Hogy tetszett a Kossuthkifli?
Szögezzük le rögtön az elején: végre olyan történelmi tárgyú sorozat készült Magyarországon - pláne a napóleoni háborúról és az 1848-49-es eseményekről -, amit nem emelnek piedesztálra a fejünk fölé. Amit nem messziről, múzeumi vitrin alól kell szemlélni. Hanem valamelyest a maga hétköznapi valójában. És misztikus meseként eladva. A március 15-én bemutatott Kossuthkifli, Rudolf Péter új sorozata pont ilyen.
Már nagyon hiányoztak a magyar televíziós csatornák műsoráról azok a darabok, amelyekben a múlt eseményei nem vesznek bele a nosztalgikus, patetikus ködbe. Amelynek alkotói mernek és tudnak viccelődni. Persze azért zavaró hibái is akadnak a sorozatnak, ezekre később térünk rá.
VIDEÓ: A Kossuthkifli előzetese
Nagyon jók a színészek. (Talán csak Trokán Nóra halovány és tompa egy kicsit a palettán a többiekhez képest, az erőteljes színek mellett ő pasztell árnyalatú.) Az első rész után nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, és kedvenceket választani, de Nagy-Kálózy Eszter és Haumann Péter valamelyest kiemelkedett a művészek közül.
Zseniálisak a díszletek, imádjuk a környezetet. A külső helyszínek és a belső terek is nagyon tetszenek nekünk - így bele tudunk helyezkedni a történetbe. A szentendrei skanzenban és Kőszegen is forgatott a stáb.
Izgalmas és érdekes a sztori, még a misztikus szálból is pont annyit kaptunk, amennyi elég. Jó volt az indítás, az első pár perc után egyáltalán nem volt kedvünk átkapcsolni máshova. (És nem éreztük magunkat kínosan a filmet nézve, mint más magyar sorozatok esetében.)
VIDEÓ: Így zajlott a Kossuthkifli forgatása Kőszegen
Persze azért a sorozatnak akad gyenge pontja is.
A probléma a párbeszédekkel volt. Először is: borzasztóan kell figyelni, hogy a nyakatekert mondatokból kihámozhassuk a lényeget.
A folyamatos figyelem eléggé kifárasztott bennünket, nézőket, ahelyett, hogy a tévézés kikapcsolt volna.
Másodszor: sem viccesen, sem komolyan nem sikerült rekonstruálni a kor nyelvezetét. Ez nyilván lehetetlen feladat, hiszen nem tudunk belebújni egy 19. század közepén élt ember fejébe, nem tudjuk átélni mindazt, amit ő, nem olyan a nyelvi környezetünk, mi ami akkor egy embert körülvett. Ám akadnak szép számmal jó példák arra is, hogy ha törekszünk erre, akkor valamit sikerülhet átadni a múltból, ilyen például a Jadviga párnája című regény.
Harmadszor: sajnos a cselekmény is meg-megdöccen a helyenként gyengébbre sikerült dialógusok miatt. Pedig a történet izgalmas és magával ragadó. Csakhogy az az érzése az embernek, mintha ezt a remek sztorit egy kissé erőltetett Egészséges erotika-paródiával próbálnák eladni.
"A negatívumok: talán angolul kellett volna leforgatni és utána szinkronizálni és fele ennyi szöveggel. Mert a hangminőség kritikán aluli, a sok szöveg meg a képi világ rovására megy. A képi világa jó, de ehhez a történethez világosabb, kontrasztosabb feldolgozás illene, úgy jobban megfelelne a mai igényeknek amit elvár az átlagember egy filmtől. Ebben is megjelent a "túljátszás", ami a magyar filmek egyik rákfenéje. Itt igaz, hogy a kevesebb több lenne.
Pozitívumok: ez egy mese valós történelmi korba helyezve. Az első részben nagyon jól ötvöződik a mese és a történelem, és kimondottan tetszett hogy a mesevonal domináns. Ha a történet vezetése nem lesz ennél bonyolultabb és javul a következő részekben a hang és képminőség, akkor megelőlegeznék egy hetest, de pillanatnyilag nálam 6-os."
"Kár volt túlhájpolni... eltérő játékstílusok, eltérő szerepfelfogás, érthetetlen beszéd... Trokán színtelen, NKE érthetetlen, főleg az elején, Lengyel ordít, KMP aranyos, de önparódiát csinál, ami jó lehetne - ha a többiek is ebben a felfogásban játszanának, de nem..."
"Negatív kritikát akartam írni először, de rájöttem, hogy a maga műfajában jó, és végül is rendben van (ahhoz képest, hogy magyar, meg főleg rendben), csak az én ízlésem más... Fiatal koromban egy ilyen típusú külföldi filmen valószínűleg még szórakoztam is volna. Számomra furcsa, mert nem ehhez vagyok (és vagyunk) szokva, ha ez az időszak a téma, ugyanakkor nem lehet a kritika oka, hogy de miért ilyen, ha egyszer nem egy történelmi drámáról van szó..."
Mi azért drukkolunk a Kossuthkiflinek. És várjuk a következő részt.