Hatalmasabb, mint gondolnád - Szerintünk ezek voltak 2025 legjobb magyar lemezei
20. Egy5Egy - Hova menekülnél?
A hova menekülnél? egy igazi, könnyen emészthető, de frissen ható lemez, ahol a dalok végre igazán be tudnak rántani. Néhány helyen még túlzottan érződik a “hihetetlenül alter vagyok iskola”, de ettől függetlenül olyan slágerek mellett, mint az Innentől élni, vagy az Americano, nem mehetünk el.
19. Makrohang - Makrohang
Nehéz szépet mondani valamiről, ami nemhogy szép nem akar lenni, hanem egy annyira külön entitást képvisel, hogy azt kategorizálni, és felesleges zenefejtői nyelvbotlásokba bocsátkozni is bűn lenne. A Makrohang szuper, hogy újra van, és frissen hat, hogy ennyire körbe tudja táncolni pár ember a saját gondolatait egy totál DIY projekt keretében.
18. Kolibri - Rúnák
Valahol ha a popzene ennyire húsbavágó tud lenni manírok és felesleges okoskodás nélkül, ott valóban nagyon jó dolgunk van. Kolibri, aki az elmúlt pár évnek biztosan az egyik nagy újdonsága képes a saját lassú építkezését a Rúnákon tovább is cipelni.
17. Glsch, DDT - Demerung
Glsch, akit a Slow Villageből is ismerhetünk tökéletesen ragad meg olyan pillanatokat a saját életéből, amelyeket hallgatni, és méginkább megérteni is egy “leülős” folyamat, ehhez a leüléshez pedig idő kell és rengeteg nyitottság. Sokadik újrahallgatásra ért be igazán ez a lemez, ahol az irodalmi képek még minden újrázásra egyre mélyülnek.
16. Esti Kornél - Elég
Minden generációs frusztráció hirtelen elénk tárul, miközben az Esti Kornél megmutatja, miben a legjobb: húsbavágó egyenességet úgy elmesélni, mintha egy kedd esti mellékágon említenénk a traumáinkat.
15. Orion Dawn - Anger
Régen érződött valami ennyire külföldinek valami olyan értelmezésben, amivel itthon már sokan próbálkoztak, és talán az Orion Dawnnál érződött rendesebb mocorgás. Frissen hat a hazai gitárzenében mérhetetlen önismétléssel egymásra licitáló modern metál actek között egy ilyen projekt.
14. Raisinboys - Már Nagyjából élek
Szerintem évek óta hiányzott valami ennyire punk dolog, és mi sem mutatja jobban, hogy egészen a bandcampig kell utazni ezért a lemezért. Az új EP pedig szögegyenes, és a világ legrosszabb promóját kapva is betalált.
13. Mikee Mykanic - Nehézfame
Érdekes valakinek a visszatéréséről írni, aki közben szinte soha nem tűnt el, hiszen Mikee Mykanic neve már csak az idén 10 éves Szupercsillagparaszt neve miatt sem nagyon tud kikopni a hazai közéletből. A Nehézfame pedig igazából egy félig comeback, félig egy showcase arról, ami az utánozhatatlanság netovábbja. Egyértelműen üdítő dolog sokadjára is lepörgetni az egész lemezt.
12. Satelles - Arcadia EP
Nehéz dolog kislemezeket elhelyezni egy ilyen listán, és talán olyan zenekarok esetében jogos ez, ahol egy koncert ritkán jelent egy órát is. A Satelles pedig minden, társadalomban megélt és személyes frusztrációját úgy lökte elénk, hogy attól megremeg a föld, és hirtelen kedvünk támad magunkba roskadni, verekedni, kifutni a világból, és mire felfogjuk, hogy mi is történik, már véget is ér.
11. Mad About Marilyn - Mad About Marilyn
Az egyesek által Megasztárból is ismert Dénes Dávid zenekarának elfelejtettek szólni a hazai rockzenei manírokról, így ők erről nem tudván hozták az egyik kedvenc lemezemet erről a listáról. Igenis létezik gitárzene Magyarországon ami még a kommercionális és nem az underground kategóriában üde színfolt tud lenni, ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy egy magyar nyelvű lemez fogja majd a várt áttörést elhozni.
10. Lekvárherceg - Lekvárherceg
Ritka az, hogy tehetségkutatóról jókat merjek mondani, a Budapest Open Mic ezek alól mindig kivétel lesz mind produkciós kvalitásaiban, mind színvonalában. Ezek közül is elképesztően kiemelkedik Lekvárherceg, akinek debütlemeze egy régóta várt és már-már hiányként létező szögegyenes, a szó legszebb értelmében értett tahó projekt. Miközben itthon a “Madách-térizmusi” mondókázás már országszintűvé válik, közben ez a fajta reppelés lesz a harmadik utasság.
9. Barkóczi Noémi - Mindig kések de hozzád jókor indultam
Barkóczi Noémi számomra sokáig volt egy nehezen érthető, valamilyen értelmében talán elhelyezhetetlen előadó bármilyen palettán is, amikor elém került az idei lemeze. És hirtelen kinyílt a világ, az az érzésem támadt, hogy ennyire őszintén még nem állt elém senki és konkrét bűntudatot éltem meg, amiért ezt az egészet eddig nem láttam. A Mindig Kések de hozzád jókor indultam legnagyobb erénye, hogy mindenből mértanian pontosan annyit ad, amennyit kell, és ez a fajta mértékletesség egy igazán kiemelkedő erény.
8. Csinszka - Transformania
Mielőtt mindenki ráunna a népi vonalra, amit eredendően az elmúlt 10 évben a kispáli-később már aurevoiri-bohemian betyarsi dajdajozásban éltünk meg, úgy egy elképesztően hiánypótló történet Csinszkáé, aki a klasszikus értelemben vett fancy-popot helyezi el a radaron. Teszi mindezt a korábban említett népi, erdélyi hanglejtéssel, énekstílussal, amely a megosztóságától lesz igazán jó. A Transformania mindezek mellett képes lemezként, egy egész sztoriként is megállnia a helyét, ebben az értelmében meg már a címadást is visszaigazolta, biztos vagyok benne, hogy ez a lemez évekkel később is hivatkozási alap lehet.
7. Cataflamingo - Döntetlen
Valahogy idén a radar alatt mozgó zenekarok ráuntak erre a jelzőre, ebben a Cataflamingó már évek óta egy eldönthetetlen karaktere volt ennek a jelzőnek, most pedig a Döntetlenben nemhogy választ próbálnak adni minderre, de ki is jelölik saját hangjukat végre. A Döntetlen, mint alternatív lemez végre valódi kísérletezést és izgalmas megoldásokat hoz, felhúzva az év szerintem legszebb albumborítójára. Szerintem egyáltalán nem ciki slágerekről beszélni, és hát mondjuk ki, a Döntetlenen közben olyan 2010-es évek naív indie bangereit is szállítja, mint a Lovam Gyenge.
6. Raklap - Fellegek
Erről a lemezről a legnehezebb írni talán, és elsősorban az emészthetőség és a pálfordulás végett. Egyrészről, a Raklapot egyáltalán nem ilyennek ismertem meg, így amikor ismerősök ajánlgatták és nekiültem egy éjszakai vezetés alatt, kellett egy jó negyed óra, mire belerázódtam. Ebben mondjuk nagy segítség az is, hogy néhány dal már-már zavarbaejtően hosszú, és elképesztően nehéz témákban képes percekre otthagyni, amiből nem is nagyon hagy a banda kiutat. Idén erre volt a legjobb érzés szorongani, noha ennek a lemeznek lehet a legkevesebbszer ideális alkalomban nekiülni igazán az egész húszas listáról.
5. Fish! - Se Csendben, Se Halkan
Ahogy korábban a cikkben is felmerült, a hazai gitárzenének az önismétlés-megújulási képtelenségére ritkán jön olyan válasz, ahol az önazonosság kérdése nem forog kockán. Ugyanakkor a Fish! “szinte a semmiből” képes volt inspirálódni olyan dolgokból, amiknek a szokatlan dolgait közben a megszokott formulák mellé tudták illeszteni, és egy olyan bulizenekar esetében, akiket már szóbeszédben párbaállítottak párszor egy Day To Rememberrel, pontosan ezt a vonalat volt képes megragadni. Az abszolúte petőfirádió-ideáltipikusidőszaki-nyálslágerek mellett eljutunk olyan dalokig is, mint a Hevi, ami a bandához képest is szokatlan súlyt tudott behozni, és így ugrálunk egy lemezen át a már-már butácska, néhány helyen pedig nagyon okos szövegek között. 25 pluszos zenekarok életében ritka az, hogy ennyire jól tudjanak adaptálódni ennyi idő után is, de a Se Csendben, Se Halkannak biztosan sikerült.
4. Mayberian Sansküllots - Nem álmodom semmiről
Sosem volt ennyire könnyű rosszul érezni magunkat, a kérdés csupán a Mayberian esetében, hogy inkább a szövegre, vagy inkább a zenére fókuszálunk. A zenekar esetében szintén az elhelyezhetetlenség volt számomra a leggyakoribb gondolat, ez a lemez pedig nemhogy nem segít, hanem sokkal inkább távolabb repít a megoldástól, ugyanakkor a Nem álmodom semmiről elképesztően extra, glamúros világa és rengeteg aprósága egyszerűen nem helyeződhet lejjebb az idei listán. Egy olyan patikamérlegen táncolunk jó 40-45 percen át, ahol egyik pillanatban belenyugszunk a saját sorsunkba, a következőben meg már látjuk is a megoldást, és a döntést ez a lemez nem fogja meghozni helyettünk.
3. Kisbetűs Ünnepnapok - Az izéből az izé
Szerintem rengeteg zenekarnak a valódi gondja az az, hogy nem meri vegyíteni az elemeket, mert mintha az okos -a humoros - súlyos háromszögből egyszerre csak kettőt lehetne választani kishazánkban. Ezt igyekszik az Izéből az Izé megcáfolni, teszi mindezt úgy, hogy közben elképesztő slágerparádénak hat mindaz, amely mögött egyébként egészen nehéz témákat lelünk. Az, hogy olyan könnyedségből, mint a Fel Se Fogodból átugrunk a Hova Tűntbe, ahol mindenről lehet beszélni, de talán a könnyed dolgokról a legkevésbé, igazán megmutatja, hogy milyen is ez a lemez. “Várj az mi is volt?” jut eszembe már az első hallgatás végén, és szinte azonnal keresem vissza a tetsző részleteket.
2. Bongor - Extázis
Ezen a listán az üzeneti értéket tekintve posztomusz első, és valóban legnehezebb lemez ez, talán az egyetlen hivatalosan is koncept-albumnak tekinthető projektről beszélünk, amelyben Berta Csongor, művésznevén Bongor, előttünk levetkőzik anyaszült meztelenre és olyan őszinteséggel áll velünk szemben, amilyen diszkomfortot ritkán élünk meg. Az Extázis legnagyobb erénye, hogy megoldás helyett megélést mutat, ez pedig arra az ijesztő tükörbenézésre késztet minket, amelyik találkozástól valójában mindannyian tartunk. Biztos vagyok benne, hogy tankönyvi példává válik az Extázis, ebben az értelmében pedig talán a megosztott első hely igazságosabb lenne, ugyanakkor a szubjektum szabadságával élvén minden idők legdicsőbb ezüstjét adhatom át.
1. Mirror Glimpse - Hatalmasabb, mint gondolnád
Nagy rajongója vagyok a szabadságnak, még nagyobb rajongója vagyok a formátlanságnak, és mindaz, amit sohasem kerestem, hirtelen elémugrott egy szegedi munkanap előtt a meki parkolójában, ugyanis akkor nyomtam rá először unottan Krisz és Misi idei lemezére. Pontosan emlékszem, hányszor kérdeztem meg a mellettem ülő testvéremtől a “mivan” szócskát, ezt pedig azóta is ismételgetem ennél a lemeznél. A Hatalmasabb, mint gondolnád üzeneti értékét tekintve bár nem brillírozik, de ha azt akarom nézni (márpedig azt akarom), hogy hány előadó engedheti meg magának ezt a kísérletezést, szabadságot, a popipar felének a semmiből jövő szétoltását, akkor kereken egyre tudok gondolni. Krúbi (pontosabban a másik projektben ezen a művésznéven futó) már korábban is bizonyította, hogy az elvárásokra fittyet hányva tud mégis valami olyat nyújtani, ami a közönségre rálicitál, képes azt magával ragadni és úgy játszani emberek tízezreivel, hogy az közben magának a közönségnek sem tűnik fel. A Mirror Glimpse nemcsak egy saját atmoszférát teremtett magának, egy olyan Marvel-univerzumot, amiben konkrétan csak ketten vannak bent, hanem közben erőt demonstrált a drága pop-és kortársaknak, szinte kérdezve, hogy “ha mi tudjuk így is, ti miért csináljátok sokkal szarabbul”?


