KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Hogy mosolyt csaljunk az idősek arcára, ugyanolyan fontos, mint az evés vagy az alvás"

Tóth Sára idősekkel foglalkozó táncterapeutaként közelről látta, milyen pusztítóan hatott a koronavírus miatti bezártság az idősotthonok lakóira. Elmeséli, mit kellett volna másképp csinálni.


 

A pandémia már lassan két éve velünk van, ezalatt az idősotthonokat újra és újra bezárták, majd kinyitották a látogatók előtt. Zárlat idején a segítő szakemberek, így a gyógytornászok, mozgásterapeuták is kiszorultak a rendszerből, pedig Tóth Sára táncterapeuta szerint ezek a programok is a lakók gyógyulását, jólétét szolgálták.

- A járvány miatt bevezetett lezárásokkal az időseket is védték és a hozzátartozóikat is. Viszont a pandémia nagyon sokáig elhúzódott. Önök hogyan élték ezt meg?

- Én már több mint 8 éve foglalkozom idősek táncoktatásával. Amikor megérkezett az első hullám és elkezdődtek a lezárások, az otthonokban is látogatási tilalmat rendeltek el. Az egyik fővárosi intézmény pont a szabályok szigorodásakor, 2020 áprilisában vált a járvány egyik gócpontjává, ekkor nagy lett a pánik. Se ki, se be, se hozzátartozó, se szakember, senki. Értem az intézmények álláspontját is, de azt is látni kell, milyen hatással van a bezártság az emberre.

Sára szerint a feszülés után kell a nyugalom

- Mi történt az idősekkel?

- Frusztráltak voltak, hiányolták a foglalkozásokat. Így amikor már lehetett engedni egy kicsit, az intézmények azokat, akik mozgékonyabbak voltak, vagy nem voltak például demensek, vagyis nem felejtették el, hogy melyik utcában van az otthon, kiengedték a boltba, vagy egy kis egészségügyi sétát tehettek. Aztán jött az újabb hullám, megint a nagy szigor, még ezt a lehetőséget is elvették tőlük újra. A szakembereket is korlátozták. Az orvosokat, ápolókat természetesen beengedték, de úgy gondolták, hogy a művészetterápiát tartók vagy a pszichológusok mellőzhetőek. Pedig szerintem pont rájuk lett volna ekkor is a legnagyobb szükség.

- Az intézmények szemszögéből ez érthető, az otthonokban a fertőzés kockázata is magasabb volt. Nem így látja? 

- De, természetesen, én mindig is kiálltam az élet védelméért, azért, hogy kerüljük el a járványt. Viszont az emberi tényezőt sem szabad elfelejteni. Az ápoló cseréli ki az infúziót, az orvos írja fel a gyógyszert, ez létszükséglet.

De létszükséglet az is, hogy a bent lakók megkapják heti egyszer a megszokott foglalkozásukat. Hogy a pszichológussal megbeszélhessék a lelki dolgokat, a mozgásterapeuta pedig mosolyt csaljon az idősek arcára, feltöltse őket. Ezek ugyanúgy hozzátartoznak az ember szükségleteihez, mint az evés vagy az alvás.

Az itt bennrekedt idősek is ugyanúgy féltek, talán még jobban, mint akik otthon voltak. Ők is ugyanúgy stresszeltek, csak nekik még azzal is szembe kellett nézni, hogy nem várta őket a párjuk vagy a szerettük, hanem szó szerint be voltak zárva. Látnia kellett volna, hogy amikor jött egy nyitási hullám, mennyire szerették az órákat, mennyire felszabadultak voltak.

Néha pomponlányok is megjelennek az órákon

- Online órákkal nem lehetett ezt valahogy megoldani?

- Eleinte próbálkoztunk, de az az igazság, hogy nem túl sok sikerrel. Ezek olyan foglalkozások, ahol kell a jelenlét. Kell az, hogy együtt legyünk, hogy lássam őket. Arról nem is beszélve, hogy idős korukra tekintettel bármikor történhet velük valami. Megszédülhetnek, vagy rosszul léphetnek, és akkor nem tudok segíteni.

- Hogy működnek most ezek a foglalkozások?

- Jelenleg megengedik, több intézményben is dolgozom. Az, hogy mikor szüneteltetjük, nagyban függ az intézmény igazgatójától és a körülményektől. Ahol például van fekvőrészleg, ott nagyobb a kockázat, meg természetesen az is sokat számít, hogy ki mennyi oltást kapott. Ezért jelenleg általánosságban az a megállapodás, hogy ha látjuk, hogy növekszik országos szinten az esetszám, akkor inkább nem megyek. Azt azért szoktam látni, hogy amikor hónapokig nem megyek, akkor sokan elindulnak a depresszió vagy az elmagányosodás felé.

A mosoly a fizetség a terapeutának a jól végzett foglalkozásokért

- Sokan vannak az intézményben, az ott kialakult barátságok ilyenkor kevésnek bizonyulnak?

-Igen. Gondoljunk csak bele! Nem mindenkinek vannak barátai, egy közösségben eltöltött óra pedig ezeket az embereket is felrázhatja. Én a foglalkozásaimat úgy kezdem, hogy körbeülünk, mindenki röviden elmondja, hogy van, aztán körrel is zárjuk.

Ha nincs ilyen, akkor a sok elmagányosodott ember nem fogja megkérdezni egymástól, hogy van.

Kell egy vezető, aki összetartja őket, ez a terapeuta. Ő kívülről jön, és kimozdít. Megbíznak benne.

- Amikor egy-egy ilyen kihagyás után újra találkozott a bentlakókkal, akkor mi történt?

- Bekuckóztak a szobájukba, pár négyzetméteren élnek sokszor, nagyon elmagányosodnak egy-egy ilyen bezárkózós időszak alatt. Hiányolják az órát, várják. Ha heti egyszer megyek, pontosan tudják, mikor, kell ez a napirendjükbe. Olyannal is találkoztam, aki étvágytalan volt, esetleg agresszívebb, amikor nem jöttem, aztán hirtelen visszaszokott és elkezdett ezekből kigyógyulni. De ha nem mozgunk, kicsi a mozgásterünk, az is elindít egy lavinát. Aki például cukorbeteg, súlyosabbra is fordulhat az állapota, csontritkulása is lehet, könnyebben eltörhet a lába, keze. Az izmot folyamatosan építeni kell, az idősebbek ugye már jóval könnyebben vesztik el az eszméletüket, vagy ájulnak el, ha mozgásban vannak, frissek maradnak, erre kevesebb az esély.

Tóth Sárát a La Femme magazin 2017-ben az 50 tehetséges magyar fiatal közé választotta, táncpedagógusként kifejtett tevékenységéért. A jelöléseket olyan 16-30 év közötti fiatalok kapják, akik eddig elért eredményeik alapján átlagon felüli tehetséggel és szorgalommal rendelkeznek. Sára azért is küzd az idősekért, mert pontosan tudja, milyen az, amikor a keretek határozzák meg, mik is lehetünk. Lyukas tüdővel született, nem tudott rendesen számolni és helyesen írni, emiatt tanulási nehézségei is voltak. Alternatív módszerekkel próbálkozott, ekkor tudott igazán kiteljesedni. Rájött, hogy sokkal értékesebb, mint gondolná, a táncban pedig nagyon tehetséges. Az idősekért folytatott missziója talán ebből az életútból eredeztethető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: