KULT
A Rovatból

Gengszter vagy pap akart lenni, végül rendező lett – Martin Scorsese 80 éves

Martin Scorsese maga a mozi. Az alvilág, a vezeklés, az ellentmondások és a hit könyörtelen elbeszélője ma 80 éves.

Link másolása

Ha Woody Allennek a filmkészítés olyan, mint egy pszichoterápia, akkor Martin Scorsese számára egy spirituális aktussal ér fel. Az Oscar-díjas direktor New Yorkban, a manhattani Little Italyben nevelkedett, a gengszter- és a papi karrier közül pedig végül a filmkészítést választotta. Mindenki jól járt.

A hollywoodi reneszánsz egyik legfőbb ikonja a filmjeivel az erőszak és a kapzsiság legmélyebb bugyraiba, a felszín alatti, láthatatlan világokba merül alá, antihősei pedig gyakran Robert De Niro és Leonardo DiCaprio arcát öltik magukra.

Szervezett bűnözés, pergő párbeszédek, feszültség: a Nagymenőktől a Casinóig, a New York bandáitól A téglán keresztül Az írig.

Főként ezek a filmjei ugranak be, ha meghalljuk Scorsese nevét, pedig a filmográfiája jóval sokszínűbb ennél, nem csak gengszterfilmekből vagy komor urbánus történetekből áll, hiszen folyamatosan új műfajokkal és a műfaji meghatározásokon túlmutató kihívásokkal állítja magát szembe: ha kell, egy frusztrált anya megpróbáltatásait meséli el, aki arról álmodik, hogy énekesnő lesz az Alice már nem lakik itt (1974) című filmben, esetleg egy dühös, ambiciózus bokszoló izzadtságban fürdő portréját festi meg a Dühöngő bikában (1980), netán a 19. századi New York-i társadalom fojtogató konvencióit mutatja be Az ártatlanság korában (1993), vagy az amerikai álmot eleveníti fel a hataloméhes és tehetséges vállalkozó és filmproducer, Howard Hughes rögeszméit követve az Aviátorban (2004), ha pedig úgy tartja kedve, a pénz és a mértéktelenség kíméletlen tragikomédiájában is élvezettel dagonyázik A Wall Street farkasában (2013).

Aztán ott vannak a vallási ihletésű filmjei: a botrányokkal és bojkottal tarkított Krisztus utolsó megkísértésében (1988) a Willem Dafoe által alakított, nagyon is emberi Jézus Krisztus gyötrelmeit vizsgálja, a Némaságban (2016) pedig Andrew Garfield kíséretében hosszú spirituális utazást tesz olyan bonyolult és örök témák között, mint a hit és a kétség.

Az örökmozgó

Scorsese többször beszélt már arról, hogy a forgatókönyvek kidolgozása, a nagyszerű színészek instruálása és a kamerabeállítások megkomponálása is egyaránt fontosak, de szerinte a vágás során kel valóban életre egy film: "El lehet nyújtani az időt. Mindig meglepődöm, amikor a vágószobában vagyok. Szorosan együtt dolgozom Thelmával (Thelma Schoonmakerrel - a szerk.), és még mindig izgalommal tölt el, amikor az egyik felvételt a másik mellé vágjuk, és ott van a mozgás. Ez az a mozgás, amit a vágás a fejedben előidéz. Ez számomra spirituális élmény.”

Az olasz származású Martin Charles Scorsese (avagy ahogy mindenki hívja: Marty) Elizabeth Street-i fiúként csak két lehetőséget látott maga előtt: vagy gengszter lesz vagy pap.

Megpróbált csatlakozni egy bandához, de apró termete és egészségügyi problémái megakadályozták ebben. Majd elvégzett egy évet egy papi szemináriumon, amikor rájött, hogy a mozi lesz az ő megváltása. S talán nem véletlen az sem, hogy ennyi filmet szentelt a bűn és a hit tematikájának.

Scorsese robbanásszerűen érkezett a '70-es években, amikor az Aljas utcák (1973), az Alice már nem lakik itt és a Taxisofőr (1976) szentháromsága Amerika egyik új, meghatározó rendezőjeként tette őt ismertté. Ez a sikerszéria a Dühöngő bikával csúcsosodott ki, a nyolcvanas évek és a Reagan-korszak beköszöntével azonban világossá vált számára, hogy a nagy stúdiókat jobban érdeklik a folytatások és a különleges effektekkel teli kalandok (Star Wars, Indiana Jones stb.), mint a Vietnám utáni korszakban virágzó brutális, igaz drámák.

„Az iparág megváltozott, és a személyes filmek napja lejárt” – panaszolta Scorsese, aki ezeknek az éveknek a nagy részét állandó stresszben töltötte, mert meg volt győződve arról, hogy rendezőként a napjai meg vannak számlálva.
Tudta, hogy újra bizonyítania kell, ezért belevetette magát különféle kisebb költségvetésű és szűkös határidőkkel rendelkező projektekbe, amelyekből a legmerészebb, legváratlanabb filmjei születtek: például egy-két kíméletlenül vicces New York-i rémálom (A komédia királya 1982-ből vagy a Lidérces órák 1985-ből), egy harsány és kegyetlen biliárddráma (A pénz színe 1986-ból); sőt, még egy Michael Jackson-videoklip (Bad, 1987) is.
Scorsese azonban végül szerencsésen túlélte a nyolcvanas éveket, és újra eljött az ő ideje, az 1990-es évtizedet például kapásból a Nagymenőkkel kezdte, ami ismét a legnagyobbak közé repítette.

Sőt, megkapta érte harmadik rendezői Oscar-jelölését (a Dühöngő bika és a Krisztus utolsó megkísértése után). Egyébként sokáig mellőzte őt az Akadémia, hiszen a negyedik (New York bandái, 2002) és az ötödik (Aviátor) rendezői jelölését sem válthatta díjra, erre egészen 2007-ig kellett várnia, amikor A tégla (2006) című remake-ért (a Szigorúan piszkos ügyek című 2002-es hongkongi krimi újrája) Steven Spielberg, George Lucas és Francis Ford Coppola együtt nyújtották kezébe a régóta megérdemelt szobrocskát. A díja óta egyébként további három Oscar-jelölést begyűjtött e kategóriában (a 2011-es A leleményes Hugóért, A Wall Street farkasáért és a 2019-es Az írért), vagyis már összesen 9 direktori nominációval rendelkezik, ezzel pedig a második helyen áll a tizenkétszeres Oscar-jelölt William Wyler után. Hihetetlen karrier!

A filmmegőrző

Martin Scorsese amellett, hogy kiváló filmrendező, filmtörténet-megszállott is, aki eredeti filmképeket, filmtekercseket és filmplakátokat gyűjt, emellett sokat tesz azért, hogy konzerválják a a filmeket az utókornak, és persze a művészek jogainak ékes szószólója is. Vagyis ő valóban maga a mozi.

"A filmek megérintik a szívünket, felébresztik a kíváncsiságunkat, és megváltoztatják a látásmódunkat. Más helyekre visznek minket. Ajtókat és elméket nyitnak meg. A filmek életünk emlékei. Életben kell tartanunk őket” – magyarázta Scorsese anno, és szerencsére 80 évesen is rendkívül aktív.

Több éve dolgozik már új filmjén, egyben első westernjén, a Killers of the Flower Moonon (a könyv, amelyből készült, Megfojtott virágok címmel jelent meg itthon), ami Az írhez hasonlóan óriási költségvetésből készült (kb. 200 millió dollárt szavazott meg neki az Apple főnöksége), amit a jelenlegi tervek szerint a 2023-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatnak majd be, és amelyben egyszerre lesz látható két múzsája, Robert De Niro (akivel ez a tizedik közös munkája) és Leonardo DiCaprio (vele pedig a hatodik). A sztori szerint az 1920-as évek Oklahomájában járunk, ahol az olajmezőkben gazdag rezervátumban élő Osage Nemzet több indián tagját meggyilkolják. Eric Roth társszerző (Forrest Gump, A bennfentes, München, Benjamin Button különös élete, Csillag születik, Dűne) azt ígéri: „Ilyet még soha nem láthattunk. Ez a film véleményem szerint sokáig megmarad majd az emlékezetben.” Úgy legyen!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET: