adunk elő. A meghívásunkra jár először Magyarországon a francia trombitaművész, Lucienne Renaudin Vary, akit üstökösként üdvözöltek pár éve a szakmában. Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam hegedűművészek mellett régi ismerősünk, Dmitry Sitkovetsky is itt lesz az általa átdolgozott Goldberg-variációkkal. Várjuk a közös munkát az Anima Musicae Kamarazenekarral, Bartók Zenéje különleges feladat lesz. Az évad lezárásaként Fejérvári Zoltán a magyar zene egyik kevéssé ismert mestere, Veress Sándor Zongoraversenyével lép fel május 14-én. Muszorgszkij darabja, az Egy kiállítás képei pedig az Everest lesz számunkra, és úgy néz ki, saját átiratban adjuk elő.

Jegyvásárlás ide kattintva!

Váratlanul felbukkant a Megasztárban Varsányi Réka. Az Ázsia Expressz negyedik évadában Alekosz oldalán megismert édesanya bár nem jutott tovább, pozitív kritikákat kapott a zsűritől.

Réka másfél évig volt együtt az izom celebbel, de ahogy fogalmazott: annyi sérelem érte, hogy egy ponton el kellett döntenie, boldog szeretne-e lenni, vagy marad Alekosz mellett. A 32 éves édesanyát a válogatóra kislánya és kisfia kísérte el. Rékát a műsorvezető, Ördög Nóra egyből felismerte, a zsűrinek azonban okozott némi fejtörést, hogy honnan ismerős számukra a hölgy.

Erre Caramell meg is jegyezte, nagyon bátor, hogy ennyi tanulás után megpróbálkozik a Megasztár színpadán.

Réka egy Norah Jones számmal készült, és azt is elmondta, hogy nagyon izgul.

Ez végül sajnos a produkcióján is érződött, és végül Rúzsa Magdi le is intette éneklés közben.

- fejtette ki az énekesnő a véleményét. A többi ítész is hasonló véleményt fogalmazott meg, Marsalkó Dávid például Rékának csodás hangja van.

Végül Réka nem jutott tovább, ahogy fogalmazott: a lámpalázat még le kell küzdenie.

“Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfõképpen tanulni tovább és fejlődni” – kezdte vasárnap kora délután a Youtube-csatornáján közzétett üzenetében Azahriah.

Azt is elárulta, hogy hamarosan visszavonul.

– írta az üzenetben az idén a Puskás Arénát háromszor megtöltő énekes.

Azt azért hozzátette, hogy még idén november végén jön a koncertfilm (Mi vagyunk Azahriah), majd lemegy még egy európai turné, és ezután egy darabig felszívódik.

2019-ben bombaként robbant be a filmvilágba és a köztudatba Todd Phillips Joker című filmje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Nem sokan számítottak arra, hogy a Másnaposok-trilógia, a Terhes társaság, a Cool túra, a Sulihuligánok és a 2004-es Starsky és Huch rendezőjének képregényfilmje megnyeri a fesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt. Ráadásul teljesen jogosan. A Joker ugyanis minden volt, csak nem egy konvencionális képregényfilm.

A Joker szinte mindent elért, amit egy film elérhet: 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt meg is kapott (Phoenix lett a legjobb férfi főszereplő, és a film zenéje is szobrot kapott), ráadásul ahhoz képest, hogy a divatos Marvel-filmektől annyira különbözött, amennyire csak lehet, és egyáltalán nem próbálta kielégíteni a széleskörű nézői igényeket, óriási kasszasiker lett, több mint egymilliárd dolláros bevételre tett szert világszerte.

A film egyébként kerek egésznek tűnt, alapvetően nem igényelt folytatást, az ilyen Oscar-matériák története amúgy is ritkán kap továbbgördítést. A Jokerről sem feltétlenül gondoltuk, hogy lesz második része, de úgy tűnik, ez egy ilyen franchise, folyton meglep. Minden bizonnyal azért a Warner stúdió presszionálta Phillipséket, hogy dobjanak már össze még egy etapot ebből az egymilliárdos projektből. Az alkotók elmondása szerint pedig végül azért jött létre a Joker: Kétszemélyes téboly, Joaquin Phoenix pedig azért vállalt el a már több mint 40 éves karrierje során először egy folytatást, mert kiokoskodtak hozzá egy olyan felfogást, ami megért egy újabb menetet.

Phillips és forgatókönyvíró-társa, Scott Silver ugyanis azt találták ki, hogy beemelik Arthur Fleck történetének elmesélésébe a musical műfaját is. A Kétszemélyes téboly tehát továbbra sem feltétlenül keresi a nézők kegyeit, sőt, talán még inkább megosztó lesz, hiszen egyrészt a musical jelen korunkban nem épp a legnépszerűbb zsáner, másrészt szinte az egész film az Arkham Elmegyógyintézetben (inkább börtön az) és egy tárgyalóteremben játszódik…

A sztori szerint az első részben a talkshow-házigazda Murray Franklint (Robert De Niro) élő adásban lelövő, és ezzel Gotham utcáin súlyos zavargást szító Arthurt letartóztatják, és az Arkhamba csukják. Éppen a tárgyalására vár, miközben persze továbbra is médiaszenzáció, sok rajongója akad, sőt, egy filmet is forgattak róla. Az intézetben láthatjuk a mindennapjait, többek között a nem túl kedves őrök (élükön Brendan Gleesonnal) ténykedéseit, akik saját szórakoztatásukra („Mondj egy viccet, kapsz egy cigit!”) használják Flecket. Az itteni körülmények persze erősen megviselik őt, ám találkozik a szintén bentlakó Lee Quinzellel (Lady Gaga), aki élénk érdeklődést mutat iránta, és hamarosan egymásba szeretnek. Majd jön a tárgyalás, amely kiemelt médiafigyelmet élvez, százak tombolnak a bíróság épülete előtt bohócmaszkokban/-sminkekben.

A Joker: Kétszemélyes tébolyról már most látszik, hogy többségében csalódást okoz a nézőknek és a kritikusoknak egyaránt. Senki nem ezt várta ugyanis a folytatástól. Ha egyáltalán várt valamit. Mert abban azért igazuk van, hogy alapvetően nem volt szükség rá. Illetve azzal vádolják még sokan, hogy az egész sztori lényege annyi, hogy az első rész történéseit magyarázza. Ebben is van valami. A Kétszemélyes tébolytól nagyjából azt várhatjuk, hogy Arthur megússza-e a halálbüntetést vagy nem, esetleg sikerül-e megszöknie Lee-vel, és átvenni az uralmat a gothami bűnbandák felett. Aki azonban csak ennyire számít, valóban csalódni fog

Joaquin Phoenix ismét parádésan alakítja őt, minden egyes rezdülése, a két énje, a visszafogott, akár gyámoltalannak és tehetetlennek is mondható Arthur és az elsöprő karizmájú Joker (akit igazán egy csodás tárgyalótermi jelenetben láthatunk, amúgy a film játékideje alatt nem túl sokat) közötti őrlődés, valamint az életnek nevezett poklából számára kiutat jelentő Lee iránti érzelmei egyaránt tisztán leolvashatók az arcáról. Lady Gaga pedig tökéletes partnere ebben.

Nehéz a Kétszemélyes tébolyt spoilerek nélkül elemezni, hiszen legfőbb ötlete és vélhetően elkészítésének legnyomósabb oka épp az utolsó snitt, amelynek a hátterében látható valami, ami jelentősen átformálja e franchise-ról alkotott képünket, felfogásunkat. Figyeljünk oda, mert nem érdemes lemaradni róla!

Phillips filmje tehát még annyira sem ismer kompromisszumot, mint az előd, nagy költségvetése tükrében pedig egy kifejezetten bátor és ambiciózus vállalkozásnak tekinthető, amit nem vesz majd be mindenki gyomra, pedig egy kifejezetten sokatmondó és metaforákkal teli, szépen megénekelt sztori többek között a média szenzációhajhász erőszakéltetéséről, és arról, hogyan romanticizáljuk a bűnt. Az egész egy feltartott középső ujj azoknak, akik félreértették az első részt, és menőnek gondolták mindazt, amit Arthur Jokerként véghezvisz. Reméljük, idővel megkapja azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemel!