A Művészetek Völgye tíz napjának egyik legstabilabb pontja Gombor József kiállítása Kapolcson, a Malomsziget melletti hídnál található tágas pajtában.

Aki átlép a küszöbön, egy elvarázsolt mesevilágba kerül, ahol a falon a padlótól a plafonig sorakoznak a szürreális festmények manókkal, erdei állatokkal és más képzeletbeli lényekkel.

Minden eladó, és a művész szívesen el is beszélget a betérőkkel. De hogyan indult az immár több mint négy évtizedre visszanyúló karrierje?

Gombor 1980-ban, 18 évesen kezdett rajzolni. Először csak a science-fiction foglalkoztatta, sok misztikus zenét hallgatott, ebből inspirálódott. Grafikákat készített színes ceruzával, jó ideig nem is volt más célja.

Az árait a mai napig az alapján határozza meg, mennyire nőtt a szívéhez egy adott kép: ha valamit nagyon megszeret, akkor a méretétől függetlenül sokkal drágábban adja.

Elég hamar kialakult egy masszív rajongótábora, akik folyamatosan próbálták rávenni, hogy fessen is. Végül azután szánta rá magát, hogy ajándékba kapott egy festőkészletet, de ma is úgy érzi, hogy mélyebb érzelmeket tud kifejezni grafikákkal, mint festményekkel. A sci-fiből idővel fokozatosan átment egyfajta misztikus punk világba.

„Rengeteg kalandom volt nőkkel, amik vagy összejöttek, vagy nem, és előfordult, hogy utána hónapokig belebetegedtem egy-egy kudarcba. Ilyenkor nagyon mélyen belenyúltam a piálásba is, ami mind hatással volt arra, milyen képeket festettem” – idézi fel.

Egy másik eset még hátborzongatóbb: néhány éve éppen egy virágot ábrázoló csendéleten dolgozott, amikor hirtelen ötlettől vezérelve festett két véres gyerekfejet. Ennek láttán még a felesége is elborzadt, azt mondta neki, gyorsan csináljon vele valamit, mert ezt a képet nem szeretné a házban látni. Szinte közvetlenül azután, hogy befejezte, bekapcsolta a tévét, és az esti híradóban vezető helyen számoltak be arról a győri férfitól, aki meggyilkolta két gyerekét.

Senki nem tudott választ adni erre a jelenségre, ahogy arra sem, miért csak negatív dolgokat érez meg. Ő maga egyébként erősen vallásos, bár templomba nem jár, de elmondása szerint betegségből is sikerült már úgy kigyógyulnia, hogy imádkozott előtte.

Egy rövid időszakot leszámítva mindig festésből élt. Volt ugyan egy próbálkozása lemezboltos vállalkozóként Veszprémben, de hamar rájött, hogy nem ez az ő világa. Egy idő után már inkább kiállítótérnek használta az üzlethelyiséget, míg végül az egész városi létből elege lett, elvált az akkori feleségétől és mindent hátrahagyva kiköltözött a Bakonyba.

„Cseszneken vettem egy házat, majd hónapokig szinte semmi mást nem csináltam, csak a környéken bolyongtam az erdőben teljesen egyedül. Nagyon inspirált ez a közeg, a természet hangjai, ekkor kezdtem el gyökereket és köveket festeni.”

„Érdekes, hogy éjjel képtelen vagyok rá, világosban viszont gyakran az egész napot rá szoktam szánni, olyankor órákon át teljes flow-ban vagyok.”

Csesznekről 2002 környékén visszaköltözött Veszprémbe, ekkoriban erősen mélyponton volt. Nem sokkal később megismerkedett jelenlegi feleségével, Jutkával, aki hozzá hasonlóan nehéz időszakon ment keresztül, több bántalmazó kapcsolat is volt a háta mögött.

Ilyen előzmények után találtak egymásra, és azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok, nem volt olyan nap, amit külön töltöttek.

Balatonszőlősön kezdték meg közös életüket, majd Vászolyra költöztek, ahol igazi varázsvilágot teremtettek: Gombor egy hatalmas műteremben állította ki a képeit, folyton szólt a zene és égtek a füstölők. Azóta is a valaha volt legjobb otthonaként emlékszik vissza rá.

Végül pont emiatt sokalltak be: több magánéletre, privát szférára vágytak, ezért eladták a házat és elhatározták, hogy Kapolcsra költöznek. Ekkor már évek óta rendszeres kiállító volt a Művészetek Völgyében, elmondása szerint mindent a fesztiválnak köszönhet, szinte az összes ismeretségét és képvásárlóját.

Úgy gondolták, emiatt lakni is jó lesz ott, de elkövették azt a hibát, hogy a házra, sőt még egy autóra is devizahitelt vettek fel. A törlesztőrészletek pedig a válság kirobbanásakor a sokszorosára nőttek.

Ráadásul mind a négy gyerekük (mindkettejüknek 2-2 született korábbi kapcsolataikból) egyetemre járt ekkoriban, aminek a fedezése szintén komoly költség volt. Ezért el kellett adniuk ezt a házat is, onnantól albérletekben éltek. De a szerencse ezután sem pártolt melléjük.

Elsőként egy nagy ugrással az Őrségbe költöztek, összesen 200 ezer forinttal a zsebükben. Egy 9 méteres belmagasságú parasztházat béreltek óriási udvarral, de hiába ígérte a tulajdonos, hogy bármeddig maradhatnak, alig két év után túladott rajta, ezért ismét menniük kellett.

Visszatértek a Balaton-felvidékre, először Nagyvázsonyba, ahol hónapokig tartó munkával alakított ki egy kiállítótérrel összekötött műtermet. Éppen végzett mindennel, és megnyitotta volna a galériát, amikor a tulajdonos közölte, hogy eladta a házat, így itt sem maradhatnak. Ráadásul mindez közvetlenül a Művészetek Völgye kezdete előtt történt.

A lakhatásuk viszont sehogy sem akart megoldódni: Nagyvázsony után Veszprémben, majd Vigántpetenden találtak egy ideálisnak tűnő házat, de mindkét helyen konfliktusba kerültek a főbérlővel, így újra és újra tovább kellett állniuk.

Most Tapolcán élnek, de ez is inkább kényszermegoldás: legnagyobb vágyuk, hogy zöld környezetbe költözhessenek, újra egy saját házba.

„Jövőre leszek 60 éves, most már vágynék valami stabilitásra. A cuccaink nagy részét jó ideje ki sem pakoljuk, pedig nagyon jó lenne végre megállapodni. Egy állandó hely egy tágas és világos műteremmel, ahol szabadon alkothatok – ennél többre nincs is szükségem.”

– vélekedik Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere. Hozzátette: mi, magyarok szemérmesek vagyunk a történelmünkkel foglalkozni. Szerinte azonban nem baj, ha a társadalom kibeszéli magából ezeket a dolgokat, sőt itt volt az ideje, hogy „el lehessen mondani ezt a történetet végre”. A producer szerint a témaválasztás kavart indulatokat, holott bölcsebb lett volna utóbb véleményt nyilvánítani róla, mint a bemutatót megelőzően egy előzetes alapján – írja az MTI az interjú alapján.

Helmeczy Dorottya, a film másik producere arról beszélt, hogy a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimiben az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet saját maga játssza el. Ezt részben azzal indokolta, hogy így jelenítik meg a korabeli felvétekkel, hogy az akkori miniszterelnök hogyan kezelte azt a helyzetet.

Azt, hogy a film körül fennforgás alakult ki, Helmeczy Dorottya azzal a félelemmel indokolta, hogy ha valami egy művészeti eszköz által létrejön, akkor az sokkal jobban bevonul a történelembe és letagadhatatlan részévé válik a múltnak.

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a filmben mennyi a fikció, azt válaszolta: a két főszereplőn kívül semennyi – ennek kapcsán a Titanichoz hasonlította az alkotást.

Kálomista Gábor arról is beszélt, hogy a film első premierje Brüsszelben lesz, amit ő különösen fontosnak tart. Rámutatott: annak idején különböző bizottságok nem vizsgálódtak, a filmmel szerinte esélyt adnak nekik, hogy ezen elgondolkodhassanak. Kifogásolta, hogy "az emberi jogi szervezetek hol voltak", amikor "az embereket halomra lőtték szembe".

Kálomista Gábor azt mondta: rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel. Méltatva a külföldi stáb ideológiamentes hozzáállását bírálta, hogy ez Magyarországon nem tud megtörténni.

– fogalmazott, hozzátéve: nincs jobb- és baloldali mozinéző, csak mozinéző van, nincs jobb- és baloldali színháznéző, hanem színházkedvelő emberek vannak.

Magam se tudtam, mit veszek nyakamba az Elkxrtuk megtekintésével: már a jegyvásárlás is arcpirító perceket tartogatott. A Gyurcsány-film címe eleve belekényszerít a káromkodásba, hiszen X-es változatban felér egy nyelvtörővel, így kénytelenek vagyunk szó szerint idézni az exminiszterelnök kirohanását.

Amikor öt perccel a kezdés előtt a vetítőterembe léptem, meghitt csend ölelt át: magam voltam nyolc sor bársonyszékkel és a köztük világító hangulatlámpákkal. Igaz, ebből az este fél kilences vetítésen még nem érdemes messzemenő következtetést levonni, a célközönség egy része talán már ágyban lehet.

Hamarosan mégis megjelent pár popcornos vödröt egyensúlyozó nyugdíjas, és az angol feliratos vetítésnek hála egy-két külföldi is. Ki tudja, őket talán nem vezérelte más, csak az elfogulatlan kíváncsiság. Ami, lássuk be, nem lett volna alaptalan.

Az Elkxrtuk létjogosultságát ugyanis hiba megkérdőjelezni: teljesen valid igény a szembenézés 2006 eseményeivel, akár egy dokumentum- vagy nagyjátékfilm által is, ami új értelmezési keretbe helyezhetné a tizenöt éve történteket.

A sokáig csendben csordogáló történet kezdetén máris egy szimpatikus fiatal pár, az újságíró gyakornok Nándi (Mózes András) és a közvéleménykutató intézetnél dolgozó Réka (Bánovits Vivianne) dörgölőzik a szívünkhöz. Megtudjuk, hogy Réka főnöke, Hann Endre (a Medián akkori vezetője) a lány tudtán kívül rábízza az őszödi beszéd kikerülését megelőző felméréseket is, amivel akaratán kívül a cinkosává válik.

Réka emiatt annyit dolgozik, hogy nem vesz részt még a keresztfia szülinapján sem. Ezen a tesója úgy berág, hogy még a Kisvakond-maratonra sem hívja át hozzájuk, sőt a kutyáját, Bélát sem simogathatja meg - hiába, kellett a két órás filmbe egy ilyen fajsúlyos drámával terhelt cselekményszál. Ha a tesó karaktere mégis bárkihez közel kerülne érzelmileg, ezúton jelezzük: ő még komoly összetűzésbe kerül az egyenruhásokkal a film második felében, ezzel is növelve Réka elszántságát, hogy magánakcióba kezdjen.

Miután nagyot robban Gyurcsány beszéde, Réka nyomozni kezd az elvetemült Endre ellen: mégis, kinek az oldalán áll a főnöke? Eközben újságíró pasija az évtized sztoriját szeretné behúzni, bizonyítván: az ostrom idején tudatosan hagyták rendőri erősítés nélkül az MTV-székházat, hogy utólag az utcán randalírozó "fasiszta csőcselék" nyakába varrják az egész balhét.

Hann Endre mellett kétes szerepben és kontextusban bukkan fel többek közt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Szilvásy György, vagy a zöldfülű tanácsadó Karácsony Gergely is.

A méregkeverő nőszemély szavait Réka diktafonnal rögzíti a parlament közepén. Pechére lebukik, és óriási hajsza veszi kezdetét, aminek közepette a leleményes partizánnő pizzás robogón hajt a tüntetők közé, magyar zászlóba tekeri a fejét, kuka mögé bújik stb. de mindhiába, mert - és ezt másfél évtizede tanúsíthatjuk - Gyurcsányéktól nem könnyű megszabadulni.

Ez az utolsó negyedóra már-már akciófilm színvonalú, ám a zombibelezős, poszt-apokaliptikus aláfestő zene így sem hagy illúziókat a minőségről. Mivel előző éjjel egyben daráltam le a Squid Game-et a Netflixen, letaglózott a kontraszt: amott pattanásig feszült idegekkel néztem, ahogyan egy játék részvevői formákat vájnak ki mézeskalácsból, itt meg a dörgedelmes zenei betétek dacára is elpilledtem a rendőrterrorba oltott autós üldözésen.

Az Elkxrtuk nem váltja ki azt az instant szekunder szégyent, mint egy Stop Gyurcsány-reklámszpot. Sőt, egy kereskedelmi csatornán sem vitatnám a létjogosultságát a délután hármas műsorsávban, épp csak unottan biggyesztve továbbkapcsolnék.

Az őszödi beszéd és utóélete éppen attól ilyen szignifikáns eseménysorozat, mert a mai napig magyar családok ezrei üvöltöznek róla a vasárnapi húsleves fölött, hogy a Feriék tényleg elk.rták-e, és ha igen, mennyire. Netán éppen akkor és ott, Őszödön hívták életre azt az óriás csápjaival mindent bekebelező szörnyet, amire ma már NER-ként hivatkozunk.

Fajsúlyos téma ez, millió vetülettel, árnyalattal, megközelítési móddal, okok és okozatok bonyolult láncolatával. Ezek felfejtését az FBI-ra talán rábíznánk, Kálomista Gáborra és Keith English angol rendezőre viszont már kevésbé.

Ha a politikai film nálunk is meghonosodott és létező alműfaj lenne, ha készült volna még két-három ilyen témájú, de más megközelítésű alkotás, akkor az Elxrtuk talán elférne mellettük a palettán. Így azonban torz, sarkított, egydimenziós képet fest a XXI. századi magyar történelem egyik legfontosabb momentumáról, nem mellesleg dögletesen unalmas.

Mesefigurákat, absztraktot, állatokat, köztük zsiráfot szeret nagyon rajzolni az egykori X-Faktoros, Kovács László, vagy ismertebb nevén Stone. A mikrofont most már csak nagyon ritkán veszi elő, inkább csak rajzol. Nyugalomra vágyik az izgalmas évtizedek után.

- 52 éves volt, amikor bejutott a 2012-es X-Faktor élő show-jába, ezt megelőzte 34 év énekes szakmai tapasztalat. Most azonban egy teljesen új művészeti ágat próbált ki, a rajzolást. Honnan jött az ötlet?

- Csak úgy kipattant a fejemből.

- Tanult valahol képzőművészetet?

- Nyilván az iskolában tanultam valamennyit, de azóta egyáltalán nem volt ceruza a kezemben. Most a covid alatt egyik kajálásom alkalmával megfogtam egy kockás füzetet, meg egy tollat és elkezdtem bele firkálgatni, mint a gyerekek. Teljesen magam fejlesztem a tudásom. A legnagyobb kritikusom az én vagyok saját magamnak. Van, amikor három órát dolgozok egy-egy rajzon, aztán fogom és összetépem, mert ezt ugye nem lehet javítani. De van, hogy örülök az úgymond "félrerajzolásnak" is, mert akkor újabb ötletek jutnak eszembe. Én egyáltalán nem osztom el például az arcokat három részre, ahogy szokták a profik, én elkezdek egy pontból kiindulva rajzolni és lesz, ami lesz.

- Hogyan képzi magát, milyen technikákkal dolgozik?

- A hagyományos ceruza és toll után vettem egy csőfilcet, mert ugye én ilyen zselés filccel is dolgozom, famentes papírra. Próbálok mindig egy kicsit más eszközöket használni, elővettem most már a színeket is. Ez van, akinek tetszik és van, akinek nem. Próbálok majd olyan középutat találni, hogy nem színezem agyon, csak néhányat teszek bele. Szász Endre nagyon nagy példaképem, őt szoktam követni. Ő azt csinálja, hogy egy farostra felviszi a festéket és visszatörli. Szeretem a látványos dolgokat, de az legyen hamar kész, én ennek a híve vagyok. Próbálok humorosan rajzolni, de nincs kifejezett témaválasztásom.

- A képei között nagyon sok zsiráf látható, nem hiába, ez a kedvenc állata. Ezeket az élőlényeket (többségében) egy különleges módszerrel rajzolta meg, méghozzá úgy, hogy fejjel lefelé volt Önnek a papír. Elmagyarázná, hogy mit jelent ez pontosan?

- Gyakorlatilag mindegy, hogy milyen nézőpontból rajzolok. Ha például leül valaki velem szemben, akkor neki fog megjelenni a figura és nem kell megfordítanom a lapot, tehát ő látja rögtön, hogy ez micsoda.

- Az éneklés nem hiányzik?

- Van pár fellépésem, de nem számottevő. Vidéken élek, nyugalmasak a mindennapjaim, 61 évesen nekem ez már kielégítő életvitel.

A koronavírust is elkaptam egy korábbi hullámban. A rajzolást csinálom, verseket is írok néha. Majd szeretnék zenét is szerezni, de most nem igazán tervezek, csak csinálom, amit kell.

- Ez nagyon nehéz lehetett... Mivel motiválja magát a nehéz időszakokban, van esetleg párkapcsolata, ami átsegíti ezeken?

- Most a rajzolás nagyon nagy motiváló erő nekem. Igazából magamból merítek mindig erőt. Párkapcsolatom nincs, de nem is érzem, hogy hiányoznának a nők. Ha valakivel esetleg kapcsolatba kerülnék, már azon gondolkoznék, mikor lesz vége.

- Már pörög az X-Faktor 10. szériája. Azt esetleg követi?

- Nekem már nincs szükségem színészkedésre, és arra sem, hogy ugrabugráljak összevissza. Arra meg pláne nincs, hogy négy mentor kioktasson. Ehhez én már öreg vagyok. Már 9 év eltelt, mióta én ott voltam. Igaz, fiatalabbnak nézek ki, szét vagyok tetoválva, de a belsőm már elfáradt. A betegség nagyon kikészített. Ha még az élet megengedi, akkor sok rajzot fogok készíteni és azzal szeretnék kísérletezni.

Két év után ismét Budapesten szerepel a Magyar Nemzeti Cirkusz. A cirkusz vezetőjét, ifj. Richter Józsefet kérdeztem a részletekről.

– Hogy vészelték át a pandémia nehézségeit?

– Mint oly sokakat, minket is nagyon rosszul érintettek a lezárások. Idén rövidített szezont tudtunk csak tartani, de nagyon reméljük, hogy jövőre már semmi akadálya nem lesz, hogy a megszokott menetrend szerint megtartsuk a fellépéseinket.

A rövidsége ellenére nagyon szép szezont zártunk, rengeteg látogatót tudtunk fogadni.

– Tavaly az előadások elmaradását úgy próbálták ellensúlyozni, hogy szafariparkot nyitottak. Ez hogy vált be?

– Valóban, 2020-ban megnyitottuk Magyarország első szafariparkját, amely óriási népszerűségnek örvendett. Sajnos idén nem tudtunk újra kinyitni, mivel a szadai önkormányzattól nem kaptuk meg az állatkertengedélyünket.

De ezzel kapcsolatban is vannak jó híreim:

Ráadásul ezentúl nem csupán néhány órás elfoglaltság lesz, hanem akár egy egész napot is eltölthetnek nálunk a családok sok látnivalóval, mindenféle programokkal.

– Sokat hallhattunk a világból olyat, hogy állatok is megbetegedtek a Covidtól. Önöknek sikerült megóvni a négylábú fellépőtársakat?

– Nálunk ilyen problémák hála Istennek nem voltak, az állataink lényegében észre sem vették, hogy járvány van.

– Két év után ismét Budapesten köszönthetjük a Magyar Nemzeti Cirkuszt. Mikor és hol találkozhatunk Önökkel?

– Október 22-től november 1-ig a hatalmas sikert aratott „The show must go on” című műsorunkkal várjuk az érdeklődőket a 22. kerületben, a Barackos út 110-ben.

Ráadásul Halloween alkalmából október 29. és november 1. között extra, kibővített műsorral készülünk, porondlátogatással, jelmez versennyel, kifestett artistákkal. Az egész cirkuszt halloweeni köntösbe öltöztetjük.

Ezzel szeretnének kedveskedni a pandémiás lezárások után.

– Milyen különleges attrakciókat láthatunk a műsorban?

– Itt lesz például Crazy Wilson, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc díjasa. Ő volt a világon az első, aki a halálkerék külső oldalán előre szaltót tudott bemutatni.

Vagy említhetném a magyar Flying Weiss csoport, akik a legendás triplaszaltót mutatják be.

Lesznek gumiasztal akrobaták Ukrajnából, akik először járnak Magyarországon, látható a gyerekek nagykedvence Steve bohóc Olaszországból, és a hungarikummá nyilvánított Richter csoport előadásában lovas akrobataszám.

Nehéz lenne mindenkit felsorolni.