KULT
A Rovatból

Így bukott le Harvey Weinstein, Hollywood szégyene – Megnéztük az Azt mondta című filmet

Oknyomozás, arról, mi indította el a #metoo mozgalmat és megtörte az évtizedekig tartó csendet a hollywoodi szexuális zaklatásokról, visszaélésekről, valamint a rendszerről, ami ezt megengedte.

Link másolása

A 2017-es év egyik legnagyobb botránya volt, amikor megjelent a The New York Times-ban egy riport, ami felfedte Hollywood mocskos oldalát. Ennek a történetét dolgozta fel Maria Schrader. Nagyon komoly téma a szexuális zaklatás, amiből adódik a film címe: Azt mondta. Az egyik fél ezt mondja, a másik fél azt mondja és nem lehet eldönteni, hogy kinek van igaza, ha nincs végzetes következménye. Sokszor az áldozat inkább hallgat, csak hogy megvédje becsületét. Ez szinte mindenhol így volt, de

Hollywoodban anno erre egy rendszer épült, ami ellehetetlenítette az áldozatot.

A hatalmasabb, gazdagabb fél gyakorlott ügyvédet tudott fogadni, majd megegyeztek peren kívül, mindenféle titoktartási szerződések kíséretében. Legalább is ez volt a megszokott gyakorlat 2017 októberéig.

Ekkor megjelent Jodi Kantor és Megan Twohey oknyomozó riportja Harvey Weinsteinről, hatalommal való visszaéléseiről, szexuális zaklatásairól és erőszakosságáról. Ekkor már nem tudták azt mondani, hogy csak egy bolond „színésznőcske” fel akarja magát tornázni a ranglétrán, ugyanis

a cikknek köszönhetően egymás után álltak elő a nők és mondták el, mit tett velük Weinstein.

Ez volt a #metoo-mozgalom születésének pillanata.

Az Azt mondta a téma frissessége miatt is kemény helyzetben van mint izgalmas oknyomozó film, története még nem túl régi és hatalmas visszhangja volt, így sokan ismerik a részleteit. Nehéz olyan részt megragadni, amit ne mutatott volna be egy könyv, újságcikk, vagy híradás. Ezért az alkotók nem is próbálták szenzációhajhász módszerekkel megismertetni az ügyet, hanem szárazabban, amolyan Spotlight-osan: interjúkat látunk, és őrlődő főszereplőket.

Maria Schrader rendezése iskolapéldája lehetne az Oscar-csali tipikus esetének.

Ezek olyan filmek, amelyeket a díjszezon előtt hoznak ki, általában komoly témával és neves szereplőgárdával. Ez most sincs másként, a színészek elsőrangúak, még akkor is, ha néha kicsit keveset kapunk belőlük.

A két oknyomozó riportert a mindig zseniális Carey Mulligan és a szintén nagyon ügyes Zoe Kazan játssza. A két szereplő gyakorlatilag ugyanazt a karaktert hozza, talán Mulligannek kicsit összetettebb a szerepe, köszönhetően az otthoni problémáinak.

Sorban jönnek az igazi nagyágyúk: az interjúk zseniálisak forgatókönyvileg, és ezekben a jelenetekben a színészek ragyognak.

Egy-egy nyúlfarknyi szerep maradandóbb, mint főszereplőink az egész film alatt. Személyes kedvencem Jennifer Ehle, aki, ha egy picit nagyobbra írják a szerepét, minden gond nélkül lehetne Oscar-jelölt. De említhetném Zach Grenier-t is, aki hihetetlen, mit mutat két jelenetben, vagy épp Samantha Mortont. Hozzá kell tennem, nehéz úgy érdekes főszereplőket írni, hogy a történetben nem náluk van az információ, és közben még hitelesen is akarják bemutatni a nyomozás menetét.

Ami nagyot emel az összképen, az a zene: Nicholas Britell zongoraszólamai a drámai események alatt a lelkünkig hatolnak. Nagyon hatásosak egy-egy interjú csúcspontján a zeneszerző dallamai. A fényképezés szintén a nehéz kérdés kategóriába sorolható, mert egy ilyen filmet ízlésesen, hollywoodi kliséket kerülve, csak így lehet bemutatni, viszont ez nem kiemelkedő, csak szárazabb iparos munka. A film első felének vágása ügyetlenebbül van összerakva, túl lassan építkezik, és a néző kicsit elveszhet a sok helyszínben, névben, eseményben. Számos szereplővel csak telefonon beszélnek főszereplőink és sosem találkozunk velük, ez sem segíti az azonosítást.

Szerencsére a film a második felére két lábra áll és egy feszültebb, izgalmasabb, személyesebb történetet kapunk.

Nem vitték túlzásba a #metoo tartalmakat, talán egy kiborulás volt az az egyik karakter részéről, ami kicsit fölöslegesnek tűnt, de a film témáját tekintve alapvetően érthető volt. A film második feléért érdemes végignézni az egész nyomozás történetét, főleg ennyire zseniális mellékszereplők kíséretében.

Nem mondanám, hogy az Azt mondta a következő Spotlight, de ügyes film egy kemény és bonyolult nyomozásról, érzékeny témáról, egy ügyről, szakszerűen, kicsit szárazon bemutatva. Tekinthetnénk Oscar-csalinak, de nem érzem teljesen igazságosnak.

A színészek jók, még ha a főszereplők kicsit háttérbe is vannak szorítva.

A nyomozás érdekes, mivel mindenki tudja, mi lesz a végkimenetel, maga az út, hogyan jutunk el odáig s ez kellően lebilincselő. A forgatókönyv ügyes, a két oknyomozó azonos című könyvét dolgozza fel, így biztosan fogunk vele találkozni a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában a következő Oscar-díj átadón.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: