KULT
A Rovatból

Gyerekként segélyen élt, tiniként túlszexualizálták, és elege van a válásokból – Scarlett Johansson 40 éves

Hollywood jelenleg legjobban fizetett és legtöbb pénzt hozó színésznője a gyerek- és tinikori traumáiból és magánéleti válságaiból merített erőt.


Egy jó ideje Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője, és egyik legnagyobb A-listás filmsztárja. A Fekete Özvegy szerepének hála, pedig a legtöbb pénzt hozó színésznő címe is az övé. Emellett két Oscar-jelöléssel, egy BAFTA-díjjal, 5 Golden Globe-nominációval, 3 Színészi Szakszervezet-jelöléssel és egy velencei díjjal is büszkélkedhet.

Egészen lenyűgöző karrier, amely már 30 éve tart, tehát egészen a gyerekkoráig visszanyúl. Azonban Scarlett New York-i gyerekkora jóval zordabb volt, mint azt sok rajongó gondolná. Ráadásul a magánélete sem volt éppen zökkenőmentes…

Állami segély

Scarlett Ingrid Johansson 1984. november 22-én született New Yorkban a lengyel zsidó származású Melanie Sloan és a Dániában született építész, Karsten Johansson lányaként. Kétpetéjű fiú ikertestvére, Hunter alig három perccel utána jött a világra, s ők a legfiatalabbak a négy testvér közül Adrian (1976) nevű bátyjuk és Vanessa (1980) nevű nővérük után (aki szintén színész lett).

A család egy lakótelepen élt, vagy ahogy Johansson leírta, „egy csomó téglaépület egyikében a nyugati oldalon.”

Scarlett először állami iskolába járt, majd egy előadóművészeti suliba. De akkoriban szerinte az előbbi sokszínűbb volt. „A környékbeli művészek közül sokaknak volt olyan gyereke, aki odajárt” – magyarázta egy interjúban. Emellett nyíltan beszélt a családja alacsony jövedelméről is: „Segélyt kellett igényelnünk, étkezési jegyeken éltünk” – árulta el, és hozzátette, az édesanyja minden erejével próbálta megóvni a gyerekeit a nélkülözéstől.

Végre ő irányíthat

A kislány már elég korán mutatta annak a jeleit, hogy a színészet világa lesz számára a megfelelő. „Mintha kiugrottam volna az anyaméhből, és rögtön azt mondtam volna: »Előadó leszek!«” – magyarázta Scarlett, aki 7 éves korában egyszer hatalmas hisztit csapott egy tehetségkutató ügynök irodájában, mert nem igazán érdeklődtek iránta. „Teljesen össze voltam törve. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy az egész életem a süllyesztőbe került” – emlékezett vissza.

Hamarosan azonban az édesanyja talált neki egy ügynököt, és elkezdett reklámfilmek meghallgatására járni. „Olyan volt, mintha egy szépségversenyen lettem volna. A többi anyuka nagyon ijesztő volt, a versengés pedig borzalmas.” Állítása szerint ráadásul ő és Melanie is drámai veszekedéseket vívtak ezek miatt, akkora volt a feszültség. Végül abba is hagyta a reklámcastingokat, és onnantól kizárólag filmes meghallgatásokra járt, hamarosan pedig el is nyerte első szerepét.

A korai munkái eléggé megváltoztatták az életét. Mindössze 8 éves volt, amikor 1994-ben feltűnt első nagyjátékfilmjében, a Rob Reiner által rendezett Világgá mentemben Elijah Wood és Bruce Willis partnereként. Ezen élmény hatására született meg a fejében a gondolat, hogy valóban karriert csinálhat a színészetből. S bár olyan filmekben tűnt fel utána, mint az Egy igaz ügy (1995), a Manny és Lo (1996), az Ugrásra készen (1996), a Hatodik sebesség (1997) vagy a Reszkessetek, betörők! 3 (1997), végül 13 éves korában lendült igazán bele a színészkedésbe, ekkor jött az első nagy áttörés is.

„Ekkor már talán öt-hat filmet is leforgattam, sok igazán érzelmes munkát, de emlékszem, hogy akkor találtam meg azt a helyet, ahol rájöttem, hogy »ó, várj, én is tudom irányítani, manipulálni ezt a dolgot, amit csinálok«” – magyarázta.

A Világgá mentem ugyanis azonnal felkeltette iránta az iparág figyelmét, és egy egész sor forgatókönyvet kapott. A nagy népszerűséget elhozó 1998-as Robert Redford-film, A suttogó előtt azonban még beütött egy családi dráma…

Szétszakadt család

Scarlett 13 éves korában hatalmas változáson ment keresztül, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy elválnak. Az anyja Kaliforniába költözött, míg ő, az ikertestvére és az édesapjuk New Yorkban maradtak. Állítása szerint Hunter hatalmas segítség volt akkoriban. „A szüleim a két különböző óceánparton voltak, Vanessa, aki négy évvel idősebb nálunk, pedig már főiskolán volt” – emlékezett vissza: „Össze kellett tartanunk, és egymás állandó támaszának kellett lennünk egy olyan környezetben, ami tényleg sokat változott.” A válás tehát Johanssonra is komoly hatással volt, s elmondása szerint sokat merített ebből a 2019-es Házassági történet című filmben nyújtott (nem mellesleg Oscar-jelölt) alakításához. Úgy tűnik, a szülei válása több inspirációt adott ehhez, mint a saját tapasztalatai, hiszen akkoriban épp a második válásán ment keresztül.

A túlszexualizált tini

Miután 12 évesen szerepelt A suttogó című filmben, az alkotók nem győzték dicsérni az érettségét és a hozzállását. A legenda szerint a rendező és főszereplő Robert Redford egyszer azt mondta, hogy Johansson „13 évesen már olyan volt, mint egy 30 éves”. A suttogó után rengetegen kezdtek beszélni a tehetséges ifjú hölgyről, aki aztán három évvel később, 2001-ben adott hírt újra széles körben magáról, méghozzá három filmmel is. Ezek egyike volt a Tétova tinédzserek című független film, ami hamar kultikus klasszikussá vált, és a már 15 éves tinilányt újra felhelyezte a filmes térképre (a másik két film egyébként a Coen tesók remeke, Az ember, aki ott se volt, illetve Gárdos Éva rendezése, az Amerikai rapszódia volt). Aki először egy jóleső és vicces trash-filmmel (Mérges pókok, 2002), majd karrierje egyik legfontosabb állomásával, Sofia Coppola Elveszett jelentésével (2003) hálálta meg a belévetett bizalmat.

Az Oscar-díjat is elnyerő film diadalmenete után Scarlett hirtelen mindenhol ott volt, s bevallotta, hogy az Elveszett jelentés utáni médiafigyelemmel kifejezetten nehéz volt megbirkóznia 17 évesen.

Főként, hogy már ekkora korában (és a további években is) szexualizálták őt, vagyis már tinédzserként olyan filmekben kapott szerepet, ahol jóval idősebb férfiak számára jelentette a vágy tárgyát (az Elveszett jelentésen kívül például a Leány gyöngy fülbervalóvalban).

„Azt hiszem, mindenki azt hitte, hogy idősebb vagyok. Belekerültem ebbe a furcsa, hiperszexualizált világba. Akkor azt hittem, nekem ez jut, ez az én utam” – mesélte. S bár Hollywoodban óriási sikereket ért el, nem volt teljesen elégedett, változatosabb, a korához jobban illő szerepeket szeretett volna elvállalni. Ezért lépéseket tett, hogy változtasson a karrierje irányán.

Hollywood csúcsán

Például egy időre Woody Allen legfőbb múzsája lett, hiszen együtt forgatták a 2005-ös Match Pointot, a 2006-os Fülest és a 2008-as Vicky Cristina Barcelonát is. De szívesen vállalt film noirt (2006: Fekete Dália), Christopher Nolan-filmet (2006: A tökéletes trükk), vígjátékot (2004: Jó társaság, 2007: Egy bébiszitter naplója, 2009: Nem kellesz eléggé), akciófilmet (2005: A sziget), vagy kosztümös történelmi drámát (2008: A másik Boleyn lány). Majd rendesen megfogta az Isten lábát a 2010-es Vasember 2-ben neki felajánlott Natasha Romanoff, vagyis a Fekete Özvegy szerepével. A latexruhás amazont a következő 13 évben, tehát 2021-ig bezárólag összesen kilenc filmben játszotta el, ráadásul közülük csak az utolsó, a 2021-es Fekete Özvegy volt az, amely konkrétan róla szólt, ő volt a főhőse. Sokat kellett erre várnia, de megérte.

2016-ban egyébként Johansson elárulta, hogy a Fekete Özvegy valójában az eddigi kedvenc szerepe. „Érdekes utazás volt, hogy fogtunk egy karaktert, akiről az évek során lehántottuk a rétegeket, és képesek voltunk, ahogy az életben is, együtt fejlődni ezzel a személlyel” – magyarázta.

Persze a Marvel-meneteken túl is volt ez idő alatt filmes élet a számára, hiszen olyan további sikerekben és/vagy elismert mozgóképekben tűnt fel, mint a Hitchcock (2012), a Don Jon (2013), A felszín alatt (2013), amelyben először és eddig egyetlen alkalommal mutatta meg magát a teljes meztelen valóságában, A nő (2013), amiben csupán a hangjával bolondította magába Joaquin Phoenixet és a nézőket egyaránt, A séf (2014), a Lucy (2014), az Ave, Cézár! (2016), a Páncélba zárt szellem (2017), a Csajok hajnalig (2017), két, ugyanazon évben Oscar-jelölést hozó filmje, a Házassági történet (2019) és a Jojo Nyuszi (2019), az Asteroid City (2023), vagy legutóbb az idei romkomja, a Vigyél a holdra!

Házassági történetek

Scarlett még a középiskolában egy rövid ideig randizott a zenész Jack Antonoffal, állítólag még a szalagavatóra is egy párként mentek. Néhány évvel később aztán a színész Josh Hartnett lett a párja, akiről 2006-ban így nyilatkozott: „Josh nagyon édes. Ő egy jófiú. Nagyszerű ember. Nagyon szerencsés vagyok és hihetetlenül boldog.” A kapcsolatuk 2007-ben mégis véget ért, Hartnett szerint a szakításuk hátterében a féltékenység állt. Hartnett előtt és után rövid ideig Jared Letóval is találkozgatott, az első boldogító igent, azonban Ryan Reynoldsnak mondta ki 2008-ban. A vele való kapcsolatáról alapvetően nem szeretett nyilatkozni. „Mindig is privátnak tartottuk a történetünket” – mondta egyszer. Sajnos ez a kapcsolat sem volt tartós, 2010-ben szakítottak, 2011-ben pedig el is váltak. Ez kezdetben eléggé nyomasztó volt a számára, a barátai, a fivére és a nagymamája azonban segítettek neki átvészelni ezt az időszakot.

Scarlett akkoriban azt is kifejtette, hogy a szakítás okait titokban akarja tartani, de elismerte, hogy túlságosan kritikus tud lenni magával és másokkal szemben is, ez a hajlam pedig néha arra késztette, hogy bántó dolgokat mondjon. 2014-ben a Glamournak kifejtette, hogy sokat tanult ebből. „Azt hiszem, jobban megismertem magam. Úgy érzem, most már jobban tudom, mire van szükségem egy kapcsolatban.”

2012-ben szeretett bele a francia újságíróba, Romain Duriacba, vele állt másodszor az oltár elé 2014 októberében, alig egy hónappal azután, hogy anya lett, vagyis megszületett közös gyermekük, a Rose nevű kislány. Nem meglepő módon az anyaság teljesen felforgatta (jó értelemben) az életét. „Azt hiszem, ha bármilyen hatalmas, életet megváltoztató esemény történik veled, mint például a gyermekvállalás, az nagyon, nagyon inspiráló tud lenni. Amikor a lányomra nézek, tele vagyok reménnyel és pozitivitással” – mesélte egy interjúban. Sajnos azonban nem maradtak egy család sokáig, 2016-ban ugyanis szakítottak Duriackal, Scarlett 2017-től, 33 évesen pedig már kétszeresen elvált nőnek számított.

S mivel sosem maradt sokáig szingli, az újabb válása évében máris jött az újabb szerelem is, ezúttal a Saturday Night Live színésze és írója, a komikus Colin Jost személyében. Ők eredetileg még 2010-ben ismerkedett meg, amikor Johansson még Ryan Reynolds felesége volt, ám csak hét évvel később szövődtek köztük gyengéd érzelmek. Amikor Johansson 2019 decemberében a Saturday Night Live házigazdája volt, így áradozott: „Ez a hely olyan sokat jelent nekem. Annyi barátom van itt, és itt találkoztam életem szerelmével.”

Ők ketten aztán 2020-ban egy meghitt ceremónia keretében kötötték össze az életüket, tehát idén ünnepelték a négyéves házassági évfordulójukat. A házasságukat pedig 2021 augusztusában egy közös gyermekkel (egy kisfiúval) koronázták meg. „Oké, oké, született egy gyerekünk. A neve Cosmo. Nagyon szeretjük őt” – írta Jost tömören és viccesen akkor az Instagramon.

S hogy miért ez lett a neve? „Csak összedobtunk egy csomó betűt. Úgy voltunk vele, hogy igen, ez működik.”

Bőrápolás, család, dínók

Szóval Scarlett köszöni szépen, jól van, és rettentő boldog a férjével és a két gyermekével, ráadásul a karrierje is a helyén van: legközelebb például a legújabb Jurassic World-film, az Újjászületés főszerepében láthatjuk. Sőt, üzletasszony is lett időközben, 2022-ben ugyanis piacra dobta saját bőrápoló termékcsaládját, a The Outsetet. „Ez egy olyan projekt, amin öt éve dolgozom, és most itt van” – mondta Johansson Drew Barrymore talkshow-jában. Csak így tovább!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: