”Hány nácival végzett? – Katonától ilyet nem kérdezünk.” – Meghalt a holland hősnő, aki elcsábította és megölte a nácikat
Freddie mindössze 14 éves volt, amikor csatlakozott a Hollandiát megszálló nácikkal szembeni ellenállókhoz, és hosszú barna copfjaival még annál is fiatalabbnak látszott.
Amikor végigbiciklizett Haarlem városának utcáin, kosarában rejtett lőfegyverekkel, a náci járőrök ritkán fogtak gyanút. Amikor a erdőkben sétált, hogy becsalja kiszemelt SS célpontját egy eldugott helyre, semmi nem utalt arra, hogy pisztoly volt nála és kivégzésre készült.
A holland ellenállás női résztvevőiről keveset tudunk. Valóban nem sokan voltak, akik fegyvert fogtak a megszállók és a helyi kollaboránsok ellen. Freddie Oversteegen és két évvel idősebb nővére, Truus a joghallgató Hannie Schafttal együtt a ritka kivételek közé tartoztak.
Lelőttek kerékpározó nácikat, dinamitos szabotázs-akciókat hajtottak végre hidakon, vasúti síneken, de segítettek zsidó gyerekeket kicsempészni az országból, sőt, néha még a koncentrációs táborokból is kimentették őket.
A legmerészebb cselekedeteik azok voltak, amikor kocsmákban és bárokban elcsábították célpontjaikat. Megkérdezték tőlük, hogy akarnak-e egy menetet az erdőben. Aztán egy pisztolylövéssel likvidálták őket.
„Meg kellett tennünk – mondta Freddie egy interjúban – Szükséges rossz volt, meg kellett ölni azokat, akik elárulták a jó embereket.” És amikor megkérdezték tőle, hogy hány embert ölt meg, vagy hány kivégzésnél segédkezett, csak annyit felelt. ”Katonától ilyet nem kérdezünk.”
Hanna Schaftot a nácik elfogták és kivégezték néhány héttel a háború befejezése előtt. A holland női ellenállás ikonja lett, akinek történetét iskolában tanítják. 1981-ben filmet készítettek életéről A vöröshajú lány címmel. Truus 1996-ban alapítványt hozott létre Hannie emlékére, ebben Freddie is elnökségi tag lett. Később bevallotta, hogy sokszor úgy érezte: Hannie és Truus árnyékában él, pedig ő is benne volt az ellenállásban.
Ez számára egyszerre volt büszkeség és fájdalom. soha nem bánta meg, amit tett, de gyakran kísértette őt békeidőben.
Freddie Oversteegen Schoten faluban született 1925. szeptember 6-án. Szüleik korán elváltak, a két kislány elsősorban kommunista édesanyjuk nevelte, akik beléjük táplálta a társadalmi felelősség érzékét. Egy 2014-es interjúban Freddie elmesélte, hogy anyjuk, akik már a 30-as években a Nemzetközi Vörös Segély önkénteseként dolgozott, arra biztatta őket, hogy készítsenek játékokat a spanyol polgárháborúban szenvedő gyermekeknek. Már a háború előtt németországi és amszterdami menekülteket bújtattak, köztük egy zsidó házaspárt. A náci megszállás után őket máshová szállították, mert a zsidó kommunista vezetők razziától tartottak a család jól ismert politikai kötődései miatt.
Freddie és Truus röplapok osztogatásával és náciellenes plakátok ragasztásával kezdték ellenállási tevékenységüket. Hamar felfigyelt rájuk Frans van der Wiel, az illegális haarlemi ellenállási tanács vezetője, aki a csoportba hívta őket, anyjuk engedélyével. Azt csak később tudták meg, hogy milyen feladatokkal bízzák meg őket. Megtanultak lőni. Truus elbeszélése szerint Freddie volt az, aki közülük elsőként megölt valakit. Nehezen tették túl magukat ezeken az eseményeken, úgy érezték, hogy megmérgezik az élet gyönyörű dolgait.
A háború után Truus festőként és szobrászként dolgozott, alkotásaihoz elsősorban az ellenállás éveiből merített ihletet és megírta emlékiratait is. 2016-ban halt meg, két évvel azután, hogy Mark Rutte miniszterelnök a nővéreket háborús érdeméremmel tüntette ki.
Freddie a háborús traumákat családalapítással próbálta feledtetni. Három gyermeke született.
Férje, aki egy acélüzemben dolgozott, már nem él. Interjúiban gyakran beszélt az ölés fizikai oldaláról: nem is annyira az a pillanat foglalkoztatta, amikor elsütötte a fegyverét, hanem amikor áldozata összeesett. Vajon mi játszódhatott le benne? „Legszívesebben felsegítettem volna őket.”
Freddie Oversteegen élete utolsó éveit egy idősotthonban töltötte Haarlem közelében, Driehuis-ben. Az elmúlt években már több szívrohamon esett át – írta a Washington Post .
