KULT
A Rovatból

„I thank God that I chose this profession, it’s the best job in the world"

We interviewed József Hankó, first violinist for Rom’Art Ensemble, at New York Café Budapest. The band had toured halfway around the world, they’d even played for the Pope, but home is where they feel in their element.
(x) - szmo.hu
2022. november 29.


Link másolása

The Ensemble’s has been the house band at Anantara New York Palace from the very beginning. The 4-member band continues to dazzle New York Café guests day after day.

Their set includes familiar hits as well as classical works, but they can take the most extreme request without missing a beat.

We caught József inbetween shows for a talk.

- “As you were starting back there, people gathered round to listen in a matter of minutes. The shift from the usual café hush was unbelievably rapid. Is it always like this?”

- “Waiters have a hard time too, trying to get through the crowd, while everyone’s taking photos and videos. It all takes some getting used to.

Ever since we were kids, this was the kind of place we wanted for gigs, a world-class coffee house. So this is really a dream come true.”

- “I heard an Italian lady ask for a song, and you obliged right away. You’ll play literally anything.”

- “Our main profile is Gypsy-style café music, which is based on Hungarian folk music. We also like to play our own songs. That’s what we like best of all. Hungarian magyarnóta, csárdás, operettas, vintage tunes, that’s our core repertoire. But there’s a lot more up our sleeve, and we improvise a great deal. It’s that kind of game.

We play to entertain all nations and generations. From pop songs, like Michael Jackson, to Ennio Morricone film scores, down to Mozart, anything might come up. And because we also need to move with the times, we play current hit songs, and we’re familiar with popular songs from nations around the world.

Most countries you go to, musicians will play their own national music, while our band can play familiar tunes for people from Brazil, Italy, France or Asia. Another thing we’re versed in is classical music, and not many ensembles can pull all of that off.

Sure a symphonic orchestra can do it all, but they need a huge set of instruments. We need to manage it with just the four of us.

And that’s really something nobody in the world can do, except for us. I don’t mean us four, but us Gypsy café musicians.

- “Did you ever get a request you couldn’t tackle?”

- “Well, we’ve never tried rapping, yet.

We had a guest come up and offer us a very generous tip, asking for something from Flo Rida. I had no idea what he was talking about, but he wouldn’t take no for an answer. So I picked up my phone, played the first track I found, listen two or three times… And we managed it somehow in the end, because the got the tip.”

- “But you didn’t take up Flo Rida for your set?”

- “No. It wasn’t close to my heart.

We always get odd people making odd requests. They see our authentic setup: cimbalom, viola, violin. Still, they’ll come up and ask for disco numbers. That’s like me going to a dentist, and asking for heart surgery.

Anyway, most people ask for classics, and appreciate the sound of Hungarian music.

- “What does a typical workday look like? Do you play music all day long?”

“It varies, but basically yes. We usually play morning till late. That means we play 15 minutes, then take 45 minutes off.”

- “Could you give a rough estimate to the size of your repertoire?”

“No. Really, I couldn’t say. Sometimes there’s songs we haven’t played in 2 years or 3, that we’ll still perform on request.”

- “Do you compare notes during breaktimes, about what to play in the next 15 minute session?”

“No. Never. And we play everything from memory.

I’ll look at the crowd and make up my mind right there. Like if I see many Asian guests, I’ll know how to reach out to them. It takes years of experience to do this.

We’ve had over 20 years playing together. We started learning together back in the Rajkó Ensemble, then we practically toured the whole world.”

 

- “Would you talk a bit about your travels? Where did you visit last?”

- “Last month we did a stint in India, with a theater group.

They started auditioning some bands. Then they heard us play, and asked for a pop song, which is where all the other folk and classical performers failed. We were the only ones who could play it. That’s what I meant when I told you versatility is so vital to what we do, so we can back up basically anything.”

- “Where else did you travel as a band?”

- “Might as well try to list the places we haven’t been yet! We’ve toured every European country, and been further to places like Indonesia. We might be playing Dubai next.”

- “Where do you get all these gigs?”

- “It’s changed a lot. Back in the Rajkó Ensemblé days, we got gigs as a band, and we all travelled as band members.

Now most times they’ll contact me specifically. I have a boat gig, and got invited to various other places from there.

People come up after a gig to give me their card, and invite me to play at a birthday, say in Germany.”

- “The internet’s full of pictures and videos of the band, and that must really bring in the fans.”

- “If I had a Forint for every video up there, I’d be a very rich man.”

- “You’ve played for multitudes, and that must include quite a few celebrities…”

- “Through the Rom’ Art Association we were booked to play at Will Smith’s visit in Budapest, for his 50th birthday party.

We’ve met some people we could never have seen in any other setting. With the band, we get in to places totally unaccessible for most ordinary folks.

Playing at the most gorgeous café in the world for 10 years and going, that’s like an actor getting asked to play a Spielberg movie. It’s the highest honor possible for any Gypsy café musician.

Introducing József Hankó and his band: on cimbalom – Béla Virág, viola – Krisztián Oláh, first violin – József Hankó, and double bass – József Ökrös.

Photo and text: Adrienn Vass

English translation: Dani Dányi

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: