KULT
A Rovatból

Ismét a mozikban az Avatar – rekordot dönthet idén a 13 év után érkező folytatás?

13 évvel ezelőtt az Avatar az egész világot elvarázsolta. Vajon a második rész megismétli a sikert, vagy már nem hoznak lázba minket a kék na’vik?


Szeptember 22-én a na’vik visszatértek a magyar mozikba, azóta ugyanis ismét megtekinthető a nagyvásznon a filmtörténelem legtöbb pénzt kereső filmje, James Cameron 2009-es Avatarja, pontosabban annak 4K-s remasterelt változata.

De mi az oka, hogy újra nagyra gúvadt szemekkel ámulhatunk a 13 évvel ezelőtti filmes fenomén szuperlátványos jelenetein, a Pandora bolygó részletgazdag fantasyvilágán?

Nos, egyrészt azok, akik az eredeti premier idején még nem éltek, vagy nagyon kicsik voltak, most a mozikban pótolhatják az élményt, másrészt pedig memóriafrissítésnek is jó, hiszen 2022. december 15-én kerül a magyar vásznakra a 13 éve várt folytatás, ami A víz útja (The Way of Water) alcímet kapta a keresztségben. Bizony, James Cameronnak, úgy tűnik, végre-valahára sikerül befejeznie a második részt, hogy ismét elvarázsoljon minket addig nem látott vizualitással és trükkarzenállal.

Mi az Avatar titka?

Mielőtt azonban elmorfondíroznánk azon, hogy az Avatar: A víz útja ennyi évvel az első epizód után ugyanúgy érdekli-e az embereket, hogy megvan-e még az a bizonyos hype, előbb érdemes megfejteni az eredeti jelenséget. Merthogy az Avatar jelenség volt. A valaha létezett legnagyobb filmes esemény.

Cameron híres arról, hogy nagyon sokat dolgozik egy projektjén, hosszú éveken át fejlesztgeti, csinosítgatja, mindenből a maximumot próbálja kihozni, ez pedig általában oda vezet, hogy a tervezett premierjei (Covid nélkül is) folyamatosan csúsznak. Akár éveket.

A Titanic is borzasztó nehezen állt össze, és amikor már mindenki a filmtörténelem legnagyobb bukásáról beszélt (maga a stúdió is nagyjából lemondott róla), jött a bemutató, és bamm, a gigantikus hajó süllyedése az addig legnagyobb bevételt (kb. 1,8 milliárd dollárt) produkálta a világ mozijaiban.

A Titanic után rendezőnk jó 12 éven keresztül szöszmötölt az Avatarral, amit szintén már jóval korábban bemutattak volna, a 2000-es évek végén azonban a forradalminak számító trükkök és a 3D-s látványvilág részletes kidolgozása sokkal több időt követelt, mint amire számítottak. A késlekedés mégsem szegte kedvét a nézőknek. Bár Jake Sully, Neytiri és a többiek kalandja 2009 decemberében nem startolt kiemelkedő bevétellel a nyitóhétvégéjén (77 millió dollárral), a roppant pozitív szájhagyomány és a második, harmadik és sokadik nézésre visszatérő nézők végül két hónapon át az amerikai box office lista első helyén tudták tartani a filmet, ami további egy hónapig ott volt a top 5-ben.

Az Egyesült Államokban így természetesen rekordbevételt ért el, kb. 750 millió dollárt, amivel James Cameron saját előző filmjét, a Titanicot taszította le 12 év után az anyagi trónról.

Az adatok pedig nem mutattak mást a nemzetközi fronton sem, a világ többi országából 1,9 milliárd dollárt folyt be, így a 2,74 milliárdos összbevétellel majdnem egymilliárddal kontrázott rá a Titanic addigi csúcsára. Akkor sokan úgy gondolták, ezt nem lehet megismételni, és valóban sokat kellett rá várni, az infláció azonban nagy úr, a mozijegyek is rendesen drágulnak, s így végül 2019-ben a 2,79 milliárdot bezsebelő Bosszúállók: Végjátéknak sikerült (nem sokkal) túlszárnyalnia az Avatart. A Marvel öröme azonban nem tartott túl sokáig, hiszen 2021-ben az Avatar kapott egy új mozis bemutatót, amellyel összeszedett nemzetközi szinten további 57,7 millió dollárt, amivel sikerült visszaelőznie a Végjátékot, és kb. két év letaszítottság után ismét elnyernie a legtöbb pénzt hozó film címét. Nem mellesleg pedig 2010-ben kilenc kategóriában kapott Oscar-jelölést (köztük a legjobb filmében is), amelyekből hármat szobrocskára is tudott váltani.

A kérdés: miért kattantak rá ennyire a nézők az Avatarra szerte a világon? Nos, a legkézenfekvőbb válasz a csodálatos látványvilág. A Pandora bolygó ökoszisztémája, benne a na’vikkal, valamint a csodálatosan kreatív flórával és faunával 2009-10-ben valóban lehengerlő volt, s ne feledjük, akkoriban élte virágkorát a 3D-s formátum, pontosabban Cameron hozta ki belőle a maximumot az Avatarral, a 3D-s jegyek pedig ugyebár jóval többet kóstáltak.

A vizuális varázs mellett persze nem mehetünk el a Pocahontas és a Farkasokkal táncoló sztorijainak bizonyos elemeit parádésan keverő izgalmas történet mellett sem, ráadásként pedig ott voltak a karakterek is, akikkel könnyű volt azonosulni.

A kerekesszékbe kényszerült, erősen mozgáskorlátozott Jake Sullyval (Sam Worthingtonnak akkor még nagyobb karriert jósoltak, mint amit végül azóta befutott) együttérző közönség egy pillanat alatt beleképzelte magát a gyors, erős és az emberhez képest jóval nagyobb avatárba, hogy milyen érzés lehet egy idegen lény testében harcolni, állatok hátán repülni lebegő szigetek között, és beleszeretni egy csábos pillantású, tűzrőlpattant na’vi lányba. Nem mellesleg pedig a saját fajtársak, vagyis az emberek ellen küzdeni, akik ki akarják szipolyozni az őslakosok élőhelyét, e célért pedig akár adott esetben fel is áldoznák őket.

Szóval sok minden állt itt össze, és minden bizonnyal szerencsés volt a csillagzat is, ami alatt az Avatar született, ám az valószínűbb, hogy James Cameron egyszerűen tudja, mi kell a nézőnek (a korábbi filmjei is ezt támaszták alá). Lehet, ennyire egyszerű az egész.

Kell-e nekünk még négy Avatar-film?

Senki nem olvasta rosszul, valóban minimum további négy folytatás érkezik a következő évtizedben, az első ezek közül, vagyis A víz útja idén decemberben.

Nos, az első film sikere miatt Cameront lényegében sarokba szorították, hogy folytatásokat készítsen a filmhez (alapvetően nem készült ilyesmire).

A második résznek eredetileg 2014-es premiert terveztek, és végre az idei, 2022-es ünnepi szezonban kerülhet a mozikba (drukkoljunk, hogy ez így is maradjon). Vagyis Cameron ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (állítólag csak a második rész forgatókönyvét egy egész évig írta). De ha ilyen hosszú idő telt el két film között, vajon a közönség továbbra is annyira várja a közelgő folytatást, amennyire kellene? 13 év nagyon hosszú idő, különösen egy technológiailag olyan fejlett és progresszív korban, mint amilyenben jelenleg élünk. Persze a 2009-es Avatar trükkjei még ma is simán megállják a helyüket, a filmek látványvilága és CGI-effektjei azonban azóta rengeteget fejlődtek. Rendezőnket persze nem kell félteni, ő sosem riadt vissza attól, hogy naprakész maradjon a filmkészítési taktikák terén. Vagyis nyugodtan készülhetünk arra, hogy A víz útja vizuálisan még lenyűgözőbb lesz, mint az eredeti.

A félelem persze nem alaptalan, hiszen maga Cameron is némileg aggodalmát fejezte ki a két film közti nagy szünet miatt egy idei nyilatkozatában: „Kicsit aggódtam, hogy túlságosan sokáig húztam az időt a mi rohanó, modern világunkban, hiszen 13 évvel később jön az Avatar 2. Egészen addig, amíg ki nem adtuk az első kedvcsináló előzetest A víz útjából, amit 24 óra alatt kb. 148 millióan néztek meg. Szóval az emberek, lehet, úgy voltak vele, hogy: »Hű, ezt már régen nem láttam, de emlékszem, milyen király volt akkoriban!« És hogy ez a mi javunkra válik végül? Nem tudom. Azt hiszem, nemsokára kiderül."

A filmtörténelemben persze több példa volt arra, hogy hosszú idő után is óriási sikert tudott hozni egy folytatás (pl. A Jedi visszatér után 16 évvel jött a Baljós árnyak, a Top Gun után 36 évvel jött a Top Gun: Maverick).

Cameron ráadásul híres arról, hogy akár az eredetinél is jobb folytatásokat készít, gondoljunk csak A bolygó neve: Halálra vagy a Terminátor 2 – Az ítélet napjára! Ráadásul mindkettő hét-hét évvel az első rész után kapott bemutatót. Arról nem is beszélve, hogy Cameron a jelenlegi késlekedések nagy részét arra fogta: idő kellett neki ahhoz, hogy A víz útja és és a további három Avatar-folytatás forgatókönyveit tökéletesen kidolgozza. Mint mondta, az elmúlt másfél évtized jelentős részét annak szentelte, hogy az új Avatar-epizódok ne csak a nagy stúdiók újabb kasszasiker-várományosai legyenek, hanem mind megálljanak a saját (kék) lábukon. Vagyis a közönségnek nem is kell látnia az eredeti Avatart ahhoz, hogy élvezhesse őket.

Mit tudunk eddig az Avatar 2-ről?

A víz útjának cselekményéről szóló eddigi hírek szerint az emberek visszatérnek a Pandorára, hogy folytassák az unobtanium bányászatát, ami arra kényszeríti a na'vikat, hogy egy víz alatti civilizációba meneküljenek, ahol a film nagy része játszódik majd. A folytatásokban az eredeti film nagyjából összes szereplője feltűnik most is, többek között Sam Worthington (Jake Sully), Zoe Saldana (Neytiri), Giovanni Ribisi (Parker Selfridge) és Joel David Moore (Norm), sőt, még olyanok is, akik meghaltak, és persze rengeteg új színész is csatlakott a gárdához, többek között Kate Winslet, Michelle Yeoh, Jemaine Clement, Edie Falco, Oona Chaplin, valamint több gyerekszereplő, akik A víz útja 2017-es forgatása óta nagyjából fel is nőttek.

A helyszín persze továbbra is a Pandora lesz, a történet pedig 14 évvel az eredeti után játszódik majd, és Jake Sully, Neytiri és a közös gyermekeik lesznek majd a sztori középpontjában.

A forgatókönyv megírásában a Világok harca (2005) és a Fekete Dália (2006), valamint az Alapítvány és a Snowpiercer – Túlélők viadala című sorozatok szerzője, Josh Friedman segített be James Cameronnak. A zeneszerzői poszton csere történt, hiszen az Avatar fantasztikus aláfestéséért felelős, többszörös Oscar-díjas James Horner 2015 júniusában életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben, nem lesz könnyű dolga tehát Simon Franglennek (a 2006-os A hét mesterlövész, Peppermint: A bosszú angyala), hogy betöltse a helyét. A készítőket mindenesetre eléggé meggyőzte Franglen, ugyanis nem csak A víz útjának, hanem a további három Avatar-filmnek is ő lesz a komponistája.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelednünk, hogy 2022 maradék három hónapjában nem lesz nagyon riválisa az Avatar folytatásának. Már ami a hollywoodi blockbuster-várományos filmeket illeti.

Októberben érkezik a Dwayne Johnson főszereplésével készült DC-képregényfilm, a Black Adam, de az egy első rész lesz, emellett túl messze van a premierje ahhoz, hogy bármiben is veszélyeztesse Cameronékat. Decemberről pedig nemrég csúsztatta el a Warner a Shazam! és az Aquaman második részeit 2023-ra, így tényleg minden akadály elgördült a na’vik elől, s így könnyen lehet, hogy egy új trónfosztó közeleg, s A víz útja a saját első részével versenghet majd a legtöbb pénzt kereső film címéért.

Addig pedig frissítsük fel egykori remek mozis emlékeinket az Avatar 4K-s remasterelt verziójával a mozikban!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk