KULT
A Rovatból

Izzik a levegő Sandra Bullock és Channing Tatum között Az elveszett városban

Dzsungel, flitteres kezeslábas, piócák, pucér fenék, Brad Pitt: A smaragd románca újra életre kel. Kritika.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2022. április 21.


Link másolása

Egy ponyvaregény-írónő a dzsungelben egy kalandor társaságában… Hmm, ismerős sztori. Ugorjunk csak vissza 38 évet 1984-be! S lám, valóban! Robert Zemeckis első sikerfilmje, A smaragd románca jön velünk szembe, amelyben Joan Wilder (Kathleen Turner), az olcsó romantikus regények ünnepelt szerzője az elrabolt testvére váltságdíja miatt utazik a kolumbiai dzsungel mélyére egy jóképű zsoldos, bizonyos Jack Colton (Michael Douglas) társaságában, s szövődik a hajsza közepette románc a két, személyiségükben egymástól rendkívül távol álló fél közt.

Ennek tükrében dolgozzuk fel Az elveszett város felvetését: Loretta Sage (Sandra Bullock), az olcsó romantikus regények ünnepelt szerzőjét rabolja el egy milliomos (Daniel Radcliffe), majd egy távoli, atlanti-óceáni szigetre hurcolja, hogy segítsen neki megtalálni a könyveiben is szereplő elveszett várost s az abban található kincset. Lorettát azonban megszökteti egy jóképű zsoldos, bizonyos Jack Trainer (Brad Pitt), kettejük között pedig könnyen szövődhetne románc is… ám ez nem A smaragd románca sztorija. Ezúttal ugyanis egy dzsungelbe a legkevésbé sem illő fickó, Loretta regényeinek címlapmodellje, Alan (Channing Tatum) tart hősnőnkkel.

Vagyis az egy lúzer-egy profi felállás ezúttal két lúzerre cserélődik,

amivel egyrészt az író-rendező testvérpár, Adam és Aaron Nee aranyos fricskával szolgálnak egyértelmű ihletőjük felé (ráadásul a film első szakaszában az éles szeműek kiszúrhatják egy molinón a Romancing the Page feliratot, amivel alkotóink A smaragd románca eredeti címére – Romancing the Stone – utalnak, s egyben ismerik el annak nagyságát), másrészt kellemes alapot fektetnek le egy vicces-romantikus-kalandos 110 perchez.

Az elveszett város kétségtelenül egy sztárfilm. Fő vonzereje a főszereplői nevéből fakad, akik egyben szórakoztatófaktorának legfőbb motorjai is: Sandra Bullock, Channing Tatum, Daniel Radcliffe és Brad Pitt.

Lássuk, e négy A-kategóriás színész mivel tudott hozzájárulni a film korántsem hibátlan, de többségében abszolút pozitív megítéléséhez!

Sandra Bullock régen szerepelt egy ilyen felhőtlen hollywoodi mókában, alapvetően ritkábban filmezget mostanság, így mindig öröm látni őt dolgozni, avagy a 30 évvel ezelőtti bája így, az ötödik X-es éveinek végére sem kopott meg. Ráadásul Für Anikó elmaradhatatlan szinkronja tovább erősíti bennünk a nosztalgiaérzést, ami egyébként Az elveszett város egészére igaz: mintha egy nyolcvanas-kilencvenes években készült, ám dobozban maradt mű peregne most szemeink előtt két, szélsőséges helyzetbe került és eleinte folyton torzsalkodó, majd szépen lassan egymást megkedvelő ember között (A smaragd románca mellett az 1998-as Hat nap, hét éjszaka is eszünkbe juthat Harrison Forddal és Anne Heche-sel).

Channing Tatumot mindig öröm látni lúzerszerepben, mivel eddig nem sok példa volt erre, a kigyúrt, agyilag nem túl penge és elkényeztetett, de tiszta szívű szépfiú szerepével ráadásul nem először bizonyítja, hogy a komédiában is otthon van, kétségtelenül ő szolgáltatja a film legjobb poénjait.

S persze az is örvendetes, hogy bár a két főszereplő közt most is nagy a korkülönbség (jelen esetben 16 év), ezúttal nem a férfi, hanem a nő javára (bár Bullock ezt már a Nász-ajánlatban is eljátszotta Ryan Reynoldsszal).

Daniel Radcliffe továbbra is próbálja levetni magáról varázslótanoncos skatulyáját, s e célból merészebb szerepválasztásokkal kényezteti karrierjét (pl. Öld meg kedveseid, Szarvak, Az ember, aki mindent tudott, Talpig fegyverben). Ezúttal látható élvezettel gonoszkodik Abigail Fairfax tenyérbe mászó szerepében, s nem is először, hiszen a Szemfényvesztők 2-ben is egy hasonló karaktert alakított, sőt, már az őserdőben is otthon érezheti magát (Dzsungel, 2017).

S itt van még nekünk Brad Pitt, aki most Brad Pittebb, mint valaha: macsó, jóképű, profi, laza, imádnivaló – a hollywoodi filmek akcióhőseinek egyértelmű túlzása, karikatúrája, aki rövidke jelenlétével sokat dob az összképen.

Öröm tehát nézni ezeket a színészeket, ahogy együtt hülyéskednek egy szigorúan nem komolyan veendő filmben, s bár a forgatókönyv nem sok színvonalas poént ad a szájukba, ha ilyen ügynökök akarnak nekünk eladni valamit, megvesszük az utolsó kacatot is. No persze Az elveszett város korántsem kacat, csupán kalandfilmes mivoltában nem túl erős. A rejtélyek, a kutatás és a fordulatok érezhetően kevésbé érdekelte a Nee tesókat, sokkal inkább a karakterdinamikákra koncentráltak, s ebben nem is vallottak kudarcot, hiszen jól tudták, ha ilyen színészeket sikerült megnyerni egy nagyobb szabású projekthez (akik minden bizonnyal elvitték a kb. 75 millió dolláros büdzsé nagy részét), akkor belőlük kell kihozni a maximumot. Így persze nem lesz sokáig idézhető klasszikus Az elveszett városból, de mindenképpen egy eseményfilm és egy kellemes néznivaló, ami jó kedvet csihol majd a legcsüggedtebb zugokban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: